Heves Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-12 / 84. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 12., HÉTFŐ VÁLASZTÁS 2010 A nyugodt napnak őrült éjszakája lett kampány, csend Az adatok visszatartása felborította a tegnapi választási zárás menetrendjét Heves megyében - legalábbis napközben - zökkenőmentesen zajlott a szavazás. Az igazolással szavazók miatt egyedül Egerben adódott kisebb fennakadás. Egerben a főiskolán lévő 22-es szavazókörben járulhattak az urnához az igazolással szavazók. Az ország más városaihoz hasonlóan itt sem sikerült hét órakor bezárni a szavazókört, ám komoly tumultus nem alakult ki, hét óráig mindenkit beengedtek a szavazókor előterébe. Akkor dr. Benkár József arról adott tájékoztatást: várhatóan fél-, legfeljebb egy óra késéssel be lehet fejezni a szavazást. Gördülékenyen indult Adácson tegnap reggel fél hatkor a választási bizottság elnöke, Varga Gáborné leellenőrizte, hogy a korábban pecséttel lezárt ajtó sérteüen, senki nem járt a művelődési házban berendezett 2-es választókor szavazóhelyiségében. A teremben Adács jegyzője, Kiss László ismertette a képviselő-választási eljárás szabályait, így a sajtó munkatársai már nem lehettek odabent, amikor a szavazócédulák és a választáshoz szükséges egyéb iratok a helyiségbe kerültek. Legközelebb pontban hat órakor mehettünk vissza ismét, amikor a szavazókor a voksolók előtt is megnyitott. Első szavazók és elsőszavazók rí™, Az urnákat addig nem zárták és pecsételték le, amíg meg nem érkezett az első szavazó, aki aláírásával is igazolta, hogy a dobozok üresek voltak, mielőtt a nemzetiszínű szalaggal és a zárómatricával ellátták volna őket. A csalás gyanújának elkerülését szolgálta az is, hogy a lezárás ellenőrzése az első szavazóra hárult, aki természetesen nem volt a választási bizottság tagja. A dobozt Elektronikus adatfeldolgozás. Sokáig bízott abban mindenki, hogy egyszer csak - ha nem is apránként, de mégiscsak megismerjük a számokat Faragó Boglárka: Kötelességünk, hogy éljünk a jogunkkal nem sokkal negyed hét után lehetett lezárni, mivel az első szavazó 14 perccel a nyitás után érkezett, családjával együtt. Menyhértné Rákos Rita, aki miután azonosította magát, megnézte, hogy a dobozok üresek-e, majd figyelemmel kísérte a műveletet, ahogy lezárták az urnákat, amelyekbe elsőként egy ellenőrző lap került, ami nem más, mint egy jegyzőkönyv arról, hogy a választókörben szabályosan kezdődött el a voksolás. Ennek a dokumentumnak a meglétét számláláskor kell ellenőrizni. Menyhértné Rákos Rita miután szavazott, a művelődési ház udvarán kérdésünkre elmondta: azért érkezett korán, mert egész nap tapétázik, és később nem akarta félbeszakítani a munkát.- Az elfoglaltságom ellenére úgy éreztem, mindenképp el kell jönnöm szavazni. Úgy gondolom, ez mindenkinek kötelessége, akinek lehetősége van választani. Az meg sem fordult a fejemben, hogy otthon maradok. Sőt már nagyon vártam én is és a családom is, hogy jöhessünk szavazni. Ha két hét múlva lesz második forduló, akkor sem leszek rest időt szánni a voksolásra - mondta az asszony. Nagyfügeden, a 2. számú választókörben reggel 9'órakor érkezett az óvodában kialakított szavazóhelyiségbe Faragó Boglárka, aki most szavazott először országgyűlési képviselőválasztáson. A húszéves egyetemista lány a voksolás után átvehette azt az emléklapot, ami az először szavazóknak jár. Boglárka az intézményből kifelé jövet elmondta: azért ment el szavazni, mert sok fiataltól azt hallotta, nem megy el voksolni.