Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-24 / 95. szám

2010. ÁPRILIS 24., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Orvosok pénzügyi kispadon pénzügyi szolgáltatás Egyedi hitel orvosvállalkozóknak Dr. Erdélyi Ferenc arra törekszik, hogy cége, az Acquiro Lease piacvezető szerepet töltsön be az orvosi-egészségügyi finanszírozási szegmensben Szép borok a muskotályok domoszlói versenyén Öt borvidék 24 termelőjének bo­rát bírálták el tegnap Domoszlón a 8. Országos Muskotály Borver­senyen. A badacsonyi, a balatonboglári, a kunsági, a mát­rai és a tokaji borvidékről 39 borminta érkezett. A zsűri szerint a nedűk szé­pek voltak, csupán néhánynál tapasztaltak kezelési hibákat. A bírák egyetértettek abban, hogy a tavalyi évjárat jellege érzékel­hető volt mindegyik boron. En­nek tükrében 6 arany-, 20 ezüst- és 7 bronzérmet ítéltek oda, va­lamint 6 bor kapott oklevelet és 4 kategóriában választottak kü­löndíjas bort, közülük került ki a verseny legszebb bora is. ■ Az elhivatottság képes volt megteremteni az összhangot. Gyurkó Béla, Domoszló pol­gármestere elmondta: az elmúlt nyolc év hasznos volt, hiszen si­került elérni, hogy a szőlészek, borászok összefogjanak, emel­lett az illatos borok markeüngje is megerősödött. Százpontos rendszerben értékelték a benevezett borokat- Példaértékű, ami itt történt, hiszen pusztán az elhivatottság képes volt arra, hogy integrálja azokat, akik szívügyüknek érzik a muskotályokat - tette hozzá a polgármester, aki kiemelte a Mátrai Hegyközségi Tanács, va­lamint a Vécs-Kisnánai, Do­moszlói, Detki Egyesült Hegy­község támogató munkáját. A borversenyre elkészült a szőlőjövések idei bejegyzése is: most is lerajzoltak egy levágott muskotályvesszőt, megőrizve a jövőnek a hajtásváltozásokat. ■ Az Acquiro Lease pénz­ügyi szolgáltató hazánk­ban elsőként mérte fel a magyar családorvosok és szakorvosi vállalkozások fejlesztési igényeit és lehe­tőségeit. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a hazai háziorvosi és a magán­praxisoknak hiányzik a fejlesztés lehetősége. Az Acquiro Lease orvosi vállalkozásokra szabott pénzügyi szolgáltatásaival ezen próbál segíteni.- Úgy tűnik, hogy az ország még nem lábalt ki a gazdasági válságból. Miért ebben a bi­zonytalan helyzetben alapított finanszírozó céget?- A helyzet rossz, de nem bi­zonytalan, én így látom. A pénz­ügyi válság mindenkit érint, így a bankokat is. Sok területen, ahol addig jelen voltak, most visszavonulnak, leépítenek, ki­alakult egy méltatlan helyzet, amelyre használható megoldá­sokat kell adni. Válaszként nem a nadrágszíjat kell meghúzni, hanem egy új szemlélettel és egy célzott hitelezési politikával kell pénzügyi szolgáltatást nyújtani. Ebben vagyunk úttörők, azt hi­szem - vélekedett dr. Erdélyi Fe­renc, az Acquiro Lease hitelezé­si igazgatója.- Ha jól tudom, közel tíz éve dolgozik pénzügyi területen, mégis árulja el, hogyan lesz egy jogászból bankár?- Jók az értesülései. Az első megbízásomat kilenc éve írtam alá. Bankárnak mégsem nevez­ném magam. A „nagy zöld” bank­csoportnál kezdtem, aztán ezt az időszakot több sikeres pénzügyi vállalkozás követte, de az irány mindig a hitelezés maradt. Végül az elmúlt évben állt össze min­den feltétel ahhoz, hogy megala­kuljon az Acquiro Lease, mint fi­nanszírozó cég, a vezetésemmel.- Miért gondolja, hogy a nagy bankok mellett életképes az ön cége?- Több szempontból is létjogo­sultsága van egy egyedi finanszí­rozó cégnek. Elsőként, valóban nyújtunk kölcsönt, nem csak be­szélünk róla. Másrészt a felté­teleinket kifejezetten a magyar orvosi vállalkozásokra szabtuk, és induló praxist is finanszíro­zunk. A legfontosabb, hogy tár­gyi fedezet nélkül érhetőek el kölcsöneink. Ilyen feltételekkel ma kevés versenytársunk ren­delkezik, ebben biztos vagyok.- Miért pont az orvosok?