Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-16 / 62. szám

Idézet „Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell leásni érte!” (Seneca) Vidám percek FIZETÉS A skót fodrász maga mellé egy inast vesz fel.- Nyáron kevesebb fizetést kapsz, mert kevesebb a mun­ka is.- Már hogy lenne kevesebb?- kérdezi az inas- Hiszen nyáron is úgy nyi- ratkoznak meg borotválkoz­nak az emberek, mint télen.- Az igaz, de nyáron nem kell felsegítened rájuk a kabátot. PSZICHOLÓGUSNÁL Bemegy a páciens a pszicho­lógushoz, kényelembe helye­zi magát a díványon. Az orvos megkezdi a beszél­getést:- Nos, akkor kezdje monda­nivalóját a legelején!- Először is, megteremtettem a világot... Sztárhír MACKENZIE ROSMAN felnőtt. A Hetedik mennyország című filmsorozat záróepizódja óta korosztálya egyik legvonzóbb teremtésévé vált. A bongyori kis Ruthíe-t játszó lány cser- fességével be magát a nézők szívébe. Megmaradt minden vonása, ami kislányként bá­agyar mise. A megyeszékhely önkormányzatának támogatásával, az Egri Egyházmegye rendezésében tartották meg szombaton este a Bazilikában - Tóthné Mózer Annamária vezényletével - Tolcsvay László - Tolcsvay Béla Magyar miséjének a bemutatóját. A nemzeti ünnep alkalmából tartott hi­vatalos városi ünnepségsorozat részét képező műsorban közreműködött Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, Tóth József, a Harmónia Női­kar és a Rotunda Énekegyüttes. A mű ősbemutatóját 1987-ben tartották Budapesten, később külföldön is színpadra állították. Gyerekszáj FEJ VAGY ÍRÁS- Mi az, Pistike, ma nem mentél iskolába? - lepődik meg otthon délelőtt a gyerek nagymamája.- Nem. Azt mondtam ma­gamnak, ha fej megyek, ha írás akkor nem.- És elsőre már is mindjárt írást dobtál...- Dehogy! Legalább ötször kellett próbálnom, mire sike­rült! www.topaukdo.hu Az oldal a HEOL.hll-ró/ is elérhető! jóssá tette, mára pedig az egyik legszebb hollywoodi nő­vé vált. Rosmannak nem a karrierje az első dolog az éle­tében, hanem a másokon való segítés. Miután néhány éve meghalt mostohanővére, csat­lakozott a legnagyobb donor­központhoz, és országszerte toborozza a szervfelajánlókat. MOZAIK TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON Előzetesben az ATM lángvágós feszegetője Harminc napra előzetes letartóz­tatásba helyezte a bíróság azt a 26 éves novaji fiatalembert, aki Egerben egy ATM automatát próbált megszabadítani közel 19 millió forinttól. A Kallómalom utcai Smatch áruház előtti ké­szüléket pénteken hajnalban rongálták meg valószínűleg ket­ten. Az Egri Rendőrkapitányság emberei tizenkét óra alatt elfog­ták és őrizetbe vették az egyik gyanúsítottat. A lángvágó segítségével vég­zett kísérletről állampolgári be­jelentés is érkezett: a szemtanú látta, hogy a helyszínről ketten menekültek el. Mint a szomba­ton tartott rendőrségi sajtótájé­koztatón dr. Petrovics András városi kapitány arról beszámolt, sikerük többek között annak volt köszönhető, hogy a nyomkövető kutya egy jól kivehető keréknyo­mig vezette őket a közeli garázs­soron. A Novajig tartó követés vé­gén rátaláltak a bűncselekmény­hez használt Lada Nivára, illetve annak tulajdonosára. Feltétele­zett társát még keresik. ■ W "TTTT-j Csúcstermékek csúcsáron! Licitáljon a legjobb áron! • www.topaukcio.hu Az aukció időtartama: március 16-29-éig % Tranzit Tüzép SATURN HIDROMASSZÁZS KABIN ■ Satum hidromasszázs kabin ■ Méret 90*90 • Nyíló ajtóval • Mélyített zuhanytálcával - 6 db fúvóka+trópusi zuhany ■ Beépített világítás, rádió, vezetékes telefon-kíhangosító Tranzlt-Tüzép Zrt. 3300 Eger, Kistályai út 12/a. Tel.: 36/512-310 www.tranzit-tuzep.hu Kikiáltási ára: 137.500 Ft Listaára: 275.000 Ft KIRÁNDULÁS A KIRÁLYNÉK VÁROSÁBA • Veszprém történelmi belvárosának szívében, mediterrán hangulatú panzióval és étteremmel várjuk kedves vendégeinket ■ Kétágyas elhelyezés ■ Félpanzióval, reggelivel A foglaláshoz előzetes időpont-egyeztetés szükséges, a 88/403-875-ös telefonszámon Olíva 2004 Kft., 8200 Veszprém, Buhim u. 14-16. Tel.: 88/403-875 • www.oliva.hu Kikiáltási ára: 21.900 Listaára: 43.800 Ft berendezett szobák, kemencés konyha- Zárt parkolási lehetőség, korlátlan Net-használat Hungária Vendégház 3300 Eger, Legányi út 4/e. Tel: 36/312-181 www.hungariavendeghaz.hu Kikiáltási ára: 20.000 Ft Listaára: 40.000 Ft SZÁLLÁSHELY • 2 fő részére 4 éjszaka, svédasztalos reggelivel • Kertvárosi környezet, közel a belvároshoz • Népies stílusban HALAK (II. 21-111.20.). Az utóbbi időben keményen dolgozott, nem törődve sem az erejé­vel, sem az idejével. Tele van jó érzéssel, de feszült­séggel is, ez utóbbit le kell küzdenie. kos (lll.21-IV.20.). A Kosban a Hold, elérkezett a kompro­misszum időszaka. Általá­ban egymagában szeret dol­gozni, de most inkább társa­ságra vágyik. bika (IV.21-V.20.). Az égiek ke­gyesebbek most Önhöz, mint gondolná. Pénzügyek terén azonban kimondottan szerencsésnek érezheti ma­gát, de a jó kedélye se hagy­ja cserben. ikrek (V. 21—VI. 21.). Keresse a szépséget és az egyensúlyt az életében. Segítséget ad­nak a különböző kényezteté­sek, az úszás, a masszázs, a gyógyfürdők. rák (VI. 22-V11.22.). Egy felmérés annak az elmélkedésnek az eredménye, amely az elmúlt ünnepre vonatkozott. Ha egyszer megtanulja az élet által feladott leckét, levonja a tanulságot belőle. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Az ünnep megítélése komo­lyabb veszekedéseket idéz­het elő a családon belül vagy a barátok között. Adjanak egy kis szabadsá­got egymásnak. szűz (VIII.24-IX.23.). A körülmé­nyei előnyösen változtak, mégis pesszimista. Az érzel­mi életében bekövetkezett kedvezőtlen változások kissé most nyomasztják, s egyre jobban megterhelik a ke­délyvilágát. mérleg (IX.24—X.23.). Családjá­nak egyik tagja nehéz és zavaros időket él át. Szük­sége van most az Ön kedves és szeretettel áthatott, jó ta­nácsaira. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Egy örömteli hír új életet lehel Önbe. Ahhoz, hogy újra bíz­hasson, és nyitott legyen az érzelmi kapcsolatokra, le kell vennie álarcát. Fel kell készülnie, hogy meg­bánthatják. nyilas (XI.23-X1I.21.). Túlságo­san megterhelő az Ön szá­mára a mostanában kiosz­tott feladatkör. Bonyolultnak ítél minden munkaügyi problémát. bak (XII. 22-1.20.). Megszaporod­nak azok a gondjai is, ame­lyek nem a munkával, ha­nem az érzelmekkel van kapcsolatban. Megismerke­dik valakivel, aki felébreszti az érdeklődését. vízöntő (1.21-11.20.). A most meghozott döntései sikerhez vezetnek. Továbbtanulásra irányuló tervei azonban sze­rencsések. Közlekedésben a szokásosnál most legyen óvatosabb. SZUPEREXPRESSZ ÁFONYA, gyümölcsfa' stb. minden nap Andornaktálya, Hézisárkány. Tel: 20/946- 0278-----------------------------------------------------------------------—•259516' T ETŐFEDŐ, padlásterek beépítése, bádo­gos, épületlakatos munkát vállalunk, hívjon bizalommal. 70/364-1918, 30/428-2343---------------------------------------------------------------------------*259604* FESTŐI körny. Hevesaranyoson teljes- körüen felúj. kétszintes, kandallós, hangu­latos lakóház ea. Költözhető. Ár: 11 MFt. 30/312-8272 8 MAGYAR tarka borjú eladó, öt hónapos üsző. 30/972-6648 8 MÉRLEGKÉPES könyvelő állást keres Fü­zesabony térségében. 30/515-9247 KONYHABÚTOROK és egyedi bútorok kivite­lezését és tervezését vállalom. Igényes munka, korrekt árak, 70/525-2621---------------------------------------------------------------------------*259482* 8 EGERBEN belvárosközeli kertkapcsola­tos 2 szobás lakás kiadó. 30/9439-828 ANGOL NYELVTANFOLYAM- Gyermek vagy felnőtt csoportos angoltanfolyam- Beváltható utalvány Supra Vita Bt. 3300 Eger, Menház u. 53. Tel.: 36/413-284 www.supravita.hu Kereskedelmi ára: 110.000 Ft Kikiáltási ára: 55.000 Ft PIHENÉS EGERBEN 3 NAP 2 ÉJSZAKA, IGÉNYBE VEHETŐ 2010.06-15-IG KIVÉVE ÜNNEPEK- 2 éjszaka svédasztalos reggelivel • Bekészített gyümölcstál- Zárható fedett parkoló ingyenes használata- Korlátlan Net-használat Romantik Hotel 3300 Eger, Csiky S. u. 26. Tel.: 36/310-456 www.romantikhotel.hu Kikiáltási ára: 20.000 Ft Listaára: 40.000 Ft DIGITALIS KEPKERET-AC8130D - Rádiós ébresztő órával (3” Led) uji oto C entrum Fuji Foto Centrum 3300 Eger, Dobó tér 8. 36/517-255 www.digitalfuji.hu Kikiáltási ára: 11.995 Ft Listaára: 23.990 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents