Heves Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-01 / 151. szám

2010. JÚLIUS 1, CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Gurul a szesz, a dohány csempészőt Még mindig megéri a jövedéki termék utaztatása Az Egri Vám- és Pénzügyőri Hivatal raktárában sorakoznak a polcokon a csempészektől lefoglalt különféle szeszes italok Kevesebb a nagy fogás, ám kisebb tételekben to­vábbra is illegálisan for­galmaznak jövedéki ter­mékeket. A legfőbb ke­let-nyugati tranzitút ezen túl is az M3-as Heves me­gyei szakaszán vezet át. Kovács János Csökkent a lefoglalt illegális ci­garetta- és szeszrakományok száma, az elkobozott tételek nagysága az elmúlt hónapok­ban. Ez részben a vám- és pénz­ügyőrség eredményes felderíté­sének köszönhető, részben meg­változtak a csempészek módsze­rei is, finomodtak az elkövetők technikái - erősítette meg a Hírlapnak Mérész Ferenc pénz­ügyőr alezredes. Az Egri Vám- és Pénzügyőri Hivatal parancsnoka azt is el­mondta: Heves megye, főként az M3-as autópálya gyorsforgalmi folyosójával, még mindig a ciga­retta-, illetve alkoholcsempé­szek egyik legfőbb kelet-nyuga­ti irányú tranzit-útvonala. A jö­vedéki termékekkel való vissza­élések kiszűrésére rendszere­sen tartanak közúti akciókat. Ki­vámszabályok megsértésével behozott jövedéki termékeket hazai illegális csatornákon át akarták-e értékesíteni, vagy a szabad schengeni határokat ki­használva csak átutaztatják ha­zánkon az árut. Mérész Ferenctől megtudtuk: az Egri Vám- és Pénzügyőri Hi­vatal néhány napja tartott or­szágúti akciókat. Akkor hajnali négytől 9.30 óráig közúti ellen­őrzést hajtottak végre az M3-as autópálya Hatvan-Kerekha- raszt szakaszán. A kockázat- elemzés segítségével kiválasz­tott járműveket vezették ki a for­galomból. Az akció során a jár­őrök hét teher- és 28 személy­gépjárművet, valamint egy autó­buszt ellenőriztek. Összesen 40,5 liter alkohol- terméket, 60 doboz cigarettát, 40 liter gázolajat, 58 liter kül­földi eredetű sört találtak, ame­lyek származását a tulajdono­sok nem tudták igazolni. A pénzügyőrök a helyszínen gyor­sított jövedéki eljárást vezettek be három ukrán és négy román állampolgár ellen. Az elkövetők­kel szemben összesen 140 ezer forint jövedéki bírságot szabtak ki. A megtalált jövedéki termé­keket lefoglalta a hatóság. emelten ellenőrzik az Ukrajna, illetve Románia felől érkező, ezen államok hatósági jelzéseit viselő járműveket. A legtöbb il­legális áru ugyanis e két ország­ból lép be hazánkba. E körből a megyén áthaladók jellemzően a hétköznap hajnalt, a kora reg­geli órákat választják a közleke­désre. A hatóság pedig az autó­pályán igyekszik megállítani őket. A lestopoltak között sokan Dél-Európába tartottak, Portu­gáliában, Spanyol- vagy Olasz­országban dolgozó vendégmun­kásként. Ám az nem mindig ál­lapítható meg pontosan, hogy a Vagyontalanok milliós tételekkel ezer karton adózatlan do­hánytermék illegális forgal­ma akár három-négy millió forint kieső jövedéki adóval rövidítheti meg az állami költségvetést. Mindezt 10 milliós bírsággal Jutalmaz­zák”. Jellemzően a kishalak, a futárok buknak le, a háló­zatok irányítói a háttérben maradnak. Az elkövetőknek többnyire jövedelmük, va­gyontárgyuk nincs. Nagy fogások: akadtak magyar duplázók is tavaly alig egy hónapon belül kétszer bukott le egy szegedi ci­garettafutár Hevesben az M3- as autópályán. Együttesen 28 ezer doboz, 18 millió fo­rint összértékű do hányárut találtak nála. Második esetben 13 ezer doboz, 8 millió forintot érő ukrán ciga­rettát pró­bált a férfi egy mikrobuszban Budapestre szállítani. A vám- és pénzügyőr­ség munkatársai megtalálták a jármű utas- és rakterében elrej­tett adózatlan terméket. A sofőr ellen jöve­déki orgazdaság bűntény elköve­tésének megala­pozottgyanúja miatt indult eljá­rás. Ezért három év szabadságvesz­téssel is büntethetik. ZABÁNKIG Kisköre PROGRAM Szezonnyitó retró partit tartanak július 3-án 19.30-tól Kiskörén a szabadvizű strandon. Fellépnek Sandra és Attila, Zoltán Erika, Nagy Feró, valamint lesz retró diszkó is. Júli­us 9-11. között ismét megren­dezik a VW Bogár-találkozót a kisautók kedvelőinek. Mátrafiired szépségek Két al­kotó munkáiból nyílt kiállítás a település központjában található Teleházban. C. Lénáit Ferenc festményeit, ecsédi tájképeit júli­us közepéig látogathatják, Vilcsek Katica egyedi készítésű gyöngyékszereit a nyár végéig ke­reshetik fel az érdeklődők. Ostoros BERUHÁZÁS Megkötöt­ték a szerződést a község nyuga­ti és délnyugati vízvédelmi rend­szerének a felújítására. A beru­házás 80 millió forintba kerül, és másfél kilométeres szakaszt hoz­nak helyre. Egyebek mellett víz­hozam-szabályozó műtárgyat is kiépítenek. A munkaterületet júli­us 5-én adja át az önkormány­zat. A fő útvonalon zajló munká­kat a szüret kezdetéig befejezik a tervek szerint. Poroszló RENDEZVÉNY Az Or­szágos Polgárőr Szövetség július 3-án, szombaton tartja XVI. orszá­gos polgárőr-napját. Az érdeklő­dőket reggeltől késő estig ünnepi és kulturális programok várják. Akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, azok a Tisza-tavi vízi sé­tányon vagy az ingyenes szabad strandon tölthetik szabadidejü­ket. Az esemény seregszemléjére ellátogatnak a Belügyminisztéri­um és az ORFK képviselői is. Szarvaskő Tábor Ezen a héten tartják az I. Nemzeti Gyerektá­bort a Demelápa-völgyben, aho­va a határon túlról érkeztek a gyermekek. A vasárnapig zajló foglalkozásokon a kézművesség­től kezdve az ősi magyar kultúrát idéző művészetekig mindenféle mesterséget kipróbálhatnak az itt vendégeskedők. A szervezők történelmi előadásokkal, népze­nékkel is gondoskodnak a hasz­nos időtöltésről. Váraszó CITERA A Gyöngyvirág Citerazenekar fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendez­nek ünnepséget a sportpályán július 17-én, szombaton délután. A szentmisét követő programok során fellépnek a helyi óvodá­sok, néptáncosok és a népdal­kor is, végül interaktív gyermek­színházi előadással zárul a nap. ÁLLÁSPONT RÉNES MARCELL Főzzük ki magunknak a hét végén olyat tettem, amilyet eddig sosem: zsűri­tagságot vállaltam egy főző­versenyen. Az andornaktá- lyai rendezvényből, amely a helyi óvoda megsegítésére hivatott jótékonysági nap programjának része volt, két következtetést vonhattam le. az első személyes jellegű. Sokkal könnyebb beülni szimpatikus, vendégcsaloga­tó sátorba és ott enni egyféle ételt, mondjuk, jó kis vad­disznópörköltet, mint végig­kóstolni tizenkétfélét. Ame­lyeknek ugyan mindegyike finom, ám egyrészt úgy az ötödik után az ember hús helyett már csak zöldsége­ket kívánna, másrészt folya­matosan veszítenek haté­konyságukból az ízlelőbim­bók, harmadrészt pedig mégiscsak dönteni kell, le­hetőleg igazságosan. a másik konzekvencia álta­lános. Szombaton Andor- naktályán gyakorlatilag fo­lyamatosan esett az eső, jú­niushoz képest hideg volt, a helyszín egy füves, felázott futballpálya, és a víztől tö­kéletesen szigetelő köztéri sátrat sem találták még fel erre az alkalomra: mindez azonban láthatólag a legke­vésbé sem zavarta a jelenlé­vőket a szórakozásban, a gyerekeket a játékban, a fa­kanál-forgatókat a főzésben. Egyszerűen jó volt, na. S azt gondolom, gazdasági válság, pénztelenség, esetleg siker­telen pályázat ide vagy oda, legalább egy ilyen közösségi programot minden évben megérdemel minden telepü­lés. Vagy fogalmazhatok másként is: éppen azért, mert válság, szegénység, nyomorúság van, kell vala­mi, ami legalább egy kicsit, ha csak egy rövid időre is, de boldogítja az embert. Percek, órák, amikor nem bánt a világ. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu El kell kezdeni a felzárkózást az unióhoz kamara A döntéshozóknak ismerniük kell a vállalkozók álláspontját Turisztikai fejlesztések: vár, völgy, érseki palota Folytatás az 1. oldalról Az elnökségi ülésen áttekintet­ték a közelmúlt kormányzati ja­vaslatait, megvitatták gazdasá­gi hatásaikat. Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) elnöke elő­adásában a régió leszakadását emelte ki, aggasztónak nevezte, hogy az egyes térségek fejlődése is jelentősen eltér. Fontosnak tartja, hogy a pályázati rendszer­ben a hátrányos helyzetű kistér­ségek pályamunkáit gyorsabban elbírálják. Együttműködést aján­lott a döntéshozóknak, hiszen be kell építeni a valós rálátással rendelkezők tapasztalatait a gaz­daságpolitikába. A megjelent A HKIK elnöksége meghallgatta a képviselők észrevételeit is képviselők elmondhatták, mit várnak a kamarától, ismertethet­ték elképzeléseiket is.- Csak úgy tudunk előbbre lépni, ha változtatunk a képzési struktúrán, és a foglalkoztatási rendszert is kiigazítjuk. Min­denképpen erősíteni kell a gaz­dasági szereplőket, erre jó lehet az adózás egyszerűsítése, a vál­lalkozásokat ösztönző eljárás­rend bevezetése. Üdvözölnénk az uniós források átcsoportosí­tását, a hatósági ellenőrzések konstruktivitását, a bürokrácia csökkentését, a beiskolázási ke­retszámok valós igényekhez iga­zítását - foglalta össze a vállalko­zások óhajait Fülöp Gábor, a HKIK főtitkára. ■ Folytatás az 1. oldalról A tervezett nagyléptékű fejleszté­sek most is egymást erősítik. Ez abban az alapgondolatban foglal­ható össze, hogy a kultúra várost épít. Az eddigi pályázati sikerek optimizmusra adnak okot, de ez nem jelenti azt, hogy nem várha­tók kisebb változások az elképze­lések megvalósításakor. A fórumon elhangzott: elen­gedhetetlenül fontos, hogy a be­ruházások egymáshoz kapcsoló­dóan valósuljanak meg. A TDM- szervezet létrehozásakor a pá­lyázatban Eger 20 százalékos vendégéjszakaszám-növekedést vállalt, ezt csak kemény munká­val lehet elérni. Az egri várral összefüggésben Kiss János, a fenntartó megyei önkormányzat szakirodájának vezetője kifejtette: a projekt, amelynek összköltsége mintegy 1,77 milliárd forint, a hozzá el­nyert támogatás 1,4 milliárd, ki­fejezetten a turisztikai attrakció­fejlesztésről szól. Ma a várba lá­togatók 85 százaléka belföldi, 15 százaléka külföldi. Nekünk, ma­gyaroknak az egri vár „szent hely”, olyan hely, ahol győztünk, ám a külföldiek már nem így kö­zelítenek hozzá, nem a történe­lemre koncentrálnak, éppen ezért van szükség újabb attrak­ciókra, például hang- és fényjá­tékokra, kronoszkópra, a várbe­li borturizmus erősítésére. ■

Next

/
Thumbnails
Contents