Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-13 / 85. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 13., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Megöli a város a lakóit ártalom Az urbanizációs veszélyekre figyelmeztet a WHO A tolongás az idegeinket, a benzingőz a légúti szerveinket károsítja. Szép új világ, aminek semmi köze sincs a természethez, az idilli nyugalomhoz HÍRSÁV Eger ELŐADÁS Szellemsebészet címmel tartanak rendezvényt az EKMK - Bartakovics Béla Közös­ségi Házban április 14-én. Az elő­adó Szabó György lesz, a rendez­vény délután fél 5-kor kezdődik. Füzesabony EXPO Civil Expót tar­tanak április 17-én 10-18 óráig a sportcsarnokban. A bemutatkozó sátrak mellett számos programot kínálnak a látogatóknak, lesz bog­rácsos főzőverseny, sport-, hagyo­mányőrző, hastánc- és majorett- előadás, valamint fellép két sztár­vendég, Koós János és Dékány Sarolta. A gyerekeket játszóház, hennafestés, a felnőtteket ütközésszimulátor is várja. Kerecsend felújítások a község önkormányzata, mint a Kere­csend - Demjén- Egerszalók- Eger szólát Óvodafenntartó Mikrotár- sulás gesztora, 14,2 millió forin­tot nyert el a demjéni és az egerszóláti tagintézmény épületei­nek felújítására. Mindkét épület­ben tetőfelújításra és nyílászá­rócserére kerül sór. Egerszóláton a vizesblokk is megújul. Kisköre VÍZSZINT Felduzzasztot- ták a Tisza-tó vízszintjét az érkező vízhozam függvényében a Kisköre- felső vízmércén mért 725+5 cen­timéteres szintre. Ez a szint meg­felel a nyári üzemrendi előírásnak. Mónosbél mentés tíz közcélú munkást, férfiakat és nőket is foglalkoztat az önkormányzat. A település közparkjaiban végzik a tavaszi teendőket. Különleges megbízatásuk, hogy ápolják az önkormányzat gyümölcsösét is. Nem ö bőséges termés reményé­ben, hanem hogy megmentsék az öreg növényeket. A polgármes­ter felvette a kapcsolatot az illeté­kesekkel, s felajánlotta nemesí­tés céljából az őshonos alma- és körtefákat: hajtásaikat oltsák be fiatal csemetékbe. Nagyfüged ÜNNEP a magyar köl­tészet napjára emlékeztek tegnap a településen. A községi könyvtár­ban Horváth Ferenc színművész szavalt verseket. Régió FOGADÓNAP Előzetes beje­lentkezés alapján fogadónapot tart ma a Bevándorlási és Állam­polgársági Hivatal Észak-magyar­országi Regionális Igazgatóság ve­zetője, Baróczi Andrásné 9 órától délig. Miskolcon, az igazgatóság Kazinczy utca 32. szám alatti épü­letben várják az érdeklődőket, ahová a 46/504-430-as számon kell bejelentkezni. Még szerencse, hogy a megye egyetlen városá­ban sem jár metró. így legalább eggyel kevesebb jut nekünk az urbanizá­ció pszichés ártalmaiból. Négyessy Zita Naponta érzékeli az urbanizációs ártalmak okozta tüneteket bete­gein dr. Herczeg László egri há­ziorvos, akit a WHO kezdeménye­zése kapcsán kérdeztünk. A szer­vezet ugyanis az egészség világ­napja kampánya kapcsán a vá­roslakókat fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a figyel­met. Az orvos szerint nagyon gya­kori, hogy magas vérnyomással, szív- és érrendszeri, légúti pana­szokkal jelentkeznek páciensei. Ez utóbbiról hangsúlyozta: a lég- szennyezés sérülékennyé teszi a nyálkahártyát, kifejlődik az aller­gia, a szénanátha és az asztma. Ártalmas továbbá a túlságosan zaklatott életvitel, a kialvatlanság, a mozgáshiány, az elhízás. A tévé műsorok gyakorta lelki stresszt okoznak, ám a nézők az izgalma­kat nem vezetik le fizikailag. A zajártalom, az ál­landó zene, a be­kapcsolva hagyott televízió rossz ha­tással van az ideg- rendszerre. :A vá­roslakókat ^lektfoszmog terheli: mobiltelefon, mikrohullámú sü­tő, számjíógép-momtor. Ez össze- zilálja a szervezetben a kémiai, biológiai folyamatokat. Különé sen a