Heves Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-26 / 172. szám

2010. JÚLIUS 26., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Az egészség megőrzésére helyezik Sírokban a hangsúlyt A Sirokl Idegenforgalmi és Tu­risztikai Egyesület (SITE) a na­pokban tartotta tisztújító köz­gyűlését, amelyen minimális személycserékkel a korábbi ve­zetőség kapott bizalmat újabb öt évre. így fenntarthatják család- segítő, egészségmegőrző és kul­turális programjukat, amelynek alapköve a már elindított SPA- falu szolgáltatáscsomag. ■ A következő évekre is fenntarthatják család­segítő programjukat. Ennek további bástyája a „Gyógyító régiók” nevű svájci tá­mogatású projekt, amelyben ugyancsak részt vállal a siroki szervezet. A Mátra Gyógyinté­zetbe látogatott egy svájci dele­gáció, ahol bizonyosságot szerez­tek a konzorciumban részt ve­vők felkészültségéről. Az egye­sület vállalta az elmaradott kis­térség kis- és középvállalkozói és a falusi turizmussal foglalko­zó tagság közötti kooperációt. A SPA-falu siroki létezésének megismertetésére a helybeliek megragadnak minden lehetősé­get, azért, hogy bemutathassák egészségmegőrző szolgáltatása­it. A besztercebányai Feleden számos szlovák és magyar vál­lalkozó, önkormányzat, civil szervezet mutatkozott be, köz­tük a sirokiak is. ■ Energiatakarékos lámpák világítják meg a köztereket Energiatakarékos közvilágítást kapott Makiáron három utca. A József Attila, az Akácos és az If­júság utcákban 51 nagy fényere­jű, energiatakarékos lámpates­tet szereltek fel a szakemberek. Havasi László polgármester szerint azért volt szükség erre a korszerűsítésre, mert már el­avult volt a világítás ezekben az utcákban, és az Akácos utcában hiányoztak is lámpák. A beruházás értéke 3,5 millió forint, a költségeket az ÉMÁSZ állta. Makiár a megtakarított energiából fizet a szolgáltató cég­nek három évig. A falu többi ut­cájában már energiatakarékos izzók világítanak. ■ Félmilliárdos új esély harc a szegénységgel Étkeztetéssel, internettel, sporttal, táborral EGYPERCES INTERJÚ Ötven filmet vetítenek négy napon át Az akadémia is segíti a célok teljesülését HERMAN SZABOLCS, 02 MTA észak-magyarországi regioná­lis koordinátoraként a pro­jekt megvalósítását kíséri fi­gyelemmel, és minden segít­séget megad a végrehajtás­hoz. A kistérségnek az MTA- val együttműködési megálla­podása van, amely elősegíti a tervezett tevékenységek szakmai sikerét. Harmadszor rendezik meg a Filmművészeti Nyári Egye­tem folytatásának számító Slow Film Fesztivált. A ked­den kezdődő rendezvényről Kiss Lajos fesztiváligazgatót kérdeztük.- Kik és hány filmmel vesz­nek részt a fesztiválon?- Az idén 17 országból küldtek filmet. Az érdeklődők az Uránia mozi Illés György- termében és az Agria mozi 3- as vetítőjében iráni, belga, né­met, ír, mexikói, portugál, ausztrál, amerikai, francia, finn, indiai, szlovén, kanadai, észt, spanyol, orosz és magyar filmeket láthatnak. Az ötven bemutatásra váró művel szé­les spektrumú válogatás vár az érdeklődőkre. . / A a Kistérségi Gyerekesély Bizott­ság is, amely a helyi lakosságot köti össze a döntéshozókkal.- A projekt kivitelezéséhez többnyire kistérségben élő szak­embereket alkalmazunk - hang­súlyozta Kovácsné Perez Eszter. - A főállásban alkalmazott mun­kavállalók száma előrelátható­lag 34 lesz. Mellettük sokan részmunkaidőben dolgoznak.