Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-01 / 26. szám

2010. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 Szombaton délre lett újra meleg a távfűtéses egri lakásokban Folytatás az 1. oldalról Az ügyvezető szerint csak ekkor lehetett megkezdeni a hiba he­lyének keresését. Ezek után ki kellett iktatni az érintett sza­kaszt a rendszerből és kivágni a hibás csőrészt. - A vezeték kija­vítása külön mutatvány volt, hi­szen csak belülről lehetett meg­hegeszteni - ecsetelte a javítási folyamatot Várkonyi György, hozzátéve, szombaton délelőtt légtelenítették a rendszert. A lakókat kellemetlenül érin­tette a radiátorok kihűlése.- Tizenhat órán keresztül nem volt melegvíz, ráadásul el sem tudtuk érni a fűtőművet, majd nagy nehezen mégis, de meg­nyugtató választ nem kaptunk. Másnap reggel kilenc óra környé­kén kezdtek csak el langyosodni a csövek - mondta el Halász Im­re, aki az Északi Lakótelepen egy földszinti lakásban él. - Még es­te jól felöltöztünk, mert reggelre lehűlt a benti hőmérséklet. Várkonyi megígérte, a nyári le­álláskor kicserélik a vezetéket, amely még az 1970-es években készült, azóta nem történt ugyan meghibásodás, de felújítás sem. Az EVAT a szolgáltatás-kiesés miatt nem tervez lakossági kom­penzációt, hiszen a távfűtéses la­kásban élők csak a vételezés ide­jén fizetnek a szolgáltatásért. ■ Évzáró ünnepen randevúztak az egri civilek Egri Civil Randevú elnevezéssel tartották évzáró rendezvényüket az Egri Civil Kerékasztalba tö­mörült szervezetek a hevesi me­gyeszékhelyen pénteken este. A rendezvényt Habis László pol­gármester nyitotta meg, majd a szekciók képviselőjének évzáró köszöntője következett. A civil randevún adták át a kerekasztal elismerő okleveleit, amelyet ezúttal kilencen vehet­tek át: Püski Imre, Balogh And­rás, Fűrész János, Melczer Lász­ló, Bujdosó Sándorné,Radics Istvánná, Farkasné Juhász Mar­git és Bak Imre és Rausz Rita. A rendezvény bállal ért véget, amelyet a Honvéd Kulturális Táncegyüttes tánca nyitott. ■ Az egri mentősök is kapnak egy speciális matracot Az egri mentőállomás is nyert egy, csecsemők és gyermekek mentésére is alkalmas vákuum­matracot a K&H gyógyvarázs pá­lyázatán. A projekt keretében az Országos Mentőszolgálat 5 mil­lió forint értékben összesen nyolcvan, az egrihez hasonló spe­ciális eszközt kap. A testhez iga­zodó, rugalmas matracoknak nagy hasznát veszik majd a men­tősök, hiszen évente országosan mintegy 20 ezer, 14 év alatti gye­rek mentéséhez riasztják őket. A hevederrendszerrel ellátott vákuummatrac előnye, hogy használatával csecsemőt és kis­gyermeket is biztonságosan le­het majd rögzíteni minden típu­sú hordágyhoz. ■ MEGYEI KÖRKÉP Agressziót tanuló tanárok OKTATÁS készülni, hogy kezeljék a problémás gyerekeket Szűcsiben már csak óvatosan terveznek Egyre agresszívebbek a gyerekek. Ezt egyre több iskolából - és sajnos már az óvodákból is - hallhat­juk. Az okoról és a megol­dási lehetőségekről most a tanárok tanulnak. Négyessy Zita- Nem elég, hogy a gyerek késve jött az iskolába, felült a pad tete­jére, és zavarta az órát - idézi fel a történteket egy fiatal tanárnő, aki alsó tagozatosokat nevel a me­gye egyik kistelepülésén. - Ter­mészetesen rászóltam, amire ő trágár szavakkal válaszolt. Kive­zettem az osztályteremből, és a pedellus gondjaira bíztam. De a harmadikos gyerek hazaszökött, ahonnan