Heves Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-31 / 177. szám
14 PR-RIPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 31, SZOMBAT- HIRDETÉS Energiaköltséget spórolhat HKiK Ismét szervezik a csoportos beszerzést Megtanultak komposztálni szemlélet Mátraderecskén tudják: a zöldhulladék kincs A Megyei Kereskedelmi Iparkamarák támogatásával és koordinációjával a Sourcing Hungary Kft. az iparkamara tagjai számára csoportos energiabeszerzést bonyolított le. Az esemény óriási sikert aratott, hiszen a közösség, melynek tíz megyéből verbuválódott 91 vállalat, intézmény, önkormányzat a tagja, a 270 fogyasztási ponton összesen 148 millió forintos, azaz 23 százalékos megtakarítást ért el az aktuális árakhoz képest. Ez éves szinten 1,5 millió forintos költségcsökkenést jelentett fogyasztónként. Mindez egy előre meghatározott szerződési peremfeltételrendszer mellett kiírt nyílt internetes aukció eredménye volt, ahol a kereskedők licitálhattak a. kiírt mennyiségre, amelyet a tagok megtekinthettek. A nagy sikernek köszönhetően földgázenergia-beszerzés Fűt meg hűt, megtakarít AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVBEN Cl ZÖld gazdaságfejlesztést határozta meg a kormány egyik kitörési pontként, így kiemelt szerepet kap a zöldenergia. Magyarország igen kedvező geotermikus adottságokkal bír, hiszen a h& mérséklet 100 méteres mélységben már igen magas, 10-14 Celsius-fokos. Kihasználva e kőzethőmérsékletet, geotermikus hőszivattyú segítségével csökkenthetők a fűtési költségek, sőt hűtésre és használati meleg víz készítésére is hasznosítható. Az egyre drágább földfű. egerszalóki gyógyfürdőben is sikeresen alkalmazzák a hőszivattyút keretében is megvalósult a csoportos beszerzés, ahol a résztvevő 32 szervezet köbméterenként átlagosan 2-8 forint megtakarítást ért el. A programot a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) kezdeményezte az év elején lebonyolított földgázbegázenergia teljesen kiáltható, a f űtésköltség akár kevesebb, mint a felére csökkenhet. A fejlett országokban igen elterjedt rendszert a környezetvédelmi hatása miatt hazánkban is támogatják, mivel nincs széndioxid-emisszió. A Geotermikus Klaszter tagvállalkozásainak szolgáltatásai a tervezéstől és engedélyeztetéstől a pályázati kísérésen, kivitelezésen, a kollektorlyuk fúrásán, valamint a fűtésszerelésen keresztül a garanciális ellenőrzésig, szervizelésig terjed. szerzésben szerzett tapasztalatok alapján, s a nemzeti kamara révén az akció országossá bővült. Az energiabeszerzés szerepe az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott, hiszen a liberalizáció keretében a fogyasztóknak lehetőségük van energiakereskedőt választani, tárgyalni az energiaárakról és a feltételekről. A piaci verseny egy új dimenziót nyitott, ahol felértékelődött az energiabeszerzés és a beszerzést támogató szakértők, eszközök és módszerek jelentősége. A független beszerzési szakértő partnerei számára nemzetközileg bevált gyakorlatokat, modelleket, módszereket biztosít. A HKIK már szervezi a csoportos energiabeszerzés következő fordulóját, amelyhez Önök is csatlakozhatnak! ▲ DÍJMENTES KALKULÁCIÓ, ÁRAJÁNLATKÉRÉS, TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: ^BECSKEI MÁRK (HKIK) TEL.: 36/429-614 E-MAIL: MARK.BECSKEI@HKIK.HU Az Új Magyarország Fejlesztési Terv, Környezetvédelmi és Energia Operatív Program keretén belül Mátraderecske pályázata sikeresnek bizonyult, ennek köszönhetően idén tavasszal közel 500 igénylő háztartásában helyeztek el egy komposztálásra alkalmas speciális ládát. A programban résztvevők azt vállalták, hogy a háztartásukban és a kertjükben keletkezett szerves hulladékot ezekben a gyűjtőkben hasznosítják. Fekete Jánosné, Marika egyike azoknak a személyeknek, akik előszeretettel használják az új szerkezetet, s már az előnyét is megtapasztalhatták. Erről így vall:- Örülök, hogy bekapcsolódhattam a programba. Az előadásoknak és az írásos tájékoztatóknak köszönhetően az egész család megtanulta a helyes komposztálás lényegét. így minden kerti és sok konyhai hulladék jól hasznosítható. Nincs szükség a környezetszennyező avarégetésre, ritkábban kell szemetet üríteni, gyorsabban és egészségesebben fejlődnek a növények a kom- poszttal, s nincs szükség vegyszerekre, így pl. műtrágyára. A komposzt remek virágföld is egyben, így erre sem kell költeni. Sokat segített a kezdetekben az internetes honlap is, amelyen e- mailen tehettünk fel kérdéseket, s szakemberektől kaptunk válaszokat. A www.matraderecske . hu oldalon pedig folyamatosan nyomon követhető a projekt minden részlete. A KEOP 6.2.0/09-0028 számú „Környezettudatos életmódra ösztönzés Mátraderecskén Fekete Jánosnénak a komposztálás megváltoztatta kertművelési szokásait szerves hulladék komposztáló- ban való hasznosításávaT’című pályázatban vállalt minden kötelezettségnek eleget tettek a szervezők. A derecskéi portákon előszeretettel használják a ládákat, s Bcfdtdis a jouk>i ennek hasznát mára gyermekek és a fiatalok is jól ismerik. A következő, komposztálással kapcsolatos előadást, fórumot 2010. augusztus 28-ra tervezik. Ezen ki-ki beszámolhat saját tapasztalatairól. ▲ A PROJEKT AZ EURÓPAI UNIÓ TAMOGATASAVAL, AZ EURÓPAI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL VALÓSUL MEG. INGATLAN EGERBEN belvárosi 90 m! lakás eladó. Érd: 36/322-049, 30/215-5349--------------------------------------------------------------------------253431EGERBEN, Lházban Sertekapu u. 2 sz. étkezős 60 m2 nagy erkélyes, külső felújított, hőszigetelt 2. em. lakás ea. 30/603-7986--------------------------------------------------------------------------257989OSTOROSON, Egertől 2 km-re 2000-ben épült kis cs. ház eladó. 30/531-7303--------------------------------------------------------------------------259759GYÖNGYÖS és Eger között Kompolton 2+1 szobás, f.szobás+melléképületek cs. ház 400 nsz-öl telken főutcában ea. Központ 5 perc séta. 30/9973-740--------------------------------------------------------------------------262609KISTÁLYAI úti pince-borház fizetési könnyítéssel eladó. 06-30/332-6721-------------------------------------------------------------------------*264003* EGERBEN építési telek teljes közművel eladó, tár: 6,9 MFt. 06-70/3911-671--------------------------------------------------------------------------264030EGERBEN a Széchenyi utcán, régebbi építésű családi ház üzlethelyiséggel telekáron eladó. 36/313-183-------------------------------------------------------------------------*265332* EGER belv. új, földszinti garzonlakás zárt parkolóval eladó. 20/440-5400--------------------------------------'-----------------------------------265441E GERBEN a Spárral szemben 2 szobás, műanyag nyílászárós, felújított, kívülről most szigetelt, 1. em-i lakás eladó. 30/976-7257--------------------------------------------------------------------------2655518 F.AB0NY telep központjában 2 szobás, gázos cs.ház ea. 5,8 M. T.: 36/342-398, 06 20/512-6617--------------------------------------------------------------------------265622EGERSZALÓK, tóközeli 3 szobás cs. ház sürgősen, áron alul ea. lár: 10,5 M 70-241-1034--------------------------------------------------------------------------265931EGER belvárosában épülő 2 lakásos társasházban még egy 90 m2 alapterületű amerikai konyhás lakás eladó. Érd: 20/9513-581--------------------------------------------------------------------------266016S ERK központjában, 2/3 részben felújított parasztház nyári konyhával, melléképületekkel, ásott kúttal, termőre fordult gyümölcsössel, szőlővel eladó. Gáz az udvarra van bevezetve. Érd: 06-20/260-2009--------------------------------------------------------------------------266069VÁSÁROLNÉK Egerben a Makiári u. 5-7., Mekcsey u. kömy., Diófakút u. 3. alatt 80 nf-ig lakást I. em.