- A Hevesi Kistérség Többcé­lú Társulásának Munkaszerve­zete irányításával iskolai, óvodai szakemberek, polgármesterek többéves programot állítottak össze a lehetőségek és igények figyelembevételével - tette hoz­zá az előbbiekhez dr. Vincze Fe­renc, a munkaszervezet vezető­je. - A munka több hónapon át zajlott, számos javaslatot figye­lembe véve alakult ki az a 24 programelem, amelynek végre­hajtására 36 hónap áll rendelke­zésre. Pályázatokra is jelentkez­nek. A munka előreláthatólag idén október 1-jén kezdődik. Sl Elégnek tartja-e az összeget a szegénység elleni harchoz? Szavazzon hírportálunkon ^ / ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük.- Az idén rövidebb a prog­ram. Mi ennek az oka?- Sajnos a Mozgókép Alapít­ványnál pénzügyi gondok van­nak, ami miatt zárolták a kifi­zetéseiket. így a legnagyobb szponzortól nem számítha­tunk támogatásra. A rendez­vény elhagyása ugyanakkor nagy kárt okozott volna, ezért most csak négynapos lesz az esemény. Rövidsége ellenére a filmszakma teljes területi egy­ségei eljönnek Egerbe.- A fesztivál fontos részét ké­pezik a szakmai programok.- A Mozisok Országos Szö­vetségének szervezésében zaj­ló szakmai fórumokon mindig az adott évben jelentkező leg­nagyobb problémákat próbál­juk megvitatni, aztán összeg­zéssel továbbítani az illetéke­sekhez. Úgy vélem, hogy egy­fajta segélykiáltás is lesz a mostani esemény. ■ S. B. S. Kiss Lajos: A fesztivál elhagyása kárt okozott volna Félmilliárd forint három évre - az esélyteremtést már gyermekkorban el kell kezdeni. Az ingyenes étkeztetés is fontos lépés a programban. Képünk illusztráció. Több mint félmilliárd fo­rint és a Magyar Tudomá­nyos Akadémiával kötött megállapodás segíti majd a dél-hevesi térségben élő leghátrányosabb hely­zetű, szegény gyermekek esélyteremtését. Szuromi Rita Több mint félmilliárd forintot nyert a dél-hevesi kistérség a gyermekszegénység kezelésére, csökkentésére. A hároméves program komplex feladatot ró az ott élőkre. Kovácsné Perez Eszter pro­jektmenedzser a Hírlap érdeklő­désére elmondta: a tervezés és megvalósítás során elsőbbséget kellett és kell kapniuk a hátrá­nyos helyzetű és roma gyerme­keknek és családjaiknak.- Arra kell törekednünk, hogy a kistérségben a leg­súlyosabb helyzetben élők - hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, roma, továb­bá munkanélküli csa­ládban lévő gyerekek, gyermekes családok - részesüljenek a program eredmé­nyeiből és hatása­iból - fogalmazott Három évük van a megvalósításra SZÉN JÓZSEF, a kistérség elnöke emlékeztetett: a 33 leghátrányosabb hely­zetű kistérség számára a kormány 2007-ben hirdette meg felzárkóztató programját, amelyben a hevesi kistérség 17 települése közös pá­lyázati programjában 2,7 milliárd forint támoga­tást nyert. A projekt megvaló­sítása az idén elkezdődik és 2013-ig tart. Ezzel párhuza­mosan az országos Gyermek- szegénység Elleni Program (GYEP) keretén belül a hevesi kistérség „Integrált helyi programok a gyermeksze­génység csökkentésére” című pályázata 572 millió forintot nyert. A vállalt feladatokat három év alatt kell elvégezni. a projektmenedzser. - Ugyanak­kor a három esztendő alatt óvo­dák, iskolák, a Nevelési Tanács­adó, a Hevesi Kistérség Integrált Szolgáltató és Innovációs Köz­pont, a Védőnői Szolgálat és más szervezetek, intézmények fej­lesztése révén kap segítséget a kistérség lakossága. Nyári tábo­rokat, foglalkozásokat, sportren­dezvényeket, internetes hozzáfé­rési lehetőségeket, nyári étkezte­tést és még sok más hasznos el­foglaltságot terveztünk, amelyek a félmilliárdból valósulnak meg, és a résztvevők