- Alapvetően két szempont döntött. Az egyik szubjektív, a másik tisztán pénzügyi. Sok or­vos ismerősöm van, a hivatásuk az életük, szeretik a munkáju­kat Ha baj van, ők segítenek raj­tunk. Viszont ha nekik van szükségük segítségre, nem so­kan maradnak, akihez fordul­hatnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy célzottan nekik fogunk speciális finanszírozást és egye­di lehetőségeket kínálni. Ha pénzügyi oldalról nézzük, ezek a vállalkozások jól kiszámítható, stabil forgalommal rendelkez­nek. Főleg alapellátást és szakel­látást nyújtanak. Hosszú távú, biztos működés jellemzi őket. Ez egy biztos szakma, hiszen beteg mindig lesz. Ennek ellenére ke­vés olyan finanszírozási forma létezik, amely figyelembe veszi az orvosok speciális igényeit és a vállalkozásaik életciklusait.- Ha az orvosok ilyen jó ügy­felek, akkor eddig a bankok erre miért nem jöttek rá?- Pontosítanék, nem tettek lé­nyegi különbséget az ügyfelek között, a háziorvosi vagy a fogor­vosi praxist ugyanúgy kezelték, mint egy építőipari vállalkozást, ha kölcsönt igényelt tőlük vala­ki. A bank konfekció terméket árul, mint egy áruház, minden­kinek nyújtható kölcsönt, ezért nem tesz különbséget az ügyfe­lei között, hiszen a banknak mindenki potenciális ügyfél. Nem igazíthatja rá mindenkire egyedileg a portékát. Ebben a példában mi az úriszabóság va­gyunk. Speciális, kiválasztott ügyfélkör, személyes kapcsolat- tartás, rugalmas nyitvatartási idő, folyamatos egyeztetés. Az eredmény pedig az orvosi vállal­kozásra szabott finanszírozás vagy befektetés, amiben a cég jól érzi magát. így lesz sikeres és nyereséges.- Ez pozitív diszkrimináció, nem úgy látja?- Igen, az. Pozitív megkülön­böztetés. De mi ezt bátran vállal­juk.- Szinte csak az kap ma hitelt, aki bebizonyítja, hogy nincs rá szüksége. Önök miben mások?- A látszat sajnos ez. Ha egy orvosi vállalkozás kölcsönt sze­retne felvenni, tárgyi fedezetet kérnek tőle. A felvett kölcsön ter­helni fogja az orvos lakását, a rendelőt, az autót, az orvosi esz­közt, így megnehezíti a vállalko­zás működését, ha tovább akar lépni. A kölcsönhöz pedig szá­mos irat szükséges, ezek beszer­zése megnehezíti az ügyinté­zést. Abban hozunk újat, hogy kidolgoztuk azt a biztosítéki rendszert, ahol a kölcsöneink- hez nincs szükség tárgyi fede­zetre és dokumentumok sokasá­gára. Kizárólag azokra a doku­mentumokra van szükségünk, amelyek feltétlenül kellenek, hogy a kérelmet a leggyorsab­ban tudjuk elbírálni.- Miért éppen Heves megye a második térség, ahol elindít­ják finanszírozási szolgáltatá­saikat?- Én ebben a megyében szü­lettem, Gyöngyösön. Most nem itt élek, mégis lokálpatriótának tartom magam, így nem is volt kérdés, ha módomban áll majd segíteni, meg is fogom tenni. Most van lehetőségem, én pedig állom a szavam.- Számos bank kedvezmé­nyekkel igyekszik megtartani ügyfeleit. Önöknél is van ilyen akció, vagy megálltak a finan­szírozásoknál?- Nem, nem álltunk meg. Fel­vettük a kesztyűt. Partnereink­kel egy olyan speciális kedvez­ményrendszert dolgoztunk ki, amelyet egy kártya mögé rejtet­tünk. Medical Prestige Card név­re hallgat. Hamarosan elkezdő­dik a kibocsátása Heves megyé­ben is, ezért többet most nem árulhatok el róla.- Mit gondol, van összefüggés az orvos-vállalkozások pénz­ügyi támogatottsága, lehetősé­gei és az országot elhagyó or­vosok magas száma között?- Tagadhatatlanul van. Az or­voslás nem csupán egy szakma, ez egy életpálya. A gyógyítók sok időt és energiát fektettek ta­nulmányaikba, gyakorló éveik­be, kemény munkával szerezték meg a szakmai tapasztalataikat. Mégsem becsülik meg őket Ma­gyarországon, ezért mennek el. Mi a finanszírozás területén, egyedi pénzügyi megoldásaink­kal, javaslatokkal segítjük őket. Az első fecske ezen a téren mi vagyunk. De biztos vagyok ben­ne, hogy további partnerek meg­jelenésére is számítani kell. Ezért dolgozunk.- Hogyan látja öt év múlva a cégét, hol fognak tartani?- Izgalmas kérdés. Az Acquiro Lease markánsan piacvezető szerepre készül az orvosi-egész­ségügyi finanszírozási szeg­mensben. Ebből biztosan nem engedünk. Általában a vállalati finanszírozási piacot tekintve, egy megnyugtatóan erős piaci je­lenlét a célunk. ▲ Ellenőriznek, büntetnek és segítenek A motorkerékpározás egyre népszerűbb, ám sok veszélyt hordoz magában. Erről kér­deztük Erdélyi Róbert r. alez­redest, a Heves Megyei Bal­eset-megelőzési Bizottság tit­kárát.