Heves Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-08 / 131. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 8., KEDD HEVES MEGYE GAZDASÁGA Agrárium: szerdán lejár az utolsó határidő is A sor végén rekedtünk gazdaság A bruttó hazai termék alig két százalékát adja a megye Szerdáig nyújthatják be a területalapú támogatási és az agrárkörnyezetgazdálkodási területazonosítási kérelmeiket azok, akik eddig nem tették meg, igaz, ők már jócskán szerényebb ösz- szeghez - május 17. óta naponta egy százalékkal csökkentett forráshoz - jutnak majd a kifizetési időszakban. Ugyaneddig az időpontig módosíthatók a már benyújtott kérelmek is, ám szintén hasonló - azonban csak az érintett parcellára vonatkozó - szankcióval sújtva, hiszen büntetés nélkül május 31-ig lehetett belejavítani a kérelmekbe. Június 9-e után már vis maior esetekben sem fogadják el a kérelmeket. ■ Szép egri és mátrai sikerek a Decanter 2010-en Az Egri és a Mátrai Borvidék is szépen szerepelt a világ egyik legjelentősebb borversenyén, a tekintélyes szaklap, a Decanter által szervezett Decanter World Wine Awards 2010-en, Londonban. A világ minden tájáról több mint 9000 bormintát felvonultató, többféle kategórát kijelölő megmérettetésen kizárólag befolyásos borbírálók ülnek a zsűriben, éppen ezért az itt elért sikereknek komoly súlyuk van. Az Egri Korona Borház 2006- os Selection Egri Kékfrankosa „Regional Trophy” elismerést kapott, míg Kovács Nimród 2007- es Battonage Chardonnay-je, illetve a 2006-os Njk-ja bronzérmes lett. Saját kategóriájában a St. Andrea Pincészet 2006-os Merengő Egri Bikavér Superior- ja és a 2008-as Örökkéje ezüstöt, a Thummerer Pincészet 2006-os Syrah Válogatása, a 2009-es Egri Királyleánykája, valamint a 2006-os Egri Bikavére pedig bronzot érdemelt. A Mátrai Borvidékről Nagy- réde Baron Lazare Pinot Grigio 2008-as évjáratú bora bronzérmet, a 2009-es Monte Cappella Pinot Grigio-Chardonnay-je, illetve a 2009-es Pinot Grigio-ja pedig ezüstérmet kapott. A Borpalota 2008-as Fríz Mátrai Hárslevelűje ugyancsak ezüstöt vihetett haza. ■ EU-átlagban sehol nem vagyunk a KSH kiadványa szerint a megye vásárlóerő-paritáson mért GDP-je 10 ezer 898 PPS, amely mindössze 43,4 százaléka az Európai Unió átlagának. Mivel ebben a román és bolgár értékeket is figyelembe veszik, így a Nyugathoz mért lemaradásunk ettől is nagyobb volt. A magyar átlagnak nem értük el a hetven százalékát, a Budapest adatait nem tartalmazó számítások szerint a megyei középérték 92,3 százalékán álltunk Az egy főre jutó GDP-ben Észak-Magyarország a régiók közt utolsó, Heves pedig a megyei rangsorban a tizenkettedik. Tóth Balázs A bruttó hazai termék előzetes, 2008-as területi adatai szerint Magyarországon a regionális különbségek az elmúlt években tapasztalható folyamatoknak megfelelően tovább nőttek - áll a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. Hazánk gazdaságának főváros-központúsága erősödött, miközben a lemaradó részek országos átlaghoz viszonyított teljesítménye nagyrészt csökkent. A bruttó hazai termék (GDP) 2008-ban 26 ezer 543 milliárd forint volt folyó beszerzési áron, ennek 48 százalékát Közép-Ma- gyarországon, 26 százalékát pedig a Dunántúlon állították elő. Ugyanekkora arányt képviselt együttesen az Alföld és az Északi nagyrégió is. A központi térségen belül a főváros az ország bruttó hazai termékének 37,7 százalékát hozta létre, súlya egy százalékponttal nőtt 2007-hez képest. Az országrészek gazdasági fejlettségének különbségei - a korábbi évekhez hasonlóan - tovább nőttek. Az egyes régiók hozzájárulása alapján