Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-04 / 29. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 4., CSÜTÖRTÖK Támogatja a magyar allam a termőföld vásárlását Nem úttörő, mégis vasutas vezénylés Akár egy váltókezelőből is lehet még műsorvezető Főiskolásokkal együttműködve fejlesztett újra a hatvani Bosch A magyar gazdálkodók még négy évig vehetnek igénybe köz­vetlen állami támogatást termő: fold vásárlása esetén. A szubven­ció összértéke nem lehet több 2 milliárd forintnál. A közvetlen támogatás összege az adásvételi szerződésben megállapított vé­telár legfeljebb ötödé, de kérel­menként legfeljebb 3 millió fo­rint lehet. A támogatás csak olyan ma­gánszemélyeknek nyújtható, akik a vétel időpontjában tulaj­donosként a megvásárolni kí­vánt földterülettel közvetlenül határos legalább öthektárnyi ül­tetvényen vagy egyhektárnyi egyéb mezőgazdasági földterü­leten legalább egy éve mezőgaz­dasági tevékenységet folytatnak. Vállalniuk kell azt is, hogy leg­alább 5 évig nem adják el a meg­vásárolt földterületet, és azt kizá­rólag mezőgazdasági termelés céljára használják. A támogatás csak abban az esetben ítélhető oda, ha a meglévő és a megvásá­rolt földterület teljes mérete meghaladja a 210 aranykoronát, szőlőültetvényként vagy gyü­mölcsösként a két hektárt. To­vábbi 2 milliárd forintból jelzá­loghiteihez biztosítható kamat- támogatás. A hitel legfeljebb 75 millió forint összegű, s legfeljebb 20 éves futamidejű lehet. Egy termőterületre csak az egyik faj­ta támogatás vehető igénybe. ■ Pályázattal újították fel a bölcsődét Hatvanban átadták a felújított Ha­jós Alfréd úti bölcsődét. Az önkor­mányzat a beruházás támogatá­sára pályázatot nyújtott be a Szi­várvány Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézmény által működtetett intézmény infrast­rukturális fejlesztésére - ezen be­lül a villamos hálózat felújítására, a fűtési hálózat korszerűsítésére, illetve három vizesblokk felújítá­sára - s 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyer­tek. A beruházás teljes költsége mintegy 25 millió forint volt, a fennmaradó hányadot az önkor­mányzat saját költségvetéséből fi­nanszírozta. A napokban megtör­tént az átadás is. ■ Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat... Balázs jelentkezett a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútjához, ahol vizsgát tett. Képünk ilusztráció. Felsírt, amikor dudálni kezdett a mozdony - alig hároméves volt csak. Édesapja elvitte a hatvani vasútállomásra, hogy megmutasson neki egy alkalmi kiállítást. Tari Ottó - Litya László Később a gázkonvektorra kellett feltérdepeltetni, hogy az ablaku­kon át tüzetesen szemügyre ve­hesse a szemközti töltésen tova­zakatoló vonatokat. A hatvani Szalatnai Balázs családja ugyan­is akkortájt a Vas Gereben utcá­ban lakott, közvetlenül a vasúti sínek mellett. Ő pedig szépen lassan beleszerelmesedett a vo­natozásba. Balázs azóta nagyfiúvá serdült. Tavalyelőtt jelent­kezett a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútjá­hoz. Fél évig tanult, aztán vizsgát tett. Következhettek a „vasutas hétköznapok”: hajnali négykor ki az ágyból, irány Budapest. Fél hétkor gyülekező a Moszkva té­ren, villamosozás a hajdani „úttö­rővasút” végállomásáig, a Hűvös­völgyig. Ott átöltöznek, és várják a szolgálati eligazítást. Aztán fel­olvassák a vezénylést: ki lesz az­nap vonaton, ki állomáson. Ki­lenc órakor pedig elin­dul az első szerelvény. Balázs nem vonaton szeret dolgozni - ahol jegyvizsgáló, zárféke­ző vagy értékcikkárus lehetne -, mert már unja a tájat. Bezzeg a vasútállo­más, az igen! Ott váltót lehet ke­zelni, de akár „rendelkező” is le­het, aki aznap a többieknek pa­rancsol. Alárendeltjei a vonato­kat menesztő naplózó, a pénztá­ros, a hangosbemondó és a pe­ronügyeletes. Még akkor is em­■ Nem a vonaton szeret dolgozni, mert unja a tá­jat; az állomás az igazi. Bár szereti a vasúti váltókat, végül talán mégis a mikrofont választja tudományos diákköri munkája példaadó, s amúgy is kitűnő ta­nuló. Számítástechnikában re­mekel: hetedikes korában or­szágos második helyet szerzett Berettyóújfalun, nemrég pedig Egerben lett megyei ezüstérmes; büszkén mondja, hogy utóbbi helyről Kodály-tagiskolájuk el­hozta „a legeredményesebb is­kola” címet is. A legfontosabb­nak azt tartja, hogy már csak két modul van hátra a hétmo­dulos ECDL-es nemzetközi szá­mítógép-kezelői vizsgájából szalatnai Balázs (képün­kön) sokoldalúságára jel­lemző, hogy pár napja megnyert egy könyvtár- használati megyei ver­senyt is. Márci­usban me­het az or­szágos döntő re. Imád utazni, motorozni, biciklizni. De mi lesz a vasúttal? Talán megma­rad hobbinak - mondja. - Iskolánk karácsonyi hangversenyén én konfe­ráltam. Egyébként pedig iskolarádiózom. Most arra hajlok, hogy talán még is a mikrofon lesz az igazi számomra. Rádiós vagy té­vés műsorve­zető szeret- nékienni. berfiát próbáló ez a feladat, ha ott posztói a felnőttkorú állomásfő­nök is. Balázs húsz szolgálatnyi nap után, tavaly októberben „ren­delkezhetett” végre kedve és tu­dása szerint. Nagy beteljesülés volt az a nap a fiú életében. Balázs ezekben a hetekben ju­bilál: vasutas szolgálatának első évén van túl. Ha álmából felkölte- nék, akkor is fejből sorolná a kis hegyi vasút állomásait: Hűvös­völgy - Hárs-hegy - Szépjuhász- né - Vadaspark - János-hegy - Virág-völgy - Csillebérc - Nor­mafa - Széchenyi-hegy. Vizsgáz­nia viszont újra kell, mint min­denki másnak. A vasút „veszé­lyes üzem” - az alkalmasságot évente kell megújítaniuk. A Ko- dály-tagiskola igazgatója már az induláskor engedélyezte, hogy kéthetente kihagyja a nyolcadi­kos órákat, de biztos, ami biztos, a vizsga és a „szolgálati lista” is­meretében osztályfőnöke újabb félévre ad neki írásos igazoláso­kat. Ő pedig ismét boldogan és ki­csit fáradtan ér haza este kilenc­kor, hogy másnap lelkesen me­sélhessen a diáktársainak, mi tör­tént vele az örökifjú „úttörővas- úton”. Különben lesz ideje kipi­henni az éves szolgálat fáradal­mait a kéthetes nyári vasutastá­borban, a Hűvösvölgyben. A hazai mérnökképzés támoga­tásának keretében újabb inno­vációs fejlesztést hívtak életre a Bosch háza táján, mégpedig a műszaki hallgatók és fejlesztő mérnökök közös munkájának sikereként. A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gyárá­nak szervizes oktató és vizsgáz­tató rendszerét a Budapesti Mű­szaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának hall­gatói hozták létre. A főiskola műszertechnikai és automatizá­lási intézete a Bosch Kft.-vel kö­tött innovációs szerződés kereté­ben alkotta meg a szervizes ok­tató berendezést.- A feladat egy olyan gyártó­cella megalkotása volt, amely al­kalmas minél többféle érzékelő, beavatkozó elem működésének bemutatására, valamint képes folyamatos „edzésben” tartani a berendezést használó tanulók, dolgozók szisztematikus hiba- keresési képességeit. A beren­dezés számos, a gyártási folya­matokhoz szükséges eszközt is tartalmaz - mondta dr. Sven Ost, a Bosch műszaki ügyveze­tő igazgatója. ■ Hat diák nemzetközi színvonalon alkotta meg a rendszert. Dr. Schuszter György, a villa­mosmérnöki kar rektora kijelen­tette: az anyagi feltételeket a Bosch hatvani gyára teremtette meg, valamint hasznos informá­ciókkal, adatokkal is segítette a közös munkát. A főiskolán kivá­lasztott hat diák Sándor Tamás adjunktus irányításával a legma­gasabb nemzetközi színvonal­nak megfelelően alkotta meg a szervizrendszert.- A hatvani gyár dolgozóinak munkáját nagyban megkönnyí­ti ez a berendezés, hiszen mun­katársaink magas színvonalú szakmai továbbképzése vált va­lósággá, mely az innovációs technológia nemzetközi minősé­gét garantálja. A berendezés al­kalmas olyan gyártósori szervi­zes szakemberek oktatására és vizsgáztatására, akik e műszer segítségével elméleti tudásukat mostantól a gyakorlatban is ka­matoztathatják. A rendszer a közoktatásban is jól használha­tó - mondta Thomas ]f Schönen­berg, a Robert Bosch Kft. gazda­sági ügyvezető igazgatója. ■ Nyerjen színházjegyet! tv A Heves Megyei Hírlap és az egri Gárdonyi Géza Színház játéka a 2010/2011-es évadban. A kitöltött játékszelvényt 2010. február 10-én 10 óráig juttassa el a Heves Megyei Hírlap címére (JÁTÉK, 3301 Eger Pf. 657.). A borítékra kérjük ráírni: „SZÍNHÁZ JÁTÉK” a) Antigoné c) Trakhiszi király b) Oidtpusz király d) Elektra Név: Folytatódik a Gárdonyi Géza Színház Lxtrák programsorozata. A társulat tagjai február 9-én 16.30-tól Szophoklész egyik legismertebb drámájából készítenek interaktív előadást. Melyik ez a görög dráma? Cím: . Nyeremény: két jegy a színház valamely februári előadására! Múlt heti játékunk nyertese Gergely Tibor (Eger, Csiky S. u.), aki a színház egyik februári bemutatójára szóló két jegyet az előadás előtt veheti át a színház jegypénztárában. Kérjük, a megtekintés időpontjáról előre egyeztessen a színházzal. A játékban csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt. Kerekes székkel a hivatalba beruházás A lift is elkészült, a rámpa is megépült Harmincmillió forintot nyert si­keres pályázatával az Észak-ma­gyarországi Regionális Állam- igazgatási Hivatal az egri Kos­suth Lajos utca 9. szám alatti C épületének teljes körű akadály- mentesítésére. A beruházás az Európai Unió támogatásával és az Európai Re­gionális Fejlesztési Alap társfi­nanszírozásával valósult meg. A munkálatok tavaly nyáron kez­dődtek. Küszöb nélküli nyílás­zárókat építettek be, új ügyfélfo­gadó teret alakítottak ki, továbbá akadálymentes lift és kerekes székkel is megközelíthető vizes­blokk készült. A kivitelezéshez 10 millió forint önerőt kellett biz­tosítaniuk. ■ Sérültek, fogyatékkal élők Is kényelmesen közlekedhetnek az épületben

Next

/
Thumbnails
Contents