Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-30 / 74. szám
14 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MARCIUS 30., KEDD HÚSVÉT Festették a hímes tojást családi nap Az egyesület másodszor hívta életre a falut a városban A húsvét olyan egyházi ünnep, amihez számos hagyomány is fűződik. Megünnepléséhez a falusi közösségekben különféle, nem egyházi szervezésű rítusok, szokások és hiedelmek fűződnek. Ilyen például a hímestojás- készítés, vagy a különböző tavaszi szimbólumok készítése, melyeket elajándékozhatunk vagy saját otthonunkat öltöztethetjük vele díszbe. A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület „Falu a városban” elnevezéssel tavaszváró rendezvényt szervezett a családoknak Gyöngyösön. A program középpontjában a húsvétvárás állt. Az ünnep jegyében a gyerekek bárányt simogathattak, tojást kereshettek és festhettek, de megismerkedhettek olyan kézműves mesterségekkel, mint a szövés, a tűzzománcozás, a tojáspatkolás vagy a kosárfonás. Az idén immár második alkalommal megAz ünnepre készülődve a gyerekek megtanulhatták, pontosan hogyan is készül az igazi húsvéti tojás A képgalériát keresse a Hl OLhu hírportálon rendezett tavaszváró rendezvényen hagyományőrző és néptánccsoportok is felléptek. A szellemi és lelki feltöltődés, az ünnepre való ráhangolódás mellett a böjt végéhez közeledve íncsiklandó tavaszi finomságok is az asztalra kerültek. Bár az, aki tartja a hamvazószerdától hús vét vasárnapjáig tartó 40 napos böjtöt, csak gyönyörködhetett az asztalokra kirakott füstölt házi készítésű finomságokban. A kiváló minőségű ételek mellől a jó borok és pálinkák sem hiányozhattak. Amíg a családok legfiatalabb]'ai tojást festettek vagy húsvéti dekorációt készítettek, addig a szüleik a a finom mátraaljai nedűket kóstolhatták. ■ A program középpontjában ezúttal a húsvétvárás állt. A program során készített tárgyakat mindenki hazavihette, aki pedig inkább csak nézelődött, a tavaszváró rendezvényhez kapcsolódó kirakodóvásáron gyöngyből fűzött ékszereket, gyertyákat, színes mézeskalácsokat, szalma- és csuhé- szobrokat, fából faragott díszeket és hímzett textileket vásárolhatott. ■ Húsvéti meglepetés tarzan-ösvény a Nyíregyházi Állatparkban Nagyszerű húsvéti meglepetést kínál a Nyíregyházi Állatpark, amelynek lakói már eddig is lenyűgöző élményt nyújtottak kicsiknek, nagyoknak. Most már valóságosan el lehet indulni Tarzan Ösvényén, fölfedezve a dzsungel világát. A sétaút zsiráfok, zebrák, antilopok között vezet további érdekességek felé. Fehér tigrisek, fekete párducok, oroszlánok, medvék bűvölik el az izgalmakra vágyókat, több majomcsalád nyújt vidámságot. A vadon után pihentető lehet az apróságok látványa. A simogatóban például kameruni kecskegidák várják az érdeklődőket, a teknősházban kikeltek a „görögök” utódai, s megérkezett egy életvidám tevecsikó is. A pávakakasok színpompás tollazatukkal kápráztatják el a tyúkokat - és a látogatókat. Mindez azonban csak szerény ízelítő mindabból, amit a 30 hektáros tölgyesben elterülő állatpark bemutat az érdeklődőknek. Nincs mese, ezt látni kell! Jó tudni, a több napra tervezőket várja a Dzsungel Hotel. NY.: 9-19-IG, T: 42-479-702 www.sostozoo.hu A /''f ....!" .. < 55th tamás kfl> HÚSÜZEM Tárnáméra, Gyöngyösi út Saját vágásból | hasított bőrös 1 sertés 600 Ft/kg. Füstölt áru-kocsonya alapanyag. HÚS ÉS CSEMEGE Hews, Hunyadi út 20. Tel./lax: 36/545-190 06-28/9128-406 kAli csemege Ml, Rúzst u. 20. Ttl./Ftc 30/437-195 MINI HÚS ÉS CSEMEGE Tárnáiéira, Gyöngyösi út, Tsl.: 36/579-000 Minden kedves vásárlójának Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván a HESIKft.! Réteslapok és töltött kétesek, kalácsok, pogácsák nagy választékban! Hesi HESI Heves Megyei Sütő- és Édesipari Kft. 3300 Eger. Sas út 60/a. Rendelésfelvétel: Tel: 36/516-668 • Fax: 36/412-131 E-maiF hesi@chello.hu (260473-306104) Meglepően olcsó árakkal várjuk a Hőssé ABG-ben! 2010.03.29 - 2010.04.03-ig. Eh. csirkecomb egész ..............................629.- Ft/kg Téliszalámi Alpruf ..................................1990.-Ft/kg T ehéntúró félzsíros 500 g Abaűjtej ........349.- Ft/db T ejföl 20% 175 g Abaűjtej ..........................75.- Ft/db Megg le UHT főzőtejszín 500 ml ..............219.- Ft/db R ama kocka margarin 250 g ...................159.- Ft/db E idami sajt német....................................999. Ft/kg Z sűrkenyér 500 g.......................................99.- Ft/db R eal finomliszt 1 kg...................................75.- Ft/db F amilia étolaj 1 1 ......................................269.-Ft/db K inder tojás...............................................139.- Ft/db S ió gyümölcslé alma, szőlő, narancs 11 ...159. Ft/db Pepsi Cola 2,5 1 PÉT...................................299.-Ft/db Amstel dob. sör 0,5 1..................................169.-Ft/db E gri Bikavér 0,75 1 Ostorosi........................399.-Ft+ii Sertéshús akciónk még ezen a héten is érvényes! Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves vásárlónknak és családjának! I I I HossóABC Kft. Eger, Katona tér 3. Tel: 36/515-813 Nyitva tartás: d-zia Hétfőtől péntekig 06-19 óráig B.zr " ea J szombaton 06-13-ig vV«eai Húsvéti akció a BE-L-GA Kft. egri (Mátyás K. u. 106.) és bélapátfalvi (IV. Béla út 27.) COOP üzleteiben március 25-től április 7-ig Porcukor 0.5 kg................................................145.-/cs K ristálycukor 1 kg...........................................169.-/kg Topping Stár tejszínhab spray 250 ml .........199.-/db O ké féltartós habtejszín 250 ml....................189.-/db C oop tortabevonó 100 g ..................................79.-/db M ilka tej csokoládé 100 g ..............................169.-/db Coop ásványvíz 2 1...........................................45.-/db C oca-Cola-Fanta 2 1 v.v....................................199.-/db Sága tüzes partigolyó 380 g mirelit .............249.-/cs S ága füstli 350 g..............................................399.-/cs E rdélyi szalonna ...........................................790 Ft/kg Toast sonka...................................................860 Ft/kg H ey-Ho őszibarack, vilmoskörte 25% 1 1 ......................................179.-/db R oyal vodka 1 1 ..............................................2599.-/ü B ovita mirelit franciasaláta-alap 1 kg .........299.-/kg K ellemes húsvéti ünnepeket! Húsvéto-ló a Mátyus Udvarházban Színes, kreatív programokat kínálnak húsvétra a kicsiknek és a felnőtteknek is a Mátyus Udvarházban. Április 4-én, vasárnap tavaszköszöntőn vehetnek részt a vendégek délelőtt 11 órától délután 15-ig. A belépő a gyerekeknek ingyenes, a felnőtteknek 500 Ft/fő/nap. A kézműves-foglalkozáshoz, a póni- lovagláshoz, a légvárhoz, illetve a kocsikázáshoz a gyerekeknek „nyuszi-: jegyet” kell váltani,' amelynek 500 Ft az ára foglalkozásonként. Délelőtt 11.30-kor vidám tojáskereső verseny indul, délután egy órától pedig Nyuszibajnokság, azaz lovas ügyességi vetélkedő és csirkefogó-verseny... Mindeközben érdemes megnézni az állatóvodát és kipróbálni a játszóteret! Az étteremben répatorta, hot-dog, kemencében sült lán- gos és sok egyéb finomság várja a „húsvétolókat”. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: MÁTYUS LOVASUDVAR, PANZIÓ, ÉTTEREM EGERTŐL 2 KM-RE, NOSZVAJ FELÉ. TEL.: 36/517-937 INFO@MATYUSUDVARHAZ.HU www.matyusudvarhaz.hu MOBIL: 20/2318464. 20/9806-248, 20/4605-290 A .EOP Húsvétkor is vidámpark Bélapátfalván Remek programot jelenthet húsvétkor a bélapátfalvai vidámpark, amely már április 2-án, pénteken 10 órától számtalan játékkal kínál kikapcsolódási lehetőséget a szabadba vágyóknak. A kirándulást érdemes egy tartalmas történelmi sétával kezdeni a nevezetes apátság környékén, majd pedig jöhet a lazább szórakozás. Minden korosztály megtalálja itt a számára izgalmas szórakozást A körhinta élvezetes lehet a kisebbeknek-nagyobbaknak, nemkülönben a gokart, az elektromos dodzsem vagy a vízi dodzsem, ahol különleges hajók ütközhetnek egymással. A vendégek biztonságára nagy gondot fordítanak, a játékokat, berendezéseket független szakemberek vizsgáztatják rendszeresen. Bátran ki lehet tehát próbálni az ug- rálós légvárat is. Nagy családok, csoportok figyelmébe ajánljuk a kedvezményes jegyvételi lehetőséget, érdemes az engedményekről tájékozódni. A bélapátfalvai vidámpark minden pénteken, szombaton és vasárnap nyitva, 10-től 17 óráig a nyári szünetig, utána naponta! a (26001M05411) Húsvétra is a lej • Füstölt parasztlapocka 1235 Ft/kg • hagyományos pácolású kötözött sonka 1540 Ft/kg • hagyományos pácolású sertéstarja 1720 Ft/kg Hagyományos parasztsonka, kötözött sonka, füstölt comb és tarja, különleges ízesítésű hentesáru széles választéka. Kínálatunkban sertés- és marhahús,- mangalica, valamint szürke marha is! Keresse a minőségi termékeket boltjainkban, ahol megtalálja a sütéshez, főzéshez való kiegészítőket is.