Közép-Ma- gyarország részesedése egy száHeves megyében az egy főre jutó GDP tavalyelőtt alig emelkedett, Közép-Magyarország 3,921 4,153 ________4,387 K özép-Dunántúl 2,127 2,348________2,342 N yugat-Dunántúl 2,359 2,480 2,575 Dél-Dunántúl _______1.591________1,724________1,807 É szak-Magyarország 1,505________1,619________1,634 H eves megye_________1,613________1,828________1,831 É szak-Alföld 1,487 1,591 1,656 Dél-Alföld 1,563 1,688 1,789 Magyarország 2,359 2,527 2,644 1,8 millió forint volt. Képünk illusztráció. Az egy főre jutó bruttó nemzeti termék (GDP - millió Ft) Terület 2006 2007 2008 FORRÁS: KSH zalékos volt a tárgyalt időszakban, amellyel csupán a Dél-Du- nántúlt sikerült megelőzni. Heves megye az ország bruttó nemzeti termékének 2,2 százalékát állította elő, egy tizedet rontva az egy esztendővel korábbi adatokhoz viszonyítva, visszaesve a 2006-os szintre. Az előállított érték 577,85 milliárd forintot tett ki, amely jóval meghaladta a 2006-os 516,56 milliárdot, elmaradt viszont a 2007-es 581,74 milliárdtól. Az egy főre jutó GDP országos átlagban 2,644 millió forint volt, Észak-Magyarországon viszont mindössze 1,634 millió, amely- lyel az utolsó helyre szorultunk a régiós rangsorban. Heves a maga 1,831 milliós fejenkénti átlagával a megyék közötti lajstromban a 2007-es 11. helyezéshez képest eggyel visszacsúszott. Igaz, az érték rendkívül szolid mértékben, háromezer forinttal emelkedett. Borsod tizenhetedik, Nógrád huszadik volt a listán. zalékponttal nőtt. Nyugat- és Dél- Dunántúl hozzájárulása nem változott, a Dél-Alföldé nagyon kicsit emelkedett. A többi régióé ellenben 0,1 -0,5 százalékponttal csökkent, köszönhetően az év végén berobbanó gazdasági válságnak is. Régiónk részesedése 7,6 száKözel ötszörös különbség 2008-ban az egy főre jutó GDP alapján a megyék sorrendjében nem tapasztalható jelentős változás az előző évihez képest Budapest kiemelkedőfajlagos mutatójának értéke továbbra is az országos átlag több mint kétszeresét teszi ki. Országos átlag feletti értékkel még két dunántúli megye - Komá- rom-Esztergom és Győr- MosonSopron - rendelkezik, hasonlóan 2007-hez. A helycsere két dunántúli, három alföldi és két észak-magyarországi megyét érintett. Az első három helyezett, s az utolsó kettő, Szabolcs- Szatmár-Bereg és Nógrád megye pozíciója 2008-ban sem változott. A Budapest és Nógrád megye közötti különbség 4,8-szeres volt, folyamatosan nőtt a megelőző évekhez képest. A legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező Győr-Moson- Sopron és a legkisebb értéket képviselő Nógrád megye között 2007-ben és 2008- ban egyaránt 2,4-szeres volt a különbség. íii'Ií a ■ ön szerint mikor lábalhat ki régiónk a válságból? Szavazzon hírportálunkon ^ ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. HÍRSÁV ITD-információk uniós pályázatokról EGER „Pályázatok és pályázati elszámolások” címmel szervez konzultációval egybekötött információs napot a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG) és az ITD Hungary. Az előadásra az uniós gazdaságfejlesztési források kedvezményezettjeit várják, akik megismerhetik az aktuális pályázatokat, a pénzügyi és fenntartási teendőket, a piacbővítési lehetőségeket. Az információs napot csütörtökön 10 órakor tartják a Megyeháza dísztermében. A rendezvény a MAG Zrt. és az ITDH ügyfelei számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Zöldenergia-kiállítás az egri főiskolán heves megye Az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kara „Unokáink is használhassák - Energiaforrások fenntartható igénybevétele” címmel június 10-12. között szakkiállítást szervez az EKF C-épületének 124-es előadójában (Eger, Leányka út 4.). Csütörtökön délután kettő órától Mika János „Fejlődés, energia, éghajlat” témamegjelöléssel tart előadást, majd Horuczi György „Élet és energia a Kárpátmedencében” címmel mutatja be a rendelkezésre álló lehetőségeket. Ismertetik a mezőgazdasági hulladékban, a szélben és a napban rejlő energiaforrásokat, a megújuló energiák épületgépészeti lehetőségeit, és a Zöld Beruházási Rendszer pályázatait. Regisztráció: www.termeszettudas.ektf.hu . Óva intenek a felelőtlen hitelfelvételtől Magyarország Annak érdekében, hogy a hitelfelvevők körültekintően dönthessenek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF) tájékoztatót készített a túlzott eladósodás kockázatairól. Ezt június 11- től minden hitelt nyújtó pénzügyi intézmény és hitelközvetítő köteles átadni a hitelfelvevőknek. A tájékoztató elérhető az MNB és a PSZÁF honlapjain is. Javuló statisztika, kevesebb állástalan munkanélküliség Heves megyében volt a legnagyobb csökkenés Elfogytak a kötvények, jöhet az újabb sorozat Országosan 556 ezerre csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma májusban. Ez tavalyhoz viszonyítva 7600, idén áprilishoz képest pedig 45 ezer fővel kevesebb munkanélkülit jelent. A javulás részben az alkalmi munkavállalói könyv megszüntetésének köszönhető, hiszen a munkaadók már inkább bejelentik az alkalmazottaikat. Ebben az időszakban kezdődnek a szezonális munkák is az építőiparban, illetve a turizmusban. Régiónkban az országoshoz hasonló mértékben csökkent az álláskeresők létszáma: 102 ezer 700-an voltak Észak-Magyarországon, amely áprilishoz képest nyolcezer, tavaly májushoz mérA statisztika javulásában nagy szerepe van a közcélú foglalkoztatásnak ve 6300 fős javulást jelent. Heves megyében intenzívebb volt az állástalanok elhelyezkedése, egyrészt a már említett alkalmi foglalkoztatási szabályok változása, másrészt a közcélú foglalkoztatás erősödése miatt. Mindezek következtében májusban 20 ezer 200 munkanélkülit regisztráltak a munkaügyi kirendeltségek, amely 2500, illetve kétezer fős csökkenést jelent az előző hónaphoz, s az előző év azonos időszakához képest. Az álláskeresők arányában a legnagyobb csökkenés épp szőkébb pátriánkban volt, szám szerint pedig leginkább Szabolcsban apadt a létszámuk, több mint ötezer fővel. A jelek szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket a május közepén „piacra dobott” Gál Tibor Borkötvény: immár lejegyezték a századikat is, így indul az újabb széria. - Az érdeklődés felülmúlta a várakozásokat, rengetegen fordulnak felénk támogató szándékkal: bankvezetők, üzletemberek, színészek, politikusok, művészek, tudósok - mondta el lapunknak ifj. Gál Tibor. A fiatal borász egyúttal bejelentette: a kötvénytulajdonosokkal a későbbiekben is szoros együttműködést vállalnak, ezért létrehozzák a Gál Tibor támogatói klubot. Miként fogalmazott, a pincészet a szükséges forrásokat öszszegyűjtötte, így az újrakezdés is kézzelfogható közelségbe került. - Van egy kis feldolgozó pincészet a Verőszalában, 15 hektárnyi szőlőterület, kiváló Pinot noir és Kadarka borok a legújabb évjáratokból, és természetesen édesapám szellemi öröksége - tette hozzá. A GIA Kft. sorsával kapcsolatban ugyanakkor elhangzott: a cég már felszámolás alatt áll. A kijelölt biztos a pincét birtokba vette, s a felszámolást is elindítja a hetekben. Ami pedig a vitatott készleteket illeti: ennek jelentős része még mindig zár alatt van, de a család reményei szerint rövidesen ezt a kérdést is sikerül megnyugtatóan lezárni. ■