Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-06 / 79. szám
2010. ÁPRILIS 6., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP A rendőrség megelőzte a családok leszámolását Folytatás az 1. oldalról A helybeliek szerint a legjelentősebb rendőri erők Újhatvan egyik mellékutcájában állomásoztak, itt több csapatszállító járművet is felfedezhettek az arra járók. Ahogyan az lenni szokott, néhány órán belül találgatások láttak napvilágot a történtekről; volt, aki lövést vélt hallani, mi több, halálos áldozatról is szóltak a hírek. ■ A házkutatás során további lőfegyverek is előkerültek. Szerencsére ezek nem bizonyultak igazaknak, az viszont már igen, hogy az ellenőrzés során a zsaruk az egyik autóban több lőfegyvert és más, a közbiztonságra veszélyes eszközöket is találtak. A gépkocsi átvizsgálása után házkutatás is következett, amelynek során további lőfegyverek is előkerültek. Az egyenruhások végül két személyt állítottak elő, egyet pedig bűnügyi őrizetbe vettek. Utóbbi előzetes letartóztatásba helyezését már előterjesztette a Hatvani Rendőrkapitányság, és visszaélés lőfegyverrel bűncselekmény miatt indítottak büntetőeljárást - tudtuk meg Kocsis Irén Mária r. alezredestől, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. ■ Égő kazánház, kályhából kiugró szikra Több millió forintos kártól mentették meg a hevesi tűzoltók azt a jászszentandrási lakót, akinek otthonában kigyulladt a kazánház vasárnap délután. Ott mintegy húsz négyzetméteres területet borítottak be a lángok. Az oltás befejeztét követően 1,5 millió forintra becsülték a kárt, a megmentett érték 5 millió forint. Hétfőn egy konyha kályhájából kipattant szikra okozott riadalmat Bátorban. Kigyulladt az odakészített tüzelő, ezért a lakók riasztották az egri tűzoltókat, akiknek a kiérkezése előtt sikerült megfékezniük a lángokat. A család kára 20 ezer forint. ■ A szülőket is megnevelik agresszió A kö et sokszor visszahúzza a tanár eredményét Az átányi önkormányzati iskolában jelentősen javult a tanítási órákon a fegyelem, amióta alaposabban foglalkoznak velük. Képünk illusztráció. Túl vannak az átányi gyerekek a fővárosi pszichiátriai intézetben végzett állapotfelmérésen. Hat tanulót köteleztek magatartási gondjaik miatt rá, ám a vége csalódás lett. Szuromi Rita- Arra is kíváncsiak voltak a pszichiáterek, vajon tudják-e a gyerekek, miért kellett nekik a Vadaskert utcai pszichiátriai intézetben megjelenniük - összegezte az utazás tapasztalatait Kormos Ferenc, az iskola főigazgatója. - Átnézték a korábbi szakvéleményeket, javaslatot tettek a családi környezet változtatására, a további együttKomplex módszerrel végzik a munkát AZ ISKOLAI MAGATARTÁSI problémák kezelésére sokrétű intézkedési tervet dolgoztak ki helyben. Ebbe beletartozik a szülői felelősségvállalás erősítése, a gyermek cselekedeteinek büntethetősége és a pszichiáter vezette sorozatos kiscsoportos foglalkozás. működésre, de más fontosabb dolog nem történt. Súlyos magatartási és viselkedési gondok miatt az önkormányzat és az iskola tavaly télen rendeletet dolgozott ki, amelyben előírták a problémás gyermekek pszichiáterrel való fejlesztését, hat tanuló gyógyszeres kezelését. Utóbbiakat vitték Budapestre, ám a kísérők kissé csalódottan távoztak, hiszen orvosság szedésére senki sem kötelezhető, ha arra nem hajlandó. így aztán a korábbi szakvéleményt jóváhagyták, kiegészítve azzal, hogy az iskola továbbra is működjön együtt a családsegítő intézettel, s próbáljanak hatni a családi környezet megváltoztatása végett.- Valóban többet vártunk ettől az úttól - fogalmazott Kormos Ferenc -, bár azt mi is tudtuk, ha a szülő nem akarja, hogy a gyermeke rendszeresen gyógyszert szedjen, ezt nem lehet erővel kikényszeríteni. Tudtunk olyan esetről, hogy a tanuló egy ideig rendre bevette az orvos által felírt tablettákat, érezhetően javult is a magatartása, majd a szülő önkényesen beszüntette a kezelést. Sajnos már az iskola is tehetetlen. A családsegítő intézettel és a pszichiáterrel eddig is folyamatos kapcsolatban voltunk. Ezután a kapott szakvéleményeket megküldjük a Képességvizsgáló Bizottságnak, ám túl nagyot nem sikerült előrelépnünk. A helyi pedagógusok naponta szembesülnek azzal, hogy ami a Nem hozott áttörést a fővárosi pszichiátrián tett látogatás. A jó megoldás a differenciált oktatás lehet pósán György (képünkön) pszichológus nagyjából ezt az eredményt várta az utazástól. - Tudjuk, hogy a gyerek idegen környezetben igyekszik viselkedni és a legjobb arcát mutatni. Harminc perc a szakvélemények ismeretében is kevés idő egy komplex felmérésre. Az is az igazsághoz tartozik, hogy hatból három gyereket háromnapos befekvésre visszahívtak, ám a szülők ennek nem fognak eleget tenni. Az egyetlen megoldás, ha az önkormányzat talál anyagi fedezetet arra, hogy kis létszámú, differenciált oktatást bte- tosítson a számukra, hogy a többség haladni tudjon. szülőnek természetes, az természetellenes viselkedés az iskola falai között. Ezért már abban is gondolkodnak, hogy a szülői szemléleten kell változtatni.- Ami kicsi lépés egy kívülálló szemében, az eredmény számunkra - folytatta a főigazgató -, hiszen a legtöbb órán már lehet tanítani, az esetleges rongálás tényét elismeri a szülő és vállalja a kár megtérítését. Kritikus pillanatok még a szünetekben adódnak, amikor csoportos szóváltásból lesz tettle- gesség, s a baráti-rokoni társaságok próbálják egymás közt lerendezni a dolgot. A „családi háborúskodás” jelensége jól megfigyelhető a gyerekek körében is. Az önkormányzati tanintézményben úgy fogalmaztak, a helyben kidolgozott komplex módszer alkalmazása azt mutatja, hatalmas energia-befektetés annak, aki benne él, kis lépés annak, aki kívülállóként vár eredményt, mégis érzik, hogy nem rossz az az út, amin elindultak. Ám a külső környezet sokszor képes azokat az eredményeket is visszahúzni, amiket a pedagógusok kemény munkával elérnek. EGYPERCES INTERJÚ Fontos a helyi vállalkozók elégedettsége is A mátraszentimrei helyhatóság már kilencedszer szervezett az idén partnertalálkozót a közigazgatási területén működő vállalkozások vezetőinek. Stuller András polgár- mester elmondta: mindig április 1-jén, a falu „születésnapján” tartják, mivel 1944-ben ezen a napon vált önálló köz- igazgatási egységgé a Felső- Mátra önkormányzata.- Miért tartják fontosnak, hogy legalább évente egyszer találkozzanak a helyi vállalkozókkal?- Szeretnénk, ha megismernék a munkánkat és a Felső-Mátra hat településének életét, a terveinket. Ilyenkor a vendégeink is ötleteket, javaslatokat tehetnek.- A fórumon a térség kulturális vonzerejét mutatják be. Miért?- A Felső-Mátra a turisták kedvelt helye. A legtöbb vállalkozó itt idegenforgalommal foglalkozik, ezért hasznos lehet nekik, és rajtuk keresztül a vendégeiknek is, ha a legfrissebb információk birtokában vannak. Januárban, februárban, a vendégéjszakák tekintetében, az elmúlt 10 év legjobb hónapjait zártuk. Csaknem 10 ezren választották pihenésre a Felső-Mátrát. Ez a szám azért is szép, mert a két legnagyobb szállodánkat éppen felújítják.- Az önkormányzat mivel tudja segíteni a helyi vállalkozókat?- Évek óta jelentős marketingtevékenységet folytatunk a térség népszerűsítése érdekében, sőt programokat is szervezünk. így lesz ez a jövőben is. ■ J. M. Stuller András: - pH Fontos a vállal- kozákkal a párbeszéd Nyerjen jegyet a Szinetár Dóra - Bereczki Zoltán musical duett koncertre! MUSICAL DUETT KONCERT 2010. április 12. Eger, Sportcsarnok www.heol.hu HEOL Elég drágák az öreg iskolák oktatás Átlagosan hétévenként új kihívások jönnek Tavaszváró zenés show-műsor az újtelepi suliért Ismét lesz Hevesen tavaszváró zenés show-műsor, április 9-én, pénteken este 7 órától. A program bevételét az Újtelepi Általános Iskolának ajánlják fel. Ezeket a művészeti partikat a városban Gonda László honosította meg, és folytatja a hagyományokat. Az idei esztendő első összművészeti show-műsorában a zenész-tanár barátai lépnek pódiumra, többek közt Herczeg Flóra, Szepesi György, Saárossy Kinga, Tuza Tamás, Jakab Tibor, Varró Emese, Révész Géza, Erdészné Turcsányi Katalin, Szuromi Rita, Kövesdi Éva és az Androméda zenekar, valamint a művész volt iskolájának tanárai és növendékei. ■ A kompetencia alapú oktatás ma a gyakorlatban azt jelenti, hogy mivel nem mondható meg, mi az a tudás, amelynek 30 év múlva sikere lesz a munkaerő- piacon, ezért a jövő nemzedékeit arra kell felkészíteni, hogy három évtized múlva is képesek legyenek továbbfejleszteni tudásukat - mondta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára Boconádon, a térség polgármestereinek, pedagógusainak rendezett közoktatási fórumon. Hangsúlyozta: húsz éve az egy szakma, egy munkahely volt a jellemző. Most átlagosan hétévenként kell kiállni az élet próbáit újabb képességekkel. Különösen fontos ez most, mert a gazdasági válság után új formátumú munkahelyek létesülnek. Ma a legnagyobb gond a leszakadó társadalmi réteg integrálása. Megoldás, ha olyan módszerek születnek az oktatásban, amelyek alkalmazásával minél kevesebb hátrányt szenvednek a gyerekek. Értékálló ötletek viszont ott valósulhatnak meg, ahol a jól működő finanszírozás és a szakmai modell között egyensúlyt, a döntések mögött szakszerű kontrollt képesek teremteni. E folyamatban a kistérségeknek időt álló lehetőségeik vannak. A ma iskoláinak 40 százaléka 1945 előtt épült, a kétharmaduk felújításra szorul. A fórum résztvevői jelezték, hogy a leghátrányosabb kistérségekben kulcskérdés az óvodai férőhelyek növelése. Azt kérték, hogy az uniós pénzek elosztásakor a vidéki óvodák élvezzenek elsőbbséget. A fenntartók közül többen is az oktatás csökkenő támogatását kifogásolták, mivel az eddigi feladatokat ezután is el kell látniuk az önkormányzatoknak. Abban is mindenki egyetértett, hogy az állam nem keveset költ az oktatásra, de az elosztás aránytalan. ■ ■ A gazdasági válság után Aj formátumú munkahelyek létesülnek.