lakótelepen jelenség a pszi­chés elmagányosodás, az izolálé dás, ami lelki zavarokhoz vezet. Kovácsné Bocsor Krisztina, az ÁNTSZ Észak-magyarországi Re­gionális Intézete sajtóreferense azt tudatta: ma a világ lakosságá­nak több mint fele, 3 milliárdnál több ember él városokban. Elé szőr 2007-ben haladta meg a vá­roslakók aránya a Föld népessé gének 50 százalékát, 2030-ra pe­dig már várhatóan tíz emberből hat városlakó lesz. Márpedig a vá­rosok háromszoro­san fenyegetnek. Az egyik a ferté ző betegségek terje­dése, különösen ott, ahol hiányoz­nak a megfelelő higiénés feltéte­lek. A másik a stresszel terhelt életmód. Különösen a gyorséte­lek és az alkohol fogyasztása, a dohányzás, a mozgáshiány követ­kezményeként megjelenik a cu­korbetegség, a rák és a szív- és ér­rendszeri betegségek. Ártalmas a városokban a megnövekedett gépkocsiforgalommal emelkedő légszennyezettség, s ezzel szapo­rodnak a légúti problémák is. A kipufogógáz és a szálló por ará­nya olyan mértéket ölt, mely éré sen veszélyezteti leginkább a gye­rekeket, az időseket és a kisma­mákat Az anya légúti problémái által a magzat is kevesebb oxigén­hez jut, s ez fejlődési rendellenes­ségekhez is vezethet. Gyakran okolható a szennyezett levegő az allergiás bőrpanaszok esetén is. Harmadik fenyegetésként a szakember az erőszak és a bűné zés terjedését, valamint a közúti balesetek, sérülések növekvő szá­mát említette. A hívogató falusi életmód csak részben igaz, hogy a nyu­galom és a jó levegő csalja ki a város lakóit a falvakba - mond­ta Tőgyi Gábor, Egerszalók pol­gármestere. - A mi településünk a fürdő miatt vált vonzóvá. Két­ségtelen, hogy a látvány, a na­gyobb udvar, az állattartás lehe­tősége is sokak számára csalo­gató, de a városi előnyöket nem adják fel a romantikus körülmé­nyekért Egerszalókon 300 telket alakítottak ki, s eddig 20 csalá­di ház épült fel Az új tulajdono­sok döntő többsége városi, nem­csak fiatalok, hanem középko­rúak és idősebbek is. Ostoroson Vasas Ágostomé jegyzőtől meg tudtuk, megközelítőleg 600 la­kossal nőtt a falu azáltal, hogy lakópark létesült. Az első hely­színen 85 telek kelt el A máso­dik, a tó környéki lakóparkban kijelölt 150 telek 60 százaléká­nak is megvan már a gazdája. A jegyzőnő hozzátette: a lakópar­kokban élők visszajárnak Eger­be dolgozni, s a városba viszik a gyerekeiket iskolába, óvodába. Heves megye lakossága településfajták szerint (fő) Évszám Községekben Városlakók élők Összesen 2006 145.854 175.032 320.886 2007 145.788 173.672 319.460 2008 143.973 172.901 316.874 2009 143.458 170.983 314.441 FORRÁS: KSH (TERÜLETI STATISZTIKAI ÉVKÖNYVEK) Kazinczy-érmet érdemelt az egri főiskola hallgatója A hét végén rendezte meg az Eszterházy Károly Főiskola Ma­gyar Nyelvészeti Tanszéke a fel­sőoktatási intézmények 38. Ka- zinczy-versenyét - tudtuk meg dr. Zimányi Árpád tanszékve­zető főiskolai tanártól. Az ese­ményre több mint negyven ver­senyző és húsz felkészítő tanár érkezett hazai és határon túli in­tézményekből. A résztvevők - akiket Lőrinczné dr. Thiel Katalin rektorhelyettes köszöntött - bi­zonyságot tettek szép kiejtésről, értelmező szövegolvasásról. A rendezvényhez tudományos ülésszak kapcsolódott, amelyen az EKF oktatói közül előadást tartott Vargáné dr. Raisz Rózsa és dr. Lőrincz Julianna. Az egri főiskolát képviselő mindkét hallgató kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Korepta Lilla (V. évf. magyar egyetemi) Kazinczy-érmet, Bokor Ágnes (kommunikáció és médiatudo­mány BA) különdíjat érdemelt ki. Szakmai felkészítésüket dr. Eőry Vilma tanszékvezető főis­kolai tanár végezte. A rendez­vényhez kísérő programok is kapcsolódtak: a Spanyolország­ból érkezett Jósé Maria Gomes