Heves Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-12 / 135. szám

12 BABA-MAMA HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JUNIUS 12., SZOMBAT Bemutatkozott a Lépésről Lépesre Alapítvány Bubutáj, aki ihletet ad természetközelben Lovak és hangszerek közé született a kisbaba Strandon lesz az utolsó Döm-dö-döm játszóház Megtartotta bemutatkozó ren­dezvényét Egerben a Lépésről Lé­pésre Alapítvány, amely azért alakult, hogy az áüagostól eltérő fejlődésű kisgyerekek korai fej­lesztésében jelentős szerepet vál­laljon. Mivel tagjai többségében pedagógusok, gyógypedagógus­ok, pszichológusok, védőnők, így naponta találkoznak azzal a problémával, hogy születési, il­letve fejlődési nehézségekkel küzdő gyerekek nem jutnak el a megfelelő terápiát nyújtó szak­emberekhez. Az ebből adódó hátrányok csökkentése, a lehe­tő legkorábban megkezdett te­rápia végzése, a megfelelő szak­emberrel való kapcsolat megte­remtése a cél. Ha ugyanis idő­ben megkezdődik a kezelés, sok esetben nagyon jó eredménye­ket lehet elérni, így elkerülhető, hogy később tanulási nehézsé­gekkel küzdjön a gyermek. Az alapítvány bemutatkozó programján különböző előadáso­kat hallgathattak meg az érdek­lődők, többek között a különböző mozgásterápiákról, a beszédfej­lődésről, a szülői elfogadásról, sőt még a lovasterápiáról is. ■ Kislányból született több a héten Heves megye kórházaiban ösz- szesen 45 baba született az el­múlt egy hét alatt, 25 lány és 20'" fiú. Az egri Markhot Ferenc Kór­házba 25 baba érkezett, 14 leány és 11 fiú. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban 13 kisember látta meg a napvilágot, 8 fiú és 5 kis­lány. A hatvani Albert Schweitzer Kórházban 7 szülés volt, egy ki­vétellel csupa lány jött világra. ■ HAMAROSAN Webshop és házhoz szállítás: www.pelenkaland.hu PFtB/KALAA/D Minőségi pelenkák 2 és baba-kiegészítők | NAGYON OLCSÓN! | • Pelenkák 100 db-os (NEJlonos, ~ RAGASZTÓS) /BABY LOVE minőség/ 2600 Ft, 26 Ft/db • Pelenkák 100 db-os (SZövetes, TÉPŐZÁRAS) 3800 Ft, 38 Ft/db Bugyipelenkák 40 Ft/db-tói Popsitörlők 399 Ft-tól Úszópelenka 99 Ft/db Eger, Törvényház u. I-3. (Játszóház mellett) Nyitva: H-P: 8.30-18.00-lg. Szó.: 8.30-14.00-lg Tol- 06-70/806-1457, 06-70/653-4734 A boldog család a szalmakazalban. Nagy Robi megtalálta élete értelmét: a szeretteinek, a lovaknak és persze a zenének él. A mindössze egy hónapos Rozi békésen szuszog anyukája karjában, miköz­ben a zenész-lovasedző apukája arról mesél, ho­gyan változtatta meg kislá­nya érkezése az amúgy sem hétköznapi életét. Szilvás Krisztina Kellemesen hűvös szoba, terasz asztalkával, székekkel, nagy kert kutyával, szalmakazallal. Mellet­te hatalmas, füves terület, elke­rítve a hét kis termetű lónak. Az udvarban Betyár, a puli csahol, hűségesen védi a portát, amíg gazdája rá nem szól. Falusi idill Eger mellett, Felsőtárkány szélén. Nagy Róbert lakik itt a családjá­val. Kedvese, Baráth Zita hamaro­san megjelenik a teraszon a trón­örökössel, Rozival, aki anyukája válla fölött jóllakottan pislog szép kék szemeivel. Mindössze egy hónapja érkezett erre a világra, és úgy tűnik, jól érzi magát ben­ne: nagyokat eszik, alszik, és elé­gedetten szuszog szülei karjában.