Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-22 / 67. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 22., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Három község sikerrel vette az első fordulót a pályázaton A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében tavaly júliusban pályázatot hirdetett az „Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (1KSZT) Cím” elnyerésére. Ennek eredményeként a Hatvani kistérségben három önkormányzat kapott IKSZT cím birtokosi címet. ■ Kerekharaszt, Ecséd és Nagykökényes mintegy 100 millió forint összértékben pályázott. A támogatás célja az integrált közösségi és szolgáltató tér infrastrukturális kialakításának, valamint működtetésének támogatása, amelynek eredményeként hozzáférhetővé válnak a vidéki települések életminőségét javító közösségi, kulturális, köz- művelődési, szociális, egészség- ügyi, üzleti, információs, kommunikációs, adminisztratív és egyéb szolgáltatások. Kerekharaszt, Ecséd és Nagykökényes mintegy 100 millió forint összértékben pályázott. A helyszíni ellenőrzések tavaly decemberben lezárultak, 2010 januárjában pedig a pályázók megkapták a hiánypótlásokat, amelyeket határidőre elkészítettek. Az eredményhirdetésre várhatóan március végén kerül sor. ■ Kétszáz ládában komposztálhatnak Mátraballán Mátraballán hat és fél millió forintot nyert az önkormányzat egy tavaly meghirdetett pályázaton, amelynek keretében komposztáló ládákat igényelhetett a lakosság. • Az előzetesen meghirdetett időpontig mintegy kétszáz háztartásból jelezték, hogy igényt tartanak a zöld hulladék hasznosítására alkalmas edényekre. Mint azt Forgó János polgár- mestertől megtudtuk, a speciális gyűjtőládákat a napokban vehették át az érintettek, így még a tavaszi kerti munkálatok előtt kihelyezhetik kertjeikbe azokat. Az elkövetkező hetekben ismeretterjesztő fórumon is tájékozódhatnak a komposztálásról. ■ Maradhat a papás-mamás NEMI NEVELES dődhet az előítéletek lebontása Az óvodások előszeretettel követik a szülői mintákat. A lányok például szívesen főzőcskéznek, míg a fiúk előszeretettel barkácsolnak. Vajon mit ért a minisztérium a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontásán? És mit értenek az ezen vitázó felnőttek? Barta Katalin Neves gyermekpszichológusok évtizedek óta hangsúlyozzák: már gyermekkorban nagyon fontos a családi életre nevelés, s ezen belül a nemi szerepek erősítése. Alig akad olyan óvoda, ahol ne találnánk babakonyhát, vagy játék barkácskészletet. Óvodáskorban egyébként is felerősödik a szülői minták követése, a kislányok előszeretettel babáznak, főzőcskéznek, a fiúk autót szerelnek, építenek. Ezért verte ki a biztosítékot több helyen az a kormányrendelet-módosítás, amely a multikulturális nevelést szorgalmazza az óvodákban. Tény, hogy nemrégiben több ponton is módosította a kormány az 1996-os óvodai nevelés országos alapprogramját. A rendelet szövegében az is szerepel: „Az óvodai nevelés során tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését, s elősegíteni a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását.” A rendelet értelmezése az óvodapedagógusok között sem egységes. Egerben a Katica óvoda vezetője Egri Zoltánné érdeklődésünkig elmondta: kizárt dolognak tartja, hogy ez a passzus veszélyeztetné a hagyományosan jó óvodai nevelést bármilyen szempontból. Kollégáival együtt úgy értelmezték a rendelkezést, hogy fel kell készülni az idegen nációkból érkezett kicsik el- és befogadására, hiszen egyre több külföldi család talál otthonra hazánkban, s a más kulturális közegből érkező gyermekek szokásait is tiszteletben illik tartani. Azzal is egyetértenek, hogy már ebben az életkorban elejét kell venni az előítéletek kialakulásának. A másság tiszteletben tartása, a tolerancia azonban eddig is természetesen épült be az óvodai nevelésbe, s ezután sem lesz ez másként. Koósné Reha Valéria, a kere- csendi napközi otthonos óvoda vezetője azt hangsúlyozta, hogy ez a fél mondat semmilyen szempontból nem befolyá- A gyermekek solja munkájukat. A szabad játék- gyermekek szabad jáválasztásába tékválasztásába ezezután sem után sem szólnak beszólnak bele. le, mint ahogy a másság elfogadása és a hátrányos megkülönböztetés mellőzése is természetes az intézményben. A szakember szerint a hagyományos nemi szerepek elsajátítása ezután is evidencia marad az óvodában, ezt a folyamatot rendeletekkel szabályozni értelmetlen dolog. Megkérdeztünk szülőket is a rendelkezésről. Többségük nem érti, hogy mit is akarnak ezzel hangsúlyozni a rendeletalkotók. Kovács Zoltánné, aki két óvodáskorú gyermeket nevel, csak nevet a kérdésünkön: Nem játék, hogy mit játsszanak a kicsik A TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS miatt 02 ország valamennyi óvodájának át kell dolgozni a pedagógiai programját és ezt a legkésőbb április végéig meg kell tenniük. Lapunk információi szerint azonban az is lehetsé- Szerencsére ez az ges, hogy erre nem lesz szűk- ovisokat hidegen ség, ugyanis a vitát kiváltó ál- hagyja. Ők játsza- lásfoglalást az óvodapedagó- nak tovább... giai alapprogram készítői is kifo- k gásolják és erről a napokban egyeztetnek. . í- Hülyeség ez az egész felvetés. A saját gyerekeimről azt tudom elmondani, hogy a hároméves lányom kedvenc játéka a játékkalapács, amivel megállás nélkül püföli a műanyag pockokét egy táblába. A négy és fél éves fiam viszont egyáltalán nem barkácsolós típus. Ő sokkal szívesebben rajzolgat, és ha úgy adódik, a főzésben is inkább ő segédkezik, mint a húga. Na és akkor mi van? Talán kétségbe kellene esnem, hogy baj van a gyermekeim nemi identitásával? Az óvodától is csak any- nyit várok el, hogy hagyják szabadon azt játszani a gyerekeimet, amihez épp kedvük van - összegzi véleményét az anyuka. Tóth Károlyné egy kicsit jobban aggódik az ominózus mondat miatt. Nem szeretné, ha ötéves fiát összezavarnák egy ilyen félreértelmezhető rendelkezéssel:- Az «én határozott véleményem az, hogy a gyerekeknek idejében el kell sajátítaniuk a nemi szerepeket. Bálint fiam mindig boldog, ha az apjának segíthet. A kedvenc időtöltése, I ha a garázsban együtt barká- ' csolnak. Természetes, hogy a focimeccseket is együtt nézik. Ahhoz, hogy megbízható férj és jó családapa legyen, nem árt idejében megtanulnia a helyes viselkedési mintát, és ez részben az óvoda dolga is - zárja gondolatait. Kreatív jövő: százmillióval segítik az épeket és a sérülteket Csaknem százmillió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) a füzesabonyi Városi Intézményi Központtal (VIK) közösen a Kreatív jövő program megvalósításához. A pénz egy részét már felhasználták különböző foglalkozásokra. A projektmenedzser, az EKMK szakmai vezetője Grósz- né Kovács Katalin értékelésében elmondta, hogy az alkotó- műhelyek és szakkörök a tervezettnél jóval magasabb létszámmal működnek. Rendszeresen rendeznek hagyományos kézműves-tevékenységgel fejlesztő foglalkozásokat a középsúlyos értelmi fogyatékos fiataloknak. A mese- és mondavilágra épülő interaktív foglalkozással javult a hátrányos helyzetű besenyőtelki és füzesabonyi gyerekek beszédkészsége. Szintén az esélyjavítást szolgálta a pályaválasztási program, amiben pszichológus foglalkozott az egri és a füzesabonyi fiatalokkal. Komoly érdeklődés kísérte a kismamáknak szervezett meseterápiát, a sérült gyerekek nonverbális találkozóját és a színházi nevelési programot egyaránt. Csesznok Róbert, a VIK koordinátora hozzáfűzte, hogy a képzések segítik a hátrányos helyzetűek önállósodását. ■ Közlekedni tudni kell: előadás gyerekeknek A statisztikai adatok szerint különösen a 10-14 év közötti gyerekekre jellemző a fokozott kockázatvállalás, ami gyakorlatlanságukkal párosulva nagy veszélyt jelent a közlekedésben. Ezért az egri Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye felkérte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon Erdélyi Róbert r. őrnagyot, a Baleset-megelőzési Bizottság titkárát, hogy tartsanak egy közlekedésrendészeti bemutatót az iskola kisdiákjainak. A rendezvényt 30-ára tervezik. Az elméleti oktatást gyakorlati foglalkozással egészítik ki. ■ LenkeyS nap Egerben, A 2001-es alakulás óta kilencedik alkalommal rendezték meg szombaton Egerben a Lenkeys Bajtársi Egyesület közgyűlését és sportnapját, amelyen az egykori katonai gimnázium volt tanárai, növendékei, valamint a közösség jelenlegi tagjai vettek részt. Az eseményen többek között a jövő évi jubileumi találkozóra való felkészülésről is szó esett. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon Igazi csapattá kell kovácsolni a fiatalokat tűzoltók A hevesiek egy vadonatúj vízszállító járművel is fejlesztenének- Jól zárta a 2009-es esztendőt a Hevesi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság. A tűzoltók nagy figyelemmel, megfelelő vezetői irányítás mellett látták el feladataikat - összegzett Varga Sándor tűzoltó őrnagy, parancsnok a napokban megtartott évértékelő és feladatszabó állománygyűlésen. Káreseteik száma tavaly 276 volt, ez átlagosnak tekinthető. Az esetek között egyre több a műszaki mentés, a riasztások csaknem felét ilyen események miatt kapják. Ugyancsak megszaporodtak az utóbbi időben a feladataik a viharkárok és a közúti balesetek miatt. A parancsnok az elmúlt év fejlesztéseiről szólva kiemelte az új Mercedes fecskendő beszerzését, a tűzjelző központ, illetve egy saját kompresszor megvásárlását, ez utóbbit most üzemelik be. A berendezésre régóta vágytak, hiszen segítségével immmár helyben tölthetik a légzőkészülékeket. Az utóbbi három évben a hevesi tűzoltóságon az állomány 93 százaléka cserélődött ki. A nyugdíjba vonulók helyére érkezők zömmel a huszonéves korosztályból kerülnek ki. Jelenleg is folyamatban van a megüresedett álláshelyekre a felvétel, az új kollégák a tervek szerint április elsején állhatnak munkába. így a parancsnokság beosztotti létszáma százszázalékos lesz, vagyis ekkortól minden álláshelyet sikerül majd betölténi.- Már elindult az a folyamat, amely valódi csapattá kovácsolja össze ezeket a fiatalokat, ezt szeretnénk az idén is segíteni - mondta a parancsnok. A rutin megszerzése persze időbe telik, ezt az éves kiképzési terven felüli foglalkozásokkal igyekeznek elősegíteni. A szolgálatparancsnokok külön oktatásokat tartanak a beosztottaknak, ebben a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembereire is számíthatnak. Az idei évről szólva Varga Sándor elmondta, két nagyobb fejlesztés szerepel a terveik között. Már korábban pályáztak egy vízszállító szerre, amely 2010-ben megérkezhet. Az önrész előteremtését a város képviselő-tes- tülete is támogatja. A másik tervezett fejlesztés a laktanya korszerűsítése lenne, amelyet 24 millió forintból lehetne megvalósítani. Ha a források biztosítására sikeresen pályáznak, akkor a tűzoltóságnak mindössze 2,4 millió forintot kellene előteremteni a beruházáshoz. A parancsnok megfogalmazása szerint mindezzel a csekély befektetéssel nagy előrelépést érhetnének el. ■ ■ Pár év alatt az állomány 93 százaléka kicserélődött. a