Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-08 / 32. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 8., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP AZ ON EGÉSZSÉGÉNEK ŐRE ÉLETMÓD ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA Mi kell ma egy jó pályázat előkészítéséhez A Heves Megyei Területfejlesz­tési Tanács szervezésében euró­pai uniós forrásokkal Észak-He­ves megyében címmel rendez­tek konferenciát a napokban Pétervásárán, a mezőgazdasági szakképző intézetben. Szó esett egyebek mellett arról is, hogy manapság pontosan mi is szükséges egy olyan pályázat előkészítéséhez, amelytől joggal remél kedvező elbírálást. A résztvevők praktikákat hall­hattak a jó projektek megvalósí­tásának titkairól, illetve arról, hogy melyek azok a buktatók és akadályok, amelyek sok esetben okai lehetnek az esetleges ku­darcnak. Hasznos tudni ugyan­is, hogy pontosan milyen tipikus hibákat követnek el a pályázók. A fórumon tájékozódhattak arról is, hogy a 2013-ig terjedő időszakban milyen gazdaságfej­lesztési programokba kapcso­lódhatnak be a térségben. ■ A régi időket idézi a tél: hó minden mennyiségben Távolabbi kilátások keddtől pén­tekig: nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, eleinte le­het kevés napsütés. Az időszak második felében sokfelé várható csapadék, nyugaton hó, keleten inkább eső valószínű. Jelentős mennyiségű - azaz legalább na­pi 5 mm - csapadék az ország te­rületének 75 százalékán várha­tó. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet kezdetben -9, -16, majd +2, -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérsék­let kezdetben +1, -5, majd -2, +5 fok között várható. A Magyar Közút honlapján ta­lálható vasárnap kora esti ada­tok szerint megyénkben a főutak sónedvesek, a mellékutak hava­sak, letaposott havasak, illetve la­tyakosak voltak. A látási viszo­nyokat jónak minősítették, a ha­vazás addigra már elállt. A megyeszékhely belvárosá­ban szombaton két épületen - az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola Klapka utcai épületénél, valamint a Fellner Ja­kab utcában - is akkora jégcsap­ok lógtak, hogy tűzoltókat hívtak az eltávolításukhoz. ■ A gonoszt űző fekete tyúk kocsonya Megtáltosodtak, s rekordot döntöttek a Táltosban Abasár SZŐLÉSZET Február 10-én, szerdán délután öt óra­kor folytatódik az a mezőgazda- sági előadás-sorozat, amit a Sárhegyalja 97 Kft. Aba téri be­mutató pincészetében rendez­nek meg. A szakmai est témái a szőlő növényvédelme, tápanyag­utánpótlása, a termelést érintő új jogszabályok megismertetése, s egyéb, a szőlészethez kapcso­lódó aktuális kérdések lesznek. Eger FOGADÓÓRA Bányász Ró­bert, a 3. számú egyéni önkor­mányzati választókerület képvi­selője, a városi közgyűlés szociá­lis és egészségügyi bizottságá­nak tagja, lajosvárosi tanácsnok ma délután négytől fogadóórát tart a Városházán. Eger ASSZONYSORSOK A Kálvin Ház Alapítvány és a Kálvin Ház Baráti Köre szervezésében láthat­ják az érdeklődők Faragó Laura „Asszonyszerelmek, asszonysor­sok" címet viselő előadói estjét. A program február 9-én, kedden este hat órakor kezdődik a Kálvin Ház nagytermében, az est műso­rában népdalok, népmesék, nép­balladák szerepelnek. Eger TÁNC A Bartakovics Béla Közösségi Házban, a Knézich Károly utca 8. szám alatt február 9-én, kedden délután öt órakor kezdődik a Kamerton Táncegyüt­tes előadása az Egri Kulturális és Művészeti Központ, valamint az Egri Orosz Nyelvi Klub rendezé­sében. Az együttes negyven év­vel ezelőtt alakult az oroszországi Rosztov városában a modern- tánc-stílus képviselőjeként, több rangos fesztiválon léptek már fel nagy sikerrel világszerte. Egerbakta építkeznek ütem szerint zajlik az orvosi rendelő fel­újítása és komplex akadálymen­tesítése. Előreláthatóan március végére készülnek el a munkála­tokkal a kivitelezők. Ezt követően ünnepélyes keretek között adják át a megszépült létesítményt. Heves megye nívódü idén hete­dik alkalommal adját át az Észak­magyarországi Regionális Ide­genforgalmi Bizottság (RIB) által elapított „Észak-Magyarország Turizmusáért" Nívódíjat. Az ün­nepséget február 9-én, kedden délelőtt tizenegy órakor rendezik meg a Hotel Eger&Park I. szek­ciótermében. Az elismerést dr. Nagy Imre, a RIB elnöke adja át, az eseményen jelen lesz dr. Ko­vács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára ig. W —i*r­Ebben az esztendőben is elkészült a különleges kocsonya. Sorrendben ötödik alkalommal állították fel az egyetlen üvegtányéron tálalt legnagyobb ko­csonya rekordját a Hotel Táltos szakácsai, akik ezzel elnyerték az örökös magyar bajnok címet. A képgalériát keresse a HEOLhll hírportálon A zentagunarasi hagyo­mányok szerint, aki far­sang idején fekete tyúkból főzött kocsonyát eszik, azt egész évben elkerülik a gonosz szellemek. Szilvás István- Akkor, hadd kóstoljuk meg! - fordultunk Rózsa Arankához, aki Pátyerkó Irénnel együtt se­rénykedett a tűzhely mellett. A fazékban ugyanis azt a fekete tyúkból készülő kocsonyát főz­ték, amelynek mindig is mágikus erőt tulajdonítottak falujukban, az újvidéki Zentagunarason. Csapatuk egyike volt annak a húsz sütni-főzni szerető társaság­nak, amelynek tagjai az itthoniak mellett Szerbiából, Szlovákiából, Erdélyből érkeztek a szombaton a felsőtárkányi Hotel Táltosban hatodik alkalommal megrende­zett kocsonyafesztiválra. Kivétel nélkül valamennyien elbűvölték a zsűrit, s az ínyenc vendégsere­get, miután kakas- és sertéshús­ból készült, illetve különböző gyümölcsökből kreált különleges kocsonyaételt tálaltak.- Nekem január 27-én van a születésnapom - árulta el a fér­jével együtt főző zentai Ősz Sza­bó Márta -, akkor mindig kocso­nya kerül az asztalra, az idén harminc tányérral fogyott. Az étel titkát a zsűri elnöke, Né­meth József mesterszakács osz­totta meg a résztvevőkkel.- A jó kocsonyának átlátszó­nak, zsírtalannak és főként ma­gyaros ízvilágúnak kell lennie. Az utóbbit a friss sertéshús, a füstölt köröm és fül, továbbá a mértékkel adagolt fok- és vörös­hagyma biztosítja. Ezt vallotta az egri Vám- és Pénzügyőri Hivatal „Doktor ko­csonya” nevet viselő csapatának két tagja, Polgár Tibor és Pliska Gábor is. Ez a név abból eredezik, hogy a kezdetekben egy orvos is volt köztük, ma vi­szont arra utalnak vele, hogy az évek során a kocsonyafőzés dok­toraivá váltak, amit díjak soka­sága bizonyít már. A fesztivál díjazottjai A KÜLÖNLEGES KATEGÓRIÁBAN a Zenta környékiek, az ifjúságiban az egri Szent Lőrinc középiskola kuktái jeleskedtek. A legízlete- sebb sertéskocsonyát a gyoma- endrődi Rubin Panzió csapata főzte, míg a fesztivál vándorser­legét az egri kocsonyadoktorok (képünkön az egyik csapattag, polgár TiBORj érdemelték ki. Hitelesített megyei gasztro rekordok dósa tibor egri mesterszakács 2004-ben 11 ezer adag gulyást főzött egyetlen edényben. (Ő büszkélkedhet a legnagyobb méretű, 3,72 méterhosszá fa­kanállal is). Gyöngyöshalá­szon 2006-ban készítették el a legnagyobb mennyiségű, 2227 adagos lecsót Gyöngyöstar- jáhban 2006-ban állították fel a legnagyobb mennyiségű (260 liter, ezer adag) forralt bor egyszerre történő elkészíté­sének a rekordját. Poroszlón 2008-ban sütötték az eddigi leghosszabb, 20 méteres halfa-sírtot. Felsőtárkányban 2008-ban nyújtották a leg­hosszabb, 41,9 méteres rétest. ....................../- A lényeg, hogy nem elkob­zott alapanyagból dolgozunk - tréfálkozott Gábor, majd komoly­ra fordítva a szót, elmondta: a készülő ételt nem szabad kavar- gatni, csak a habot kell időnként leszedni, hogy később szép tük­rös legyen. Ilyen lett az a jókora méretű ha­gyományos sertéskocsonya is, amellyel most megdöntötték saját - egyetlen üvégtányéron tálalt étel kategóriában felállított - re­kordjukat a Táltos szakácsai. Mi­előtt az esti vacsora díszvendége, Habis László egri polgármester kiporciózta volna az első adagot, Sebestyén István, a magyaror­szági rekordok regisztrátora hi­telesítette az alkotást. Mint felje­gyezte, elkészítéséhez 33 kilo­gramm sertéskörmöt, hét kg bőr­két, 2,5 kg vörös- és három kiló fokhagymát, 650 gramm sót, 185 gramm fehér borsot, valamint 62 liter vizet használtak fel a koráb­bi sikereik alapján megtáltoso­dott szakácsok.- Pénteken délután egy óra­kor kezdtük el a főzést, este kilenckor szűrtük le, s éjjel fél 12-re került a 127 centi át­mérőjű, 13 cm mély üvegtá- nyérba. Kereken 150 adag lett, harmincnéggyel több, mint a tavalyi - sorolta Jankó István, a hotel tulajdonosa. ABASÁRTÓL TÁPLÁLÉK ÉS GYÓGYNÖVÉNY... I BÚZAFÚLÉ KONCENTRÁTUM. g 1 TERMÉSZETES IDEGERŐSÍTŐK, § ; HANGULATIAVÍTÓK. ANTIOXIDÁNSOK, FINOM TEÁK. COLONIX Gyuri bácsi, ( a legendás J Bükki lúvesember t- SY^gytcái OIO ü Eger, Jókai u. I/A (a Rádi mellett, a Kossuth L. u. sarkán) www.gyogyfuszertar.hu Híreink a weben: HEOL Sportoljunk, sétáljunk és együnk sok gyümölcsöt téli életmód Ha megfázunk, akkor is jobb, ha természetes szerekkel kúráljuk magunkat A hideg, kellemetlen időjárás, a kevés napfény alaposan kihathat közérzetünkre. Ezért még inkább figyeljünk oda életmódunkra, mint jó időben. Először is használjunk ki min­den lehetőséget a szabadban tar­tózkodásra, mozgásra. Menjünk gyalog, ahova csak tudunk. Mun­kába, ügyeket intézni, vásárolni. A gyereket se vigyük kocsival is­kolába. Használjuk ki, hogy olyan városban lakunk, ahova sok tu­rista is azért jön, hogy a belváros­ban sétálhasson, fürdőbe vagy a környező hegyekbe kirándulhas­son. Táplálkozzunk kiegyensú­lyozottan. Együnk naponta leg­alább öt alkalommal zöldséget, gyümölcsöt. A mirelit és aszalt is nagyon egészséges. A gabonafé­lék, amiket fogyasztunk, teljes ér­tékűek legyenek. Fedezzük fel a kölest, hajdinát, barnarizst. Ha­nyagoljuk a finomított cukrot, lisztet és olajat. A finomítás során elveszik belőlük a hasznos táp­anyagok nagy része és belekerül sok vegyszer és mérgező anyag, amivel kezelik őket. Igyunk sok meleg teát. Im­munerősítőnek is nagyon bevá­Mozogjunk, élvezzük a napfényt és igyunk finom gyógyteákat ük a kakukkfű, bodza, csipkebo­gyó, útifű, homoktövis, gyü­mölcstea. Enyhe nyugtató, re- laxáló hatása van a citromfű, or­báncfű, macskagyökér, levendu­la és galagonyatartalmú teák­nak, kivonatoknak. Ha mégis megfázunk, náthá­sak vagyunk, akkor is jobban já­runk, ha természetes szerekkel kúráljuk magunkat, mert így megerősödve kerülünk ki a be­tegségekből. Ha kapar a torkunk,, vegyünk a szánkba egy kanál echinácét és hagyjuk, hogy a száj nyálkahártyájáról felszívódjon. Szopogassunk propolisz tartal­mú készítményeket. Ha lázasak vagyunk, bújjunk ágyba egy nagy bögre forró bodza és hársfa keverékéből készült teával és iz­zadjuk ki a betegséget. Ha táplálék-kiegészítőket fo­gyasztunk, részesítsük előnyben a természetes kivonatokat, vita­minokat. A szőlőmagból nyert ké­szítmények tartalmazzák a leg­több antioxidánst. A búzafű is szinte minden tápanyagot tartal­maz, amire a szervezetnek szük­sége van. Fiatalító és betegség- megelőző hatása közismert. ■

Next

/
Thumbnails
Contents