Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-15 / 87. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 15., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Az autós ahol csak tud, spórol benzinár Garázsban tartással, kis kocsival, etanollal, gázzal takarékoskodunk A szakemberek szerint a gázüzemű jármű teljesen biztonságos. Beszerelhető a rendszer régi, hagyományos autókba ugyanúgy, mint az új típusú kocsikba. Képünk illusztráció. Folytatás az 1. oldalról Statisztikai adatok szerint 644 millió liter üzemanyag fogyott el Magyarországon a MÁSZ tagjainak töltőállomásain az idei első negyedévben. Ez a szám 12 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a tavalyi negyedik negyedévhez képest 21 százalékos a zuiianás. Az első negyedévben a benzinfogyasztás szorult visz- sza a legerősebben (15 százalék), miközben gázolajból 9 százalékkal fogyott kevesebb. Érzékelhetően a fogyasztás visszafogásával spórolnak az autósok tehát, ugyanakkor vannak egyéb lehetőségek is. Ezek között a legkisebb anyagi ráfordítást talán az etanolra való váltás jelenti. A tömeges átállás akadálya egyelőre, hogy ma még nagyon kevés töltőállomáson lehet az E85-ÖS hajtóanyaghoz hozzájutni. Ahol viszont kapható, ott egyre kelendőbb is. Csanálosi Csaba, aki Egerben épp annál az egy benzinkútnál dolgozik, ahol elérhető az etanol, azt mondta, egyre többen váltanak E85-re. Szerencsére olyanok is, akik kifejezetten abból a célból ejtik útba a kutat, hogy a mintegy 80 forinttal olcsóbb „benzinből” tankoljanak. Alternatív és jóval takarékosabb megoldás a járgány gázüzeművé alakítása. Ebben az esetben még az sem okoz problémát, hogy hol talál az ember töltőállomást, hiszen a hálózat jól kiépült már. így a megyeszékhelyen például három helyen is mód van a feltöltésre. Igaz, ehhez az üzemmódhoz már nagyobb befektetésre van szükség. Az autós alsó hangon is több mint 200 ezer forintos költséggel számolhat.- Annak éri ez meg, aki havonta legalább 1500-2000 kilométert megtesz. Akkor 10 hónap alatt megtérül a ráköltött összeg, és onnantól már tiszta spórolás az egész. Száz kilométerenként akár 1000-1200 forinttal is kevesebbért autózhatunk - mondotta érdeklődésünkre Birincsik András, egy autószerviz vezetője. A szakemberrel egyébként felidéztük a honi gázüzemű autózás „történetét”. Egészen attól az időszaktól, amikor az akkor még létező lugoszláviából hozták be az emberek a tartályokat, és csatlakoztatták hozzá - szintén illegálisan - a PB-palackokat. Palackról üzemeltetni ma is törvénytelen, de a Az etanol olcsóbb, de magasabb a fogyasztás az ETAnolos üzemmódhoz körülbelül negyvenezer forintba kerülő átalakításra van szükség, amit szakemberrel kell elvégeztetni - tudtuk meg. Akinek ennyi „fölösleges” pénze sincs, azt teheti, hogy keveri az E85-öt a hagyományos benzinnel. Állítólag a 40 és 60 százalék körüli arány nem igényel beavatkozást. A benzinkutas szerint a tiszta etanollal való közlekedők egy nagyobb teljesítményű kocsit kapnak maguk alá, hiszen en nek az üzemanyagnak 105-ös az oktánszáma, viszont egy picit megnövekedett fogyasztással is számolhatnak, tehát nem spórolha tó meg tisztán a benzin és az E85 közötti ár- különbözet. szabályosan szerelt gázüzemű változat jó 15 éve engedélyezett A szakember szerint a kilencvenes évek végétől kiépült a töltőállomás-hálózat Magyarországon. A gázüzeművé történő átalakítással is foglalkozó szerviz vezetője elmondta, hogy a szerelés során, a gépkocsi elektronikája és üzemeltetése is a helyén marad. A tartálycső egy gázreduktorral csatlakozik a motorhoz. Ennek a kelléknek az a szerepe, hogy a folyékony halmazállapotú anyagot légneművé alakítsa felmelegítéssel. A motort külön elektronikával vezérelt befecskendező szelepekkel működtetik. Szerelhető a rendszer régi, hagyományos autókra ugyanúgy, mint az új típusúakra. Birincsik András szolgált néhány kuriózummal is. Mint mondta, tudnak olyan esetről, amikor is egy Suzuki 4ó0 ezer kilométert tett meg ebben az üzemmódban, ami bőven több megspórolt forintot jelent, mint amibe az autó újonnan került. De szereltek Alternatív és takarékos megoldás a járgány gázüzeművé alakítása. már háromhengeres Daewoo Ticóba is gáztartályos készüléket. Az a kérdés pedig már nem kérdés, hogy mennyire biztonságos. Teljességgel az, amit bizonyíthat, hogy a kilencvenes évek végén a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság járművei közül közel százát állítottak át gázra. Csák akkor marad t abba ez a munkakapcsolat, amikor a lízingelt kocsikba a bank már nem engedte a beszerelést. De a technikai paraméterek is beszédesek. Szóba se jöhet a gázszivárgás, balesetnél sem, hiszen 4-5 centi- méteres vastagságú acél áll szemben a benzinesek 0,75-ös falvas- tagságú tankjával, amely gyakran műanyag, jobb esetben lemez. A fordulatszám leesésekor pedig automatikusan elzár a biztosító szelep. >. GYORSSZAVAZAS ■ Ön tervezi-e, hogy átalakítja autóját? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. ABASÁRTÓL Abasár MORZSABÁL Pénteken 19 órától „Húsvéti morzsa” címmel hagyományőrző batyusbált rendeznek a művelődési házban. A mulatság során zene, tánc és tombola szórakoztatja a vendégeket, és a szokásoknak megfelelően megválasztják majd az év tojáspingáló mesterét is. Bekölce KÖZÜGYEK Két kilencven éves asszony, Dorkó Jánosné és Dorkó Sándorné köszöntésével kezdődik a polgár- mesteri hivatalban a pénteken 15 órára szervezett képviselő- testületi ülés. Az ünnepséget követően összesen 23 napirendi pont kerül terítékre. Egyebek mellett a múlt év gazdálkodásának zárszámadásáról, a pénzmaradványról, az önkormányzati alapítvány létrehozásáról, a kihívás napi rendezvényről döntenek az egybegyűltek. Eger SZAKCSI Ma este Szakcsi Lakatos Béla lesz a Gárdonyi Géza Színház vendége. A világhírű dzsessz-zenész egyebek mellett rockoperát ír, de cigányfolklór gyűjtésével és színpadi művé formálásával is foglalkozik. A zeneszerzővel az előadás után beszélgethet is a közönség. Eger ÍRÁS ÉS KÉP Folytatódik a „Történelmi honfoglaló Heves megyében" elnevezésű program- sorozat a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. A mai rendezvény vendége H. Szilasi Ágota lesz, aki „írás és kép - Tárkányi Béla és Kovács Mihály egri barátsága" címmel tart előadást. A program délután 4 órakor kezdődik a könyvtár földszinti galériájában. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Füzesabony főznek Május elsején rendezik mega sportpályán a negyedik füzesabonyi főzőversenyt. A Nagy Fakanál Díjat Szandi, az ismert énekesnő adja át a győztesnek. Jelentkezni április 26- ig lehet Poczok Tímeánál a 06/ 70-946-4960-as telefonszámon. Gyöngyös művészet Mától május közepéig tart a Gyöngyösi Művészeti Hetek, ahol szinte minden művészeti ág képviselteti magát. Az egy hónapon át zajló rendezvénysorozat - amely gazdag kínálattal várja az érdeklődőket - ma 18 órakor Papp Elek „Klasszikus értékek" című fotókiállításával kezdődik a Mátra Művelődési Központban. AJÁNLJUK ÖNNEK ©t^tDDTTHDtLtL Szabadfelhasználás,Hitelkiváltás, Lakásvásárlás, Felújítás, Korszerűsítés, Személyi kölcsön. LAKÁSHITELEK A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL! Devizahitel, Ptldiul: 10 évre 20 évre 1.000.000 Ft 12.091 Ft/hó 7.644 Ft/hó 5.000.000 Ft 57.080 Ft/hó 36.086 Ft/hó / 10.000.000 Ft 113.316 Ft/hó 71.636 Ft/hó í THM: 6,53-8,67% 6,04-7,24% S PASSZÍV BAR MEGOLDHATÓ! 11 Egy JO HITELLEL milliókat spórolhat! Ml MEGTALÁLJUK ÖNNEK A LEGJOBB MEGOLDÁST! Hitele költségeit megelőlegezzük! Eger, Zalár út 5. Tel.: 36/516-906, 36/516-907 Gyöngyös, Török Ignác utca 16. Telefon: 37/500-657 A malájok már Európában vannak távoktatás Az első évben két programmal indul a kihelyezett képzés Együttműködési megállapodást írt alá tegnap Egerben az Open University Malaysa (OUM) elnöke és az Eszterházy Károly Főiskola rektora az egri főiskolán létrehozandó OUM - EKF Képzési Központ megyeszékhelyi kihelyezett képzése létrehozásáról. Az aláírási ceremónián Prof Emiratus Tan Sri Anuwar Ali, az OUM elnöke történelmi mérföldkőnek nevezte a két intézmény között létrejött megállapodást, hiszen ezzel az aktussal a világ ezen részére is el tudták hozni távoktatásos prog- § ramjaikat. Az elnök reményei szerint a J szerződés kezdete lesz egy új 1 alapokon nyugvó tudományos Az aláíró felek: Prof Emiratus Tan Sri Anuwar Ali és dr. Hauser Zoltán kapcsolatnak is, amely tovább erősíti az eddig is példás baráti és szakmai együttműködést. Dr. Hauser Zoltán, az EKF rektora arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem távoktatásban piacvezető Ázsiában. Azért is szorgalmazták a kapcsolatok bővítését, mert az elektronikus környezet - ami Egerben kimagasló színvonalú - és a távoktatás összetartozó lehetőségek. A főiskolának olyan partnerre van szüksége, amely a legjobbak közül való, márpedig az ázsiai egyetem ilyen. Az oktatási tárca hamarosan regisztrálja a képzést, ami két programmal indulhat, és jövőre egy harmadikkal is bővül. ■