Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-15 / 87. szám
MOZAIK TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON NAPINDITO Idézet „Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.” (Gyökössy Endre) Vidám percek IDEÁLIS FÉRJ- Milyen az ideális férj?- 90-70-60. Kilencvenéves, hetvenes IQ-ja van és hatvan- millió forintja a bankban. NÁSZÉJSZAKA Mit mond a nászéjszakán a címerszakértő?- Sajnos nem vagyok egy brit oroszlán. Mit mond a pilóta?- Kényszerleszállás! És a krupié?- Több tét nem áll. Hát a vadász?- Ez csak próbalövés volt. NAHÁT!- Mi a gyermekkocsi? -Tavalyi öröm, kerekeken. Sztárhír JASON STATHAM, A Szállító CÍmŰ akciófilm főszereplője a forgatásokon vállalta a rizikós akciójeleneteket is. Maga vezette a nyaktörő sebességgel száguldó kocsit, és a bunyók elől sem tért ki a forgatáson. Filmszínészi pályafutását megelőzően a brit főváros egyik közismert utcai szélhámosaként tartották számon, így a filmben szinte önmagát alakíthatta. Élete során kitűnően alkalmazta testi adottságait. Az 1988-as szöuli olimpián tagja volt a brit toronyugró csapatnak. Filmjeiben általában rossz fiút alakít, nemrég azt nyilatkozta, ha nem kap másféle szerepeket, akkor a Szállító harmadik része után abbahagyja a filmezést. A rendezők általában kihasználják lenyűgöző sportolói képességeit, bokszolt, kickbokszolt és búvárkodott. Pocsék áruk, fésűtől ollóig verseny A holnapi országos döntőre készültek a diákok A diákoknak tetszett a feladat: ki kellett találniuk, melyik termék vajon miért „pocsék áru". A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon Pocsék Áruk Fórumát tartottak az egri Dobó István Gimnáziumban tegnap. Az iskola csapata nemrégiben megnyerte a Fogyasztóvédelmi Vetélkedő megyei döntőjét, és most nagy erőkkel készülnek a holnapi, kecskeméti országos döntőre. Ez a rendezvény is a felkészülés része, sőt egy előzetesen végrehajtandó feladat is egyben. Még pontokat is kapnak érte, a három legmeghök- kentőbb pocsék árut pedig magukkal kell vinniük a döntőre. A feladat az volt, hogy minél több olyan terméket gyűjtsenek össze a tanulók, amelyek használhatatlanok, balesetveszélyesek, hibásak, tehát beleférnek a „pocsék áru” fogalmába.- Nem is olyan egyszerű a feladat, amilyennek tűnik, mert a legtöbb ilyen holmit az emberek vagy visszaviszik a boltba, vagy lomtalanításkor kidobják - magyarázza Murányi Beáta felkészítő tanár. - A három legmeg- hökkentőbb tárgy, amit magunkkal viszünk, egy metszőolló, aminek két hibája is van, egy fésű, aminek olyan sűrű a foga, hogy lehetetlen vele fésülködni, és egy váza, aminek sugárzik a tóriumtartalma. De volt itt minden, összecsukhatatlan gofri- sütő, képhiányos képeskönyv, lejárt szavatosságú vagy címke nélküli élelmiszer, rosszul összeszerelt lámpa, rövid időn belül tönkrement sportcipő, de akadt hibás táska, játék, sütikiszúró, hajsütővas, biciklilámpa és még sorolhatnánk. A versenyző négyfős csapat tagjai, Marton Andrea, Petrik Nóra Szilvia, Skriba Orsolya és Varga Eszter már régóta versenyeznek együtt.- Jól ismerjük egymást, tudjuk, kinek mi az erőssége, és ez alapján osztjuk szét a feladatokat is - mondja Nóra. - Ha már elindultunk a versenyen, természetesen szeretnénk megnyerni. Annál is inkább, mert a miénk az iskola utolsó nyolc évfolyamos osztálya. ■ SZUPEREXPRESSZ PALATETŐ bontás nélküli felúj. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bádogos munka, lapostetö-szig. 30/9850- 611 GYÓGYÁSZATI SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ! Vér- nyomásmérő, masszírozó, légtisztító, K0SM0DISK, karkötő! Eger, Csiky 15. www.gyogytech.hu MASSZÁZS az ünnepek alatt is. 20/369- 4545-----------------------------------------------------------*260676* 8 LAGZIS kölcsönző sátor, edények, hűtő stb. 20/543-3232 www.rendezvenyeskolcsonzo.hu-----------------------------------------------------------•25622!' 8 ZSÁKOS burgonya 70 Ft/kg, vöröshagyma 180 Ft/kg, alma 1 láda=20 kg, 1500 Ft, árusítás az OBI parkolóban---------------------------------------------------------*258190* H ULLÁMPALA, 6 m3 fémtartály, függesztett rendkezelő eladó 30/2725-113-----------------------------------------------------------*261130* Olvasóink legjobb receptjei mesterfokon Idén ismét Öné lehet a HEVESI,HÍRLAP szakácskönyve! Megújult formában! Olvasóink legújabb receptjei alapján! Több íz, több tipp, több fortély. A Heves Megyei Hírlap olvasóinak a Heves Megyei Hírlap olvasóitól! Figyelje és keresse lapunkban a további részleteket! Számos újdonságot, és egy fantasztikus meglepetést tartogatunk Önök számára! Kismamák, Kispapák, j Nagymamák, Nagypapák! jj A Heves Megyei Hírlap j BABA-MAMA oldalán új ? szolgáltatással várjuk Önöket! 1 Apró-cseprő rovatunkban adhat-vehet, cserélhet kinőtt, megunt gyerekruhákat, játékokat, bababútorokat és kiegészítőket. Ehhez nem kell j mást tennie, j mint felkeresni j valamelyik hirdetésfelvevő | irodánkat, ahol I egyedi kedvezrné-1 nyes lehetőséggel j 870,-Ft/3 sor} adhatja fel hirdetését!} Ha egyszerre három megje- I lenest kér, a harmadikat j ajándékba kapja. í Heves Megyei Hírlap, Eger, Széchenyi út 32., tel.: 36/410-427 Heves Megyei Hírlap, Eger, Trinitárius út 1. tel.: 36/513-628 Tourinform, Gyöngyös, Fő tér 10., tel.: 37/311-155 Gyöngyök, Gyöngyös, Barátok tere 3., tel.: 37/312-282 Merkur Papír Kft., Gyöngyös, Mátyás király u., tel.: 37/312-372 Heves Megyei Hírlap, Hatvan, Kossuth tér 14., tel.: 37/341-051 K, ^ . ÍV I >«***•* J'* ..jf ffi •“XT5ÍÍSaTtirsMU*«0“' kos (lll.21-IV.20.). A mai nap kiváló lehetőségeket kínál a kikapcsolódásra, baráti beszélgetésekre. Egy szűkebb baráti társaságában elismerést vívhat ki magának. bika (IV. 21-V. 20.). A Bikába ér a Hold. Igen szerencsésen alakul a mai napja. Reménykedhet abban, hogy megszabadulhat néhány, még a múltban keletkezett aggodalomtól. ikrek (V. 21—VI. 21). Romantikával telített, kellemes lesz a mai napja. Lepje meg szokatlan ajándékkal a kedvesét, vagy tegyen valami olyat, amivel kimutathatja szeretetét. rák (VI.22-VII.22). Régi vitás kérdések oldódnak meg a mai napon. Mindenkinek lehetnek rögeszméi, ezért jobb, ha a kapcsolatuk előnyös oldalát nézi. oroszlán (VII.23-VIII.23). Fontos szerep jut Önnek egy rendezvényen. Ügyeljen rá, hogy azt mondja most, amit gondol, mert szavai félrevezetők lehetnek. A mondanivalóra különösen ügyeljen, ne a szavakra. szűz (Vili. 24-IX. 23). Elméleti vitába keveredik valakivel, melynek hatására finomítja nézeteit. Ha úgy érzi, hogy mások gondolatai fenyegetik a hitét, az bizonytalanságra utal. MÉRLEG (IX. 24—X. 23). Egy családtagja szégyenkezve számol be most Önnek egy régi, kellemetlen ügyről. Ön mégis feltétel nélkül mellé áll, és a támogatásáról biztosítja. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22). Önnek mindig is nagyon fontos volt, hogy milyen helyet foglal el a külvilágban. Most azonban úgy érzi, hogy még az eddigieknél is többet akar elérni. nyilas (XI. 23—XII. 21). Óriási tervei vannak, de fél minden változástól. Segítségül a sors olyan ajtót nyit most ki Ön előtt, amely már régóta zárva volt. bak (XII. 22-1.20). Különösen szép napja lesz ma. Kitűnő lehetőségeket kínálnak a csillagok mindenféle tevékenységhez. Teljesen magával ragadja a romantika, engedjen a kísértésnek! vízöntő (1.21-11.20). Jelentős problémával kell szembesülnie, olyannal, amit mások okoztak. Végül a legnagyobb megelégedésére győztesként kerül ki ebből a helyzetből. halak (II. 21-111.20). Ha erős kritika éri, akkor se reagáljon rá, igyekezzen megőrizni lelki nyugalmát. Ragaszkodjon szokásaihoz, és ne hagyja, hogy bárki is kizökkentse saját útjáról.