Heves Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-15 / 112. szám

12 BABA-MAMA HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MÁJUS 15., SZOMBAT Ha hangosabb, hatásosabb hiszti Avagy mit tegyünk, ha toporzékolni kezd a gyerek? A kisebbek még csak sírással jelzik, ha valami nem kedvükre való, a nagyobbak toporzékolással is ráerősíthetnek. Termékenységet támogató jóga gyermekre vágyóknak Sokan vannak, akikben már megérett az elhatározás, hogy hamarosan kisbabát szeretné­nek, és sajnos, egyre többen vannak olyanok is, akik jó ideje próbálkoznak, de elkerüli őket a gólya. Számukra indul termé­kenységet támogató jóga Eger­ben május 28-án, pénteken este 6 órától az Összhang Közhasznú Egyesület szervezésében. Minden olyan nőnek ajánl­ják a részvételt, akikben már megfogalmazódott a gyermek- áldás vágya, és azoknak is, akiknél ugyan nincs fizikai akadálya a megtermékenyülés- nek, mégis hiába várnak a ba­bára, valamint, akik már a kül­ső segítség, a mesterséges mód­szerek felé vették az irányt. Ez a fajta jóga segíti a nőket ab­ban, hogy még inkább megis­merjék, elfogadják, szeressék a testüket, megtalálják a bennük rejlő erőt, valamint elengedjék a feszültséget, ami eddig meg­akadályozta őket abban, hogy a testükben létrejöjjön a „csoda”. A szervezők minden érdeklő­dőt szeretettel várnak. Aki sze­retne részt venni a foglalkozá­sokon, hívja fel bővebb infor­mációért Feithné Krajcsik Ilo­na szaktanácsadót a 20/5972- 150-es telefonszámon. ■ BABA-MAMA oldalunkon a 0-6 éves kisgye­rekek családjait érintő témák­ról olvashatnak. Várjuk ked­ves történeteiket a Gyerekszáj rovatunkba is e-mailben a kriszti na.szilvas@axelspri nge r.hu vagy levélben a Heves Megyei Hírlap 3300 Eger, Pf. 23. címre. Oldalunkon ked­vezményes hirdetési lehetősé­get kínálunk, a részletekről érdeklődjön kiadónkban. HAMAROSAN Webshop ás házhoz szállítás: www.pelenkaland.hu PéLO/KALAVD Minőségi pelenkák _ és baba-kiegészítők i NAGYON OLCSÓN! i • Pelenkák 100 db-os (nejlonos, RAGASZTÓS) /BABY LOVE minőség/ 2600 Ft, 26 Ft/db • Pelenkák lOO db-os (SZÖvetes, tépőzáras) 3800 Ft, 38 Ft/db Bugyipelenkák 40 Ft/db-tól Popsitörlők 399 Ft-tól Úszópelenka 99 Ft/db Eger. Törvényház u. 1-3. (Játszóház mellett) Nyitva: H-P: 8.30-18.00-ig Szó.: 8.30-!4.00-ig Tel.: 06-70/606-1457, 06-70/653-4734 A gyerekek mindig a leg­kínosabb helyzetekben kezdenek visítani, topor­zékolni, akár földhöz is vágják magukat. Hát per­sze, mert a figyelemfel­keltés a céljuk. Szilvás Krisztina Nagyon sok szakcikk, írás jele­nik meg a gyerekneveléssel kap­csolatban, mégis sok szülő visz- szatérő kérdése: jól neveli-e cse­metéjét. Különösen, amikor a család szeme fénye egyik pilla­natról a másikra toporzékolni kezd a játszótér közepén, vagy földhöz vágja magát a bolt csoko­ládéspultja előtt. Ilyenkor még sok tapasztalt szülő, nagyszülő is tanácstalanul áll a cirkuszoló gyerek mellett az őket bámulok kereszttüzében, és azon tűnő­dik, hogyan érhetné el, hogy a kicsi minél előbb elhallgasson. ■ Sohasem szabad meg­szégyeníteni, ráverni, fenyegetni, sértegetni a gyermeket.