- Nagy Panna Róza a neve, a család Rozinak hívja, de én csak Bubutájnak becézem. Ezt én ta­láltam ki neki, de volt már, aki gratulált hozzá, hogy milyen szép, ősi magyar nevet választot­tunk - meséli Robi. Nagy gyerek­barát, nemcsak szereti a kicsiket, de türelme is van hozzájuk. Ezért foglalkozik a munkájában is ve­lük. No meg a lovakkal. Gyereke­ket tanít lovagolni - köztük két nagyobb lányát, Borkát és Kincsőt is -, valamint az álla­tok szeretetére. Nya­ranta táboroztat is, és mivel mindkettőnek ilyenkor van a szezonja, ki sem látszik a munkából. Korán kel, már csak az állatok miatt is, de egyébként is mindig van mit tenni.- Mivel én éjjel felkelek Rozi­hoz, reggelente fáradt vagyok. Ilyenkor Robi szokta átpelenkáz- ni, aztán ideadja nekem, és még tudunk pihenni - meséli Zita. Persze a baba körüli teendők azért túlnyomórészt rá marad­nak, de a büszke apuka amiben tud, segít. Esténként például a fürdetésben. Természetesnek ve­szi, ahogyan azt is, hogy amint lehet," kicsi Bubutáj is lóra ülte­ti. Ezt pe­dig Zita sem bánja, azt mondja, mivel ő lakóte­lepen nőtt fel, különösen örül neki, hogy Rozinak kertes Gyerekeket tanít lovagolni, köztük két lányát. ház lehet az otthona, állatokkal körülvéve. Ő maga is szívesen ki­lovagol, ha teheti, szülés után há­rom héttel már újból lóra ült egy rövid időre. És azt sem bánja, hogy Robi a kislá­nyuk zenei ízlését is igyekszik majd for­málni, hiszen neki is tetszik az, amit párja előad. Robi harmadik sze­relme ugyanis a családja és a lo­vak mellett a zene. Egykoron az Eger környékén közismert, köz­kedvelt Dersu Uzala nevű együt­tes oszlopos tagja volt, azóta pe­dig egy új zenekart alapított Buszkasi néven. Igyekszik össze­hangolni a próbákat, fellépése­ket a munkával, a családdal és az állatok gondozásával. Zita pedig mindenben támogatja, jelenleg itthonról. De ha Rozi egy kicsit nagyobb lesz, már ők is elkísérik majd Apát egy-egy koncertre, még ha a színpadtól és a hangfa­laktól tisztes távolságra hallgat­ják is majd a zenét. Amihez sok esetben ők adnak ihletet.- Zita éppen etette a kicsit, ami­kor a legújabb számot írtam, és ez adta az ötletet az utolsó négy sor­hoz. Egyszerűen jött magától - mondja. Elmeséli azt is, hogy a baba pusztán a létével megváltoz­tatta őt. Életenergiát adott neki, az együttest is akkor alapította, amikor Zita terhes volt. Tele van ötletekkel, rönkházat tervez a családjának, újabb számokat ír. Komolyabban veszi a dolgokat, mint korábban, felelősségtelje­sebb lett. És azt mondja: ez így van jól. Különös véletlen: kispapák ha zenélnek KÜLÖNÖS VÉ­LETLEN, hogy a ROBI (ké­pünkön) által ala­pított együttes tag­jai majdnem mind­annyian kispapák. Az ő alig egy hónapos Rozi-Bubutáj ba­bájuk mellett további három kicsi gyerekkel is büsz­kélkedhet a zenekar. Botond, a dobos ugyancsak néhány hónapja lett apuka, ráadásul kétszeresen, mivel feleségével két iker kisfiút nevelnek. A ze­nekar állandó hangmérnöke, Péppé pedig a nagy mellett egy 2 és fél éves fiúcska apu­kája. Egyedül a zenekar legfi­atalabb tagja, Zoli áll még a családalapítás előtt. A nyári szünet előtti utolsó, de ugyancsak különleges foglal­kozását tartja az Egri Lokálpat­rióta Egylet által életre hívott Döm-dődöm játszóház ma dél­előtt 10 órától. A helyszín ezút­tal