- Én ezt felelőtlenségnek tartom. Aki nem megy el választani, szerintem rosszul dönt. Tudnunk kell élni a jogainkkal, hiszen azzal, hogy szavazunk, a saját jövőnket tudjuk befolyásolni. Ezt mindenkinek fontos lenne felismerni - vélekedett a fiatal lány. Ebben a szávazókörben egyébként - ahol a kilenc órai részvételi arány 12,76 százalékos volt - öt percen belül Boglárka volt a második elsőszavazó, ugyanis az idén érettségiző Juhász Alma is fontosnak érezte, hogy kinyilvánítsa véleményét, és éljen a választás adta jogával. Mozgóurna és mise Lőrinci a korábbi tapasztalatok szerint a délelőtti órákban mindig is „szentmisés” hely volt - állították egybehangzóan a szavazóhelyiségekben, amelyek közül kettő is a városközpontban lévő templom közelében található. Az idősebbek ugyanis praktikusan összekötik egyházi hitvallásukat az állampolgári jogaikkal, így nem véletlen, hogy a délelőtt 11 órakor mért részvételi arány 27, 2 százalékos volt, ami - jelentősen meghaladva a 24,8 százalékos' országos eredményt - megegyezik a négy esztendővel ezelőtti aktivitással.'Hogy mindebben lehet valami, jelzi az is, hogy a 13 órakor elvégzett összegzés - 35,5 százalék - már négy tizeddel visszacsúszott az országos átlag alá. Román Ernő, a helyi választási iroda elnöke semmiféle rendellenességről nem számolt be. Érdekesség, hogy míg ottjár- tunkig akadt olyan választókor, amelyben egyetlen mozgóurnás szavazást sem kértek, addig a selypi általános iskolában kialakított helyiségben tizennégyen jelezték, hogy otthonukban szeretnék kitölteni a szavazólapokat. Szokodiné Geleji Aranka, a szavazatszámláló bizottság vezetője elmondta: a délutáni órákban gépjárművel keresik fel a nagyIvády Gábor, az LMP listavezetője Ivádon szavazott részt idősebb állampolgárokat. Több párt képviselője jelezte, hogy ebben az esetben a helyszínen ellenőrzi a törvényes lebonyolítást. Hatvan közterületein déltájban a megszokott vasárnapi álmos hangulatot érzékeltük. A Damjanich Szakképzési Intézetben két idősebb hölgy helyezte az ikszet a megfelelő rubrikába, továbbá távozásunkkor érkezett egy háromtagú - mint kiderült: értelmiségiekből álló - család, akik érdeklődésünkre nem árulták el, mely jelölteket támogatják. TapasztalataAdácson reggel negyed hétkor még bizakodva pecsételték le az urnát Két érdemi döntés, telefonon és szórólapon sértettek kampánycsendet az egri országgyűlési egyéni választókerület választási bizottsága (OEVB) egy kifogás ügyében hozott érdemi döntést vasárnap - tudtuk meg Korsósáé Túrái Gerdádtól, a választási iroda helyettes vezetőjétől Egy, már a kampánycsend ideje alatt bedobott szórólap miatt tett panaszt egy helybéli, aki tanúval is tudta igazolni állítását Az OEVB megállapította a kampánycsendsértés tényét, de további lépést nem tett, lévén az elkövető ismeretlen. „Befutott" egy kissé vicces email is az OEVB-hez: az elektronikus levél írója azt kifogásolta, hogy miért nem lehet Egerben az országos pártlistákra szavazni....? Felvilágosították, hogy az országos listákra nemhogy Egerben, de sehol sem lehet voksolni, az csak az egyéni vagy megyei listás mandátumot nem eredményező töredékszavazatok összegyűjtésére szolgál-A füzesabonyi OEVB egy döntést hozott, egy kerecsendi választópolgár tett bejelentést arról, hogy őt a kampánycsend idején telefonon hívták fel, és arra biztatták, hogy szavazzon az MSZP- re. A bizottság megállapította a kampánycsendsértést. A pétervásárai és a hevesi körzeti OEVB-k számára délután öt órai hívásunkig eseménytelenül telt a nap, még csak össze sem ültek a testületek. inknak ugyanakkor jelentősen ellentmondanak a dr. Bóta Julianna jegyző, a választási iroda vezetője által közölt adatok, amelyek szerint a városban 13 órára jócskán az országos szint felett, több mint 39 százalékos volt a részvétel. A választókörzetben élők is viszonylag aktívak voltak, hiszen erre az időpontra már 37,4 százalékuk adta le voksáL Az arányok 15 órakor sem változtak: erre az időjiontra Hatvanban az állami' polgároknak a fele, a térségben élőknek pedig több mint 47 Sitéf zaléka már szavazott. A munka nem vár Halmajugrán Pusztai Attila jegyző délután egy