Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-16 / 88. szám

4 • • / EGYPERCES INTERJÚ A gyöngyösiek jól spórolnak az energiával Gyöngyös önkormányzata vállalta, hogy az idén elkészí­ti a település éghajlatvédelmi stratégiáját. A program tavaly novemberben elkezdődött, az elért eredményekről Bozsó Brigitta, a terv kidolgozásá­ban szerepet vállaló Energia Klub éghajlatvédelmi projekt­vezetője számolt be.- Eddig milyen munkát vé­geztek?- Párbeszédet kezdeménye­zünk a város gazdasági és tár­sadalmi életének képviselői­vel, akiknek fontos szerepük lehet Gyöngyös éghajlatvédel­mi stratégiájának kidolgozá­sában és megvalósításában. Adatokat gyűjtöttünk a hely­beliek energiafogyasztásáról. Ebből kiderül, hogy Gyöngyös az országos és a nyugat-euró­pai átlaghoz képest jobb ered­ményeket mutat.- Mik a további feladatok?- Újabb adatok összegyűjté­se például arról, mennyi ott­hont kellene felújítani, illetve szeretnénk felvenni a kapcso­latot a nagyobb energiafo­gyasztónak számító munkál­tatókkal, az üzleti szféra kép­viselőivel.- Mikorra készül el a stra­tégia?- A nyár elejére összeállí­tunk egy 2020 vagy 2025-ig szóló hosszú távú tervet, ami­vel a város pénzt és energiát ta­karíthat meg, megelőzheti a szélsőséges időjárási esemé­nyek okozta káros következ­ményeket. De lesznek benne 2050-re vonatkozó célok is. Emellett készül egy 4 évre szó­ló cselekvési terv is, ami jövő januártól lesz érvényes. Bozsó Brigitta sze­rint a város csak nyerhet az éghajlati stratégiával A siker receptje a kemény munka gyökerek Nagyapámék nem néptáncoltak, egyszerűen csak táncoltak nem néptáncoltak, csak táncol­tak, és nem népzenét hallgattak, hanem zenét. De nemcsak tánc­ból és népzenéből meg hagyo­mányból állt az élet, hanem fő­leg kemény munkából. Már az elején rájöt tem erre, hogy csak a kemény munka hoz.ered­ményt Ezt láttam falun, Fedémesen a nagyszüleimtől. Ez a zenélésben is sokat segít.- De a közösség a táncosokkal megmaradt?- Egerben hetente vagy kéthe­tente 10-12 évet táncházaztunk. Tartottunk farsangot, pótszilvesz­tert, volt dance-house party, ami egy korai előzménye volt annak, amivé a Kerekes Band fejlődött ki. Nagyon szép és fontos időszak volt. Az volt a feladatunk, hogy aki eljön egy ilyen rendezvényre, az beálljon táncolni. Ez nagyon sok prakti­kára megtanított.- A főiskola után Budapestre kerültél.- Másfél éven át népzenét kel­lett hallgatnom naponta 8 órán keresztül a Hagyományok Házá­ban. Próbáltam úgy figyelni, mi az, amit itthon a ze­nekari próbán is le­het majd használ­ni. Nagyon sokszor találtam olyat, ami kínálta a feldolgo­zási lehetőséget. Ezek persze nem az általános isko­lákban agyonhallgatott dalok. Azok már kikristályosodott dol­gok, amik a végeredmények. I Hendrix olyan, mint az a falusi parasztember, aki a zenei gon­dolkodást már az anyatejjel magába szívta. A 15 év alatt meggyőztük az embereket arról, hogy amit csinálunk, az jó Fehér Zsombor (Eger, 1979. június 1.) íjmbere Tizenöt éve, tizenöt évesen alapította meg öccsével, Viktorral és barátjával, Námor Csabával a Kerekes Együttest Fehér Zsombor. A zenekar azóta - Kerekes Band néven - a legfelka­pottabb csapatok egyike. Pócsik Attila- Mi volt az együttes célja ti­zenöt éve?- Az utolsó Ki Mit Tud?-on in­dultunk 1995-ben. Eljutottunk az országos döntőbe, de a tévébe már nem kerültünk be. Az em­ber akkor nagyon jónak érzi, amit csinál. Visszahallgatva pe­dig az a jó, ha azt mondja: fejlőd­tem. Mindennek eljön az ideje, a tévés szereplésnek is.- Mi vitt a zenélés felé?- A Szederinda néptáncegyüt­tesben 1993-ban kezdtem nép­tánccal foglalkozni, de az elejétől fogva nagyon érdekeltek a néphagyományok. Kutatni, hol és hogy élnek az emberek. Természetesen meg­kerülhetetlen volt, hogy találkozzam a népzenével. Egyszerű hangszer­nek tűnt a furulya, meg könnyen be lehetett szerezni, ezért válasz­tottam. Először persze az általá­nos iskolai blockflőtével próbál­koztam, de rájöttem, az csak meg­nehezíti a dolgom. Utáltam, mint mindenki, legszívesebben kiha­jítottam volna.- A táncot miért hagytad abba?- Amikor összeegyeztethetet­lenek lettek a táncházak, a zene­kari próbák és a fellépések a tánccal, akkor döntenem kellett. Nem voltam egy fantasztikusan nagy táncos, de élveztem a szín­padon lenni. Az volt a fontos, hogy én jól érezzem magam tán­colás közben, ahogy az idős em­berektől láttam. Hiszen ez náluk nem hagyományőrzés volt. Ahogy nagyapám mondta: ők- Jelenleg az Egri Kulturális és Művészeti Központban dol­gozol. Pontosan mi a feladatod az intézményben?- Zenei programszervező va­gyok. Óriási szerencse, hogy ezt a munkát végezhettem. A zenész kollégák is szívesebben jönnek el, ha ismerjük egymást, ezek a barátságok pedig súlyos kedvez­ményeket jelentenek. Tudják, hogy nem lesz semmi probléma, hiszen zenész vagyok, tudom, mire lehet szükségük.- Van olyan, amire igazán büszke vagy?- Jó pár zenekar jött el az évek folyamán, akik előtte például MUNKAHELY: EKMK, Kerekes Band díjak: Pimasz - Top of the World Album (Songlines, 2006), Pimasz - platinale­mez, Fel a kalappal - arany­lemez. A Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének magyarországi nagykövete a Kerekes Band-del (2008) nem játszottak itt. Egy Maratoni Folk Hétvégén elértem, hogy Hungarian Folkstars Band né­ven egyszerre a színpadon állt az összes olyan muzsikus, aki JELENTŐSEBB KONCERTEK: Zeneakadémia (2001), Művészetek Palotája (2007), Pulse (Festival of Central and Eastern European Music) - London (2007), World EXPO, Zaragoza, Spa­nyolország (2008), Ocho Rios Jazz Festival, Jamaica (2008). részt vett a magyarországi tánc­ház mozgalom elindításában. A háttérben beszélgettem a Muzsi­kás bőgősével, aki azt mondta: „Tudod, Zsombor, utoljára ilyen 1988-ban volt Szegeden.” Ez na­gyon jó érzés volt.- Pár éve nagyot lendült a Kerekes szekere. Van siker­receptetek?- A munka. Négy évig, 2001- től 2005-ig ügyködtünk azon, hogy összeboronáljuk a népze­nét a könnyűzenével. Akkoriban nagyon égő volt ilyet játszani, so­kan lenézték, manapság meg ez a divat, szinte mindenki népze­nét vagy világzenét játszik. Soha nem ültünk fel a hullámokra. A 15 év alatt egyenként győztük meg az embereket arról, hogy' amit csinálunk, az jó. Ez sokkal keményebb út, mintha egyből a tévében lettünk volna.- Az új videótok pedig egé­szen más alaphoz nyúl, mint Gyimes.- Ha 15 évvel ezelőtt azt mon­dom, játsszuk el a Hendrixtől Voodoo child-ot - amiből most az új klip is készült -, kinevet­nek. Meg el se tudtuk volna ját­szani. Most meg bevittem egy zenekari próbára, és nagyon jól szólt. Hitelesen, és nem megerő­szakolva. Sokan nem is mernek hozzányúlni a dalaihoz. Én Hendrix-szel ugyanazt végez­tem el, mint a gyimesi népzené­vel, beleástam magam a legmé­lyére. Állítom: Hendrix olyan, mint az a falusi parasztember, aki a zenei gondolkodást már az anyatejjel magába szívta. Na­gyon széles spektrumon fogal­maz, mondhatnám: a keserves­től a csárdásig.