az egri strand lesz, ahová a belépés ebből az alkalomból gyerekeknek és egy kísérő szü­lőnek ingyenes. A programok között szerepelnek az elmarad­hatatlan kézműves-foglalkozá­sok, amit pancsolás, csúszdá- zás követ a gyermekmedencé­ben. A játszóháznak többek kö­zött az is a célja, hogy olyan gyerekek is eljuthassanak a strandra, akiknek eddig erre nem volt lehetőségük. ■ Ruhagyűjtés árvízkárosult gyerekeknek A védőnői szolgálat baba- és gyermekruha-gyűjtést szervez Egerben az árvíz során bajba ju­tott kisgyermekes családok ré­szére, de a ruhaneműk mellett játékokat is várnak. Kérik, hogy az adományozók írják rá a cso­magokra, hogy azok mit tartal­maznak, illetve milyen korú és nemű gyermekek részére adha­tók. Információ a 36/786-509- es telefonszámon. ■ Ruben fiam 6 éves, amikor egy este áramszünet miatt kialszik minden fény. Kb. 11 óra lehe­tett. Kisfiam riadtan kiszól a szobájából:- Anya! Ugye a Hold azért még működik? Adrián fiam első osztályos tanuló, amikor az olvasást gya­koroljuk. Eljutunk a „leli” szó­hoz. Élolvassa, de látom rajta, hogy valami nem kerek. Meg­kérdezem tőle, hogy érti-e ezt a szót.- Persze - feleli, de én még most sem vagyok benne biz­tos, hogy érti. Megkérem, hogy mondjon a „leli” szóval egy mondatot. Kisfiam gondolko­zik, aztán kivágja:- Lelibeg a lóról. Gyetvainé Odor Krisztina Továbbra is népszerű a babakötvény életkezdés segítséggel Nem szeretnék korlátozni a szociális kiadásokat Hatvanban a héten ismét átve­hették az életkezdési támogatást a településen élő újszülöttek hozzátartozói. A mostani ünnep­ség során majd' félszáz apróság apukájának, anyukájának nyúj­totta át a 40 ezer forintról szóló dokumentumot Érsek Zsolt pol­gármester. Az érintettek nagy­korúvá válásukkor vehetik majd fel az összeget, annak kamatai­val együtt. A helyiek által „babakötvény”- ként ismert juttatás bevezetésé­ről még évekkel ezelőtt döntött a képviselő-testület. A városvezető indoklása szerint az intézkedés beleillik abba a koncepcióba, amely a családbarát szemléletű önkormányzat kialakítását erő­Kedvezményezett apróságok. A támogatás évek óta népszerű. siti. Ide tartozik ezenfelül az in­gyenes tankönyv, az óvodások és iskolások részére díjtalan úszás- oktatás, valamint az alapfokú oktatási intézményekbe járók részére a város által átvállalt nyelvvizsga-költség is. ■ Családbarát önkor­mányzatot szeretnének a jövőben is. Érsek Zsolt hangsúlyozta: re­ményei szerint a helyhatóság­okra váró megszorítások nem korlátozzák majd a szociális jel- d legű kiadásokat, mert visszalé- | pést jelentene, ha a hosszú évek 5 során elért eredmények csor­bulnának. ■ A HÉT BABAJA A Hét Babája: Nagy Zsombor, Egerszalók Küldje el gyermekéről, unoká­járól a legszebb, legmókásabb fényképet (a gyermek neve és lakóhelye feltüntetésével) a heol@heol.hu címre, amelyet a HEOLhu portálunkon közzéte- szünk. Közülük választjuk ki A Hét Babáját, akinek fotóját leközöljük lapunkban, és egy ajándékkal is meglepjük. Év végén valamennyi baba fotója közül olvasóink szavazatai döntik el, ki kapja Az Év Babá­ja címet a vele járó ajándék­kal. A 2-6 éves gyerekek fény­képeit is várjuk, ezekkel Az Év Kisgyereke címre pályáz­hatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents