Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-17 / 63. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 17., SZERDA MEGYEI KORKÉP VÁLASZTÁS 2010 Eddig három kifogás ügyében kellett dönteni Eddig három fellebbezést bírált el a Heves Megyei Területi Választási Bizottság (TVB), mint másodfokon eljáró választási szerv, az országgyűlési választásokkal kapcsolatosan. Mindhárom esetben egri magánszemély nyújtott be kifogást az egri 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsághoz (OEVK VB). Minderről dr. Benkár József megyei főjegyző, a területi választási iroda (TVI) vezetője adott tájékoztatást. ■ Mindhárom esetben egri magánszemély nyújtott be kifogást. Elhangzott: a Területi Választási Bizottság megállapította, hogy az egyik országgyűlési képviselőjelölt Esterházy Péter író képmásának a választási kampányban hozzájárulás nélküli felhasználásával jogsértést követett el. Éppen ezért a TVB a fellebbezésnek részben helyt adott, ebben a dokumentumban pedig az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a képviselőjelöltet eltiltotta a képmást tartalmazó szórólap kampányban történő további felhasználásától. A másik ügyben az OEVK VB határozata elleni fellebbezés nyomán a TVB a kifogást elutasító elsőfokú határozatot helybenhagyta. A kifogást tevő egy választási kampányrendezvény-1 nyel kapcsolatos rendőri intézkedést sérelmezett. A TVB indokolásában rámutatott: a választási bizottságoknak nincs hatáskörük arra nézve, hogy vizsgálják a rendőrség intézkedésének jogszerűségét. A harmadik ügyben is helybenhagyta az OEVK VB elsőfokú határozatát a TVB. Az egyik országgyűlési' képviselőjelöltnek a Szuperinfóban megjelentetett, az ajánlószelvények leadásával kapcsolatos hirdetése miatt kezdeményezett kifogás március 3-án érkezett a helyi választási irodára. A kifogásolt hirdetmény két lapszámban, február 5-én és 12-én jelent meg, így a kifogásnak legkésőbb február 15-én 16 óráig be kellett volna érkeznie az elsőfokú választási bizottsághoz, ezért az elkésett, azt érdemi vizsgálat nélkül el kellett utasítani. ■ A szennyükbe fulladnak Ingyenesen sétálhatnak az erődben szemétgondok Ivádon sokak számára luxussá vált a szippantás is a várbarátok Évekkel ezelőtt, amíg megfizethető volt a szennyvíz-szippantás, mindenki rendszeresen ürítette a saját tartályát Ivádon. Képünk illusztráció. Ivádon egyre többen há- borognak. Drága a szemétszállítási díj, nincs csatorna, ezért mindenki úgy ügyeskedik a szeméttel, ahogy tud. Barta Katalin Az alig négyszáz lelkes Ivádon a legutóbbi decemberi közmeghallgatáson a lakók egy része azon háborgott, hogy hovatovább a saját szennyükbe fulladnak a faluban élők. A napokban Kovács Péter helyi lakos panaszolta el, hogy immár tarthatatlan a helyzet. A szemétszállítási díj horribilis. Az egyedül élő özvegy - akinek alig termelődik szemete - ugyanany- nyit fizet, mint a három-négy gyermekes családok. Ez háztartásonként közel évi 20 ezer forint. De a szennyvízzel is komoly gondok vannak. A szolgáltató, a pétervásárai székhelyű PEVIK Kft. alkalmanként 13 ezer forintot kér egy-egy szippantásért. Azok a családok, ahol a havi jövedelem alig haladja meg az 50-60 ezer forintot, jobb esetben az éjszaka leple alatt kiszivattyúzzák és a kertekre ürítik a derítő tartalmát, rosz- szabb esetben fényes nappal a közterületi vízelvezető árkokba terelik a bűzös-szennyes lét. Egy mátranováki vállalkozó mindössze 8 ezer forintért vállal egy-egy fuvart, a kérdés, hol üríti ki a szippantás kocsi tartalmát. De akad néhány olyan ingatlan is, ahol az udvaron _ szennyvíztartály sincs Az egységes szemétszállítási djj törvényes, ám mérhetetlenül erkölcstelen. Önerő híján esély sincs sikeres pályázatra GARAi Ferenc (képünkön), a PEVIK Kft. igazgatója elmondta, hogy szolgáltatási területükön Ivádon kívül Kisfüzesen, Szajlán, Terpesen, . Bükkszéken (részben) sincs kiépítve a szennyvízcsatornahálózat. Mivel az említett helységek önkormányzatai szűkös anyagi helyzetben vannak, nem tudni, mikor pályázhatnak eredménye- • sen e feladat megoldására. Az önerőt ugyanis elő kellene teremteni. A közmeghallgatáson résztvevő körjegyző és a PEVIK Kft. vezetője felhívta a figyelmet, hogy a szabálytalankodásnak csak akkor lehetne véget vetni, illetve azt büntetni, ha valakit rajtakapnának az ügyeskedésen és azt bejelentenék a hivatalnak, vagy hitelt érdemlően dokumentálnák (lefotóznák, tanúkkal hitelesítenék az akciót). Ilyenre azonban még soha nem volt precedens, és feltár - hetően nem is lesz, hiszen a szomszéddal senki nem akar háborúskodni, saját magát meg pláne bolond lenne feljelenteni. Miklovics Józsefné, Gizi néni egyedül él a házában. Úgy véli, lehet, hogy az egységes szemét- szállítási díj kiszabása törvényes, ám mérhetetlenül erkölcstelen. Mondja, hogy ő már húsz éve minden kerti hulladékot komposztál, a metszésből származó nyesedéket csomózza és eltüzeli, a tejfölöspohárban magot keltet, papír- r dobozos tartós te- / jet iszik. A szemétdíjból akár taxival is elvitethetné az év során felgyülemlett szemetét Hejőpapiba. Megoldás lenne, ha az önkormányzat méltányosságot gyaHulladékkezelési díjak alakulása Ivádon évente 18785 2807 2008 2009 FORRÁS: PEVIK KFT. korolhatna, és például az egyedülállóktól átvállalná a szemét- szállítási díj különbözeiét. Ám nyakig ül az adósságban. A falu polgármestere, Ivády Gábor szerint a szeméthelyzet nem sokat változik, amíg nincs határozott kormányzati akarat a kistelepülések felkarolására, támogatására.- A kétezer lakos alatti településeknek esélyük sincs pályázni a szennyvízhálózat kialakítására - közölte. - Amikor a szomszédos hét település 2000-ben együtt pályázta meg ezt a beruházást, Ivád érthetetlen módon nem csatlakozott hozzájuk. A község akkori vezetői már nem élnek, így nincs kin számon kérni a mulasztást. Azt is kijelent-' hetem, hogy évekkel ezelőtt, amíg megfizethető volt a szippantás, mindenki rendszeresen ürítette a tartályát. Mindazok, akik tagjai lesznek az Eger Vára Baráti Körének, nemcsak az egyesület céljait támogatják, hanem egész évben ingyen sétálhatnak is a történelmi emlékhely falai között. Erről is szó volt az egyesület éves taggyűlésén, ahol ismertették az idei programokat, a Civil Csillagok keretében a katonai hagyományőrzők minősítő fesztiválját. ■ Az idei Minősítő Fesztivál időpontja augusztus 13-15. A Civil Csillagok című program célja, hogy a várakhoz kapcsolódó katonai hagyományőrző egyesületeknek ne csak rendszeres találkozójuk, hanem minősítő rendezvényük is legyen. Évente kétszer szakmai találkozót rendeznek, ahol szakemberek segítségét kérhetik a fejlődésükhöz, a kifogástalan produkciók létrehozásához. A minősítő eseményeket nagy nyilvánosság előtt rendezik, a bemutatókkal, tagtoborzókkal mód nyílik tudományos ismeretterjesztésre is. Az idei Minősítő Fesztivál időpontja augusztus 13-15. Ekkor mutatkoznak be a csapatok a szakmai zsűri előtt, emellett hamisítatlan fesztiválhangulatot szeretnének teremteni a történelmi gyermek- és felnőttprogramokkal, koncertekkel. ■ Válság és utazás: előadás egy egri klubban A napokban az egri főiskola Eszterházy-klubjának vendége volt Pataki Sándor, az IBUSZ egri irodájának igazgatója, aki előadást tartott a cég történetéről, bemutatta a részvénytársaság fejlődésének fontosabb szakaszait. A szakember ismertette az általuk működtetett üzletágakat, értékelte a rendszerváltozás után lezajlott folyamatokat. Beszélt továbbá az utazási iroda szervezeti felépítését érintő főbb változásokról, a gazdasági válság hatásáról is, amelyek mind a szabadidős szolgáltatásokat, mind a hivatásturisztikai megrendeléseket érzékenyen érintették. ■ Újabb kitűnő lehetőség a vendégeknek kínálat Megnyitotta kapuját Egerben a Hotel Aqua és a Zsálya Bisztró A közkedvelt szilvásváradi Lovas Étterem tulajdonosa, a gasztronómiai körökben szaktudása miatt méltán elismert Gál Gábor üzemelteti Egerben a Hotel Aquát, s az épületben újjávarázsolt Zsálya Bisztrót. Nem kizárt, hogy a bisztró szó többekben a hatvanas évek gyorsétkezdéjének hangulatát ébreszti, vagy egy talponálló kiskocsmára gondolnak. íme, még egy ok, amiért indokolt ellátogatni a Makiári út 9. szám alatt található étterembe, s a vendégek meggyőződhetnek: sejtésük téves volt. A Zsálya Bisztró kifejezetten elegáns. Arról nem is szólva, hogy az étlapon nem lacipe- csenyét kínálnak, hanem ínyencAz elegáns vendéglőben különleges finomságokat kínálnak y NYITVA TARTAS SZÁLLODA: 0-24 ÓRÁIG VENDÉGLŐ: 11-23 ÓRÁIG HELYFOGLALÁS: 36/515-337 ségeket. Macsinka János séf a helyi és környékbeli alapanyagok felhasználásával, az évszakoknak megfelelően körítve kínálja a vadat, a pisztrángot, a mangalicát, az erdei gyümölcsöket, a finom sajtokat, s fűszerei közt megtalálható a szarvasgomba. A Bisztróhoz grill-terasz kapcsolódik, amire lehetőséget teremt a hatalmas, parkosított kert. Kisebb létszámú konferenciák is rendezhetők itt, s kitűnő helyszín a családi ünnepekre, egyéb rendezvényekre. Az étteremben 65 vendégnek teríthetnek, a grill-te- raszon további 80-nak, s a kertben akár 200 személy is nagyszerűen érezheti magát. Hétköznapokon delente menüt is felszolgálnak, vasárnap pedig kedvezményt adnak a családoknak. Borkínálatuk mindig változó, érdemes megkóstolni. ▲ Gyanús alakok nyomába eredtek a polgárőrök Színesfém-lopással gyanúsítja a rendőrség azt a két férfit, akiket polgárőrök közreműködésével fogtak el az elmúlt hétvégén Boldogon. A településen dolgozó polgárőröktől vasárnap érkezett hívás a rendőrség ügyeletére: segítséget kérnek, miután az egykori laktanya mellett húzódó szántófóldön keresztül követtek két gyanúsnak tűnő alakot. A helyszínre érkező járőrök elfogták a két túrái illetőségű férfit - ismertette az esti órákban történt eseményeket Soltész Bálint r. százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint elmondta, a rendőrök elszámoltatták a két Pest megyei személyt. Ennek során kiderült, hogy a kerítésen át bemásztak a hajdanán laktanyaként funkcionáló épület udvarára. A területre bejutva több, a hálózatról már leválasztott elektromos kapcsolószekrényt is megrongáltak, hogy hozzáférjenek az azokban lévő, rézből, illetve alumíniumból készült kábelekhez. Ezeket táskákba rejtették, majd a laktanya kerítésénél dugták el a zsákmányt. A lopással mintegy negyed- millió, a rongálással húszezer forintra becsülhető kárt okoztak az elkövetők. A férfiak ellen lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hatvani Rendőrkapitányságon. ■