Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-19 / 90. szám

7 2010. ÁPRILIS 19., HÉTFŐ KÖZÉLET ■eiern» Jön haza a Discovery Már tervezik a szegedi szuperlézert K+F A fejlesztés tíz évre a világ élvonalába helyezi Európát - Prága és Bukarest is a programban Eddig 53 embernek kellett el­hagynia otthonát Borsodban a Sajó, illetve a Bódva áradása mi­att. Stagnál a Bódva vízállása a Bor­sod megyei Szendrőn, ahol jelen­leg is 251-252 centimétert mér­nek már több mint húsz órája. A Sajó ütemesen apad. Szendrőn homokzsákokkal védik azokat az ingatlanokat, amelyek a folyó kö­zelében helyezkednek el, a vízál­lás még nem csökkent, a helyiek várják az apadást. Szalonnán néhány centiméter­nyi apadást lehet felfedezni azon házak falán, amelyek egyébként még mindig vízben állnak a folyó árhulláma miatt. A településen négy családot kellett kiköltöztet­ni otthonából, volt, akiket roko­nok fogadtak be, illetve az önkor­mányzat a helyi tornateremben is biztosította az elszállásoláshoz szükséges feltételeket. ■ Homozsákokkal próbálnak védekezni a betörő víz ellen. A Sajó tegnap 382 centiméternél tetőzött. Rétközi Ferenc, a megyei ka­tasztrófavédelem vezetője azt mondta: eddig 53 embernek kel­lett elhagynia otthonát Borsod­ban a Sajó és a Bódva áradása miatt. Közülük 30 embert szállá­soltak el, a többiek visszamen­tek otthonukba. Edelénynél át­ázott a töltés, a lejjebb fekvő Sajóvámosnál is felkészültek a Bódva tetőzésére. A Sajón levonuló áradásra fel­készülve szombaton Ónodnál 1500 homokzsákot építettek be a töltéshez, hogy biztosítsák a meg­felelő védelmet. A Sajó és a Bódva mentén folyamatosan figyelik a gátak állapotát. Hozzátette: há­rom településen szivattyúznak, Szendrőn, Szendrőládon és Ede- lényben, ahol a Bódva elöntötte az Abod felé vezető utat is, de a fa­lu más irányból megközelíthető. Csont Csaba, az Észak-magyaror­szági Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvíz- védelmi osztályának vezetője ar­ról számolt be, hogy a Sajó vasár­napra virradóra 382 centiméte­res vízállással tetőzött Sajó- petrinél, azóta 10 centimétert már apadt a folyó vízszintje. ■ LEVÁLT SZOMBATON a Nem­zetközi Űrállomásról a Discovery, és megkezdte visszatérését a földre. Az amerikai űrsikló és a fe­délzetén lévő hét asztronau­ta másfél hetet töltött az űr­állomáson, kicserélve an­nak ammóniatartályát és feltöltve készleteit. A terv szerint a Discovery hétfőn száll le Floridában, pr '"i * Senki nem mer jósolni a benzinárról A HEKTIKUS piaci mozgások miatt a Mól árdöntései ke­vésbé kiszámíthatóak, mint korábban, így pontosan szinte lehetetlen előre jelez­ni, mekkora lehet a hazai árváltozás ezen a héten. A Portfolio.hu úgy véü, az olajipari társaság nagy va­lószínűséggel ezen a héten is változatlanul hagyja az árakat. Egy kisebb árcsök­kentés (főleg a benzin ese­tében) nem zárható ki. A földrengés helyszínére repült a kínai elnök AZ ÉSZAKNYUGAT-KÍNAI Csinghajban történt pusztító erejű földrengés helyszínén már 1700-1800 körül van a halottak száma, a mentés fo­lyamatos, érkeznek a segé­lyek. Vasárnap a helyszínre utazott Hu Csin-tao állam­elnök, és megkezdte a men­tés ellenőrzését. A károsul­tak többségét sikerült sátor­ban elhelyezni, és élelemmel, ivóvízzel, meleg ruhával el­látni, a sérültekről és a bete­gekről tudnak gondoskodni. Hu elnök helytállásra buzdít Sokak szerint a kutatás-fej­lesztés (k+f) legjobb ma­gyarországi hagyományait képviseli az a szegedi beru­házás, amely a lézertechni­ka több területén legalább egy évtizedre a világ élvo­nalába helyezi Európát. AS-összeállítás - VG Az Európai Unió 44 kiemelkedő jelentőségi kutatási nagyberen­dezést határozott meg a kutatá­si infrastruktúrákról szóló stra­tégiai tervében. Ezek egyike az ELI (Extreme Light Infrastruc­ture) lézeres kutatási nagybe­rendezés. A szuperlézerprogram megvalósítására Csehországot, Magyarországot és Romániát vá­lasztották ki Brüsszelben. A szuperlézerprojekttel a fiatal kutatók előtt is hatalmas lehető­ségek nyílnak meg. Már a terve­zés szakasza is komoly kihíváso­kat és lehetőségeket rejt magá­ban a magyar kutatótársadalom számára, a lézerberendezés elké­szültét követően a működtetés­ben is nagy szerepük lehet. „Egy 13 országból álló európai konzorcium döntött a 