Heves Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-15 / 112. szám

Sony Center iBj 3300 Eger. dr. Sándor I. u. 6. Tel.: (36) 411-075 Sony BRAVIA KDL-32EX600- Full HD felbontás vékony EDGE LED képernyő - USB média lejátszó - 5 év jótállás most ingyen Iß 2010. MÁJUS 15.. SZOMBAT • XXI. ÉVFOLYAM. 112. SZÁM LAUREN HOLLY, A CUKI A SÜTID CÍMŰ VÍGJÁTÉK SZEREPLŐJE MOZAIK TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON A viharokkal járó veszélyekre való felkészülést szolgálta az a Borsod megyei Encsen tartott gyakorlat, amelyen egriek is részt vettek. Az eseményen a katasztrófavédelmi igazgató­ság, a polgári védelmi szervek, a tűzoltók, a rendőrök, az áram- szolgáltató szakemberei, illet­ve a mentőszervezeteket össze­fogó Karitatív Szövetség (KARISZ) csapatai gyakorolták a közös mentést. Utóbbiak kö­zött a debreceni speciális men­tők és a szolnoki Életjel Mentő- csoport mellett ott voltak az eg­ri Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport tagjai is.- Az egyik feladatunk az volt, hogy lehozzunk egy fán ragadt siklóernyőst, míg egy másik helyzetben egy, a vihar kitörése­kor éppen a templom tornyán dolgozó személyt kellett lehozni. A templomnál később is akadt dolgunk: azt gyakoroltuk, ho­gyan kell fóliával befed­ni a beszakadt tetőt - számolt be a tűzoltókkal közösen végrehaj­tott akcióról Ko­vács József cso­portvezető. ■ Felkészülés a nagy viharokra. Akcióban a debreceni egység: speciális mentők hozzák le a templomtoronyból a „sérültet”. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon bika (IV. 21—V. 20.). Váratlanul kölcsönös szimpátia alakul ki egy beszélgetés során. Az illető személye teljesen le­nyűgözi Önt, és jelen eset­ben ez viszonzásra is talál. IKREK (V. 21—VI. 21.). Az Ikrekben a Hold, és Ön tele van ener­giával. Valaki feltűnően sok figyelmet fordít Önre. Sza­bad idejüket töltsék együtt, hogy alaposabban megis­merhessék egymást. RÁK (VI.22-VII.22.). A nyárnál is több kalandot kínál a május. Rajta, használja ezt Ön most ki! Szívrablásra csábít ez a hónap, de lehet, hogy szív- tiprás lesz belőle. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Vidám és kiegyensúlyozott. Tavasz- szal utazni vágyik, és egy kissé kikapcsolódni, szóra­kozni. Ez a hónap azonban még nem biztos, hogy erről szól, de már elkezdheti ter­vezni a nyarat. szűz (VIII.24-IX.23.). Hirtelen és meghökkentő lendülettel szabadul ki a hétköznapok béklyójából. Párja viszont segíteni akar most Önnek egy régen várt találkozó megrendezésében. mérleg (IX.24-X.23.). Egy tár­sas összejövetel sajátos út és mód ahhoz, hogy kapcsola­tot teremtsen karakteres em­berekkel, akik fontossá vál­hatnak az Ön jövője szem­pontjából. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Elege lett a zsúfoltságból, a tömegből. Egy kis nyugalomra, csendre vágyik most Ön. A májusi rétek zöldje megadja Önnek a megnyugvást. nyilas (XI.23-XII.21.). Egy barát­jának meglepő, váratlan hí­rei vannak. Ön azonban ezekkel most egyáltalán nem tud egyetérteni, de végül is mindvégig segítő­kész marad. BAK (XII. 22-1.20.). A Bak-jegyű- ek szerencsenapja a szom­bat, szerencseszámuk a 7- es. Igyekezzen Ön ma sokat lazítani! Szerelmi ügyekben semmiképp ne tegyen most olyan lépést, ami visszavon­hatatlan. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Bolygója arra bátorítja, hogy mozdul­jon ki a négy fal közül, men­jen a természetbe! A gyönyö­rű napsütéses tavasz miri- den rossz gondolatát elűzi. Valaki rajong Önért. halak (II. 21-111.20.). Érzelmi ügyei helyreálltak, és min­den az elképzelése szerint alakul. Élvezze ezt a kelle­mes tavaszi időszakot. Tar­tózkodjon nagyon sokat a szabadlevegőn. KOS (lll.21-IV.20.). A csillagok vidámságot és szerelmet je­leznek. Ne fusson most el a váratlan lehetőségek elől, in­kább várja meg, hogy mit is szán majd a sors Önnek. TAVASZI AKCIÓ Tekintse meg széles választékunkat bemutatókertünkben! í űM i GRANIT síremlékeinket NAGYKERESKEDELMI ÁRON kínáljuk 2010. máj. 3-31 -ig tartó akciónk ideje alatt. Az akciós árak a kivitelezés és a vésés költségét nem tartalmazzák. Eger, Kistályai út 34. (az 5-ös buszvégállomásánál) Telefon: 06 36 / 333-888, info@ceste.hu I Tájékoztatásunk nem teljeskörü, akcióink részleteit bemutatókertünkben adjuk át Önnek. Nyitva: hétfő-péntek: 8.00-17.30, szombat: 9.00-15.00 Idézet „Az ember sorsa a szívétől függ, mert mindennek lehet parancsolni, csak a szívnek nem.” (Lin Yutang) Vidám percek KIRÚGTÁK Két ember beszélget:- Nálunk a portás rajtakapott egy menedzsert, mikor lopott anyagot vitt ki az üzemből. Azonnal elbocsátották.- Ennek így kell lennie. A vét­keseket meg kell büntetni.- Igen, de most nincs portá­sunk... Sztárhír CHRISTINA APPLEGATE két éve vált el, és nem sokkal később kezdett járni Martyn LeNoble rockzenésszel - ad­ta hírül a Tvr-hét. A színész­nő ismét hisz a boldogság­ban. Legyőzte a mellrákot, és másodszor is megpróbálko­zik a házassággal. a NYÁRI INTENZÍV NYELVTANFOLYAMOK ■ 3-4 hetes BÓTAUNGUA ■ angol, német spanyol, olasz ■ szeptemberi EURO nyelwizsgára ~ NYELVI KÖZPONT felkészítő tanfolyamok i BÓTA IRODAHÁZ KFT. ÚJ NYELV, ÚJ VILÁG 3300 EGER, SZÁLLODAU. S. III. EM. Tel.: 36/411 579 / 20/927 6310 info@botalingua.com / www.botalingua.com AKKREDITÁLT INTÉZMÉNY: AL-121S / F.NY.SZ: 00676-2006 SZEMÉLYI ASSZISZTENS munkakörben, projekt felügyelő feladat elvégzésére, idegen nyelvtudással rendelkező munkatársakat keresünk, hatvani munkahelyre. Érdeklődni: f fényképes önéletrajzzal a hatvani@larimar.hu címen. SZUPEREXPRESSZ EGRI sörözőbe pultost keresek. 20/922- 4303--------------------------------------------------------------------------- *63088* RENAULT Megane 1.4 16V 2002-es (szervó, elekt. ablak, közp.zár, klíma) eladó. Ár: 850 eFt. Érd: 30/254-5696-------------------------------------------------------­--------------------*260622* P INCE és Zsuk tgk. Egerben ea. 30/406- 1768---------------------------------------------------------------------------*262750* BELV. strandnál csendes, 2 szobás, gázos, bútorozott egri lakás kiadó. 30/214-9663---------------------------------------------------------------------------*260967* 2 DB kolóniái fotel, 2 db ónémet fotel, tálaló, könyves, falióra, ruhásszekrény, éjjeliszek­rény, székek eladók 06 37/318-127 este---------------------------------------------------------------------------*262841 • BERG0N téliesíthetö babakocsi eladó. 36/321-250, 30/928-6123-----------:---------------------------------------------------.----------*262982* E LADÓ Egert, galagonyáson 0,6 ha kékfran­kos. 36/322-213---------------------------------------------------------------------------•261882­AUTOMATA szőlöprések eladók! 06 20/514- 6151-----------------------------------‘---------------------------------------*262367* T ERMELŐI BORFELVÁSÁRLÁS ESZESVIN KFT. FEHÉR-ÉS VÖRÖSBORT VÁSÁROL.___j É RDEKLŐDNI LEHET AZ ALÁBBI TELEFONSZÁMOKON: 78/541-111,78/512-373-Z Az Egri Városszépítő Egyesület részéről köszönettel vettük a lakosság eddigi támogatását. Az adók 1 %-os támogatásából is gyűjtünk a köztéren lévő megrongált szobrok, feszületek felújítására. Adószintűnk: f 19544728-1-10 Életmentés a magasban gyakorlat Speciális mentők sikeres akciója a templomtetőn

Next

/
Thumbnails
Contents