Heves Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-29 / 175. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Füzesabony: megsértődtek a korábbi fideszesek A feloszlatott füzesabonyi Fidesz- szervezet korábbi 33 tagja közül senki sem kérte újbóli felvételét a pártba - tájékoztatta lapunkat Herman István országgyűlési képviselő, választókerületi elnök. A megújult csoport várhatóan negyven taggal a napokban tartja meg alakuló ülését, megválasztják a tisztségviselőket, döntenek a városi polgármester- és képviselőjelöltek személyéről is. Ismeretes: a Fidesz országos választmányának elnöksége a testület június 23-i ülésén hozott határozatával oszlatta fel a párt füzesabonyi szervezetét. Az indoklás szerint a helyi szervezet tevékenysége súlyosan rontja a Fidesz megítélését a közvéleményben. A csoport és a választókerületi elnök kapcsolata jelentős konfliktusokkal terhelt. „A helyi szervezet jelenlegi állapotában ellehetetleníti a Fidesz 2010- es önkormányzati választási sikerének esélyeit is.” A választmányi elnökség egyúttal Hermant megbízta a füzesabonyi csoport újjászervezésével. A helyi Fidesz ex-elnöke Laminé Antal Éva polgármester volt, akit előzőleg a párt polgármester-jelöltjeként is nevesítettek. Laminé furcsállotta, hogy éppen az a Herman István kezdeményezte a feloszlatást, akinek sokat segítettek a választási kampányában. ■ Játszóházban töltik a nyarat - a zaránkiak Idén nyáron először szerveztek Zaránkon játszóházat a gyermekeknek. A program kitalálója és megvalósítója a Máltai Szeretetszolgálat, a kezdeményezését örömmel fogadták a faluban. Az apróságokkal kedden, csütörtökön és szombaton délelőttönként foglalkoznak a művelődési házban. A társas együttlét nem csak a gyermekeket vonzza, hanem szüleik is szívesen töltik itt a délelőttöket. Külön öröm a helyieknek, hogy egyre több a gyermek, a játszóházban 35 kicsi foglalkoztatásáról gondoskodnak, az életkornak megfelelő kézműves programokon át a sportolási lehetőségig. ■ Októberre elfogy a pénz megyei bíróság Átcsoportosításokkal próbálnak lavírozni A biztonságnak is ára van. A tárgyalótermi kamerás megfigyelő-rendszer üzemeltetése az ügyfelek és a dolgozók érdekét egyaránt szolgálja A Legfelsőbb Bíróság elnöke a közelmúltban a bíróságok csődközeli helyzetéről nyilatkozott. Heves megye bíróságainál idén őszig elég a költség- vetés a dologi kiadásokra. Síké Sándor Évek óta költségvetési hiánnyal küzdenek a bíróságok. Több éve már a személyi juttatásokból - saját hatáskörben - átcsoportosítva tudjuk előteremteni a működési költségeket, illetve OIT-forrást kellett igényelni már tavaly is - összegezte dr. Hunyadi-Buzás Ágnes, a Heves Megyei Bíróság elnöke. A megyei bíróság költség- vetése hat éve változatlan, miközben jelentősen nőtt az ügyek száma. Az „állandóság” arra viszont igaz: a bírák illetménye hat éve nem emelkedett, sőt van, akinek még csökkent is a jövedelme.- Ennek ellenére a személyi juttatások keretéből tudtunk átcsoportosítani a működéshez. Tartósan távol levőket nem helyettesítettünk, egy-egy megüresedő bírói állást fél-egy évig nem töltöttünk be. Ennek azonban vannak következményei: egy bíróra több feladat jut, s ezt már az ügyfelek is érzékelhetik. Nem több állás kellene, csak az, hogy a meglévőket betölthessük - fogalmazott a megyei bíróság elnöke, aki szeÜgyszámok: (ezer) 50 civil ügyek I büntetőügyek 2008 2009 FORRÁS: HÍRLAP-GTŰJTÉS 2010 I. fél év rint az ügyfelek súlyosabb hátrányokat is elszenvedhetnek. Például a végrehajtás területén, amelynek költségeit az állam előlegezi meg a bíróságok költségvetésén keresztül. Ám ha a kassza üres, a végrehajtó nem tud végrehajtani, így az állampolgár, illetve a költségvetés nem jut a pénzéhez. Ha év közben elfogy a külső személyi juttatás előirányzat, veszélybe kerülhet a költségmentes ügyek ellátása, hiszen ezekben az állam viseli a pártfogó ügyvéd és a szakértő díját.- Az energiaköltségek évről évre emelkednek. Villamos energia nélkül nem működik az informatikai rendszer. A közüzemi díjakra már nem elég a régóta váltoA fizetések a bíróságokon nem szöknek az égbe- őszintén szólva mosolyogva halljuk a kétmillió forintos fizetési „plafonról”szóló hírt, hiszen Magyarországon még a Legfelsőbb Bíróság elnökének illetménye sem közelíti meg ezt az összeget - jegyezte meg dr. HUNYADI-BUZÁS ÁGNES (képünkön). - Már nem vagyok rendes tagja az OIT- nek, ezért meg merem fogalmazni, hogy a testület valamennyi tagja, amellett, hogy igen megtisztelőnek tartja, díjazás nélkül végzi a munkát a tanácsban. Nem szeretném, ha félreértenék, nem a személyi juttatásokról szól ez a történet, de tükrözi a helyzetet, hogy jelentősen csökkent a rátermettemberek érdeklődése a bírósági munka iránt Vagyis már a társadalom szemében is kevés az, amit itt lehet keresni Hozzá kell tenni azt is, hogy bármilyen máshonnan származó jövedelem - kivéve az oktatást és a művészeti tevékenységet - ösz- szeférhetetlen a bírósági munkával. Dologi kiadások - terv és valóság költségvetési Tétel éves előirányzat (mFt) az első félévben már elköltött (mFt) Postaköltség 38 28 üzemeltetés, fenntartás 54 42 forgalmi adó 14 20 FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS zatlan keretünk. Takarékoskodni csak egy határáig lehet. A postával nagyon kedvező szerződést kötöttünk, a dolgozóinknak a magántelefonjaikat ki kell fizetniük, a hivatali mobilok használatát korlátoztuk. Mindezek ellenére úgy látom: a dologi kiadásainkat a költségvetésünk idén szeptember végéig fedezi. Az év végéig további 80 millióra lenne szükség a Heves Megyei Bíróságon a zökkenőmentes működéshez - mondta dr. Hunyadi-Buzás Ágnes. Az elnökasszony azt is hozzátette, hogy minden újabb kötelezettség, amihez nem rendelnek pénzt, csak tovább nehezíti a dolgukat. Az ÓIT már korábban is felhívta a figyelmet, hogy a plusz kiadással járó kötelezettségek mellé a pénzt is oda kell tenni. Kevés sikerrel járt azonban a figyelmeztetés.- Már komolyan meg kell fogalmazni a kérdést: megengedheti-e magának a bíróság, hogy bármelyik számláját nem fizeti? Belegondolt már abba valaki, ennek milyen következménye lenne? - tette hozzá a Heves Megyei Bíróság elnöke. ABASÁRTÓL Eger KONFERENCIA A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Gazdasági Versenyhivatal „A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló irányelv hatása s átültetésének tapasztalatai” címmel július 29-30-án országos konferenciát rendez. Ma a Hotel Flórában egyebek közt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Északmagyarországi Regionális Felügyelőségének tapasztalatairól lesz szó. Pénteken a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyakorlatát ismerhetik meg a résztvevők. Gyöngyös szünet a vachott Sándor Városi Könyvtár július 31. és augusztus 28. között zárva tart. A nyári szünet ideje alatt a Platán úton található I. számú fiókkönyvtárat kereshetik fel az olvasók. A Fő téri bibliotéka augusztus 30-tól ismét a megszokott nyitva tartással várja majd a látogatókat. Hatvan gyerekeknek az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Házban augusztus 2-án, 9-től 16 óráig a Hétmérföldes Napok rendezvénysorozat keretén belül „Az Óperenciás tengeren túl” címmel meseváros vár a gyerekekre. A foglalkozáson mese, játék és bütykölde szórakoztatja az egybegyűlteket. Hatvan KÉPEK a Moldvay Győző Galériában még ezen a héten megtekinthetők