- A hiszti együtt jár a kisgye­rekkorral - mondja Kelemenné Varga Edit, a KEVIKO Prevenci­ós Védőnői Szolgálat ügyvezető védőnője. - Általában akkor hisztiznek, amikor az a szülőnek a legkínosabb, például vendég­ségben vagy áruházban. Ez alap­vetően a figyelem felkeltését szolgálja. Nem mindig sikerül ki­védeni, de az alapvető szabályok betartását elérhetjük. A hisztinek számos oka lehet, például fáradtság, zavarodott­ság, frusztráció, ha túl sok inger érte a gyereket, vagy nem tudja kifejezni magát. Ha ismerjük az okát, könnyebben vetünk neki véget. De a legjobb megelőzni.- Például, ha a konyhában tör rá a rapli a gyerekre, vigyük be a szobába, maradjunk mellette és mondjuk meg neki, hogy mit várunk el tőle - tanácsolja Kele­menné Varga Edit. - Nevezzük meg az érzelmeit, valahogy így: látom, mérges vagy. Fogalmaz­zuk meg a szabályt is: de a gáz­tűzhely gombját akkor sem nyomkodhatod, mert az veszé­lyes. Ha így viselkedsz, nem me­hetünk vissza a konyhába. A dühkitörés elején még a figye- lemeitereléssel is próbálkozha­tunk. A kifejlett hiszüt, ha ket­tesben vagyunk és a gyerek nem veszélyezteti önmaga épségét, nem kell figyelembe venni, ott­hagyhatjuk a kicsit. Nem árt azonban tudni, hogy ilyenkor a gyerek nem ura az in­dulatainak, és általában felnőtt segítsége kell ahhoz, hogy lecsil­a kisebbek sírással, a na­gyobbak a hiszti legkülönfé­lébb formáival igyekeznek ér­vényesíteni az akaratukat. Ha­mar rájönnek, hogy minél hangosabbak, annál könnyeb­ben célt érnek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a szülők óhajától, terveitől teljesen füg­getlenül is fejlődik a gyermek. Nehéz eldönteni, mi tulajdo­nítható genetikai hatásnak és lapodjon. Gyerekfüggő, hogy mi a jó neki, az egyikre jó-hatással van, ha megölelgetik, a másik még dühösebb lesz tőle. A nyilvános helyen történő hisztizés a szülő számára is frusztráló. Fontos azonban, hogy féken tartsa az indulatait.- Sohasem szabad megszá­nd a nevelésnek. A lényeg, hogy szeretet vegye körül a ki­csit. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy megfigyeljük, meghall­gassuk, beszélgessünk vele. Arra van szüksége, hogy ve­zessék, utat mutassanak neki. Fontos a kiszámíthatóság. A kijelölt korlátok nem „megnyo­morítják” a gyereket, éppen el­lenkezőleg, biztonságérzetet adnak a számára. gyeníteni, ráverni, fenyegetni, sértegetni a gyermeket, kiabálni vele - magyarázza a szakember. - Ha a szülő nem tud uralkodni a dühén, a gyereket sem tudja önfegyelemre nevelni. Az a jó, ha szeretettel irányítja a kicsit. Ha a szülő azt mondja, amit gon­dol, és komolyan is gondolja, ak­kor a gyereke szavahihetőnek fogja tekinteni. Fontos tehát a következetes­ség. A bolti példánál maradva: ha egyszer leveheti a csokit a polc­ról, máskor pedig nem, akkor nem fogja érteni, hogy miért ti­los, amit máskor megtehetett. És már kezdődik is... Amit egyszer megengedünk neki, azt máskor is meg kell, és fordítva. Ha pedig már a toporzékolásnál tartunk, vigyük ki a boltból a lurkót, és magyarázzuk el neki a helyzetet. Ez persze jóval nehezebb, ha ko­rábban következetlenek voltunk. Játszóházat tartanak az egri várban ma délelőtt Remekül sikerült a múlt heti Döm-dö-döm játszóház az egri Buttler-házban, amikor is bati­koltak, térítőkét, játékbútoro­kat, repülőket készítettek a gyerekek. ■ A kézműves-foglalkozá­sok mellett középkori játékokat is kipróbál­hatnak az apróságok. Ma délelőtt 10 és 12 óra kö­zött pedig a várban tartja össze­jövetelét az Egri Lokálpatrióta Egylet által életre hívott ingye­nes játszóház. Ezúttal