- Úgy tudjuk, tavaly kedve­zőtlenül alakult a motoro­sok által okozott balesetek száma.- Valóban: 2009-ben 21-ről 24-re emelkedett azon szemé­lyi sérüléssel járó közúti köz­lekedési balesetek száma, amely a motorosok hibájából adódott. Ezek közül 3 halálos kimenetelű volt, 16 súlyos, 5 pedig könnyű sérüléssel vég­ződött. Az esetek 83 százalé­kában a sebesség hibás meg­választása volt az ok.- Az év mely időszaka a legveszélyesebb?- Áprilistól kezdve egészen októberig jellemzőek a kétke­rekű járművek okozta balese­tek. Egyértelmű, hogy az ápri­lisi szezonkezdetkor jelentő­sen megemelkedik a számuk. A tavalyi esztendőben is a jú­lius és az augusztus volt a leg­kritikusabb a motoros balese­tek szempontjából.- Mit tesznek a helyzet javí­tásáért?- Más intézkedések mellett a Heves Megyei Rendőr-főka­pitányság az idén is kiemelt fi- ■ gyeimet fordít a motorkerék­párosok baleseteinek megelő­zésére, illetve a szabálytala­nul közlekedők kiszűrésére. Emellett nagy hangsúlyt for­dítunk á motoros szezonkez­detre. Felhívjuk a motorosok figyelmét arra, hogy ne csak járműveiket, hanem önmagu­kat is készítsék fel az idény­kezdetre. ■ Esterházy: hatvanéves a faültető díszpolgár Aranytőke: tegnap a kicsik, ma a nagyok Tekertek az évfordulón ünnep A község alapítására emlékeznek Aldebrőn Országszerte ezekben a napok­ban köszöntik hatvanadik szüle­tésnapja alkalmából az egyik legjelentősebb kortárs magyar írót, Esterházy Pétert. A Kos- suth-díjas művészt Heves me­gyéhez is komoly, ha nem is mindig feltétlenül kellemes szá­lak fűzik. Pár éve Bródy Sándor unokája, a díszpolgár Alexan­der Brody kezdeményezésére az Érsekkertben alapított Múzsák Ligetében ültetett fát, Faludy György és Csányi Vilmos társa­ságában. Horton pedig díszpolgárrá is választották, amire büszke az író, mivel az itt, kitelepítésben töltött évek is szervesen beépül­tek nem csak az életébe, hanem a műveibe is. Kettőben a legje­lentősebb alkotásai közül, a Harmonia Caelestis és a Javított Kiadás című könyveiben említi a falut, ahol mint kitelepített, az '50-es években töltötte gyermek­korát. Az 1950-ben Budapesten született négygyermekes szerző 1951 és 1954 között családjával került Hortra. A történtek körülményei, a községben töltött évek, és a még élő gyermekkori ismerősei fon­tos, eltéphetetlen szálat jelente­nek számára. Az író a kitelepítés ellenére gyermekkora szép emlékei kö­zött őrzi az itt töltött éveket, nem utolsósorban a helybelieknek is köszönhetően. ■ K. J. Nyolcvan pince 126 mintát ne­vezett be az Egri Borvidékről a tegnap kezdődött Aranytőke Bor­szemle termelői kategóriájában - tájékoztatott Tuza Ferenc, a rendező település, Egerszólát polgármestere, az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend nagy­mestere. Ma nemzetközi olasz- rizling-verseny zajlik: a Bre- zovay-kastélyban 60 bort vesz­nek górcső alá. Az Egri Borvidék kiváló rizlingjei mellett olasz és lengyel borokat is neveztek, míg hazánkból Badacsonyból, Bala- tonfüredről, a kunsági Imre- hegyről, illetve a Mátrai Borvi­dék képviseletében Markazról és Abasárról vesznek részt pincé­szetek a versenyen. ■ Nyeregben az aldebrői polgármester. Bizony, egyáltalán nem volt könnyű feladat feljutni a Szőlőhegyre. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon Pénteken délután 2670 méter kerékpározással emlékeztek a község alapításának 267. évfor­dulójára Aldebrőn. A jelképes „túra” az Általános Művelődési Központ udvarától indult, s a Szőlőhegyen végződött. A programsorozat részeként szombaton délelőtt tízkor a ma­gyar rendvédelem történetét be­mutató kiállítás nyílik a gondo­zási központban, majd szentmi­sét celebrálnak a római katoli­kus templomban. Maga az ün­nepség délben kezdődik a közsé­gi emlékparkban zászlóbehoza­tallal, megnyitót Farkas László Márton polgármester, köszöntőt pedig dr. Nemes Lajos, a megyei levéltár igazgatója mond. ■ Erdélyi Róbert: a megelőző ^' munka ellené- g» re is több a baleset

Next

/
Thumbnails
Contents