-ig. 20/956-2932, 36/322-497-------------------------------------------------------------------------*266171* Az Axel Springer—Magyarország Kft. egri telephelyére |^Q YVE LOT keres. Elvárások: — minimum közgazdasági középiskolai végzettség — naprakész számviteli, adózási ismeretek — önálló, precíz munkavégzés — MS Office (World, Excel) gyors, hatékony felhasználói szintű ismerete — minimum 2 éves szakmai tapasztalat Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát küldje el 2010, augusztus 6—ig. Postán: 3301 Eger, Pf. 23. Jelige: „Könyvelő szeptember” E-maíl: axelgazdasag@freemail.hu Fax: 06/36/513-605 KERESEK Eger belvárosában vagy környékén eladó lakást 60 m!-ig. 30/299-6929-------------------------------------------------------------------------266206BUDAPEST VII. 48 m2, Városligethez közel új épület 7. emeletén tulajdonostól eladó praktikus elrendezésű 2 szobás, napfényes, csendes lakás, lár: 18 MFt. Tel: 30/598-0110---------------:-------------------------------------------------------*266232* B ELVÁROSKÖZELI 1 szobás lakás eladó, vagy hosszú távra kiadó. Érd: 30/627-8836--------------------------------------------------------------------------266315KERTÉSZ úton fsz-i, belső kertre néző 3 szobás lakás eladó vagy üresen hosszú távra kiadó 06 30/567-2439--------------------------------------------------------------------------266336ALKALMI vétel! Eger Spárnál 83 m2-es családi házrész kiskerttel, garázzsal eladó. 6 MFt 30/9032 521--------------------------------------------------------------------------266349JÓL megközelíthető helyen eladó 5 éves Ytong ház. 86 m2, napp. +3 háló, 1 szinten. Garázs, kiskert. 25,9 MFt. 30/333 4746--------------------------------------------------------------------------266349EGER, Hadnagy u. 1,5 szobás, 4. em., 46 m2 lakás ea. 9,2 MFt, 30/527-2731------------------------------------------ -266350EGER belvárosi 2 szobás lakás eladó. 30/9587-570--------------------------------------------------------------------------266361EGER belvárosában igényesen kialakított lakás dupla garázzsal ea. 30/9587-570------------------.------------------------------------------------------*266361* M ISKOLC belv. 2 szobás, 55 m2, mfszt-i lakás egrire cserélhető v. eladó. 36/411-954--------------------------------------------------------------------------266364ALKALMI vétel! 3 szobás, igényesen felúj., erkélyes lakás 9,9 MFt helyett 7,99 MFt. 70/632-5748--------------------------------------------------------------------------266392* SVERPELÉTEN a központhoz közel régi parasztház eladó 06 20/444-6493,06 70/410- 8182--------------------------------------------------------------------------266402EGER belv. garzon eladó. 30/495-2226--------------------------------------------------------------------------266412EGER, belv. cs. ház ea. 30/495-2226--------------------------------------------------------------------------266412EGER csendes részén cs. ház ea. 30/495- 2226-------------------------------------‘-----------------------------------266412K ÁL újtelepi részen frekventált helyen 100 m2- es, 3 szobás családi ház garázzsal, pincével, melléképületekkel családi okok miatt eladó. Érd: 06 20/350-4016--------------------------------------------------------------------------266449OSTOROSON lakás ea. tulajtól, saroktelken garzon+1 szoba mellékhelyiségek, pince, gáz+cserépkályhafűtés. Lár: 8,2 M 30/284- 4606 8 CS. HÁZ kőépületekkel, nagy telekkel és 2 db mázsa ea. Kömlő, 36/481-178 BÜKKZSÉRCEN 2 szobás cs. ház eladó 7 MFt- értv. egri Északi ltp-re cserélhető. Érd: este 18 h után 49/423-548--------------------------------------------------------------------------266500EGER, Rajner K. úton építési telek eladó, 10-es utcafronttal. lár: 17 M. 30/248-6831-------------------------------------------------------------------—-266505E GER, Arany J. u. II. em. 68 m2, 3 szobás, erkélyes, felújított, szép lakás garázzsal sürgősen ea. iár: 14 M 30/248-6831--------------------------------------------------------------------------266505EGER Hajdúhegy közepén 3 szobás, kocka típusú családi ház, 700 m2 -es telekkel, jó áron eladó. Iá: 17,9 M 30/248-6831--------------------------------------------------------------------------266505EGER, Bethlen G. u. II. em. 4 szó., erk., tágas, világos, jó elosztású lakás garázzsal, pincével, kerttel ea. 19,9 M 30/248-6831--------------------------------------------------------------------------266505EGER, Cifrakapu u. 2 szobás, erkélyes, II. em. felújított igényes lakás sürgősen eladó. 