a szoká­sos kézműves-foglalkozások mellett középkori játékokat próbálhatnak ki a gyerekek, például a karikahajtást, meg­nézhetik a játékkiállítást, vala­mint lesz filmvetítés is. ■ gergő fiam óvodáskorában sokáig aludt reggelente. Egyszer azonban korábban ébredt, ami számára is szo­katlan lehetett. Felköltött engem is, és halkan azt mondta: „Csak azért költöt­telek, fel, anyu, hogy aludj nyugodtan, addig én majd eljátszom itt csendben!” Katalin, Eger Ezen a héten kislányból érkezett több Az egri Markhot Ferenc Kór­házban 23 kisbaba született, 14 leány és 9 fiú. A hatvani Albert Schweitzer Kórházban a múlt héthez ké­pest több, ezúttal 9 kisbaba született, 5 kislány és 4 fiú. ■ MEGNYÍLT a Kolibri használt gyermekruha üzlet! Olasz, angol ruhák kaphatók 0-14 éves korig. Eger, Szt János út 7. (kapu alatt)-----------------------------------------------------------------*262885* B ERGON téliesíthető babakocsi eladó. 36/321-250, 30/928-6123---------------------------------------------------------*262982* E A. JÓ áll. lévő légzésfigyelő, pelenkázó szek­rény, mellszívó, zenélő körforgó, baldachin, kenguru hórdozó, ruhák. 20/555-7792 Néhány fontos alapszabály a megelőzéshez Túljelentkezés van a speciális óvodába fejlesztés Segítség hallássérült, beszédhibás kisgyermekeknek Működik Egerben egy olyan óvo­da, ahová hallássérült és beszéd- fogyatékos, a nyelvi fejlődés sú­lyos zavaraiban szenvedő, de egyébként ép intellektussal ren­delkező gyerekek járnak. A Mlinkó István Egységes Gyógy­pedagógiai Módszertani Intéz­ménybe idén is nagy a túljelent­kezés, hiszen maximum 12 ki­csit tudnak fogadni egy csoport­ban. Pedig - nem tudni, miért - egyre több a rászoruló gyerek. Ők itt heti hat órában speciális mozgásfejlesztésen, alapozó te- | rápián vesznek részt. Az ideg- | gyógyászok tapasztalatai alap- f ján ugyanis ezek a gyerekek ki- | sebb korukban mozgásszervi § rendellenességekkel is küzdőt- Jávorszkiné Farkas Judit logopédus játékos órát tart a kicsiknek. tek. Ezért ők gyógypedagógus­ok segítségével sorra veszik azo­kat a mozgásformákat, amelyek az egészséges gyerekeknél ter­mészetesen követik egymást, így mondhatni, „újraprogramozó- dik” az idegrendszerük. Ezenkí­vül pedig napi logopédiai fejlesz­tésben is részesülnek a kicsik.- Összesen harminc gyerek jár hozzánk, két csoportban a hallássérültekkel, egy csoport­ban pedig a beszédfejlesztésre szorulókkal foglalkozunk - ma­gyarázza Muraközy Andrea igazgatónő. - Játékos feladatok végrehajtásával gyakorolnak a gyerekek, így azon túl, hogy fej­lődnek, nagyon élvezik is a fog­lalkozásokat. ■ Sz. K. GYERMEKNAPI SZAVAZAS A Hét Babája: Zentai Emma, Eger A közelgő gyer­meknap alkal­mából évközi szavazást hirde­tünk az eddig be­érkezett baba- és gyermekfotók­ból. Olvasóink el­dönthetik, me­lyik két kicsi nyerje el egy-egy értékes ajándé­kunkat. Szavazni mindkét kategó­riában május 17- étől 27-éig lehet a heol.hu por­tálunkon. Továbbra is várjuk a gyermekeikről, unokáikról ké­szült legszebb, legmókásabb képeket (a gyermek neve és la­kóhelye feltüntetésével) a heol@heol.hu címre babákról 0-2 éves, kisgyermekekről 2-6 éves korig. Természetesen az eddig és az azután bekül dött fotók egyaránt részt vesz­nek majd a decemberi Év Ba­bája és Év Kisgyermeke sza­vazáson is. i t (

Next

/
Thumbnails
Contents