780 millió eurós összköltségű óriásprojekt kialakításáról a lézerfizika min­den várakozást felülmúló fejlődé­se láttán” - idézte fel az előzmé­nyeket Szabó Gábor akadémikus, a lézerkutató csoport vezetője. A pályázatra ötEU-tagállam - Cseh­ország, Nagy-Britannia, Francia- ország, Magyarország, Románia - jelentkezett, s végül az(ok) nyert(ek), ahol kormányzati kö­telezettségvállalás volt a finanszí­rozásra. A program három helyszínen - Bukarestben, Prágában és Sze­geden - valósul meg, és mindhá­rom ország felé európai elvárás, hogy világviszonylatban egye-, dülálló eredményeket produkál­jon. Ezzel összhangban a projekt keretében Szegeden is olyan fej­lesztés valósul meg, amely ön­magában is kiemelkedő eredmé­nyekkel gazdagítja a magyar és az egyetemes tudományt. A szuperlézer segítségével az úgynevezett attotudományban végre lehetővé válik az elektron­Az óriásprojekt főbb jellemzői 1. Prága: 260 millió eurós be­ruházás az úgynevezett Beamline rendszer kialakí­tására 2. Szeged: extrém időtartam alatt ultrarövid fényim­pulzusok előállítása, az attoszekundumos, 100 petawattos lézerközpont megépítése mintegy 245 millió eurós beruházás­sal 3. Fotonukleáris kutatóköz­pont megépítése Bukarest­ben 280 millió eurós beru­házással Kitelepítések Borsodban az árvíz miatt mozgás minden eddiginél alapo­sabb tanulmányozása több terü­leten is. A megépülő berende­zést a magfizikától az asztrofizi­kán, a kozmológián, a nagy ener­giájú fizikán keresztül a gyógyí­tásig rengeteg mindenre lehet al­kalmazni. Mivel a megcélzott in­tenzitás és teljesítménytarto­mány ma még előreláthatatlan hatásokat is produkálhat, újabb alkalmazások is lehetségesek. „A ma még nem leírható új fel­fedezések hatására számos No- bel-díjas eredmény is születhet, amelyben magyar tudósok is osztozhatnak” - jegyezte meg Szabó Gábor. Az Új Magyarország fejleszté­si terv Gazdaságfejlesztési ope­ratív programjának keretében európai uniós támogatással kez­dődhet meg a szegedi ELI szu- perlézerprojekt előkészítése. A 992 miihó forint támogatást el­nyerő pályázat fő fejlesztését je­lentő lézerberendezés tervezése és előkészítése a szegedi Ötha­lomban, az egykori szovjet lakta­nya területén zajlik majd. A programban rész vállal a szegedi önkormányzat és a Nem­zeti Kutatási és Technológiai Hi­vatal is. A tényleges beruházás várha­tóan 2011-ben kezdődik, az építés és a fejlesztés költségeit szintén európai uniós forrásból, a Gazda­ságfejlesztési operatív program keretében finanszírozzák. Ennek érdekében Magyarország 2010 márciusában benyújtotta az ope­ratív program módosítására vo­natkozó kérelmét Brüsszelhez. HIRDETÉS 28 TV-csatorna havi 2590 digitális minőség havi tL.'sJZtyJ Ft TV Alap csomagban, T-Home internet és telefon mellé, 1 év hűség­idővel, T-Home kedvezménnyel Mintha ott lennél! Élvezd Te is a T-Home hatást, és érezd úgy, mintha körülötted zajlana a műsor. A T-Home digitális TV-előfizetésével most digitális hanggal, képpel, akár HD-minőségben élvezheted az adást. Ráadásul, ha most rendelsz bármilyen új TV-elöfizetést hűségidövel, megnyerheted a heti 3 Samsung LE37C530 típusú, full HD-s LCD TV-készűlék egyikét! További részletekért hívd a 1412-t, vagy látogass el a T- Pontokba! Együtt. Veled T ■ 'Home A/ Ajánlat IPT V Alap csomag vagy Digitális Kábel TV Algp csomag t Homo internet,es telefon mailé uj előfizetésként történő megrendelés esetén, 2010. január 31-tol visszavonásig érvényé*T-Home lakossági eldfí/etók számára 1-Hortm tripla kedvezménnyel a kedvezményrendszer feltételei szerint, a Magyar Tolekdm Nyrt. meghatározott szolgáltatási területén bellii, műszaki felméréstől függően, 1 ővös hűségnyilatkozattal Műszaki okok miatt az If^V szolgáltatás csak meghatározott internets/olgáltatok, illetve a Magyar Telekom meghatározott internetosomagiai mellé rendelhető, Illetve az előfizetői; fennállta alatt csak bizonyos interrteVcsomagok igenybevetele lehetséges Az ur az áfát tartalmazza. A TV-nyézemény akció 2010. április 12-maius 23#ig tart. Az ajánlat nem teljén kőfü, részletek, './pr/odéskölein feltétélek, a kedvezményrendszer igénybevételi feltételei es a promóciós nyeremuhyiátók részvételi feltételei; 1412, www.t-hötrüi.ho, Pontok. T. Partner üzletek,

Next

/
Thumbnails
Contents