Heves Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-10 / 185. szám
2010. AUGUSZTUS 10., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP A lovakkal törődnek, ugye...? folyik a vizsgálat Eljárást kezdeményezett az ügyészség a követően Az ügyészség bűnügyi eljárás lefolytatását rendelte el abban a hevesi ügyben, melynek során az állatvédők állatkínzás miatt feljelentést tettek a rendőrségen egy lótulajdonos ellen. Szilvás Krisztina Folytatódik az az ügy, amelynek lényege: egy hevesi lótulajdonos ellen állatkínzás miatt feljelentést tettek az állatvédők. Múlt héten pénteken lakossági bejelentések nyomán ellátogattak a helyszínre, hogy meggyőződjenek róla, mi igaz a panaszokból. A tulajdonos nem tartózkodott a telken, azt azonban sikerült megtudniuk: 15 ló él a családi házas övezet egyik portáján. Az állatvédők az egyik szomszéd udvarába nyerték bebocsátást, ahonnan megnézhették az állatokat. Megállapításuk szerint rendkívül rossz körülmények között élnek, többek között „térdig” az ürülékkel borított iszapban állva. A rendőrséghez fordultak, akik még a délelőtt folyamán a telekhez mentek, és szintén a szomszéd udvarról megnézték a helyszínt és fotókat készítettek. Ezt követően az állatvédők megtették a feljelentést állatkínzás miatt.- Minket ekkor a rendőrségen úgy tájékoztattak, még aznap lefoglalják a lovakat, ezért gyorsan megszerveztük, hogy az állatokat olyan helyre szállíthassuk, A rendőrség is csak a kerítésen át fényképezhette le azt, hogy milyen körülmények között tartják a hevesi lovakat ahol jó körülmények között élhetnek az ügy lezárultáig - mondja Botka Tímea, a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület elnöke. - Este tudtam meg, hogy mégsem foglalták le a lovakat egy korábbi állatorvosi szakvélemény és egy önkormányzati határozat miatt. A tulajdonos ugyanis júliustól kezdődően egy évet kapott arra az önkormányzattól, hogy az állatok létszámát lecsökkentse és körülményeiket javítsa, ám az állatorvos szerint kielégítő körülmények között élnek... Az állatvédők azt mondják, hivatalosan semmiféle értesítést nem kaptak arról, hogy a lovak rendőrségi lefoglalása mégsem történt meg, így az utolsó tájékoztatás alapján hétfőn akár már mehettünk volna a lovakért, hogy ideiglenesen megfelelő helyre szállítsuk őket. Állatkínzás és kegyetlen bánásmód: mit mond pontosan a törvény? ÁLLATKÍNZÁSNAK MINŐSÜL „OZ állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet, egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő - nem kísérleti célra szánt - állategyed tenyésztése, szaporítása.”A törvény kimondja: „Ha az állattartó az e törvényben, illetve a külön jogszabályban foglalt rendelkezéseket nem vagy nem megfelelően teljesíti és ezáltal az állat egészségét súlyosan veszélyezteti, az állatvédelmi hatóság az állat tulajdonosának költségére elrendelheti - a feltételek biztosításáig - az állat megfelelő helyre való szállítását és a várható költségek megelőlegezését ”- Az egyéves türelmi időt megszabó határozat kiadása, illetve a korábbi állatorvosi vizsgálat óta nemhogy jobb, hanem rosszabb lett a helyzet, ezért is tettünk feljelentést - folytatja Botka Tímea. - Tegnap telefonon segítséget kértünk dr. Pallós Lászlótól, az országos állat- védelmi főfelügyelőtől, aki elmondta: az ügyészség bűnügyi eljárás lefolytatását rendelte el. Azóta a hevesi ügyészségről be is kérték tőlünk a helyszínen általunk készített fényképeket és a jegyzőkönyvet. Felhívtuk az ügyben érintett állatorvost, aki azonban nem nyilatkozhat, így az arra illetékes főállatorvost kerestük meg kérdéseinkkel. Dr. Busák Károly, a Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság igazgató főállatorvosa annyit mondott: más hatóság is közreműködik a vizsgálatában, és amíg az le nem zárul, nem nyilatkoznak. Szerettük volna megkérdezni a lovak tulajdonosát is, de hiába kerestük őt többször is. Az állatvédők mindenfelől azt hallják, örüljenek annak, ha a lovak tulajdonosa most rendet tesz Allatkínzásos esetek Heves megyében ■ 2009. NOVEMBER, HATVAN: A kutya húsába mart a nyakára kötött lánc. ■ 2010. JANUÁR, HEVES: Agyonvert eb tetemét találták meg egy fára felkötve. m 2010. MÁRCIUS, EGER (BAJUSZ-VÖLGY): A tulajdonos felgyújtotta az elpusztult lova tetemét, amit a törvény tilt. Az eljárás még tart. rn 2010. JÚNIUS, EGER (ALMÁR): Két, borzalmas körülmények között tartott lovat mentettek meg az állatvédó'k. Az ügy még nem zárult le. az állatok körül. Ők azonban attól tartanak, hogy ez csak a hatóságoknak szól, ideiglenes jelleggel.