Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

3 2010. MÁRCIUS 1„ HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Hort SZOLGÁLTATÁS Az önkor­mányzat vezetése a szolgáltató­val történt egyeztetéseket követő­en megállapította az idei hulla­dékszállítási díjakat. A 120 literes edény után nettó 14 ezer 848, a 80 literes után nettó 9 ezer 800, míg a 40 literes edény elviteléért nettó 4 ezer 500 forintot kell fi­zetni évente. A szelektív hulladék- gyűjtő szigetek megszűnnek, az eddig erre fordított összeggel - 1,2 millió forinttal - a díjakat mérsékelik. A szelektív hulladé­kot ezentúl a hagyományos gyűj­tőedényekbe kell elhelyezni. Kápolna ÁHÍTAT Nagyböjti áhíta­tot tartanak március 7-én, va­sárnap este hat órától a helyi ró­mai katolikus templomban. Az egyházközség képviselő-testüle- te által szervezett ingyenes prog­ram vendége Pitti Katalin opera­énekes és Virágh András orgo­naművész lesz. Lőrinci SZAVALOK a hét végén rendezték meg a Városi Művelő­dési Központban a VI. Kardos Nagy Ibolya Szavalóversenyt. A megmérettetésen - amelyen a zsűri elnöke Baranyi Ferenc Kos- suth-díjas költő volt - az első he­lyezést Teréki Dániel, a rózsa- szentmártoni általános iskola ta­nulója érdemelte ki. A második helyen a lőrinci Oláh Evelin vég­zett, a harmadik pedig Huszár Viktória, a zagyvaszántói Körösi Csorna Sándor Általános Iskola tanulója lett. Különdíjat kapott az ugyancsak a zagyvaszántói isko­lába járó Nagy-Menyhárt Kamilla. Lőrinci ALJEGYZŐ a városi kép­viselőtestület a közelmúltban döntött a megüresedett aljegyzői tisztség betöltéséről. A hivatalve­zető helyettesévé Román Ernő közigazgatási szakembert vá­lasztották meg. Szűcs KÖZÜGYEK Elfogadta a képviselőtestület az idei költség- vetést. A falunak nincs hiánya, de plusz bevétellel sem rendel­keznek. A tavalyról maradt tarta­lékot használják majd fel önerő ként a pályázatokhoz. Tamaleiesz jegyzőváltás Tarnalelesz, Fedémes és Szentdomonkos körjegyzőjét, dr. Maczkó Ferencet a napokban búcsúztatták el kollégái nyugdíj­ba vonulása alkalmából. A szak­ember közel húsz évig látta el a jegyzői teendőket a három tele­pülésen. Őt március 1-jétől a he­lyi kötődésű Nagyné Csirmaz Ka­talin váltja a hivatali székben. Az egri borbarát hölgyek rendezőkként is igazán kitettek magukért, de új tagokat is avattak szombaton az Akadémia épületében Üzenetek a palackokban újabb siker Egri borok a Magyar Tudományos Akadémián Számos új elemmel bő­vült idén a már hagyomá­nyos, február végi akadé­miai egri borbemutató. A lényeg azonban nem változott: a pincészetek remekei ezúttal is elnyer­ték a vendégek tetszését. Kühne Gábor >- ló döntést hozott a város, ami­kor 2010-et a „Bor évének” nyilvá­nította Egerben. Fontos ugyanis, hogy közösen éljük meg a sikere­inket. E szavakkal köszöntötte szombaton Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épüle­tében az egri borok bemu­tatójára érkezett vendége­ket Habis László, a me­gyeszékhely pol­gármestere. A tavaly az „Év bor- termelőjének” megválasztott dr. Lőrincz György az egri termelők nevében üdvözölte az érdeklődőket, mondván: sok még a teendő, de okkal tekinthetnek optimistán a jövőbe. A hét végén im­már negyedik alkalommal, az Egri Borvidék Hegyközségi Ta­nácsa (EBHT) szervezésében azonban most első ízben várták a főváros borszerető közönségét a gálára, melynek ha­gyományosan az Aka­démia ad otthont. A rendezvény ugyan­akkor számos új moz­zanattal bővült: Her- czeg Flóra és a Veszelka Kom­mandó jóvoltából az egri kultúrá­ból kaphattak ízelítőt a vendégek, míg az Egri Bikavérrel kapcsola­tos aktuális kérdéseiről szimpózi­um várta a szakmabelieket. Lé­nyeges szempont volt az is - o tette hozzá dr. Gál Lajos, az _•$ EBHT titkára -, hogy min­den, a megfelelően magas ■ Sok még a te­endő, de van ok az opti­mizmusra. minőségi szintet teljesíteni képes pincészet számára biztosítani kí­vánták a megjelenés lehetőségét, így a korábbiakhoz képest majd’ kétszer annyi, huszonhét terme­lő összesen közel 130 borával ismerkedhet­tek meg a betérők. Ugyancsak érdekes színfoltja volt a meg­nyitónak a rendezés­ből oroszlánrészt vállaló Egri Bor­barát Hölgyek Egyesületének avató ceremóniája: az Akadémia aulájában fogadták ugyanis sora­ikba Tichy Ritát, első tiszteletbe­li tagként pedig prof. Csépe Valé­riát, a MTA főtitkár-helyettesét.- Fontos a borászatok számára a budapesti jelenlét, hiszen a fo­gyasztók jelentős része itt él, ám Dr. Gál Lajos: egy újabb pozitív impulzus NAGYON ÖRÜLÖK, hogy rengetegen jöttek el, köztük sok fiatal - vé­gig tele voltak a megnyitott ter­mek -, s ami még lényegesebb: a fogadtatás is nagyon pozitív volt - értékelte a bemutatót dr. Gál lajos (ké­pünkön j. Hozzátette, olyanok is jócskán voltak, akik be sem ju­tottak; számukra márciusban a Corvinus Egyetemen külön be­mutatót szerveznek. Szerinte dr. Lőrincz György tavalyi elismeré­se után most újabb kedvező im­pulzus érte Egerből a borkedve­lő közönséget, amelynek igen komoly a marketingértéke is. csak nagyon kevesen jönnek le Egerbe, hogy a helyszínen ismer­kedjenek meg az itteni termelők­kel, illetve a borokkal. Az ilyen rendezvényeken viszont alkalom nyílik az eszmecserére, s ezáltal az üzeneteink is jobban célt ér­nek - vélekedett az akadémiai be­mutató jelentőségéről az idén el­ső alkalommal felvonuló ostorosi Orsolya Pince társtulajdonosa, Tarnóczi Zoltán.- Mi eleve hosszú távon gon­dolkodunk, ezért nem is azt vár­tuk, hogy konkrét üzletek szüles­senek most, azért jöttünk fel, hogy megmutathassuk magunk. Ilyen szempontból nézve is sike­res volt a rendezvény; méltó kör­nyezetben értő és érdeklődő ven­dégekkel találkoztunk. Minden­képpen szükség van a folytatás­ra - jelentette ki az Akadémián szintén most debütáló egri Hagy- mási József.- Igen sikeresnek érzem a gá­lát, ami az egri borok, illetve a tö­rekvéseink, adott esetben az út­keresés iránti érdeklődést is bizo­nyítja - húzta alá a rendezvényt követően dr. Lőrincz György. Hoz­zátette: méltó helyszínre leltek az Akadémián, ám épp az említett fokozott érdeklődés mutatja, lehet, hogy már ki is nőtték az impozáns épületet. mm i3a SZALAY ZOLTÁN Lelketlenek Madonnája megérthető a tenkiek végte­len szomorúsága a Madon­náról megformált szobruk el­lopása miatt. Egyetlen közté­ri alkotásuk - amire nem ke­veset áldoztak - nagyon a szívükhöz nőtt. Joggal mon­dogatják, hogy számukra fel­becsülhetetlen érték veszett oda csak azért, mert vannak, akik nem átallanak mások, egy egész közösség javait megdézsmálva némi plusz jövedelemhez jutni. Ráadá­sul nekik ez csupán egy na­gyobbacska bronzdarab, aminek továbbadása révén könnyen szerezhetnek ma­guknak egy kis pénzt. elfogadható az is, hogy a falu lakói többségének erről rögtön a közbiztonság elégte­lensége jut az eszébe. Főleg, hogy kiderült: egy telep fém­kapuját is elvitték, és így cselekedtek volna egy uniós jelzőtáblával is, ha rá nem jönnek, az anyaga a fémke­reskedőket nem érdekli. a történteknek létezik tá- gabb körű értelmezése is. Nem igazán lehet csodálkoz­ni az efféle tetteken abban a világban, amelyben egyre kevésbé számítanak a múlt, a több ezer éves emberiség valódi értékei, mert csakis a pénz, a vagyon gyarapítása válik az egyedüli fokmérővé. Abban a közegben, amely­ben az örökérvényűnek hitt olyan fogalmak, mint széj> ség, lélek, mély érzések, kö­tődés, szeretet, tisztelet, be­csület lassan huszadrangú jelzőcskékké minősülnek. MINDANNYIUNKNAK - a ten- kieknek is - tennünk kell neveléssel, a nemes tulaj­donságok folytonos ismétel­getésével, értékrendünk helyreállításával azért, hogy minél többen rádöbbenje­nek: mai könyörtelen élet­stílusunkkal mi magunk is példákkal szolgálunk a lel- ketlenséghez. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Helyreállító a közbiztonság jobbik Munkahelyteremtést, alkotmányozást ígérnek Mirkóczki Ádám, Heves megye 6. vk. képviselőjelöltjének, a Jobbik megyei elnökének a ven­dége volt szombaton Szegedi Csanád, a párt alelnöke, EP- képviselője, aki a füzesabonyi házasságkötő teremben tartott fórumon tájékoztatta a népes hallgatóságot az EP-delegáci- ójuk eddigi munkájáról, majd ismertette a „leendő kormány­zati programjukat”, azaz a vá­lasztási programot. Három témáról hangsúlyozot­tan szólt az alelnök: a munka­helyteremtésről, a közbiztonság visszaállításáról - megfogalma­zása szerint a politikus- és ci­gánybűnözés felszámolásáról -, valamint egy új alkotmányozás­ról, amely a Szent Korona Tan történelmi jogállásának az ere­deti jogállásba való visszahelye­zését célozza.- Azt veszem észre, hogy a Jobbik programja nagyon jól si­került, mert jók a kérdésfelveté­seink, amelyekre szakszerű vá­laszaink vannak - fogalmazott Szegedi Csanád, aki szerint a Jobbik valós társadalmi kérdé­seket vet fel, olyan pártként, amelynek politikusai, képvise­lőjelöltjei a nép köréből jönnek. Tabut döntögető politikát folytat­nak, ami szerint minden problé­mát elő kell venni, tekintet nél­kül arra, hogy erről politikailag korrekt-e beszélni, vagy EU- komform-e.- Meg akarjuk oldani e kérdé­seket. Legfőképpen a cigánybű­nözés, tehát a közbiztonság hely­zete, illetve a munkanélküliség aggasztja az embereket. Sajná­latos, hogy az elmúlt 20 évben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a magyar emberek Magyaror­szágon harmad-, negyedrangú állampolgárokká váltak. Mi nem akarunk mást, mint rendet, és vissza akarjuk adni a magyarok­nak Magyarországot - fogalma­zott a szónok. ■ Ükapáink, ükanyáink tánca jubileum Másfél évtizede alakult a kiváló együttes Ízelítő a régi táncokból. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon „Csehóból csárdába” címmel tartott gálaestet Verpeléten a Szélkiáltó-Kisgöncöl táncegyüt­tes. A szombaton este 6 órától tartó programnak a Petőfi Sán­dor Művelődési Ház adott ott­hont. A rendezvény apropóját az adta, hogy a Szélkiáltó idén ün­nepli fennállásának tizenöt éves évfordulóját - tudta meg lapunk Tarnóczi Gábortól, az együttes egyik tagjától. A jó hangulatú, „mulatós” ren­dezvényen az érdeklődők ízes kóstolót láthattak ükapáink és ükanyáink táncos, poharazós, nótázós szép szokásaiból. Az egész estet betöltő, színvonalas műsorban fellépett a helybéli Búzavirág néptánccsoport is. ■

Next

/
Thumbnails
Contents