- Díszes mentében, betyárka­lapban játszod végig a koncer­teket. Te vagy a frontember?- Nem szeretem ezt a szót, bár ha valaki eljön egy koncertre, azért látja, hogy ott vagyok közé­pen és keménykedek (nevet). Va­lakinek kell frontembernek len­ni, de ehhez kell az a négy na­gyon jó zenész, aki segít. Az én feladatom, hogy elvigyem a bu­lit, de nem azért, mert kötelező, hanem mert jólesik. Kihívásnak érzem, hogy felhergeljem az em­bereket, amikor tudom, hogy egyébként én is nehéz eset len­nék a közönség soraiban. Min­denkivel személy szerint kell megküzdeni. Amikor az ember fentről látja, hogy a közönségnél áttöri a határokat, attól nagyobb dicséret nincs. (261332-307369) Hirdetmény A MÁV Vagyonkezelő Zrt. (1136 Budapest, Pannónia u. 11.) a MÁV Zártkörűen Működő Részvénytársaság megbízása alapján a MÁV Zrt. tulajdonában és vagyonkezelésében levő üdülőingatlanok bérbeadás útján történő hasznosítására vonatkozóan elektronikus aukciót hirdet. Az eljárás tárgyát képező ingatlanok az alábbi településeken találhatók: Badacsonytomaj, Baja, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatonkenese, Balatonszárszó, Balatonszemes, Bogács, Fonyód, Gárdony, Gyontaend- rőd, Gyula, Harkány, Hajdúszoboszló, Hévíz, Keszthely, Kisköre, Kis­maros, Kunfehértó, Lillafüred, Mátradereeske, Mezőkövesd, Mónos- bél, Nick, Nyíregyháza, Pilisszentkereszt-Dobogókő, Sárvár, Siófok, Szalonna, Szántód, Szarvaskő, Szentendre, Szolnok, Tiszaluc, Tokaj, Vásárosnamény, Vonyarcvashegy, Zamárdi, Zánka. Az ingatlanokra és az aukcióra vonatkozó részletes adatok a MÁV Vagyonkezelő Zrt. honlapján érhetők el a http://mav-vagvonkezelo.hu/tartalom/inde\.php/berbeadas címen, a Keresés felületén a Rendeltetés pont alatt az kiválasztását követően. .üdülő” fül Budapest, 2010. április 16. MÁV Vagyonkezelő Zrt. www.mav.hu www.mav-vagyonkezelo.hu A családok jól ismerték a könyveket top io A regény-slágerlista az olvasók kívánságát, vágyait tükrözi A gyöngyösiek kedvenc olvas­mányaiból szerveztek vetélkedőt a Vachott Sándor Városi Könyv­tárban. A megmérettetésen 8 csapat vett részt, nekik abból a 10 regényből kellett felkészülni­ük, amelyeket januárban és feb­ruárban a Top 10-be választottak az olvasni szeretők. Kiss Péterné, a könyvtár veze­tője a kedvencekkel kapcsolat­ban elmondta: igen széles a pa­letta, hiszen a magyar és a világ- irodalom jeles íróinak művei mellett a kortárs sikerkönyvek is felkerültek a listára.- A kedvenc olvasmányok jól tükrözik, hogy az emberek mit szeretnének elérni az olvasás­sal. Kikapcsolódni akarnak, és A berzés lányok eredményükért könywásárlási utalványt kaptak szívesen bújnak a regényfőhő­sök bőrébe - osztotta meg tapasztalait a könyvtáros, hozzá­téve: a versenyfeladatokat kollé­gáival közösen állították össze. Aki olvasta a slágerlistás köny­veket és ismerte a tartalmukat, könnyen boldogult a tízfordulós játékon. A tudáspróbát végül egy gyöngyösi család nyerte, mely­nek tagjai Szalai Flóra, Szalai András és Szalainé dr. Lukács Il­dikó. A második helyen is egy család végzett: Pap Kinga, Papné Kovács Anna és Pap Sándor, míg a harmadik a Berze Nagy János Gimnázium „Holt költők társasá­ga" nevű csapata lett, melyet Nagy Viktória, Petrovics Noémi, Haár Flóra alkotott. ■

Next

/
Thumbnails
Contents