Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-10 / 58. szám
HOROSZKÓP Jelentkezés március 12-ig Részletekről érdeklődjön a 36/513-633-as telefonszámon, vagy hívja hirdetési tanácsadóját! HEVES®HÍRIAP Helyből ci lei'fftlt/t 16 2010. MÁRCIUS 10.. SZERDA • XXI. ÉVFOLYAM. 58. SZÁM halak (II. 21-111.20.). Ne tegyen fel mindent egy lapra, mert könnyen csalódhat. Próbáljon több irányba nyitni, és győztesen kerül ki egy csatából. KOS (III. 21-IV. 20.). Úgy érzi, hogy senki nem érti meg igazán. Kapcsolataiban bölcs döntéseket kell hoznia, mert fontos az együttműködés. BIKA (IV. 21-V. 20.). Szórakozást, szerelmet jeleznek a csillagok. A mai napon az egyik pillanatban nagy lelkesedéssel veti bele magát a munkába, a másikban pedig még megmozdulni is nehezére esik. IKREK (V. 21—VI. 21.). Szép szavakkal illetik, de vigyázzon, mert ezek vagy érdekből fakadnak, vagy olyan lehetőségeket kínálnak, amikbe egyelőre nem szabad belevágnia. rák (VI. 22—VII. 22.). Mindig vágyott a szabadságra, függetlenségre, hát most megkapta. A kérdés csak'az, hogy így képzelte-e, és hogy tud-e vele, benne élni. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Bizonyára nem hisz a soha vissza nem térő alkalmakban. Ma mégsem szabad tétovázni. Nem tehet mást, mint gyorsan kimondja az igent vagy a nemet. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Túl sokat akar, és túlságosan mohón. Amit görcsös erőfeszítéssel próbál megszerezni, soha nem lesz az Öné. Ez nemcsak a szerelemre vonatkozhat, hanem egyéb ügyekre is. mérleg (IX. 24-X. 23.). Átlát - minden szitán, ennélfogva intellektuális fölényben van a többiekkel szemben. Ma megmutathatja a tudását. skorpió (X. 24—XI. 22.). Aggódik egy szívesség miatt, amit segítőkészen megtenne, ám nem igazán áll módjában. Beszélje meg a részleteket a szívesség kérőjével. Tartózkodjon érdemei eltúlzásától. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Egy válságosra fordult kapcsolat miatt anyagi problémákra számíthat. Ne higgyen annak az ajánlatnak, amelyről kiderülhet, hogy sokkal több csapdát rejteget, mint amekkora haszonnal jár! BAK (XII. 22-1.20.). Különösen fontossá válnak a szavak, amelyeket kimond. Képtelen elhallgatni olyasmit is, amiről tudja, hogy nem volna szabad elmondani. vízöntő (1.21-11.20.). Egyre többet foglalkozik a pénzügyi dolgokkal, szeretne több jövedelemhez jutni. Ma közelebb vonzza azt, akit szeret. Egy színvonalas kiadvány, amelyben megtalálható lesz minden, ami az... • Agrár- és borgazdálkodáshoz • Állattenyésztéshez • Növénytermesztéshez • Kerti gépek, bútorok vásárlásához • Tavaszi kerti munkákhoz • Kert- és teraszépítéshez • Teher-és haszonjárművek vásárlásához és karbantartásához szükséges. JEAN-CLAUDE VAN DAMME, A NYERŐ PÁROS CÍMŰ FILM SZEREPLŐJE Újraindult a Bulifotó rovat lapunk internetes portálján, a heol.hu-n. Ehhez továbbra is várjuk azon szórakozóhelyek, rendezvényszervezők jelentkezését, akik szívesen közzé- tennék az estjükről, partijukról, rendezvényükről készült fotóikat képgalériánkban. le- g lentkezésüket a heol@heol.hu s címre küldhetik el. ■ 1 Bibliai jelenetek és Csukás István meséinek egy-egy jellegzetes szereplője, mozzanata elevenedik meg azokban a szalma- és csuhé- figurákban, amiket a gyöngyösi Pince galériában láthat a közönség. A Török Ignác utcai kiállítás anyagát az Országos Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület tagjai készítették, akikhez gyöngyösi alkotó is csatlakozott. Vándorkiállításukkal szeretnének kedvet csinálni a kismesterség elsajátításához. A tárlat március 27-ig látogatható. ■ A válságból csak előre van kiút MOZAIK TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON Különleges kiállítás nyílt meg a gyöngyösi Pince galériában. A Biblia egyik legismertebb történetét, Jézus születését is megörökítették a szalmaszobrászok A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon OK-TAT-60 kft. Szigorú feltételek, sikeres pályázat Az OK-TAT-60 Tanács úti vizsgaközpontja Hatvanban Tavaly ősszel az új épületük megépítéséről és a gazdasági válsággal kapcsolatban az előremenekülésről beszélgettünk Hajdú Attilával. A hatvani OK- TAT-60 Kft. ügyvezető igazgatójának most feltettük a kérdést: az elmúlt hónapok tapasztalatainak tükrében ismét belekezdenének a fejlesztésbe?- Igen, mindenképpen - mondja Hajdú Attila. - Most is elmondhatjuk, hogy szükséges volt az új épület. Az itt működő középiskolába járó hallgatók létszáma jelentősen növekedett, így gond nélkül, megfelelő számú tanteremmel tudjuk kiszolgálni az igényeket. A rendezvénytermünk számos kiállításnak, kamarai és más szakmai továbbképzéseknek és céges rendezvényeknek is adott már helyet. A környezetre és a technikai felszereltségre a visszajelzések nagyon jók, bízunk benne, hogy a későbbiekben sem marad kihasználatlanul mindez.- Említette, hogy a szakiskolába járó diákok száma emelkedett, de nem esett szó arról, hogy a felnőttképzési tanfolyamok esetében is növekedés lett volna tapasztalható.- Sajnos, a válság még mindig érezteti hatását. Statisztikáink és meglátásaink alapján azt várjuk, hogy 2011 előtt jelentősebb pozitív változás nem történik. Jelenleg a cégek és magánszemélyek által finanszírozott képzéseink is stagnálnak, illetve kismértékben növekedtek. Bízunk abban, hogy hamarosan újra lesznek széles kört érintő európai uniós pályázati lehetőségek képzésre, például folytatódik a „Lépj egyet előre” program, vagy kulcskompetencia-fejlesztésre irányuló képzésekre is nyílik lehetőség. És addig milyen terveik vannak? Legfrissebb hírek szerint újabb pályázati forrás nyílt meg mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztésére. Élnek a lehetőséggel?- Vizsgáljuk a pályázatban való részvételi lehetőséget, fejlesztési területeket, de jelenleg egy már nyertes pályázati projekt beindításán dolgozunk. Tavaly decemberben adtuk be pályázatunkat a „Munkahelymegőrző támogatás munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva” című felhívásra, és a napokban kaptuk meg a támogató határozatot. Jellemző a projektre, hogy nagyon szigorú feltételeket szab, például a projekt lebonyolítási időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséget. Emiatt kevesen adták be ezt a pályázatot, így idén ezt a forrást újra megnyitották. Ezen kötelezettségeket mi vállaltuk, mert úgy véljük, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy a válság miatt ne veszítsük el értékes szaktudással rendelkező kollégáinkat. Sőt lehetőséget kaptunk a pályázat keretében arra is, hogy a meglévő humán tőkét növeljük. Úgy gondolom, minden fél számára ez a legjobb megoldás.- Ezek szerint 2010-ben is „előremenekülnek”. Vannak más fejlesztési terveik is?- Mindig igyekszünk előrenézni. A humán erőforrás fejlesztése mellett fontos, hogy fejlesszük a képzési hálózatot, ehhez technikai-tárgyi eszközeinket is, ezért például 2010 második felében szeretnénk megvalósítani egy újabb jelentős beruházást: egy legkorszerűbb technológiákkal felszerelt gyakorlati oktatóbázist. ▲ OK-TAT-60 Oldalast Szemező es Szolgafiaio Kft Újra bulizós fényképek a HEOLhu-n! Szobrok szalmából csuhé Országos mozgalmat indított az egyesület Idézet „A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását.” (Cicero) Gyerekszáj ROSSZKOR JÖTT — Rosszindulatú volt a betegséged? — kérdezi Pistikét az osztálytársa.- Igen az. De még mennyire rosszindulatú volt! Felháborított, hogy éppen a téli szünet napjai alatt voltam beteg...! SZUPEREXPRESSZ EGERSZALÓK, Bérc úton, szép környezetben 95 nf-es cs ház 1230 m!-es telken, alkalmi áron sürgősen eladó. 14,9 MFt 30/903-2563----------------------------------------------------------------------*259273* H AGYATÉKBÓL használt cikket v. 30/322- 9947----------------------------------------------------------------------*255861 • E GER, Faiskola u. garázs kiadó/eladó. 20/9427-069 —-----------------------------------------------------------------*258962* RÉGI kovácsszerszámok eladók. T: 30/218-3541----------------------------------------------------------------------*258997* ________________Eger. Nagyváradi u. 14/C L axigwest 36/411-910 Nv. sz. 10-0202-04 90%-ban támogatott angol nyeírtanfolyam, szakmai képzéssel együtt 1 Indulás márciusban, Egerben és Gyöngyösön"