órakor a 2. számú szavazókörben arról tájékoztatta lapunkat, hogy a névjegyzékben szereplő 922 főből 2ó4-en voksoltak, ami 29 százalékos részvételt jelent. Elmondása szerint az országos átlagot „szokták hozni” szinte minden voksoláskor, sőt ugyanazon pártok nyerik helyi szinten is a választást, mint amelyek országosan is győznek. Csatlakozott a beszélgetéshez Somodi Tiborné polgármester asszony is, aki elmondta, hogy számos alkalommal kérvényezték, hogy ne a hevesi választókerülethez tartozzanak, hiszen Gyöngyös csupán néhány kilométerre van falujuktól. A nagy távolság miatt a hevesi körzethez tartozásnak számos hátránya van, ám ez idáig még egyszer sem találtak megoldást erre a helyzetre a döntéshozók. Az újonnan felálló parlament felé ismét megírják kérésüket, és bíznak a pozitív elbírálásban. A hivatalból kilépve megszólítottunk két házaspárt is, akik épp végeztek a voksolással, az egyik roma család felnőtt tagjai a FIDESZ-KDNP-nek adták szavazatukat, míg a másik családból a férj úgy gondolta, hogy a Jobbik lehet az az erő, amely rendet tehet ebben az országban. Kápolnán Andráskó Dénes jegyző a polgármesteri hivatal mellett található 1. számú szavazókörben arról számolt be, hogy délután három órakor 38 százalékos részvétel mellett voksoltak a kápolnaiak. 1221-en szerepelnek a névjegyzékben, és - összehasonlítva a környék eredményeit - náluk a legkevésbé aktívak a választópolgárok. 465-en járultak az említett időpontig az urnák-, hoz, és csupán annyi említésre méltó történt, hogy voltak, akik lejárt személyivel érkeztek a szavazókörbe, de ők is azonnal korrigálták a hibát, hiszen az autóból előkerült a megfelelő jogosítvány, ami tökéletes volt a választópolgár beazonosítására. Csendes volt a választási kampány a jegyző szerint, és a voksolás is ugyanilyen visszafogottan történik. Megszólítottunk egy fiatal párt, akik éppen szavazni indultak. Azt mondták, mindketten a FIDESZ-KDNP jelöltjére és listájára voksolnak, mert ebben látják a jövőt. Három jelölt közül kell választaniuk, bár Herman István nem épp Fiatal demokrata megfogalmazásuk szerint, de bizonyára gondol majd rájuk. A megyei 2-es számú, pétervásárai választókerülethez tartozik Párád, amelynek közigazgatásilag része az egyébként földrajzilag különálló Parádóhuta is. Itt az általános iskolában rendezték be a 4. számú szavazókört. Hegedűs Lászlóné, a szavazat- számláló bizottság helyettes vezetője délután fél kettőkor érdeklődésünkre elmondta: a 192 nyilvántartott választóból 94-en már az urnák elé járultak, s jellemző is náluk a magas részvétel. Talán most egy kicsivel többen is érkeztek a jelzett időpontig, mint négy esztendővel ezelőtt. Máskülönben semmilyen problémával nem szembesültek. Arra, hogy a körzethez tartozó kis falvakban komolyabb a választási aktivitás, mint a nagyobb településeken, Verpelét ttiutatott világos példát. Zrónik István körjegyző szavai szerint a verpeléti négy szavazókörben - ahol 3083 voksolót tartanak nyilván - mindössze 35 százalékos volt a részvétel délután egy óráig. Sós Tamás Is korán kezdett: kilenckor voksolt Egerben Ugyanakkor a körjegyzőség részét képező, 211 választóval rendelkező Tarnaszentmárián már 46 százalékos. S ez a különbség nyugodtan nevezhető hagyományosnak - mondta a körjegyző, aki hozzáfűzte: csendesen zajlik a voksolás, véleménye szerint maga a kampány is csendes volt. Mintegy 30-an kértek tőlük mozgóurnát. Verpeléten általában délelőtt 8 és 10 óra között, illetve délután négyet követően jönnek a legtöbben szavazni. A voksolás szempontjából szerencse - vélte a jegyző -, hogy szombaton esett az eső, így vasárnap nem mentek az emberek a szőlőbe dolgozni... II Ön szerint ki a felelős a választási botrányért? Szavazzon hírportálunkon . / ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményéta keddi számunkban közöljük. \