Heves Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-30 / 150. szám

14 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JUNIUS 30., SZERDA Szívdobbanás az emberért Bakacsi Ernő számítógépén írja legújabb munkáját. Az író azt vallja, hogy az élet a legjobb múzsa. Új felajánlások és segítő programok károsultaknak A gyöngyösi Helyi Vidékfejlesz­tési Iroda és a Dél-Mátra Köz­hasznú Egyesület kétnapos programot szervezett a Károly Róbert Főiskola támogatásával az Észak-magyarországi Régió­ból Gyöngyösön tartózkodó ár­vízkárosult gyermekeknek. A szervezők a két napban a kistér­ség értékeit igyekeztek bemutat­ni a csoportnak, akik kedden jár­tak Kisnánán, Detken, Domo- szlón és Nagyrédén. Először Gyöngyösorosziban és Halma- jugrán látták vendégül a Borsod megyei gyerekeket. Pétervásárán a Fidesz helyi szervezete kezdett gyűjtésbe a napokban: a károsultaknak szánt felajánlásokat július 2-ig, 10-17 óráig a Szabadság téri pártirodá­ban várják. Információt kaphat­nak Eged Istvántól a 06/309-350- 4ó8-as, illetve Papp Miklósnétól a 06/203-822-621-es számon. A szervezők tervei szerint a na­pokban egy konkrét borsodi tele­püléssel veszik fel a kapcsolatot. Laptopot és fényképezőgépet kapott a rendőr A rózsaszentmártoni önkor­mányzat nevében Sipos Jánosné polgármester egy korszerű lap­toppal ajándékozta meg a Hat­vani Rendőrkapitányság berkein belül a községben szolgálatot tel­jesítő körzeti megbízottat. Hesz Zoltán r. törzszászlós' a hordoz­ható számítógép mellé egy digi­tális fényképezőgépet is kapott a helyi polgárőrség és az önkor­mányzat jóvoltából. Az adományokról dr. Gyetvai Tibor r. alezredes, a kapitányság vezetője lapunknak azt is el­mondta, hogy örömmel fogadták a támogatást. ■ Bakacsi Ernő könyvei ékes bizonyítékok arra, hogy minden ember élete kész regény. Szüvás István Hiheteüen irodalmi teljesítményt produkált az elmúlt egy évtized alatt az Egerben élő Bakacsi Er­nő. A nyugdíjas kertészmérnök­nek ugyanis az idei könyvhetet megelőzően jelent meg a tizen­harmadik könyve. Ez egyebek kö­zött azért is érdekes, mert - mint csendesen megemlíti - soha nem gondolta volna, hogy valaha is többkötetes íróvá válik. Egyetemi évei alatt írt ugyan kisebb elbe­széléseket, s a rímfaragás sem állt távol tőle, ám - bár akkori­biztos, hogy kiállna velük a kő- s zönség elé... Az első nagyobb lélegzetű munkája sem az ínyenc olvasó­tábornak született. Az Indák cí­mű kötet mindössze száz pél­dányban hagyta el a nyomdát, s az ősök iránt érzett tisztelet pa­rancsolta családfakutatás kap­csán követte benne a jászsági fa­mília történetét.- Akik elolvasták, arra biztat­tak, hogy folytassam az írást. Hat­van év élettapasztalata, élmény­anyaga révén tele volt a lelkem olyan történetekkel, amelyek a lajosmizsei családi, paraszti élet­hez, a föld adta sorsokhoz kötőd­tek - mondja a kezdetekről. így szövődött bele későbbi könyveibe az ükapa szomorú vé­gű históriája. A szabadságharcot követően Bakacsi Istvánt - mert egy odacsempészett puskát ta­láltak a szekerén - halálra ítél­ték Pesten. Az egykor huszár­ként szolgáló Bakacsi Mihály öröksége, a forradalom idejéből származó kard kapcsán is az egymást követő nemzedékek küzdelmes élete rajzolódik ki re­génye lapjain. Az időközben született köny­vei közül egyetlen olyan akad - az örök igazságot és boldogságot kereső embert bemutató „Pirkad” című -, amelyet az írói fan­tázia szült. A többi azokról szól, akiket az embert próbáló sorsfordulók kiszakítot­tak a megszokott környezetük­ből, s belesodortak a második vi­bakacsi ernő írói munkássá­ga széles ívet fog át Az „In­dák” (1999) című első könyve után szinte évente jelent meg újabb és újabb kötete. így a „Bogár” (2000), „Húsz év ta­nyán” (2001), „Kiüldözöttek’’ (2001), „De miért?!” (2002), „Lépés a sötétbe” (2003), „Pir­lágháború, a Gulág, majd a falu kollektivizálásának a poklába. Az utóbbit egy trilógiában dol­gozta fel, emléket állítva azok előtt, akik az el­szenvedett meg­aláztatások és ke­servek ellenére kitartottak a föld mellett. Említésre méltók azok a dokumentális igénnyel megírt regények is, amelyek az egri ezred 1968-as csehszlovákiai ténykedését, illet­kad” (2004), „Vajúdó élet” (2005) , „Igazságért kiáltok” (2006) . Ezeket követte a triló­gia: „Aláírtak” (2006), „Élni kell” (2009), „Elszántott mezs­gyék” (2009). Az idén pedig a „Szívdobbanás” című elbeszé­léskötetet vehették kézbe az ol­vasók. ve az egykor az Egerben szolgá­ló katonatiszt, Jobb László 1956- ban átélt tragédiáját idézi fel.- Nem tudok a történelemtől elszakadni - adja az olvasót bel­ső számvetésre, a valósággal va­ló kezdőzetlen szembenézésre késztető témaválasztások magya­rázatát az író. Ennek jegyében készül most a „Valahol Oroszországban” című naplóregénye is, amelyben ugyancsak valós eseményeket idéz fel a doni tragédiáját túlélő zászlós eredeti feljegyzései alap­ján. A „Lángoló tavasz” című pe­dig egy - az 1900-as évek elején született - fiatalember felnőtté vá­lásának, bontakozó szerelmének és sorsfordulóinak a története. Az új alkotásokkal kapcsolat­ban kritikusai azt emelik ki egyik fő erényként, hogy olyan tiszta emberi érzéseket, értéke­ket és magatartásformákat pél­dáznak, amelyek már-már eltű­nőben vannak. Kapnak a szülők kísérőjegyet a gyöngyösi strandfürdőben Cáfolta a hírt Juhász Péter, a gyöngyösi strandot üzemeltető Sportfólió Kft. ügyvezető igazga­tója, miszerint idén nyáron már csak teljes árú jegy megvásárlá­sa ellenében kísérhetik el a szü­lők az úszásoktatásra járó gyer­mekeket.- Erről szó sincs, hiszen az érintetteknek, ahogy eddig is, to­vábbra is csak a kísérőjegy árát kell kifizetniük. Ez idén is ked­vezményes tarifa, ha a szervezett úszásoktatások alkalmával a szü­lők nem veszik igénybe a strand szolgáltatásait - tette hozzá. ■ Már harminc EU-tanterem a megyében Idén nyáron ünnepli fennállásá­nak 11 éves évfordulóját a Heves Megyei Önkormányzat égisze alatt működő egri Europe Direct Iroda. Most, az évforduló alkal­mából önmagukat is népszerűsí­tik, hiszen júliustól új helyükön, a felújított Buttler-házban fogad­ják majd az érdeklődőket. Terveik szerint július 26-án uniós kiállítást nyitnak a ház há­rom kiállítótermében - tudtuk meg Miszné Mestellér Zsuzsa irodavezetőtől. A nyári progra­mok sorában július közepén Hatvanban rendeznek tájékoz­tató eseményt, s augusztus 11-14. között pedig Nyári csob- banás jelszóval a demjéni és a sarudi strandon népszerűsítik az uniós témákat. A megyei Europe Direct Iroda tevékenységének eredményessé­gét jelzi, hogy idén az egri Ke­mény Ferenc Általános Iskolá­ban nyitották meg a 30. EU- tantermet Hevesben. Munkájuk­kal 2008-ban elnyerték az Euró­pai Régiók Gyűlése kommuniká­ciós díját is. ■ ■ Az első nagyobb munkája sem az ínyenc olvasótá­bornak született. A családtörténettől az elbeszélésekig Adja fel hirdetését új felvevő­helyünkön! Merkur Papír Kft. Gyöngyös, Mátyás király u. 3. HEVESiHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: VARGA OTTÓ Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR, SUHA PÉTER Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600. fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410-427 Hirdetésvezetó: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná­lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 2100 Ft negyedévre 6300 Ff fél évre 12600 Ft egy évre 25200 Ft Hirdetésfelvétel Gyöngyösön: Tourinform Iroda, Gyöngyös, Fő tér 10. Nyitva h-p. 9-17 óráig, GYÖNGYÖK Gyöngyös, Barátok tere 3. Nyitva: h-p. 9-21 óráig. Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Megújul a kedvelt Park Hotel Táltos pályázat Új szigetelést, energiarendszert kap a szálloda Az energiatakarékosság jegyében vastag hőszigetelő réteg kerül a falakra Az egykori Ifjúsági és Sportmi­nisztérium, illetve a tárca alá tar­tozó kft. által üzemeltetett felsőtárkányi Park Hotel Táltos hét esztendeje került a Mester és Fiai Kft. birtokába. A festőién szép környezetben fekvő szállo­da tulajdonosai évről évre igye­keztek mind komfortosabbá ten­ni a kikapcsolódni, pihenni vá­gyó vendégek kedvelt szállóhe­lyét, jelentősebb mérvű fejlesz­tésre azonban csak most, az Új Magyarország Fejlesztési Terv révén keríthettek sort. A kiírás szerint a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség által meghir­detett pályázat - KEOP-2009- 5.3.0/B/09 - „Az energetikai ha­tékonyság fokozása, a megújuló energiaforrás-hasznosítással kombinálva” témakörben kínált lehetőséget a szálló korszerűsíté­sére. A projekt felelőse, ifj. Jan­kó István dolgozta ki a részletes pályázati anyagot, amelyet az el­múlt év első felében nyújtottak be a Nemzeti Fejlesztési Ügy­nökséghez, ahonnan december 10-én kapták az értesítést a sike­res befogadásról. Az Európai Unió támogatásával, s az Euró­pai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvaló­suló beruházás 57 millió 360 ezer 464 forintba kerül, ebből 28 millió 680 ezer 232 forintot az unió és a magyar állam biztosít. Mint Jankó István szálloda- igazgató elmondta, a jövő év jú­nius végéig tartó munkálatok so­rán elvégzik a Park Hotel Táltos épületének teljes külső szigetelé­sét, korszerű műanyag nyílászá­rók váltják fel a régi, már nem jól záródó ajtókat és ablakokat. Az energiatakarékosság jegyében két - úgynevezett faelgázosító - kazánt építenek be, amelyek ré­vén minimálisra csökkentik a gázfogyasztást. Ezzel egy időben kicserélik az összes radiátort is. Költségkímélő újdonság lesz a tetőszerkezetre telepítendő nap- kollektor, amely a szálló áramel­látásának jelentős részét bizto­sítja majd. Szintén itt kap helyet a napszolárium, melynek révén 3-4 ezer liter vizet tudnak fel­melegíteni, s megfelelő hőfokon tárolni. Mindezek révén elérhe­tő, hogy a maradék gázkazánt csak akkor kell üzembe helyez­niük, amikor a kedvezőtlen idő­járás miatt kevés napfényt kap a környék. A tervek szerint 2011. június 30-ára befejeződő munkálatok már javában zajlanak a szálló­nál. A kivitelező, az egri Nívóber Építőipari Kft. szakemberei má­jusban kezdtek hozzá az épület korszerűsítéséhez, amelynek a költségei a számítások szerint 9-10 év alatt térülnek meg. A szálló tulajdonosai nemcsak azt tartják jelentős eredménynek, hogy a beruházás által takaré­kosabbá válik az üzemeltetés, hanem azt is, hogy ezzel nagy­ban javul majd a vendégek kom­fortérzete is. ▲ sorsábrázolás Eltűnő ertekeke fáznak az egri író művei

Next

/
Thumbnails
Contents