Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-14 / 86. szám
2010. ÁPRILIS 14., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 13 SPORTTÜKÖR A rájátszásra készülnek Euroliga Belgrádban a tisztes búcsú jelenthet tétet az egrieknek Gerendás György szerint immár előre kell tekinteniük, mert hamarosan következik a Ferencváros elleni elődöntő Sándor és Benis Gyulaházán edz, Vadkerti a szlovák válogatottban kézilabda Sándor Ákos és Benis Bence is meghívást kapott Rosta István szövetségi edzőtől a magyar „B”, illetve főiskolás válogatott szerdától péntekig tartó gyulaházai összetartására. Az élvonalban szereplő Gyöngyösi KK két kiválósága mellett a csapat szlovák irányítója, Gabriel Vadkerti szintén válogatott fellépés miatt lesz távol az elkövetkezendő napokban. A télen a Debreceni KSE csapatától igazolt játékos hazája nemzeti színeiben szerepel a péntektől vasárnapig tartó magyarországi Pannon-kupa nemzetközi férfi felkészülési tornán. A keret Gyöngyösön maradt többi tagja csütörtökön Kecskemétre utazik, ahol az alapszakaszt hetedikként zárt Skaliczki- legénységgel játszanak edzőmérkőzést Kaplonyi Zoltánék. A mátraaljaiak legközelebb április 23-án, pénteken 18 órától az alsóházi rájátszás második fordulójában az FTC-Cityline vendégeként lépnek pályára. ■ S. K. A Pannon-kupa programja Péntek, 1. forduló (Ózd) Lengyelország - Szlovákia 15.45 Ma®arorszáfi - Görögország 18.00 Szombat, 2. forduló (Tlszaújváros) Ma&arország-Szlovákia 12.00 Lensvelország - Görögország 14.15 Vasárnap, 3. forduló (Miskolc) Szlovákia - Görögország 9.30 Magra rország- Lenaelország 11.55 Nagyrédén az Egri FC, Halászon aHevesi LSC labdarúgás A Magyar Kupa megyei előselejtezője 3. fordulójában ma 16.30-tól hat mérkőzésre kerül sor. A párosítás: Noszvaj - Felsőtárkány (játékvezető: Várallyay M.), Visonta - Péter- vására (Dudás S.), Istenmezeje - FC Hatvan (Szigetvári Zs.), Tar- naleleszi Meteor SE - Gyöngyösi AK-Ytong (Bozó Z.), Gyöngyöshalász - Hevesi LSC (Török D.), Szőlőskert-Nagyréde - Egri FC (Szarvas L.). Korábban játszották: Detk - Márkáz 2-4 (1 -2). A Poroszló - Novaj-Ostoros mérkőzést április 21-én, szerdán 17 órától játsszák. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályban szereplő csapat jut tovább. ■ Minden valószínűség szerint idei utolsó Euroliga- mérkőzését játssza ma 18 órától (tv: DigiSport) a szerb fővárosban a ZF- Eger férficsapata. A negyeddöntő visszavágóján az emelt fős búcsú lehet a legfőbb cél a Partizán Beograd vendégeként. Fenyves Balázs vízilabda A negyeddöntő március 24-i első összecsapásán a Bitskey-uszodában szenvedett 12-4-es vereséget az egri együttes. Ezek után a belgrádi visszavágó csupán formaságnak tűnik, noha egy magyar és egy szerb csapat párbaja mindig a sportág csemegéjének számít.- Elég sokszor elmondtuk, hogy nem feltétlen a Partizánt kell megvernünk, ám úgy gon- | dolom, hogy elsősorban a ma es- 1 ti meccsel már a rájátszásra kell | felkészülnünk - fogalmazott Ge- | rendás György, a ZF vezető- 1 edzője. - Alapvetően nem sok esélyünk volt a legjobb nyolcban, de természetesen elvitt minket a hév, és szerettünk volna tovább menetelni. Sajnos a legutóbbi két mérkőzésünk nem jól sikerült, bár azért egy kicsit tét nélküliek is voltak ezek. Viszont ennél azért sokkal jobb játékot vártam. Ugyanakkor már előre "kell tekintenünk, mert jön a Fradi elleni elődöntőnk, amelyre ideálisabb „edzőpartnert” nem is találhattunk volna a Belgrádnál. A továbbjutás már elúszott, ezen nem is gondolkodunk, legfeljebb majd akkor, ha már hét góllal vezetünk - tette hozzá viccesen a megyeszékhelyi tréner. Az előzetes híreknek megfelelően Bárány Attila nélkül utazott el az egri alakulat, és edzés a találkozó helyszínén már nem szerepelt a tegnapi programban. A mai átmozgató edzést követően már csak a hat órakor kezdődő összecsapásra készülnek Hegedűs Gáborék. Azzal, hogy a Szeged a Vodafone férfi OB I. alapszakaszának utolsó rangadóján, hétfőn este 5-4-re legyőzte a címvédő Vasast, az alapkérdés - egy fordulóval a zárás előtt - eldőlt. Az április 24-én rajtoló rájátszásban a piros-kékek és a Tisza-par- tiak egymással játszanak a fináléba jutásért, míg a másik elődöntős párban az Eger a Ferencvárossal csap össze. A play-off szabályai szerint a legjobb négy csatájában az első a negyedikkel, a második pedig a harmadik helyezettel találkozik úgy, hogy az alap etapból az érintettek magukkal viszik egymás elleni pontjaikat. A Vasas és a Szeged első, a csongrádi csapat otthonában lezajlott összecsapása döntetlennel zárult, ennélfogva a hétfői győztes lépéselőnybe került a másikkal szemben, és noha a másodikként végző Vasas lesz először a házigazda, a Szeged vág neki a küzdelemnek 4-1-es pontelőny birtokában. Ami azt is jelenti, hogy a 10 pontig tartó pólós párviadalon Kásás Zoltán csapatának elegendő (lenne) a hazai két meccsét megnyernie Földi László alakulatával szemben, hogy az elsőségért játszhasson. A másik duó csatározása is 4-1-ről indul, mivel az alapszakasz nyertese, az Eger a népligeti döntetlen után odahaza legyőzte az FTC-t. A Fradi amúgy már túlvan a 11 csapatos OB I. bajnoki alapszakaszának mind a 20 meccsén, míg az Eger befejezésképpen szombaton az OSC-t fogadja (Bitskey uszoda, 19 ó). A további mérkőzések (zárójelben az első mérkőzés eredménye) Jug Dubrovnik - Barceloneta (9-7) Budva - Pro Recco (5-9) Primorac Kotor - Jadran Herceg Növi (14-9) HÍRSÁV A gyöngyösieknek győzelemre sem futotta sakk - Az NB I/B Maróczy- csoportja 9. fordulójában: Fenstherm Füzesabonyi SC - Vasas SC 5:7 Győztek: Bakos Balázs, Antal László. Remiztek: Hajnal Zoltán, Bori- csev Oleg, Mede István, Szu- rovszky Elek, Király Gergely, Balsai Nikolett. Mátra SE - P. S. E. II. 3:9. Remiztek: Földi Kristóf, Szabó Balázs, Fodré Sándor, Bódi Tamás, Hidegh Eszter, Szabó Ervin. Az Egri Sportcentrum és a Visonta is pont nélkül labdarúgás - A megyei III. osztály 20. fordulójában: Kápolna - Kerecsend 0-2, Hevesaranyos - Mikófalva 4-8, Gysolymos - Egri SSE 2-0, Mátraballa - Visonta 2-1, Vécs - H.vezekény 3-5, Szaj- la - Noszvaj 0-2. A Kömlő - Recsk mérkőzés elmaradt. Szabadnapos: Váraszó. A bajnokság állása 1. Egri SSE 18 13 1 4 61-35 40 2. Visonta 19 12 3 4 65-23 39 3. Kerecsend 18 11 5 2 56-19 38 4. Kömlő 18 11 4 3 42-13 37 5. Mátraballa 18 10 6 2 44-25 36 6. Gysolymos 18 10 4 4 49-29 34 7. Mikófalva 18 9 5 4 53-29 32 8. Hevesvezekény 19 109 43-40 30 9. Noszvaj 18 9 3 6 38-31 30 10. Recsk 18 5 310 22-62 15 11. Hevesaranyos 18 5 112 41-59 13 12. Kápolna 18 3 1 14 22-49 10 13. Váraszó 18 3 312 32-69 9 14. Szajla 17 2 213 24-61 8 15. Vécs 19 2 116 33-81 7 Megjegyzés: a Recsk, a Hevesaranyos és a Váraszó csapataitól 3-3 büntetőpont levonva. A markazi sportpálya volt a leglátogatottabb labdarúgás - A megyei I. osztály 20. fordulójának válogatottja: Venczel (Péter- vására) - Nagy T. (FC Hatvan), Barna (Nagyréde), Vár- konyi (Verpelét), Simonyák (Márkáz), Fülöp V. (Atkár), Béres M. (Felsőtárkány), Baji P. (Andornaktálya), Barta K. (Novaj-Ostoros), Jónás A. (Besenyőtelek), Ludányi N. (Gyöngyöshalász). A 20. forduló számokban Össznézőszám: 1330 fő ______________ Á tlagban: 166 fő __ L egtöbb néző: Márkáz - Atkár (300 fő) Legkevesebb néző: Tamaletesz MSE - Besenyőtelek (50 tő) Gólok száma: 43________________________ Á tlagban: 5,4_________________________ L egtöbb gól: Gy.halász - Egerszalók (9-3) Legkevesebb gél: Naplódé - P.vására (0-0) Benedek segíti Keményt, öt egri a keretben A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor (képünkön) a nyártól edzőként segíti Kemény Dénes munkáját.- Felkértem Benedek Tibort, aki ezt nagy megtiszteltetésként értékelve, nagy örömmel elfogadta. Edzőként lesz a segítségemre azokon a területeken, ahol szükséges - nyilatkozta Kemény Dénes szövetség kapitány a magyar férfiválogatott hivatalos honlapján. - Londonban mindenképpen, de addig is nyerni szeretnénk, s úgy gondolom, azzal, hogy Tibor lesz a meglévő edzők mellett a segítőm, a csapat győzelmi esélyei nőnek. Az olimpiai bajnoki címvédő együttes szakvezetője közzétette azoknak a játékosoknak a nevét, akikből kialakítja a Szlovákia elleni, hétfői pécsi hivatalos mérkőzés 15-ös keretét. A 18 meghívott között egriként Szécsi Zoltán Biros Péter, Bundschuh Erik, Erdélyi Balázs és Hárai Balázs lesz jelen. Tisztelt Olvasó! Számos szervezet segíti emberi sorsok, helyi, megyei problémák megoldását. A társadalom tagjai minden évben lehetőséget kapnak arra, hogy az őket segítő szervezetek munkáját, tevékenységét támogassák SZJA 1%-os felajánlásukkal, amely nagyban hozzájárul a szervezetek fejlődéséhez. Adója 1 % - a nem jelent többlet kiadást, de az Ön által bejelölt szervezetnek sokat segít. Kérjük Ön is támogassa adója 1 %-ával a civil szervezeteket. 2010. május 20-ig megteheti! TISZTELT ADÓZÓK! ADÓJA 1 %-ÁNAK FELAJÁNLÁSÁNAK MÓDJA! A rendelkező nyilatkozatát minden adózó 2010 május 20-ig juttathatja el az adóhatósághoz. Árendelkező nyilatkozat a bevallási nyomtatvány részét képezi. így az a magánszemély, aki adóbevallást ad, a nyomtatvány megfelelő oldalának (a 0953, vagy 0953E számú bevallás D lapja) kitöltésével rendelkezhet. Arra is van lehetőség, hogy a korábbi évekből megszokott módon a bevallással együtt, egy lezárt borítékban juttassa el rendelkező nyilatkozatát az adóhatósághoz. Ebben az esetben a rendelkező nyilatkozatokon csak a kedvezményezett adószámát, illetve technikai számát tüntesse fel, és azokat helyezze el egy borítékban. A borítékot ragassza le, és azon legalább a saját adóazonosító jelét tüntesse fel. A borítékot csatolja a bevallásához, és ezeket együttesen, a bevallási nyomtatványokhoz mellékelt, előre címzett borítékban elhelyezve küldje meg postán, vagy juttassa el személyesen az adóhatósághoz. Azon magánszemélyek esetében, akik bevallásadási kötelezettségüknek munkáltatói adómegállapítás útján tesznek eleget, a rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot a munkáltatónak legkésőbb május 10-én adhatják át. A magánszemélynek a borítékot annak ragasztott felületére átnyúlóan, sajátkezűleg alá kell írnia A munkáltató a lezárt borítékokat sértetlenül, legkésőbb május 20-ig adja át az adóhatóságnak. A rendelkező nyilatkozat a bevallástól függetlenül is eljuttatható az adóhatósághoz. Amennyiben tehát az előzőekben leírtak szerint nem rendelkezett (sem a bevallás részeként, sem a bevallással együtt beküldött borítékban, sem a munkáltató útján) lehetősége van arra, hogy a rendelkező nyilatkozatokat egy lezárt, adóazonosító jelével ellátott borítékban, postán vagy személyesen juttassa el az adóhatósághoz. Erre május 20-ig van lehetősége, függetlenül attól, hogy az adóbevallását esetlegesen február 25-ig be kellett adnia. Segítünk a támogatni kívánt szervezet kiválasztásában a www.nonprofit.hu . illetve az egyszazalek.eck.hu honlapokon, valamint a 06-(80)200-074 és a 06-(36)411-036-os telefonszámokon Segítőkész támogatását köszönjük! (25759M02049) Suzuki Sx4 1.5 GLX+AC 2008-as klíma, ABS, EPS, 2x légzsák, cd, szervokormány, el. csomag, sz.könyv, garanciális l.ár: 2.230.000 Ft, Hirdesse meg eladásra szánt ingatlanját, autóját az itt látható formában alkalmanként mindössze 200 nm-es családi ház, szép környezetben, parkosított telekkel, garázzsal, teljes közművel sürgősen eladó. Tel.: 20/1111-111,30/1111-111 A fotókat és a hirdetés szövegét küldje el e-mailben a csaba.csonki@axelspringer.hu címre! hevesIhíriap llelyhől a legjobb