Heves Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-08 / 106. szám
PM HBKiMHiI ■■=5« r '■ ELETMOD CSALAD & NEVELES Nélküled nem érek már semmit társfüggőség Társa nélkül nem tud sem élni, sem lenni: szenvedélybeteg? Az önként vállalt boldogtalanság Is a szenvedélybetegség egyik formája A nő feladata összetartani a családot, akár súlyos kompromisszumok árán is. Kitartása becsületére válik, hisz ezt a szerepet osztják rá még napjaink társadalmában is. Pedig aki mártíromság árán is ragaszkodik társához, lehet, hogy valójában szenvedélybeteg. Gönczi Annamária Az ilyen nő benne marad egy olyan kapcsolatban, amely senki boldogságát nem szolgálja, mert retteg az önállóságtól. Kodepen- dencia - így hívják a függőségnek azt a formáját, amikor valaki csak a társa árnyékában képes elképzelni a saját életét. „Nem ez a mostani az első kapcsolatom, amelyet képtelen vagyok elengedni. Bármit megteszek, hogy összetartsak egy rosszul működő, szétesett kapcsolatot, olyan energiákat vagyok képes mozgósítani ezért, hogy semmi másra nem tudok figyelni - meséli Szilvia. - Amikor a fájdalom már az elviselhe- tetlenségig nő bennem, és kénytelen vagyok elfogadni, hogy nem nyerhetek, tudatosan kezdem figyelni a környezetem, melyik férfi gyógyíthatná be a sebeimet. Úgy gondolom, társfüggő vagyok, éppen olyan szenvedélybeteg, mint egy alkoholista vagy egy drogos. És a kínok kínját élem át emiatt.” A társfüggőség fogalma nem túl régi találmány: alig több mint két évtizede jegyzi a pszichológia. Érthető, mert amíg a társadalmilag elfogadott női szerep csakis a családvállalás, a háztartásve- zetés lehetett, az is természetesnek számított, hogy egy asszony bármi áron összetartotta a családot. Évtizedekkel ezelőtt csak kevesen kérdőjelezték volna meg, ki kell-e tartani egy olyan társ mellett, aki nem szeret viszont, vagy épp alkoholista, durva, illetve semmiféle erőfeszítésre nem hajlandó a kapcsolatért. Amióta azonban a válás egyre mindennaposabb jelenség lett, az önként vállalt boldogtalanság kezdett gyanússá válni a pszichológusok számára. A tüneteket vizsgálva arra jutottak, a rossz párkapcsolathoz makacsul ragaszkodó emberek a szenvedélybetegségekhez nagyon hasonló szorongásos, illetve rögMikor betegség? halász gyöngyi régóta vezet csoportfoglalkozásokat társfüg- gők számára. Más szenvedélybetegségekhez képest ez speciális terület - mondja. „nagyon nehéz meghúzni a határvonalat, mikortól számít betegesnek a ragaszkodás. Az anonim csoportokban elsősorban olyanokkal találkozom, akik maguk is szenvedélybeteg társ mellett élnek. Eleinte óvatosan kell fogalmaznom, a beeszmés tüneteket produkálnak. A gyermekkori okok is jól körülírhatók, sőt a terápiás módszerek is hasonlóak más függőségek gyógyításához. „Anyu odavolt apuért - ám az érzés nem volt kölcsönös. Rajta is, rajtam is mintha átnézett volna - idézi fel gyermekkorát Szilvia. - Anyám minden energiáját tegség szót addig nem használhatom, míg valaki az elmesélt példák alapján magára nem ismer. A terápia során csak támogatást nyújthatok, fel kell ébresztenem a páciensben az önbecsülést, enyhíteni kell a bűntudatát, félreértelmezett felelősségérzetét Jó módszer a szerepjáték, mindenki gyakorolhatja a saját szerepét, de beleélheti magát a másik helyzetébe is. Volt már olyan esetem felemésztette, hogy felkeltse apám érdeklődését, figyelmességekkel, gondoskodással, néha sírós jelenetekkel. Apu ott volt velünk, és mégsem. Aztán égy nap fizikailag is távozott, elment egy másik nő miatt. Anyám egy éven át ostromolta őt, várta, hogy visszajöjjön. Utána soha többé nem beszélt róla. Akkor is, amikor a páciens önmagát játszva egy párbeszédben egyszeresük azt mondta: Úristen, hát ilyen vagyok én? Nem csodálom, hogy iszik a férjem! A társfüggő talán még rosz- szabb helyzetben van, mint mondjuk drogos partnere, mert nála elmarad a mámor, csak az erőfeszítések jutnak. Ez akár pszichoszomatikus betegségekhez is vezethet, így a kodependencia önpusztító. elhatároztam, csakis olyan férfihoz megyek hozzá, aki mindenkinél jobban imád engem. A terv az évek során annyiban változott, hogy minden férfinál igyekeztem elérni, csak rám figyeljen, csak engem lásson. És ezért bármit képes voltam megtenni, sosem voltam képes to- vábbállni, amíg szó szerint ki nem dobtak.” Ebből a történetből kiderül az is, hogy a kodependencia mint tanult minta tulajdonképpen öröklődhet. De kiválthatja olyan családi közeg is, ahol túl magasak az elvárások, nem őszinte a kommunikáció, sok az elfojtás. Tipikus társfüggő helyzet, amikor valaki a saját boldogságát másokétól teszi függővé. Ha a párja jól érzi magát, ő is szárnyal,'de ha a másiknak bármi baja van, azt azonnal magára veszi. Emellett eltúlzott felelősséget érez mások iránt, miközben a saját problémáit teljesen figyelmen kívül hagyja. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Konyhai tipp: tojásfehérjével derítse a húslevest a zavarossá vált húslevest nem kell kiönteni! Verjen fel egy tojásfehérjét egy kanálnyi hideg vízzel, és adja a habot a leveshez. Addig forralja, amíg a hab megtú- rosodik, s a lé kitisztul. Ezután szitán vagy tiszta ruhán szűrje át a levest. Erkélyládák virágai: zöldséget is nevelhet! ha muskátlija a pincében telelt át, ideje felhozni és új földbe átültetni. Hajtásait vágja le, s azokat ugyancsak ültesse el, a földben meg fognak gyökerezni. Bobin Hood sokadszor; Újabb Oscar a láthatáron a cannes-i filmfesztivál nyitófilmjében Russell Crowe kelti életre Robin Hoodot. A sherwoodi legendát Ridley Scott értelmezte újra. Annak idején ő tette híressé Russell Crowe nevét is. Kettejük kapcsolata tíz éve, a Gladiátorral kezdődött. Maximus szerepe Oscar-dí- jat hozott az új-zélandi születésű színésznek, akiről még sok érdekességet megtudhat a tvr-hétből. Felesleges vagy fontos a házi feladat? iskolások Fáradt és kedvetlen, mégsem szabad elhanyagolnia a tanulást Tegye el tisztán a ruhákat, jövő télig pihenhetnek Közelít az iskolaév vége. Ilyenkor még fáradtabbak a gyerekek, még nehezebben tanulnak. A jó idő beköszöntével inkább a szabadba mennének játszani, mintsem a lecke fölött görnyednének. Nincs kedvük már házi feladathoz sem. Mit tegyünk? A házi feladat a tanulási és gyakorlási folyamat egyik láncszemeként segít az ismeretek rögzítésében. A mai, tekintélyes tananyagmennyiség mellett különösen fontos a szerepe. Persze nem szabad a gyereket túlterhelni mindenféle délutáni leckével és tudnivalóval, de otthon is szükséges foglalkozni az iskolai tananyaggal: tanulni, ismételni, rögzíteni, gyakorolni. A lényeg a jó időbeosztás Meglehet, a szülő sokallja a házi feladatot, de ennek sose adjon hangot! Különösen rossz, ha sajnálja a gyerekét, ha sopánkodik. Inkább segítsen: a kisebbekInkább ki a levegőre! ha úgy látja, már nagyon fáradt és figyelmetlen a gyerek, inkább a különórákból vegyen vissza így az év vége felé. Semmi esetre sem a sportból, a mozgásból! Ne hagyja, hogy tanulás, leckeírás után még a számítógép előtt töltsön el hosszú órákat. Javasoljon közös sétát vagy szabadtéri programokat. kel gyakoroljon, a nagyot kérdezze ki. De lehet csupán lazán elbeszélgetni is a frissen tanultakról - ha hozzá tud szólni a szülő. Ha szükséges, vegyen mellé korrepetitort, vagy teremtse meg a lehetőségét annak, hogy olyan társával tanuljon együtt, aki jó az adott tantárgyból. Tapasztalt pedagógusok általában tudják, mennyi leckét adhatnak a tanulóknak ahhoz, hogy másra is maradjon idejük. Semmi baja nem lesz a srácnak attól, ha megírja a leckét és megtanulja a tananyagot. Ha jól beosztja az idejét, akkor mindemellett játékra, sportra és ki- kapcsolódásra is bőven van lehetősége. ■ Legfőbb ideje annak, hogy elővegyük a tavaszi-nyári ruhákat. Mi jó ránk, mit nőtt ki a gyerek? Mit kell kimosni, mely darabokat kell tisztítóba vinni? A téli ruhákat pedig gondosan kell eltenni. A gyapjúpulóvereket, kabátokat lehetőleg vászonzsákban (tiszta párna- és dunnahuzatban), molyirtóval bőven ellátva. És - csakis tisztán! A tisztíttatás nem olcsó, ossza be, melyik hónapban melyik ruhadarabra kerüljön sor. Mielőtt valamit kidobna, gondolja végig, valakinek még szüksége lehet rá. íme a családban, baráti körben valakinek? Ha nem, vigye el a szeretetszolgálatok valamelyikébe, ők gondoskodnak arról, hogy a rászorulókhoz eljusson. Ha valami újra vágyik, ne kapkodjon a vásárlással. Csak olyan ruhadarabot vegyen meg, amit jól ki tud majd használni, és ami könnyen kezelhető, mással variálható. Ne dőljön be az aktuális divatnak akkor, ha az adott szín vagy fazon önnek nem áll jól. Semmi haszna belőle, csak a szekrényben fog porosodni. Amennyiben szezononként csak egy új holmit engedhet meg magának, az legyen kortalan. Inkább aktuális divatékszerekkel, kiegészítőkkel dobja fel. ■ Szezonváltáskor válogasson, tisztítson, pakoljon. t * i