Nagy Béla festőművész alkotásai. A tárlatot munkanapokon 8 és 16 óra között kereshetik fel a látogatók. Kompolt JÁTSZÓTÉR Pályázati támogatással, 15 millió forintért új játszóteret építettek a településen az általános iskola és a leendő új óvoda szomszédságában. Az átadóünnepséget július 30-án, pénteken 17 órától rendezik meg, majd ezt követően a gyerekek birtokba vehetik a létesítményt. Mátraderecske fesztivál az önkormányzat, valamint a helyi idegenforgalmi egyesület idén negyedik alkalommal rendezi mega Palóc Párnafesztivált augusztus 28-án és 29-én. A szervezők a helyi motívumos párnák és a falu népművészetével, hely- történetével kapcsolatos régi fényképek felajánlását várják a Népművészeti Házba. A felvételeket - amelyekből kiállítás nyílik majd - Vidiné Kis Anikóhoz juttathatják el a tulajdonosok. AJÁNLJUK ÖNNEK 1 □ CLEL, Szabadfelhasználás,Hitelkiváltás, Lakásvásárlás Hitele költségeit megelőlegezzük! Ml MEGTALÁLJUK ÖNNEK A LEGJOBB MEGOLDÁST! Eger, Zalár út 5. Tel.: 36/516-906 Gyöngyös, Török Ignác utca 16. Tel.: 37/500-657 ZL0m£fZ2£f TELEFONON IS MEGRENDELHETI: , U rli Ü/tf I.ÖAi EW, (vonalasról ingyenesen hívható) vagy a rjr\/y\vjr\ Ii-,r,s> O" u U / -Jr ■_> U-' oyj ^ telefonszámon. HEVESf.HÍRIAP Helyből u legjobb Nekihajtottak az autónak a cross-motorral Szerencsésnek mondható, hiszen „csak” egy sérültje van annak a Mátrafüreden történt balesetnek, amiben egy motor és egy autó ütközött. A Honda cross-motoron ketten is ültek, az utas ráadásul bukósisak nélkül. A helyi fiatalok a település külterületén egy kereszteződésnél szerettek volna - jelzés nélkül - elkanyarodni, s nekiütköztek egy éppen őket előző autónak. A személygépkocsit egy 18 éves nő vezette, aki hazafelé tartott Abasárra. A motor utasa, egy 17 éves hölgy szenvedett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést. A kétkerekűben 2 ezer, az autóban 100 ezer forint kár keletkezett. ■ Félrekapcsolhat a segélyhívó 112 A telefonbetyárok több bosszúságot okoznak (Folytatás az 1. oldalról) Az egri központban egy rendőr irányításával egy polgári alkalmazott fogadja a 112-re és a 107- re érkezőket hívásokat, igyekezvén kiszűrni az érdemiek közül a telefonbetyárok „jelentkezéseit”. Utóbbiak sajnos elég gyakoriak. Sokszor megesik az is, hogy valaki a nyomozókat vagy az ügyintézőket keresi a központi segélyhívón. Ha ilyenről van szó, akkor az azt fogadó kapcsolja az ügyben illetékes városi rendőrkapitányság vagy a társszervek egy munkatársát. Mint a segélyhívó működését ismertető Soltész Bálint r. százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendszer üzemelésével kapcsolatban - legyen szó a megyék közti átkapcsolásról vagy a reagálási időről - még nem érkezett panasz. Ezt erősítik meg a mentésben érintett más megyei szervek szakemberei is, hozzátéve: a lakosság inkább a közvetlen segélyhívó számokat használja.- Tűz esetén az emberek általában a 105-ös számon kérnek segítséget. A 112-t inkább akkor keresik, ha több szervezet együttes beavatkozására van szükség, vagy nem tudják eldönteni, hogy kit értesítsenek. Utóbbi inkább a műszaki mentéseknél jellemző, példa rá, ha egy kútból kell felhozni valakit, vagy egy turistát ér baleset az erdőben - ecsetelte Magyar Attila pv. alezredes, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság szóvivője. Megjegyezte: a 112- re érkező bejelentések töredéke köt ki végül valamelyik tűzoltó-parancsnokságon. Csathó Mónikától, az Egri Mentőállomás vezetőjétől megtudtuk, hogy bár hozzájuk is kapcsolnak át a 112-es vonalon érkező hívást, ám ha mentőre van szükség, az emberek leginkább a 104-es számot tárcsázzák. ■ ■ Megesik, hogy nyomozókat keresnek a segélyhívó számon. t