- Amikor a korábbi állatorvosi vélemény készült, a szakember előre bejelentett időpontban látogatott el a helyszínre, így a tulajdonosnak lehetett ideje arra, hogy a telket nagyjából rendbe tegye - mondja Botka Tímea, az állatvédők elnöke. - Mi váratlanul látogattunk a helyszínre, és megdöbbentő látvány fogadott bennünket. Mivel azonban a vizsgálathoz szükséges hivatalos szemle ismét bejelentett időpontban zajlik, attól tartunk, most sem a valós helyzetet látják majd. EGYPERCES INTERJÚ A Dunánál is táboroztak a kiskörei diákok Folyamatosan biztosítják a nyári programokat és táborozási lehetőségeket a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola diákjainak. A kézműves alkotótábor után a diákönkormányzat Dunabogdányba szervezett üdülési lehetőséget. A célokról Kovács Márton iskolaigazgató beszélt.- Miért ezt a helyszínt választották az idén?- A tábor helyszíne a Szentendre és Visegrád közti 16 hektáros Stampok Szabadidőpark gyönyörű zöldövezetében volt. A gyerekek a Dunakanyar nevezetességeivel ismerkedhettek meg. A park lovardájában elsajátíthatták a lovaglás alapjait.- Melyek voltak a legérdekesebb pillanatok?- Szentendrén megnéztük a Marcipán Múzeumot, hosszú sétát tettünk a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Visegrádon láthattuk a fellegvárat, a királyi palotát, a Salamon-tornyot és a Mátyás Király Múzeum kiállításait. Esztergomban megtekintettük a bazilikát, a vármúzeumot, az országzászlót. Kisvonattal átmentünk Szlovákiába a Mária Valéria hídon. Leányfaluban elsétáltunk a Móricz-villához. Kirándulóhajóval átszeltük a Dumát Esztergomtól Visegrádig. sii áUl ji ic >/ui>oyyaUO.- Milyen hasznot hozhat a tanításban ez a kirándulás?- Mivel az ország történelmének fontos helyein jártunk, az ott látottak beépülnek a szeptembertől kezdődő iskolai oktatásba is, a honismeret és a történelem terén. ■ Sz. R. Kovács Márton: A látottak beépülnek az is- oktatásba Szent Lőrinc könnyei hullanak majd az égből Röppenő korongokra lőttek a vadászok puskás versengés Egykori társuk emléke előtt tisztelegtek a Pintér-tanyán A Föld közelében jár majd a Perseida meteorraj, amely látványos csillaghullást eredményez augusztus 13-án, pénteken. Ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság csillagász-estet rendez 19.30-tól a felsőtárkányi látogatóközpontban. Az augusztusi meteorhullást - melyet a magyar néphagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevez - már több mint kétezer évvel ezelőtt is észlelték és lejegyezték a kínai csillagászok. (Szent Lőrinc vértanú a legenda szerint sok beteget meggyógyított csodálatos módon, és a vakok szeme világát is visszaadta.) A Perseidák meteorrajt felépítő milliárdnyi porszemet a ma 109P/Swift-Tuttle néven ismert üstökös szórta szét a Naprendszerben. Az apró porszemek sebessége 200 ezer kilométer óránként, így a légkör sűrűbb részeibe érkezve, látványos tűzijátékot produkálva égnek el és fejezik be pályafutásukat. Ebben az égi jelenségben és más nyáresti csillagképben gyönyörködhetnek pénteken este a Felsőtárkányba kilátogatok. A program Mikó Attila (Hell Miksa Csillagászati Közhasznú Egyesület) előadásával kezdődik, amelyen a csillagképek olvasásával és égi jelenségek magyarázatával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ezt követően távcsővel figyelhetik meg az égboltot. ■ Halála óta immár ötödik alkalommal rendezték meg az elmúlt hét végén azt a koronglövő versenyt, amellyel egykori társukra és barátjukra, a Pintér-tanya névadójára emlékeztek a résztvevők. Az eltelt fél évtizedben mind népesebb versenyre ezúttal negyven különböző korosztályú korongvadász nevezett be szűkebb hazánkból és a szomszédos megyékből. A családtagok, a puskások és az érdeklődők jelenlétében Farkas László Márton, az OMVK Heves Megyei Területi Szervezete, valamint a Heves Megyei Vadászok és Vadgazdálkodók Szövetségének elnöke mondott rövid beszédet, majd valamennyien feA puskás emberek körében egyre népszerűbb a Pintér-tanyán évente megrendezett lóverseny A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon jet hajtottak Pintér Béla emléke előtt. Az egyszerre két pályán zajló vetélkedés során ötven-öt- ven korongra lőhettek a versenyzők. Az összesített eredmények alapján egyéniben az erdőtelki Ferencz Zoltán, csapatban az F] Erdőtelek gárdája - Ferencz Zoltán, ifj. Nagy Ferenc, Tóth Imre, a veteránok kategóriájában pedig a Nógrád megyei színeket képviselő Csizmár Gyula végzett az első helyen. A vándorkupát Ferencz Zoltán őrizheti a következő évi találkozóig. A díjakat Pintér Béla özvegye, illetve lányai adták át a helyezetteknek. Az emlékverseny az este a kápolnában tartott évfordulós misével zárult. ■ Sz. I.