díjtalanul vehe­tik igénybe. Létrejön majd a Gyerekesély Iroda - a Hevesi Kistérség Több­célú Társulása munkaszerveze­tén belül, szak­mailag önálló egységként -, amelynek biztosítania kell a Kis­térségi Gyerekesély Program végrehajtását. Megalakul majd A kezdetektől a minőségi borkészítés volt a cél thummerer vilmos Az egykori noszvaji Gallassy-pince ma már egy 90 hektáros szőlőbirtok szíve Jótékony célú nemzeti rockestre készülnek Kálban A legrangosabb egri szakmai el­ismerések mindegyikét magáé­nak tudhatja Thummerer Vil­mos, aki a „2009. év Egri Szőlőter­melője” elisme­rést - második al­kalommal - az idei Bikavér-ün­nepen vehette át - Az Afrikában, a tanácstól bérelt, parlagon hagyott terüle­ten telepítettük az első szőlőn­ket még 1984-ben. A családi ösz- szefogással alapított szakcso­portunk hét hektárt művelt meg itt, és ez a terület a mai napig megvan. Már akkor a minőségi bortermelést céloztuk meg, igaz, a palackozás ez idő tájt szó­Már az első orszá­gos versenyén, 1988- ban a legeredménye­sebb egyéni gazdál­kodónak bizonyult. ba sem jöhetett, inkább kimé­résben gondolkodtunk - eleve­nítette fel a kezdeteket az egri szőlő- és borter­melők doyenje, akit negyedik­ként 1995-ben, a villányi hegemó­niát megtörve, Egerből elsőként az „Év bortermelőjének" is meg­választott a hazai szakma. Hogy mennyire komolyan gon­dolta a minőségi borkészítést Thummerer Vilmos, azt az is mu­tatja, hogy már az első országos versenyén, 1988-ban négy, ’86- os évjáratú borával egy arany- és három ezüstérmet söpört be, és mint a legeredményesebb egyé­ni gazdálkodó, azonnal magára irányította a figyelmet.- Óriási lökést adott ez a piac­ra jutásban, hiszen a gasztronó­mia ekkor már - a tömegborok helyett - mind nagyobb érdeklő­dést mutatott a kézműves termé­kek iránt - tette hozzá. Ezzel párhuzamosan a Thum- merer-birtok is fokozatosan fejlő­dött: az egri pincét ugyanis elad­ták és 1992-ben Noszvajra köl­töztek. A család az akkor üresen álló, infrastruktúra nélküli Gallassy-pincét vette meg, amely ma már egy 90 hektáros szőlő­birtok szíve. „Vili papa” sosem titkolta: a ko­rábbi, külföldön szerzett tapasz- Thummerer Vilmos: - Ma is kere- talatai alapján a Bordeaux-i sem az új kihívásokat Chateau Margaux-t tekinti mintá­nak. Sok tekintetben úttörő szere­pet játszott a borvidéken: részben a korszerű művelésmódra való át­téréssel, részben a szőlőművelés gépesítésében, de az autokton, az­az a régi, helyi fajták újraéleszté­sében is komoly érdemeket szer­zett. Ez utóbbira példa az olyan korai érésű vörös kékszőlők meg- , illetve újrahonosítása, mint a Csókaszőlő.- Ma is nyitott szemmel járok, keresem az új kihívásokat. Most például az elhanyagolt, ám sze­rintem értékes Eged-hegy kör­nyéki területek megmentésén, újratelepítésén dolgozom - ava­tott be aktuális terveibe a noszvaji borász. ■ K. G. Az 1956. október 23-án kitört forradalom tiszteletére állítandó emlékmű elkészítésének a költ­ségeihez ajánlották fel támoga­tásként a szervezők annak a nemzeti rockestnek a bevételét, amelyet július 30-án, pénteken tartanak Kálban. A kézműves ki­rakodó vásárral egybekötött pén­teki zenei eseményre délután 3 órától várják az érdeklődőket. A „Magyar akarok maradni 2010." elnevezésű országos tur­né részeként a helyi művelődési házban este 7 órakor kezdődő koncerten Sárdy Barbara, Papp Gyula, Móczár László, Szebelédi Zsolt, Tárnái Dániel, valamint a H-599 Nemzeti Rock Zenekar lép színpadra. ■

Next

/
Thumbnails
Contents