Heves Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

■ HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 1, HÉTFŐ i A költekező szingli fukar társa tanulmány Sokszor vonzónak találják egymást az ellentétesen működő emberek Konflittiusuft lermciueieseii imiiuig ciuuuiicm, uc meg neu laialni az arany középutat, ami mindkét félt boldoggá teszi. Képünk illusztráció. Az ellentétek vonzzák egymást, ez a pénzügyek terén is megmutatkozik. A költekező hajlamú em­berek szívesen választa­nak fukar társat. Idegesít párod költekezési szo­kása? Pedig lehet, hogy ez is sze­repet játszott abban, miért épp őt választottad társadul. Leg­alább is ezt állítják a North­western Egyetem és a Wharton Pénzügyi Akadémia professzo­rai Végzetes (pénzügyi) vonzerő című tanulmányukban. ■ Legelőször is azt fogadd el, hogy a ked­vesed olyan, amilyen. A házasságban élők körében végzett kutatás azt mutatja, hogy a költekezési szokások te­rén szeretünk olyan partnert vá- lasztani, akinek érzelmi reakci- J ói pont ellentétesek a sajátunk- I kai. így azok, akik kevesebbet költenek, mint amennyit valójá­ban szeretnének, olyan házas­társat választanak, akik viszont többet költenek annál, mint amennyiről úgy gondolják, hogy megengedhetik maguknak. Egy másik felmérés szerint nagyon jól meg lehet állapítani, kinek mekkora a hitelkártya­adóssága vagy megtakarítása az alapján, hogy mennyire találják fájdalmasnak a fizetést. Ez rá­adásul teljesen független a havi keresetüktől, egyszerűen szemé­lyiség és beállítottság kérdése. Ez lehet a magyarázat arra is, miért találják vonzónak egymást az e tekintetben ellentétesen működő emberek. Azok, akik nagyon nehezen adnak ki pénzt a kezükből, fájdalmasnak talál­ják a fizetést, és legtöbbször nem szeretik magukban ezt a tulaj­donságot. Ezért ha olyan valaki­vel találkoznak, aki kifejezetten szabadon kezeli a pénzköltést, az szinte csodálatot vált ki belő­lük, és nagyon vonzónak fogják találni az illetőt. Érdekes, hogy közben az egyedülállók körében végzett felmérés szerint legszí­vesebben olyan valakivel háza­sodnánk, aki hozzánk hasonló­an kezeli a pénzt. Ám mire a tényleges-párválasztásra kerül a sor, mégis megdől az elmélet, és az ösztönök, vágyak döntenek a logika helyett. Ha neked is sikerült „bevá­lasztani”, ne csüggedj. Először is fogadd el, hogy a kedvesed olyan, amilyen, és ne várd, hogy gyökeresen megváltozik. Má­sodszor pedig meg kell találni az arany középutat, ami mind­kettőtöket boldoggá tesz. Ha egyetértetek a rövid és hosszú távú célokban, akkor ehhez iga­zíthatjátok a pénzügyi tervet is. Ha nincs elég ahhoz, amiben megegyeztetek, mindkettőtök­nek be kell látnia, hogy spóro­lásra van szükség. Ha pedig a vártnál jobban alakulnak a dol­gok, miért ne lehetne kissé bő­kezűbben költeni? Korda György: Klárika, egy kis lábat kérek szépen Harminc év házasság után is ugyanolyan szenvedéllyel imád­ják egymást. Titkuk a megértés és a testi kontaktus. Pironkodva és virágnyelven beszéltek róla, ám Korda György és Balázs Klári mégis bevallotta: a mai napig meggyűrik a lepe­dőt. A sztárpár a TV2 Magellán című műsorában fedte fel intim titkait, így az is kiderült: mit kell tennie Klárikának, hogy hitvese nyugodtan aludhasson. ■ A magánéletben és a munkában is remekül megértik egymást.