zongorakoncertje, Vizler Kata­lin énekével színesítve, illetve a Főegyházmegyei Könyvtár meg­tekintése. ■ A minisztérium adta a pénzt az óvoda felújítására A közoktatási intézmények inf­rastrukturális fejlesztéséhez 14 millió forintot nyert Gyöngyös­tarján önkormányzata. A vissza nem térítendő pályázati támoga­tást az Önkormányzati Minisz­térium adta a településnek a csaknem 20 millió forintos beru­házás megvalósításához. A pénzből az óvodában kiala­kítanak egy új csoportszobát, ami alkalmas lesz a bölcsődei vagy a családi napközi szolgálta­tás ellátására is. Emellett lesz az intézményben egy új fejlesztő­szoba és egy akadálymentesített illemhelyiség is. Emellett kicse­rélik az óvoda nyílászáróit, épí­tenek egy fedett teraszt, és fel­újítják a tetőt is. ■ Kapd be és szaladj! - Túl gyorsan élünk A TÁPLÁLKOZÁSKUTATÓK ijesztő képet vetítenek elénk: gyerme­keink és a jövő ge neráció rövidebb ; ideig élnek, mint saját szüleik. Haminc éve még friss és helyi élel­mek kerültek az asztalunkra. Ma nagyrészt az előregyártott és adalékanyagokkal terhelt en nivalót futva, az utcán vesz- szük magunkhoz. Szüléink idejében terített asztal mellett ült a család, s a vacsorakészítés közbeni beszélgeté- • sek könnyítettek a lélek terhein. A fel­növőgeneráció nem tanul meg főzni, mert bőséges a kínálat előre elké­szített ételekből. ■ A tévéműsorok sokszor feldolgo­zatlan lelki stresszt okoznak. AZ KORI LENGYEL KÖZÖSSÉG 2010. április 14-én, szerdán 17 órakor a Minorita- templomba SZENTMISÉRE ÉS kÖZÖS IMÁRA HÍVJA MINDAZOKAT, akik OSZTOZNAK A LENGYEL NEMZET GYÁSZÁBAN. (2Í11Í7-307073) Kiállítás, jó szomszédokkal folytatják A sikeren felbuzdulva a kiállítás is vándorol Ötvenmillióból épül meg a közösségi tér Ecséden térségi alkotók munká­iból nyílt tárlat a Hatvani Kultu­rális Egyesület szervezésében. A festők, fafaragók és képzőművé­szek Hatvantól Szűcsiig, Boldog­tól Lőrinciig képviseltetik magu­kat az eseményen, amelynek megnyitóján Süki Lóránt polgár- mester méltatta a kezdeménye­zést. Érdekesség, hogy a rendez­vényen a fellépők is a környék településeiről érkeztek, kelle­mes délutánt szerezve a kultúr- házat zsúfolásig megtöltő érdek­lődők számára. Bóna Tibor szer­vező elmondta: a sikeren felbuz­dulva a jövőben is szeretnék d megrendezni a kiállítást, a lehe- í tőségekhez mérten más telepü- 1 léseken is. ■ A hatvani Friedrich Ágnes gyönyörű énekét Nyeste Krisztián gitárral kísérte Az utóbbi évek legnagyobb fej­lesztése kezdődik meg Tarnamérán azáltal, hogy a tele­pülés megnyerte az integrált kö­zösségi térre beadott pályázatát. A többfunkciós kultúrház kiala­kítására 50 millió forintot fordít­hatnak.- A Pozsonyi úti volt pedagó­gus szolgálati lakás átalakításá­val és bővítésével valósul meg az integrált közösségi tér, vagyis az a létesítmény, amely az évti­zedek óta hiányzó kultúrház sze­repét tölti majd be a településen mondta Tímár László, Tárnáméra polgármestere. - Az épületben kialakítunk egy szín­háztermet, mely alkalmas lesz rendezvények, esküvők megtar­tására, de létrejön egy számító- gépes terem, és a településen működő civilszervezeteknek is állandó találkozási lehetőséget biztosítanak majd a kisebb he­lyiségek. Az udvaron egy játszó­teret alakítunk ki. A beruházással nem csak a ci­vilszervezetek és rendezvények elhelyezése lesz biztosított, ha­nem a fiataloknak végre kultu­rált találkozási lehetőséget is biz­tosítanak majd. A 147 négyzet- méteres épület szakmai feladata­inak ellátására egy új státus is lé­tesül, a szakdolgozó fizetése há­rom évig támogatott lesz. A munkálatok a közbeszerzé­si eljárás után várhatóan már a nyáron elkezdődnek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents