Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-11 / 59. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 11., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP A garázsban állva nem fogyaszt autózás Az egekbe szökő üzemanyagár már-már elviselhetetlen terhet jelent László István vállalkozó, a megyeszékhelyen működő Agip-kút üzemeltetője arról számolt be, hogy a benzin 6, illetve a gázolaj 3 forintos emelésének hírére ezen a héten a keddi forgalmuk az átlagos napi eladásnak legalább a háromszorosára ugrott.- A válság kirobbanása óta jellemző a fogyasztás visszaesése, de még inkább az, hogy a tankolás utáni fizetéskor nincs mellette vásárlás. A benzint vagy a dieselolajat meg kell hogy vegyék, de az üdítő, az édesség vagy a kávé fogyasztása - ami korábban rendszeresnek volt mondható a töltőállomás üzletében - az 50 százalékára csökkent - ecsetelte a korábbi és a jelenlegi helyzetet. László Istvántól megtudtuk továbbá azt is, hogy az üzemanyag■ Az emelkedő díjtételek érzékenyen érintik az Agria Volán tevékenységét is. ok vételében való visszaesés az elműlt esztendőben jelentkezett igazán. Az idei évben egyelőre csak minimális mérséklődést tapasztalnak. A prémium dieseleket és benzineket pedig nem nagyon tankolják a náluk megforduló járművezetők. Nagyon kevés oly ah vevő van, aki a téli időszakban - pedig kemény hideg évszak volt - a prémium üzemanyagot részesítette előnyben.- Az állomásunkon megkezdődött az E85 értékesítése, jelenleg 234,90 forintos áron. Ennek a bioanyagnak a fogyása viszont emelkedést mutat -‘»tette hozzá, megjegyezve, hogy egyre többen próbálják ki ezt a fajta motorhajtót. Jézus, micsoda benzinárak! Örülök neki, hogy a kerékpárt választottam közlekedésre: olcsó is, egészséges is. Képünk illusztráció. Az üzemanyag árának alakulása 2008 decembere óta ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin (Ft/liter) Gázolaj Keverék LPG autógáz 2008. december 1-je és december 31-e között: 274 279 298 188 2009. március 1-je és március 31-e között: 245 254 269 155 2009. június 1-je és június 30-a között: 269 260 293 156 2009. augusztus 1-je és augusztus 31-e között: 306 289 333 166 2009. december 1-je és december 31-e között: 299 286 326 170 Hill,: cn „%l,.í,FQBÍÁSi»VWW.APEHHU Pintér Lajostól, az Agria Volán Zrt. személyszállítási üzletágának igazgatójától azt kérdeztük, hogy a társaságot mennyire érintik súlyosan a kiugróan magas üzemanyagárak. Azt válaszolta, hogy a többletköltségek kompenzálására a gazdálkodás keretein belül korábban kínálkozott lehetőségük, ez azonban ma már erősen behatárolt. A közúti közlekedés költségszerkezetében az üzemanyag ára náluk jelentős hányadot tesz ki, ezért az emelkedő tételek meglehetősen érzékenyen érintik a tevékenységüket. Megkérdeztük, hogy kezdeményezik-e a menetjegyeik díjának az emelését, s ha igen, ezt milyen mértékűnek gondolják. Pintér Lajos úgy reagált, hogy az árhatósági hatáskör nem tartozik a társaságuk kompetenciájába. Ugyanakkor hozzátette: a költségek növekedésének határa már túllépte az Agria Volán lehetőségeinek a kereteit. Ha eléggé figyelmesek vagyunk, akkor spórolhatunk az üzemanyagon fisher István (képünkön) évtizedek óta oktat gépjárművezetést. Tőle azt kérdeztük, vannak-e olyan „trükkök”, amelyekkel mérsékelhetjük kocsink étvágyát. A tréfás megjegyzése az volt, hogy nem kell beindítani, garázsban ugyanis nem fogyaszt. Később aztán összegyűjtött egy csokorra való tanácsot:- Téli üzem idején a hideg mértékétől függ, hogy az automata szívató mikor zár le. Ha van garázs, tartsuk ott a kocsit.- Csak a legszükségesebb dolgok legyenek az autóban. Nem kell a fél mázsa cement.- A gumiabroncsok állapotától ßgg az út és a jármű kapcsolata, ami kihat a fogyasztásra. „Eszi” az üzemanyagot, ha az előírtnál alacsonyabb a nyomás.- A tetőn a legkisebb tábla, például a T betű is növeli a légellenállást.- Vezessünk előrelátóan. Nem kell teljes gáz, hogy aztán hirtelen beletapossunk a pirosnál a fékbe- A motor tisztasága adja a jobb hűtést, a kisebb fogyasztást.- El kell találni az ideális tempót. Autópályán a 120-as és 130-as sebesség Pestig öt-tíz perc különbséget jelent. Forintban ez több száz is lehet.- Érdemes betartani az előírt olaj- és szűrőcseréket, de a gyújtógyertyával se spóroljunk: az elavult alkatrész miatt többet veszítünk. A taxisok évek óta lenyelik az áremelést MISCHINGER GYÖRGY tOXÍS vállalkozó arról beszélt, hogy évek óta lenyelik az áremelést, és így lesz ez most is. Nincs ugyanis fizet& képes kereslet. Egerben 210 forintos kilométerdíjjal futnak, de vannak kollégái, akik ennek is alaposan alámennek, csak hogy legyen munkájuk, és ebből adódóan némi jövedelmük.- Ettől függetlenül, ahogy eddig is, a jövőben is mindent megtesz az Agria Volán Zrt. a gazdálkodás egyensúlyának fenntartása érdekében. Sajnos, a legkisebb szűkítő jellegű beavatkozás is negatívan érinti a szolgáltatás színvonalát, ezért a takarékoskodást igen körültekintően kell megvalósítani - fűzte hozzá. >. GVORSSZAVAZAS II Ön szerint lesz-e még ennél Is magasabb az üzemanyagár? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HEOLhu Wt A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. ■vrmw'ii Bélapátfalva ünnepség Március 15-én 18 órától tartják a városban az ünnepi megemlékezést. A fáklyás felvonulás az OTP Bank épületétől indul. Az emlékműnél 18.30-kor a polgármester mond köszöntőt, majd az általános iskolások adnak műsort, végül elhelyezik a koszorúkat. Demjén megemlékezés a falu önkormányzata 12-én 15 órától a templomkertben rendezi meg az ünnepi megemlékezést az 1848-as szabadságharc hőseinek tiszteletére. A műsorban fellépnek az óvodások és az önkormányzati dolgozók. Eger KONCERT Rómeó Vérzik- koncertet tartanak a Kulturális és Művészeti Központ Ifjúsági Házban március 12-én, pénteken. Az esemény este 9 órakor kezdődik. Egercsehi beruházás Ma 13 órakor adják át az általános iskolában a vizesblokkot, ami pályázati pénzből valósulhatott meg. A kivitelezés költsége meghaladta a 17 millió forintot, ehhez 3 millió forintot biztosított az önkormányzat, a fennmaradó összeget* a pályázat útján nyerték el az Önkormányzati Minisztériumtól. Gyöngyös BÉLYEGEK Pénteken 17 órakor nyitják meg a Mátra Honvéd Kaszinóban „A magyar hadilovasság története bélyegeken” című kiállítást. Gyöngyös ki mit tud? a Mátra Művelődési Központban ismét megrendezik a nyugdíjasok Ki mit tud?-ját. A prógíamra március 19-ig jelentkezhetnek az érdeklődők, akik egyénileg vagy csoportosan szeretnének énekelni, hangszeren játszani, verset vagy mesét mondani, esetleg táncolni. Hatvan RENDKÍVÜLI Soron kívüli testületi ülésre hívta össze a képviselő-testületet ma 7.30-ra Érsek Zsolt polgármester. A határidőkhöz kapcsolódó előterjesztések kerülnek terítékre. Szó lesz a felújítási keret felhasználásáról, az oktatási környezetről és az autóbusz-pályaudvar építéséről. Hatvan ÓLOMKATONÁK Március 15-én 18 órakor ólomkatona-kiállítás nyílik a Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában. Az önkormányzat által szervezett bemutató keretében miniatűr harcosokat tekinthetnek meg a látogatók az őskortól az 1848-49-es szabadságharcig.-Ör AJÁNLJUK ÖNNEK ©[MMtIDDTrK] 011=0= Szabadfelhasználás,Hitelkiváltás, Lakásvásárlás, Felújítás, Korszerűsítés, Személyi kölcsön. LAKÁSHITELEK A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL! Devizahitel, Például: 10 évre 20 évre 1.000.000 Ft 12.091 Ft/hó 7.644 Ft/hó 5.000.000 Ft 57.080 Ft/ho 36.085 Ft/hó / 10.000.000 Ft 113.316 Ft/hó 71.636 Ft/hó < THM: 6,53-8,67% 6,04-7,24% 1* PASSZÍV BAR MEGOLDHATÓ!!! Egy JÓ HITELLEL milliókat spórolhat! Ml MEGTALÁLJUK ÖNNEK A LEGJOBB MEGOLDÁST! Hitele költségeit megelőlegezzük! Eger, Zalár út 5. Tel.: 36/516-906, 36/516-907 Gyöngyös, Török Ignác utca 16. Telefon: 37/500-657 Garancia társasházi lakóknak törvény Rögtön az ügyészséghez fordulhatnak A társasházi törvény tavalyi esztendő őszén kihirdetett módosítása több rendkívül fontos, garanciális jelentőségű, a társasházban élők tulajdonjogának védelmét és a társasház szakszerűbb működését célzó rendelkezés bevezetése mellett átfogó jelleggel változtatta meg a társasházak működésének, illetve gazdálkodásának ellenőrzési rendszerét. Mindez kétségtelenül nagy segítséget jelent azoknak, akiknek bármilyen problémája volt akár a közös képviselőjükkel, akár a ház gazdálkodásával kapcsolatban. A törvénymódosítás egyik legfontosabb újítása a társasházak feletti ügyészségi felügyelet megteremtése volt. Az új szabályozás alapján bármely esetben, ha a közös képviselő vagy a társasház más szerve (közgyűlés, számvizsgáló bizottság) működésével kapcsolatban szabálytalanságot észlelnénk, úgy saját magunk is az ügyészséghez fordulhatunk a ház törvényes működésének helyreállítása érdekében. Az ügyészségi kontroll bevezetése azért bír nagy jelentőséggel, mert a szabálytalanul, esetleg korrupt vagy hanyag módon működő közös képviselőkkel szemben a gyakorlatban eddig szinte lehetetlen volt eredményesen fellépni. Egyetlen érdemi cselekvési eszköze erre valójában csak a közgyűlésnek volt, amely egyszerű többséggel meghozott határozatával bármikor felmenthette a közös képviselőt. ■ ■ A hanyag közös képviselőkkel szemben nehezen lehetett fellépni. Szolgáltatások rovata OKÜATÁS Kai.: „r„A1’„Al(’’„A”„B’’„C”„C+E” Március 17. 2 kategória -1 elméleti díj! ___Részletekről érdeklődön az irodánkbanl M AROSY AUTÓS ISKOLA Eger. Széchenyi u. 58. 36/322-540. 30/362-9898 j OKéV. 10-0181-04 a Híreink a weben: HEOL