Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-17 / 89. szám
2010. ÁPRILIS 17., SZOMBAT- HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 13 Vigyázó szemeink a hazaiakon ob i. A hétszeres bajnok OSC ellen zárja az alapszakaszt a ZF-Eger Ma befejeződik a férfi OB I. alapszakasza. A ZF- Eger a gazdag múlttal rendelkező, de jelenleg csak szerény eredményekre képes Orvosegyetemi Sport Club együttesét fogadja a Bitskey Aladár Uszodában. Fesztbaum Béla, Fenyves Balázs vízilabda A vége ellentmondásosra, de menetében elismerést érdemlőre sikerült a ZF-Eger OB I-es férfi együttesének a 2009-2010-es nemzetközi szereplése. A megyeszékhelyen idén 100 éves sportágnak minden eddigi idők legjobb eredménye az Euroliga legjobb nyolc csapata közé kerülés, amiről csak dicsérően illő fogalmazni. Mégis, az örömünket kissé beárnyékolta, hogy a Partizán Beograd ellen parányi esélye sem volt a mieinknek, ráadásul a két csapat egri találkozóján mélyen tudásuk alatt pólóztak kedvenceink. Általános vélemény, na és az eredmény alakulása szerint szerdán . Belgrádban már reálisabb különbség, számunkra kedvezőbb kép alakult ki a mérkőző felek összecsapásán, azzal együtt a 10-5-ös Partizan-győzelem újra megérdemelte a kalapemelést. A legrangosabb nemzetközi vetélkedésben legtovább a ZF- Eger képviselte a magyar vízilabdát, ezzel szinkronban akár természetesnek is vehetjük (nem tesszük), hogy a Gerendás György vezetőedző és segítője, Tóth Kálmán által kormányzott alakulat a Vodafone OB I. alapszakaszát is megnyerte. Nem végül, hanem jóval előbb, hiszen a most másodiknak zárt tavalyi bajnokot oda-vissza megadásra késztette, s ez már önmagában lépéselőnyt jelentett. Belefért a történésekbe az is, hogy a Do- mino-Honvéd viszont kétszer ülhetett diadalt a listavezető Eger fölött, bár a múlt szombati hazai súlyos vereséget nehezen (némileg háborogva) emésztette a publikum. Mégsem érte utol a Vasas pontszámban az Egert, mivel a Szeged hétfőn „elkapta" a Komjádi-uszoda felújítása miatt otthontalan piros-kék együttest. Az alapszakasz mai záró meccsei előtt ott tart a mezőny, hogy a Szeged, a Ferencváros és a BVSC már letudta minden kötelezettségét. A Vasas a Szolnokot, az Eger az OSC-t fogadja. Az Orvosegyetemi Sport Club vízilabda-csapata, benne például az | olimpiai bajnok egri Bodnár And- 1 rással, az 1970-es években a ma- f S HUNGÁRIA1 Vélhetően az orvosegyetemisták nem részesítik majd ilyen szoros emberfogásban az egri Sántavy Mátéékat gyár póló zászlóshajójaként közlekedett a hazai és nemzetközi vizeken. Hétszer nyert bajnokságot az egyetemi gárda, kétszer a BEK- ben is magasra emelhették játékosai a győztesnek járó serleget. Az OSC jelenleg is tartja magát, de szerény játékerőt képvisel a magyar élvonalban. Az egri származású Bíró Attila fogja össze edzőként a társaságot, ám csodát nem tehet Valójában már az is bravúrnak számítana, ha apró borsot törnének Biros Péterék orra alá a vendégek. A ZF-Egernek a mai meccset simán kell nyerni. Némi túlzással, fél kézzel is. Nem mellékesen, gyakorolhatnak Hegedűs Gáborék a rájátszásra. Az alapszakasz utolsó fordulójának további párosítása Április 17., szombat 18.00: Domino Honvéd - Pécs PVSK UTE - Szentesi VK 19.30: Vasas - Szolnoki Főiskola Korábban játszották: Szeged Beton - BVSC 11-7 Szabadnapos: FTC-Fisher Klíma. A bajnokság állása 1. ZF-Eger 19 16 1 2 206-132 49 2. Vasas 19 15 1 3 260-121 46 3. Szeged 20 14 3 3 204-139 45 4. FTC 20 13 1 6 182-155 40 5. Honvéd 19 11 2 6 188-136 35 6. Szolnok 19 9 4 6 174-148 31 7 BVSC 20 7 1 12 161-219 22 8. UTE 19 4 1 14 126-199 13 9. Pécs 19 3 3 13 148-211 12 10. OSC 19 3 2 14 138-218 11 11. Szentes 19 1 1 17 122-231 4 Az ifjakat bizonyosan nem keli motiválni gerendás GYÖRGY: - Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel már sikerült megnyernünk az alapszakaszt, ezért újra előtérbe kerülhet a saját nevelésű fiatalok szerepeltetése. A névsort egyelőre nem tudom megmondani, azonban valószínű, hogy az idősebbek ezúttal pihenőt kapnak. Hiába játszunk tét nélküli meccset az OSC-vel, az if- jabbakat nem kell majd motiválni. Amikor megkapják a lehetőséget, akkor kell megmutatni, hogy mire képesek. Itt van újra a remek alkalom, remélem, bebizonyítják, hogy eddig rosszul döntöttem, amikor nem őket játszattam. ZF-Eger Cserék: 14, Szécsi Zoltán, 3. Erdélyi Balázs, 5. Jakab Dániel, 6. Kovács Gábor, 10. Binder Szabolcs, 11. Bundschuh Erik, 12. Hárai Balázs. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán, Hiányzik: Bárány Attila (betegség). Orvosegyetem Sport Club ZF-Eger Orvosegyetem Sport Club Cserék: 14. Tory Zoltán (kapus), 5. Ürögi Zsolt, 6. Cseh Attila, 8. Zentai Tamás, 10. Lipey Rózsa Gábor, 11. Gábor Barnabás, 12, Tiba Péter. Edző: Bíró Attila. A legutóbbi Eger - OSC mérkőzésen KWn Gr*«» ff 9 fos *«rt»'ín t • Hl Me*«** Gentiútw*rt* t H >ee#éSH®Ör<&«ú.®S®ijfcO Mérkőzés OSC - ZF-Eger Eredmény 5-22 Időpont 2010.01.20. Helyszín: Eger, Bitskey Aladár Uszoda. Időpont: Április 17., szombat Kezdés: 19.00. Vezeti: Kiszelly Gábor, Marnitz Miklós. Jegyárak: a mérkőzést mindenki ingyen tekintheti meg Kéthetes bajnoki pihenő után a címvédő újvárosiakat fogadják az egri hölgyek Vodafone OB I., nők, RÁJÁTSZÁS AZ 1-4. HELYÉRT A 2. forduló mérkőzése: ZF-EGER (3.) - ELCO DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA VE (1.) Bitskey-uszoda, 17.00. V: Kiszelly, Marnitz. Második mérkőzését játssza a dobogós helyekről döntő rájátszásban a ZF-Eger. A két csapat legutóbbi egri meccse (10-10) előtt a Duna partján 11-10-es bravúros győzelmet arattak Czigány Dóráék. Legutóbb két hete rendeztek bajnoki fordulót, ezért kérdés, kinek tett jót a pihenő. A mieink ez idő alatt nem tétlenkedtek, mivel az ifjúsági bajnokságban dupla fordulót rendeztek, ahol nagyon jól mozogtak a lányok. A rájátszás állása 1. Dunaújváros 7 5 1 1 96-53 16 2. Szentes 7 4 1 2 60-57 13 3. ZF-Eger 7 2 2 3 63-63 8 4.UVSE 71-6 44-90 3 Az ifjúsági bajnokságban: ZF-EGER - DUNAÚJVÁROS VSI 10-9 (2-3, 2-1, 4-2, 2-3) Gd.: Antal 4, Balla 3, Flint, Szeredi, Jenes 1-1. ZF-EGER - ÚJPEST VSE 12-11 (3-2,1-3, 4-3, 4-3) Gd.: Antal 5, Jenes 3, Czigány 2, Szeredi, Veréb 1-1. A FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS ÁLLÁSA: 1. ZF-Eger 12, 2. Dunaújváros VSI 3. 3. UVSE 3, 4. Szentes 3, 5. BVSC 0. Kairó és Catania után érkeznek Egerbe bíró ATTILA: - Nyilvánvalóan nekünk nem egy Egerrel szemben kell csodát tenni, de azért természetesen készültünk a mérkőzésre. Ez ráadásul nagyszerűen sikerült, mivel egy hetet Kairóban edzőtáboroztunk, ahol sokat gyakoroltunk. Az egyiptomi utunkat követően Szicíliába repültünk, ahol a Catania csapatával zajlottak közös kétkapuzások. Persze az olasz együttes jóval gyengébb, mint a ma esti ellenfelünk, különösen, hogy az Eger a legjobb magyar csapat. A mi gárdánk amatőr, az egriek pedig minden tekintetben profik. Tudjuk, hogy nem sok esélyünk van bravúros eredmény elérésére, ám azért feltétlenül szeretnénk tisztesen helytállni. Az egri illetőségű szakember sok ismerőssel találkozik Qjjjti % Bl §W’ '<’J0 '7* Á aHEVESIHÍRIAP a sportban i.s az also! Használja ki Ön is az előfizetés előnyeit! LAPUNKAT MEGRENDELHETI a 06/80/513-646-os telefonszámon. ® # d ftttwk' Az egri vízilabda sport fő támogatója a ZF Hungária Kft. HUNGÁRIA o 00 00A