Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-06 / 55. szám

2010. MÁRCIUS 6., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP

7

A bökkszéki Mariska néni, aki sző, fon: ő a takács

Nagy Istvánné Mariska néni Bükkszéken él. Ő a tájház vezetője. Ha vendégek érkeznek, szívesen kalauzolja őket. Bemutatja azt is, mit tud a régi szövőszék. Épp a szövés az, ami miatt felkerestük, hogy meséljen erről az ősi szakmáról, amit ma már leginkább csak filmeken lehet látni.- Hány éves korában tanult meg szőni és kitől?- Anyukámtól tanultam meg 10 éves koromban, most pedig 80 éves vagyok.- Nehéz munka ez?- Egyáltalán nem könnyű, mert a kéznek és a lábnak egyszerre kell mozognia. És mint tudjuk, egy szőnyeget hosszú ideig tart megszőni, és a végére eléggé kifáradok.- Hogyan készül el egy szőtt szőnyeg?- Először megfonjuk kenderből a cérnát, majd beszedjük a nyüst- be. Most már a kender hiánya miatt meg kell vennünk a cérnaalapanyagot. A szemeken keresztül behúzzuk a cérnát a bordába, aztán kezdődhet a szövés. Az orsót egyik oldalról a másikra átdobjuk, és áthúzzuk alatta. A szétvagdosott anyagokat sorban befűzzük a már korábban behúzott cérnába. Ha más-más színű csíkokat szeretnénk, akkor váltogatjuk a színes szálakat. Néhány hét alatt aztán elkészül a munka. Persze ez a mérettől is függ.- Régen mekkora volt rá a kereslet?- Régebben sokan kerestek fel, hogy szőjek nekik ilyen „rongyot”. De magunknak is szőttünk a bolti helyett. Jobb volt a saját munka, meg szerintem szebb is.- Mariska néni a tájház vezetője. Ott van lehetőség még ma is dolgozni?- Hát persze, hogy van! A szövőszék a korához képest még mindig elég jó állapotban van.- Van-e, aki folytatja a hagyományt?- Sajnos most már nincs, mert az ifjabb korosztály nem adja erre a fejét. A fiatalokat más érdekli... Ebben a faluban már csak én művelem ezt a szép foglalkozást.

Juhász Orsolya, Pozsik Máté Sajtósok(k), Sírok

LAPOT A DIÁKOKNAK

A márvány volt a mindene

siROKi síremlékek Az ügyesebbeknek több munka jutott

i

A siroki temetőben számtalan munka dicséri a ma már 84 esztendős Vincze József tehetségét, ügyességét, rátermettségét

Látták bennem a tehetséget, oda küldtek tanulni. Egy kőfaragó mesterhez kerültem, tőle tanultam a szakmát. Hetente jártam haza kerékpárral. Télen is. Három év múlva felszabadultam, de még hét évig Kálban maradtam. Ekkor a mesteremet behívták katonának, én pedig hazajöttem.

Ezután Sírokban dolgoztam legényként. Több mesterem is volt. Később aztán saját műhelyem lett, itt egyedül végeztem a faragást.

ragta ki. Más nem tudta volna megcsinálni.)- Régen hogyan készült a sírkő, milyen munkafolyamatokra volt szükség?- Külön szakma volt a kőbányából kifejteni a síremléknek való darabokat. Ezt mi, sírkövesek megvettük és kifaragtuk. Akkoriban jóformán csak márvánnyal dolgoztunk, a gránitot alig ismertük. i

■ „Akkoriban jóformán csak márvánnyal dolgoztunk, a gránitot alig ismertük.”

Mai modern világunkban ősi mesterségek halnak ki, mert nem tudnak versenyezni a gyárakkal, üzemekkel.

Oka lehet az, hogy nincs már rájuk kereslet, esetleg nincs a családban, aki folytatná az apa, nagyapa tevékenységét. Valamikor Sírokban tizenegy kőfaragó műhely működött, ma mindösz- sze egy. Tulajdonosa, Vincze József 84 éves. Ha kell, még a kezébe fogja a vésőt és a kalapácsot, bár a munka javát már unokája végzi.- Csókolom, Józsi bácsi! Valóban készít még síremlékeket?- Sajnos már nincs hozzá elég erőm. Az unokámnak azonban még besegítek, ha kell. Ő viszi tovább a családi hagyományt. Én már hamar elfáradok.- Valóban annyira fárasztó ez a munka?- Annyira nem! Amit szeret az ember csinálni, azt nem érzi fárasztónak. De hát 84 év, az 84 év!- Beszélgessünk kicsit a régi időkről! Mikor és hogyan kezdte a szakmát?- Sírokban elvégeztem a hat elemit, utána kerültem Kálba.- Mennyire volt a munkájára igény? Hogy bírt a falu eltartani tizenegy sírkövest?- Nekem sok megrendelőm volt, de csak a sirokiak megbízásaiból nem tudtunk volna megélni. Motorral jártuk a környéket, és gyűjtöttük a megrendeléseket. Főleg Pétervására környékéről.- Volt-e a kőfaragók között verseny a megrendelésekért?- Verseny éppen nem. Felosztottuk egymás közt a környéket. De aki ügyesebb volt, annak több munkája akadt. (Irén néni, a felesége közbeszól: Jóska volt ott a legügyesebb! A temető feljáratánál a csigaköveket is ő fa- Hogyan dolgoztak a kővel?- A megrendelő elmondta, hogy milyen sírkövet szeretne. A kőtömböt először nagyolni kellett. Utána másféle vésőkkel finomítottuk a formát. Végül kövekkel csiszoltuk simára.- A feliratokat is Józsi bácsi készítette?- Ma már géppel vésnek, akkoriban ezt is vésővel csinálták. Kevesen értettek hozzá, nekem azért elég ügyes kezem volt az ilyenre.- A kész munkát Önöknek kellett beállítani?- Természetesen. Bár a rokonok segítettek. Egy ember nem

lett volna képes rá. Nekem meg inkább csak irányítani kellett, mert a segédmunkások elvégezték a feladatot.- A siroki temetőben hány darab van az Ön munkái közül?- Azt nem tudom megmondani. Nagyon sok. Akkor tudnám, ha ott végigsétálnánk, de az egy hétig tartana. A betűkről amúgy könnyen fel lehet ismerni.- Ma már az unokája vezeti a céget. Sok a megrendelésük?- Nem olyan sok. Őt még nem nagyon ismerik, nem régen költözött ide Egerből. Itt van ez a válság is... Azért akad valameny- nyi munka.- A technika hogy változott meg az évtizedek alatt?- Ma már egész másképp csinálják, mint mi régen. Nem is tudok szíwel-lélekkel dolgozni. Módiákba öntik az anyagot, ezt kell aztán lecsiszolni. Persze azt is géppel! Ez már nem az én világom...- Meddig tetszik még csinálni?- Nem tudom, fiúk. Már nem nagyon bírom...

Buruncz Dávid, Kovács Krisztián Vakegerek, Sírok

Üvegcsiszolók: kihalófélben az egykoron csillogó szakma

Amikor a médiavetélkedő egyik feladata kapcsán a „kihalóban” lévő szakmákon törtük a fejünket, úgy gondoltuk, valamilyen idősebb embert kell megszólaltatnunk e témában. Úgy véltük, mára már letűnt szakmával nyugdíjaskorú emberek rendelkeznek. Kiderült, rosszul hittük. Egy ismerősünk segítségével jutottunk el Farkas Mónika üvegcsiszolóhoz, s csodálkozva tapasztaltuk, hogy egy fiatalasz- szony is lehet birtokában ilyen végzettségnek. Készséggel állt rendelkezésünkre, még azt is megengedte, hogy tegezzük.- Mikor és hol végezted a tanulmányaidat?- 1989-től 1992-ig tanultam az akkor még 214. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, Gyöngyösön. Itt sajátítottuk el az elméletet, a parádsasvári üveggyárban pedig a gyakorlati képzés folyt. 1994-ig dolgoztam itt a finomcsiszoló műhelyben.- Mivel foglalkozik egy üvegcsiszoló?- Az üvegcsiszolás több szakaszból álló munka. Első lépés az elővágás, ezt egy külön műhelyben végzik gyémántvágó koronggal. Ekkor különböző mintákat csiszolnak a felületre. Aztán kisa- vazzák a matt üveget egy zárt helyiségben. A savgőz keletkezése miatt kell elzárt területen végezni ezt a folyamatot, amelynek során az üveg áttetszővé válik. Következő lépés a finomcsiszolás. Én ezt a munkafolyamatot végeztem. Virágokkal, szőlőmintákkal, levelekkel, finom szarkalábakkal díszítettük az üveget.

Farkas Mónika kézzel festett virágmintás gömbvázája- Miért van kihalóban ez a szakma?- Nagyobb az igény a tömegcikkek iránt. Ezek előállítási költségei jóval alacsonyabbak. Többek között ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megszűnt a parádi üveggyár.

Bencsik Alexandra, Péter Szimonetta, Balogh László, Garcsik Tamás, Hasznosi Dávid Duracell csapat, Atkár

Még ma is egymás kezébe adják a műhelyajtó kilincsét

salamon ferenc A hatvani órásmester a tavalyi városnapon kapott polgármesteri díszoklevelére a legbüszkébb

Hatvan egyik legjelentősebb mesterembere Salamon Ferenc órás. Szakmája kihalófélben van, pedig igény lenne rá, amit az is jelez, hogy egymás kezébe adják a Városháza melletti kis utcában található műhelyajtajának kilincsét a kuncsaftok.- Mióta tetszik ebben a szakmában dolgozni?- Több, mint negyven éve, 1967-ben szereztem ipari engedélyt. Iskolásként főleg a műszaki dolgok érdekeltek, így érettségi után a villamosmérnöki karra jelentkeztem. Az 1950-es években helyhiányra hivatkozva a felvételi kérelmemet elutasították. Ezután kerültem édesapám órás családi vállalkozásába tanulni és dolgozni. így tanultam ki az órás szakmát.- Egyedül dolgozik itt a műhelyben?- Igaz, ami igaz, a feleségem is ért a tiktakolós szerkezetek meg- reparálásához. Mára azonban csak a papírmunka a munkája.

Régebben ő maga is javította az órákat.- Mit szeret ebben a munkában? I- Naponta felkeresnek külön- £ böző kérésekkel, és nagy örö- | mömre szolgál, hogy ezeket I meg tudom oldani. Például most Salamon Ferenc: - Naponta felke- kellett megjavítani egy vércu- resnek különböző kérésekkel

kormérőt, de már volt dolgom törött protézissel is.- Mi volt a legnehezebb feladata a munkája során?- Nem hiszitek el, hogy ez közvetlenül nem órajavításról szól. Toronyórát még nem javítottam, de voltam a közelében. Az egyik eset nagyon emlékezetes a számomra. A belvárosi katolikus templomban történt, még az ötvenes években. Akkortájt tűzőrségbe jártak a helyi iparosok. Éjjelente odafentről kémlelték a portákat, felcsapnak-e a lángok valahol, hogy azonmód szóljanak a tanácsnak. Én is be voltam osztva egy alkalommal, amikor el-elaludtam a tűz figyelése közben. Arra riadtam fel, hogy a toronyóra vödrébe rakott kövek jócskán alásüllyedtek, és egyszer csak megkondult a nagyharang, közvetlenül a fülem mellett. Bele is borzongtam.- Mi lesz a sorsa azoknak az óráknak, amelyeket megjavított és nem jönnek érte?- A falra kitettem egy hirdetményt az 1953-as minisztertanácsi rendeletről. így hangzik: „Salamon úr két hónapig őrzi meg az ittfelejtett órákat, utána azonban értékesíti azokat.” Él még e felfogás, de eszem ágában sincs eladni, helyette ebben a reklámszatyorban őrzöm.- Ön ez egyetlen órás a városban. Mi lesz a sorsa a műhelynek, lesz-e utódja?- Sajnos nem akad a családban senki, aki majd folytatná az órás mesterséget. Ferenc fiam ugyan érti a szakmát, de inkább ékszerekkel foglalkozik. Arnold fiam szakreferens lett. És az unokák, ők is csak elrontani tudják az órákat, javítani nem.- Mire büszke eddigi élete során?- A tavalyi év nagy elismerést hozott számomra: a városnapon polgármesteri díszoklevelet vehettem át, amire nagyon büszke vagyok.

Hevesi újságírók, Hatvan