Heves Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-28 / 174. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 28., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Ez nem a nagy szabadságok nyara politika A parlamenti ülésszaknak vége, de jön az önkormányzati kampány csak Horvátországba készül egy hétre. A szintén keresztényde­mokrata Habis László, Eger pol­gármestere, egyben egyéni par­lamenti képviselője viszont legfeljebb egy-két szabadnap­ra számít, és legtá­volabb maximum a Balatonra utazik. El­mondása szerint rendkívül intenzív időszak zaj­lik a város életében, komoly fej­lesztési projekteket kell irányíta­ni. Ráadásul, mint arra fentebb utaltunk, a hét elején volt egy rendkívüli közgyűlés Egerben, augusztus 5-én lesz még egy, majd augusztus 26-án követke­zik a „rendes” testületi ülés. Ezenfelül az is nyilvános már, hogy a polgármester újra indul a városvezetői tisztségért. A Jobbik országos elnöke, a gyöngyösi származású Vona Gá­bor Bulgáriában, a tengerparton tölt egy hetet a családjával, s a habok után nagy lendülettel be­leveti magát az önkormányzati választási kampányba. Az egri Sneider Tamás, a radikális párt országos alelnöke családjával Er­délybe készül. Mint minden év­ben, most is vadkempingezés lesz, hat nap intenzív pihenés­sel, hegymászással, városlátogatással egyebek mellett Szatmárnémetiben, Nagybányán, Tor­dán, Nagyenyeden. Sneider szavai sze­rint feltehetőleg ő tartja a rekor­dot a tekintetben, hogy alvás nél­kül, egyhuzamban 41 óra parla­menti munkát „tudott le” a haj­nalig tartó plenáris, illetve a ko­ra reggel kezdődő bizottsági ülé­seken. Mirkóczki Ádám hon­atya, a Jobbik Heves megyei el­nöke három napra a Balatonhoz utazik, azt mondja, az önkor­mányzati kampány nem tesz le­hetővé többet, esetleg egy-két horgászatot a lakhelye, Feldebrő környéki tavaknál. Sós Tamás, az MSZP megyei vezetője, egyben a megyei köz­gyűlés elnöke családjával, unoká­ival szeretne némi időt tölteni, ha mód nyílik rá. Külföldi út nincs tervbe véve. ■ Több politikus­nak a városi köz­gyűlési munka is meghatározza nyaralási terveit. A parlamenti választá­sok utáni megfeszített tempó után sem marad túl sok idejük megyénk országgyűlési képviselő- ' inek a pihenésre. Itt van ' ugyan a nyár, de a követ­kező, önkormányzati kampány is. Demeter Ervin honatya hétfőn még részt vett a megyeszékhely önkormányzatának rendkívüli ülésén, hiszen e testületnek is tagja, kedden viszont már a To- kaj-hegyaljai történelmi borvidék egyik településére, Mádra utazott két hetet pihenni. A füzesabonyi körzet fideszes képviselője, Herman István «t ugyan- I csak a / választó- kerület- I ében nya- / ral egy ke- / v e s e t , / egyébként / neki is egy neves bor- I vidéken, f konkrétan Aldebrőn van egy csa­ládi háza. A KDNP frakciójában helyet foglaló egri dr. Lukács Tamás ugyan­HORVÁT­ORSZÁG ______ • Balázs József * ^ofjáíh László \ (Fidesz) (Fidesz) 1 • Dr. Nyitrai szló \ Zsolt (Fidesz) \ • Dr. Lukács d Ádám • Tamás (KDNP) Ervin IsWn Rénes Marcell- Ez nem a nagy szabadságok nyara - így fogalmazott üdülési terveiről az egri dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztéri­um infokommunikációs ügye­kért felelős politikai államtitká­ra. A fideszes országgyűlési kép­viselő szavai szerint az elmúlt hónapokban megkezdték az or­szág újjáépítését, s kormánytag­ként az ideje túlnyomó részét a munkahelyén tölti. Mindössze egy egyhetes horvátországi pihe­nést sikerült „beiktatni”, ezenkí­vül legfeljebb néhány hosszú hét­végével kalkulál. Horváth László (Fidesz), a pétervásárai egyéni választóke­rület parlamenti képviselője igyekszik stílusos lenni a nyara­lást illetően, így először a bélapát­falvi tónál tölt némi időt, majd egy hétre Törökországba utazik a csa­ládjával. Ő is emlékeztetett arra, hogy igen intenzív munka folyt a törvényhozásban, mondhatni, „repülőrajtot” vett a parlament és a kormány. S rövidesen, augusz­tus 16-án kezdődik a helyhatósá­gi kampány, ami újabb feladatot jelent Horváth számára, tekint­ve, hogy ő pártja megyei önkor­mányzati listájának vezetője, me­gyei közgyűlési elnökjelöltje. A gyöngyösi körzeti képviselő, Balázs József, a Fidesz megyei el­nöke, Nagyréde polgármestere azon szerencsések közé tartozik, aki immár szabadságon van a horvát tengerparton. A kormány­párt egri választókerületi elnöke, Bélapátfalva alkotások a Gesztenyés Kiállítóházban ma 17 órakor nyílik meg a Heves Megyei Önkormányzat Idősek, Fogyatékosok Otthona és Mód­szertani Intézete lakóinak Kéz- Mű-Hely című kiállítása. A tárla­tot Petrichné Veres Sarolta igaz­gató ajánlja a látogatók figyel­mébe. A rendezvényen műsorral is kedveskednek az otthonla­kók. A kiállítást augusztus 28-ig hétfő kivételével naponta 10 és 17 óra között kereshetik fel az érdeklődők. Eger KIÁLLÍTÁS A Heves Megyei Fotóklub és a Keresztény Ifjúsági Klub és Galéria szervezésében nyílt meg Gál Cecília „Ellesett pil­lanatok" című fotókiállítása. A tárlat augusztus 10-ig, hétfő ki­vételével naponta 11-18 óráig látogatható. Gyöngyös tánc júiíus 30-31-én a város Fő terén kerül megrende­zésre a Táncolj, Gyöngyös! elne­vezésű rendezvény. Az érdeklő­dők mindkét nap este 19 órától hip-hop, break, show, modern és néptánc kategóriákban láthatnak fellépőket a színpadon. A táncos lábú látogatók részére pedig es­ténként táncházzal készülnek a szervezők, ahol a magyar és gö­rög néptánc fortélyainak elsajátí­tására lesz lehetőségük. Istenmezeje vendégség a köz­ség szlovák testvértelepüléséről, Sőregről e hét végén érkezik egy baráti küldöttség a településre. Mint azt Kotroczó István polgár- mestertől megtudtuk, a délelőtt folyamán egy barátságos öregfi­úk labdarúgó-mérkőzésen vesz­nek részt, majd a helyi művelő­dési házban egy vacsorával egy­bekötött baráti beszélgetéssel zárul a találkozó. Ivád GALOPP Ivádon e hét vé­gén, szombaton második alka­lommal rendezik meg a bátyus galoppot, azaz a „nagy vágtát". Rengeteg település jelzett visz- sza, hogy részt vesz és indul majd a bolondos versenyen. A tavalyi nagy siker miatt idén is lesz ferde pályás foci, de ren­deznek korrupciós sakkversenyt is. Szerepel a programokban utált tárgyak zúzása egy óriási pöröllyel, a pamplonai bikafutta­tás mintájára pedig plüssbirka- futtatás, valamint medence-par­ti. A délelőtt 10-től kezdődő ren­dezvény helyszíne ezúttal is a fo­cipálya lesz. A számos bolondos programon minden korosztály jól szórakozhat. A magyar ember korán hal, ha meg él, nem is igazán életnek nevezhető valami az. Nem cso­da, ha hazánkban az olyan élet­meghosszabbító elfoglaltság, mint a sport, azon belül is a fo­ci, a finanszírozás és a politika rendkívül ízléses, kevéssé sem perverz egységet alkot. Méltán mondja a Nagy Nemzeti Olaj fő­nöke, nem az a céljuk, hogy a legtöbbet költsék a sportra, ha­nem a minőség, az eredmény­orientáltság. Be is szálltak hát hová?, a ha­zai V. labdarúgócsapat szponzo­rálásába. Küldetésünknek te­kintjük azon sportágak támoga­tását, ahol képesek nemzetközi mércével mérve is sikert aratni, hazánk nevét öregbíteni a világ­ban - így a NagyMaOlaj vezére. Arról azonban eddig tudomá­sunk sem volt, hogy a cégnél Olajozottan ilyen jó humorú vezetők van­nak, legalábbis ezt bizonyítja tréfás nyilatkozatuk, mely sze­rint a korábban hungarikum- nak számító labdarúgás az utób­bi két évtizedben ugyan nem tartozott a sikerkategóriába, vi­szont most úgy tűnik, hogy elő­remutató átalakulás körvonala­zódik, és a klubcsapatainknál is pozitív változás indult meg. A labdarúgás az elmúlt években megítélésük szerint rengeteget fejlődött, a tavalyi első osztályú bajnokságban már volt igazi iz­galom, és a színvonal is köze­lebb került az európaihoz - írták arról a cégről, amelynek üzem- anyagár-képzése ügyében a Gazdasági Versenyhivatal kez­dett alaposabb vizsgálódásba. Ahol köztudottan szintén értik a tréfát. A cég nem először támo­gat magyar focicsapatot, akkor az Ú. volt a kedvezményezett. S akkor is volt érzékük a vicchez. Köztudott, hogy a Nemzet Cso­dacsatára az Ú. meccseire járt, de V-drukker. A cég eddig kétszer jelent meg szponzorként a hazai fut- ball-élvonalban, mindkétszer az ő idejében. Gy. Ferenc viszont már sportminiszterként sem ér­tette az összefüggéseket: tekint­sen a cég messzebbre a saját ér­dekeinél, mert Magyarország is messzebbre tekint, a társadal­mi szempontokra, mondta. Nos látnivaló, a cég tekint is. Ez már az olajozott nemzeti együttműködés korszaka. ■ Kovács János Megújult Andomaktálya főtere átadás Szökőkút, padok és parkolók a Faluház előtt Modern és divatos. Teljesen átalakult a Faluház előtti tér. Daru Sándor polgármester átad­ta kedden délelőtt Andor- naktályán a helybeli lakosok, az önkormányzati képviselők és a kivitelezésben résztvevők jelen­létében a Faluház előtti felújított főteret. A korábbi betonozott, több helyen már megsüllyedt te­rületen szökőkutat állítottak fel, körülötte pihenőpadokkal, vala­mint parkolóhelyeket is kialakí­tottak a Faluház könnyebb meg­közelítése érdekében. A felújítás csaknem tizenöt millió forintba került, amiből az 1 önkormányzatnak csupán mint­2 egy másfél millió forintot kellett | állnia, pályázaton ugyanis 90 I százalékos támogatást nyertek a tér kialakítására. ■

Next

/
Thumbnails
Contents