- Klárika, egy kis lábat kérek - hangzik el minden este az álomba ringató mondat, és Klá­rika máris készen áll a lábsimo- gatásra - vallotta be töredelme­sen a sztárpár. Gyuri bácsi ugyanis imádja, ha felesége elal- vás előtt simogatja a lábait. Elárulták: a mai napig odavan­nak a szexért. Persze, ha vala­melyiküknek nincs kedve, azt a másik elfogadja, és nem erősza­koskodik tovább. De ez nem for­dul elő velük túl gyakran. Ahogy az ágyban és a magán­életben, a munkában is remekül megértik egymást. Ezt pedig nem csak színpadi fellépéseik alkal­mával bizonyítják be újra és újra. Van még egy közös szenvedély: a póker. Mint azt sokan tudják, 2009 óta közösen közvetítik a PokerStars versenyt. ■ juthat színes lapjainkhoz a*el springet Közel kétezer előfize­tőnk rendelkezik már lapcsomag-előfizetéssel. Eleinte csak tv-műsor újságo­kat kínáltunk csomag-előfize­tésben, de a felméréseink és egyéb előfizetői visszajel­zések alapján olvasóink f más színes lapokat is szí- 'f vesen járattak volna a lap­pal együtt. Ezért évről évre egyre több színes lapot von­tunk be lapcsomag-kínála- tunkba. Ebben az évben már 15 lapra bővítettük kínálatun­kat. Próbálunk az olvasóink érdeklődési körének legmeg­felelőbb választékot nyújtani. A tévé-műsorok, rejtvényújsá­gok mellett olvasóink hozzá­juthatnak legkedveltebb női lapjainkhoz, a Kiskegyedhez, a Hölgyvüághoz, a Fannyhoz, a Glamourhoz. Férfi olvasóink részére az Autó Motort és az Auto Bild-et kínáljuk, de igen népszerűek a családi, üzleti, if­júsági csomagjaink is. Miért is népszerűek lapcsomagjaink? Elsősorban azért, mert előfi­zetőink részére jelentős ked­vezményt biztosítunk színes lapjaink árából: a lapcsomag­ban való előfizetés éves szinten több ezer forintnyi megtakarí­tást jelent a háztartások számá­ra. A mellékelt néhány példából jól kitűnik, mekkora a kedvez­mények mértéke, melyet kizá­rólag a Heves Megyei Hírlap előfizetőink élvezhetnek. Néhány példa a kedvezmény mértékére Egyszerű lapcsomagjaink Olvasóink kérésére az ér­deklődési köröknek megfelelő­en öt „egyszerű” lapcsomag-kí- nálatot dolgoztunk ki. Ezekben a lapcsomagokban a Heves Megyei Hírlap mellett egy köz­kedvelt színes magazin talál­ható meg. így azoknak az előfizetőink­nek is lehetőséget nyújtunk, akik csak egy-egy kedvenc la­pot szeretnének a Hírlap mel­lett olvasni. Egyszerű lapcsomagjaink­kal is évente négy-öt ezer fo­rint megtakarítást érhet el. Lapcsomagjaink megrendelhetőek kézbesítőinknél, díjbeszedőinknél, ügyfélszolgálati irodáinkban, vagy munkaidőben a 06/80/513-646-os ingyenesen hívható telefonszámunkon. Hetnapi csomag: Egyszerű lapcsomagjaink kínálata: HEVES MEGYEI HÍRLAP +VASÁRNAPI HEVES MEGYEI HÍRLAP +TVR-HÉT Teljes áron: 3.425 ft. LAPCSOMAGBAN CSAK: 2.930 FT. ÉVES MEGTAKARÍTÁS: 5.940 FT. Otthon csomag: HEVES MEGYEI HÍRLAP-(•VASÁRNAPI HEVES MEGYEI HÍRLAP +TVR-HÉT +LAKÁSKULTÚRA Teljes áron: 3.915 ft. LAPCSOMAGBAN CSAK: 3.120 FT. ÉVES MEGTAKARÍTÁS: 9.540 FT. Lapcsomag neve Csomag ár: Megtakarítás havonta Eves megtakarítás KISKEGYED Heves Megyei Hírlap 2320,­475.­5700.­Kiskegyed FANNY Heves Megyei Hírlap 2230. 280.­3360,­Fanny AUTOS Heves Megyei Hírlap 2265.­365.­4380,­Autó Motor TVR-HET Heves Megyei Hírlap 2340,­495.­5940.­TVR hét ÜGYES Heves Megyei Hírlap 2210.­235.­2820,­Ugyes rejtvénymagazin

Next

/
Thumbnails
Contents