7,9 M 30/248-6831--------------------------------------------------------------------------266505EGER, Napsugár u. 1+1 szobás III. em. cirkofűtéses, parkettás szép lakás sürgősen, jó áron ea. 8,8 M 30/248-6831--------------------------------------------------------------------------266505EGER, Hajdúhegyen örök pan., 4+2 szobás, 3 fürdősz., 2 teraszos, igényes családi ház sürgősen, áron alul ea. 42 M 30/248-6831--------------------------------------------------------------------------266505N0VAJ0N 1700 m2 telken félkész ház cserével is ea. 70/215-5317, 70/433-4295--------------------------------------------------------------------------266514ELADÓ vagy kiadó Egerben színházhoz, főiskolához közeli I. em., 2 szobás lakás Ár: 8,4 MFt. 30/463-8862--------------------------------------------------------------------------266539EGERBEN Hadnagy u. 20.-ban 2. emeleti, belső udvarra néző csendes, 1 szobás lakás alacsony rezsivel eladó, lár: 7,8 M 30/685-7958--------------------------------------------------------------------------266558EGER történelmi belvárosában galériás felújított cirkos lakás eladó! 16,9 MFt 70/7782372 www.c-c.hu--------------------------- —-266562EGERBEN a Mátyás király úton 3. emeleti felújított 2 szobás, erkélyes lakás eladó. 9,5 MFt. 70/778-2374 CC--------------------------------------------------------------------------266562EGERBEN a Barkóczy úton 3 szobás, 3. emeleti felújított lakás eladó! 14,9 MFt 70/778- 2372 CC--------------------------------------------------------------------------266562EGERBEN a Sertekapu úton a Belvároshoz közel magasfszt-i, 66 m2-es, konvektoros, felújított lakás eladói 12,5 MFt 70/778-2372 CC----------------------------------------:---------------------------------266562E GER, Lajosváros, Attila utcában 66 m2-es, első emeleti, 3 szobás, erkélyes lakás eladó. 17,4 MFt. 70/778-2371 CC ELADÓ Eger, Csiky utcában 78 m2-es, 3 szobás, konvektoros, erkélyes lakás. 15,9 MFt. 70/778-2149 www.c-c.hu--------------------------------------------------------------------------266562E GERBEN a Szálloda úton 2 szoba, konyha+ étkező, 59 m2-es tágas, alacsony rezsijű lakás eladó a 3. emeleten. 70/778-2144--------------------------------------------------------------------------266562ELADÓ Eger, Malomárok út cikcakk, 56+3 m2 erkélyes, első emeleti, 2 szobás, új nyílászárós lakás. 9,3 MFt 70/778-2149 CC--------------------------------------------------------------------------266562EGERBEN az Olasz úton 3 szobás magasföldszinti felújított konvektoros lakás eladó! 10,79 MFt 70/778-2372 www.c-c.hu---------------------------------------:----------------------------------266562E GER, a Bartók tér közelében 2. em-en 45 m2- es, 1,5 szobás, erkélyes, konvektoros lakás eladó. 10,9 MFt 70/778-2144 www.c-c.hu-------------------------------------------------------------------------*266562* 8 MAKLÁR0N a falu közp. ép. telkek ea. 900 m2/db, 30/430-6889------------------------------------------------------------------------266571EGER, Pásztorvölgy u. felújított kis cs. ház tulajdonostól ea. Lár: 11,2 M. 70/579-9039-------------------------------------------------------------------------*266581* KÁLBAN jó áll. 3 szó., összkomf. cs. ház autópálya felhajtóhoz 2 km ea. 6,6 M, 70/2429- 329--------------------------------------------------------------------------266601EA. EGER Lajosváros új ép. Lházban mfsz .50 m2 2 szó. 2. em. 52/67 m2 2 szó. lakás tárolóval, park. leh.gel zárt udvarban.Csere is cs.házra. I.ár:ll,9 és 14,6 M. T:70/204- 1875--------------------------------;-----------------------------------------266603E GER, Remenyik u. új ttéri lakások (6 db) ea. 12,6-12,8-13,5 MFt/db, 30/965-5454--------------------------------------------------------------------------266614EGER, Cigzédy dűlőben 70 m2, 3 szintes téliesthető faház 470 m2 telken ea. 6,3 M helyett 4,5 M. 30/9-65-54-54-----------------------------------------------------------------------*266614* E GER, Cifrakapu u. 48 ill. 51 m2 2 szobás, gázkonv. lakások ea. 7,5 M ill. 8,5 MFt, 30/9- 65-54-54--------------------------------------------------------------------------266614BESENYŐTELKEN vengégháznak is alk. 250 m2 emeletes cs. ház 29 MFt helyett 19,9 MFt sürg. ea. 30/9-65-54-54-------------------------------------------------------------------------* 266614* F.AB0NY csendes helyén 149 m2 1+4 szobás cs. ház ea. 22 Mft helyett 20 MFt. 30/9-65- 54-54-------------------------------------------------------------------------• 266614* N0SZVAJ0N 85 m2 3 szoba, összkomf. cs. ház 832 m2 telken sürg. ea. 24 MFt helyett 14 MFt. Alkalmi vétel! 30/-9-65-54-54------:-----------------------------,-------------------------------------266614E GER Berva Itp-i 39 m2, fsz-i, alacsony rezsijű téglalakás ára alatt 5,6 mFt ea. 30/-9-65- 5454 KERESÜNK Heves megyében eladó cs. házakat, lakásokat, ép. telkeket. 30/9-583-002 www.komfort2005.hu--------------------------------------------------------------------------266614FELÜJÍT0TT földszinti lakást vennék Egerben tulajdonostól, Lajosváros előnyben. T: este 30/216-0474--------------------------------------------------------------------------266617EGER Baktai u. épülő mini lakóparkban 87 és 106 m2-es kertes sorház 75 m2-es lakás foglalható. 19,5-26 MFt, 30/438-2681 •266622* EGER, Tizeshonvéd u. 70 m2-es, 3 szobás, felújított lakás, téglaépületben, tulajdonostól eladó. 13,9 M, 20/329-2235--------------------------------------------------------------------------266625* EGERBEN a Hadnagy u. lakótelepen megkímélt 2 szobás, gázos lakás alkalmi áron ea. 9,7 M, 30/274-4833-------------------------------------------------------------------------266627E GERBEN a Vízimolnár u. 2 szobás, hőfokszab., nagy erkélyes, szép lakás ea. 6,5 M, 20/4000-534 www.egerotthon.hu--------------------------------------------------------------------------266627TÉGLAÉPÜLET 800 négyszögöl telken Egertől 4 km-re eladó. Tel. 36/317-714--------------------------------------------------------------------------266631JÁRMŰ CSEPEL 344 D jó állapotban eladó. Tel: 30/218-3541--------------------------------------------------------------------------266605VEGYES PINCE és Zsuk tgk. Egerben ea. 30/406-1768--------------------------------------------------------------------------264631HŰTŐSZEKRÉNY, fagyasztóláda, ülőgarnitúra, porszívó, centrifuga, mosógép, kerékpár ea. 30/406-1768 —-------------------------------------------------------------------264631s ELADÓ 200 db 59x20x39 cm-es műa. rekesz, nagy telj. (10.000 m3/h) ventilátorok, 160-2500 l/perc telj. szivattyúk. 30/841- 0963------------------------------;------------------------------------------266345G YÜMÖLCS- és dinnyevásár az OBI parkolóban, kedvező áron. 06-20/981-7503--------------------------------------------------------------------------266371S ÚJSZERŰ babaágy, u.itt ÉTI 25-ös gázkazán eladó olcsón. 36/313-344--------------------------------------------------------------------------266502EA. ZS.bödön, szőlőzúzó, gk. csomagtartó, takaróponyva, káposztás hordó, permetezőgép, kenyérpirító, 5 I katlan. 70/282-6026--------------------------------------------------------------------------266536EGERBEN a Hajdúhegyről eltűnt egy világos- barna, kis termetű keverék kutya. A becsületes megtalálót jutalomban részesítjük. Tel: +36 30/995-2290--------------------------------------------------------------------------266538-•266469-266562•266614*