hozta az erősítést. A nagyanyja először a hajamba ka­paszkodott, aztán hozzávágott a faliújságnak. A sérüléseimről lát­leletet vetettem fel az orvosnál. Három hónap elteltével a nagy­mama jelentette fel a tanárnőt, hogy összerugdosta az unokáját. A történetet tizenheten hall­gatták dermedten a Heves Me­gyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szol­gáltató Intézményben. Itt szer­veztek tanfolyamot a pedagógu­soknak, hogy megismerjék a lehtséges okokat és felkészül­hessenek az agresszió kezelésé­re. Az résztvevők közt akadtak, jó szerepjáték is A megoldásra a drámapeda­gógia eszközét említette Ludányi Ágnes. Játsz­hatnak az osztályban bírósági tárgyalást, ahol az elkövető kaphatja az áldozat szerepét Az agresszió nem pedagógiai, pszicho­lógiai kérdés, hanem tár­sadalmi, gazdasági ere­detű, hatása nem csak az iskolákban érezhető. Segíthet akár egy A gyerekek a bennük képződött feszültséget sok esetben társaikon vezetik le. Előfordul hogy agresszivitásuk a tanár ellen irányul. Felvételünk illusztráció. Szűcsiben várhatóan tízmil­lió forinttal kevesebből gaz­dálkodhatnak az idén, mint az elmúlt években. Berta Ist­ván polgármester szerint az intézmények működőképes­ségét ennek ellenére is fenn kell tartani.- Fejlesztésekre nem is fut­ja idén?- A csatornázás kiemelt feladat, a lakosság már na­gyon várja a rendszer elké­szültét. Mivel a térség elnyer­te a támogatást, ebben az év­ben elkezdődhetnek a mun­kálatok. Más, nagyobb fel­adatra azonban nem gondol­hatunk.- Pályázati pénzek igénybe vételével sem?- Csak olyan támogatások jöhetnek szóba, amelyekhez nem szükséges önerő, vagy csak minimális. Az éves költ­ségvetésünk 170-180 millió forint, amiből biztosítani kell az intézmények működteté­sét, így fejlesztésekre már nem nagyon futja. De a ki­sebb beruházásokat azért megvalósítjuk, ha kell, társa­dalmi összefogással.- Vannak már konkrét el­képzeléseik?- Szeretnénk növelni a te­lepülés közbiztonságát, ezért térfigyelő rendszer kiépítését tervezzük. Csinosítanánk a faluközpontot, és jó lenne egy.játszóteret is megépji&ni. Emellett a ravatalozó harang­jait visszaállítjuk eredeti ál­lapotukba, s a haranglábat műemlék-jelleggel ismét fel­állítjuk. Szerény a lista, de a költségek folyamatosan nö­vekednek, a költségvetésünk pedig egyre szűkül. akiknek már vannak rossz em­lékeik, és olyanok is, akik szeret­nék megelőzni a bajokat. Kovács Imréné pedagógiai szakértő elmondta: a harminc órás képzésre 35-en jelentkez­tek, két csoportot indítottak. Az általános és középiskolai taná­rok mellett óvónők is érkeztek, mert az óvodákban is megjelent a brutalitás a kicsinyek között. Dr. Prokajné Hajnal Zsuzsa az egri Dobó István Gimnázium­ban tanít. Ő megelőzési céllal vesz részt a tanfolyamon.- Elhűlve hallgattam a kollé­gák történeteit - ingatta fejét a foglalkozás szünetében. - Sze­rencsére a mi gimnáziumunk­ban merőben más a szociális környezet, hasonló esetekkel még nem találkoztunk. Ha egy gyerekkel nehezebb bánni, ak­kor a tantestületünk igyekszik megtalálni a megoldást. Mások is érkeztek olyan intézményből, ahol nem jellemző az agresszivitás. Egyelőre.- Mi azért jelentkeztünk, mert tartunk tőle: idő kérdése, és ná­lunk is lesznek nehezen kezel­hető gyerekek - mondta az egyi­kük. - Pár éve azért hozták be a szülők a gyermekeiket a falvak­ból Egerbe, mert abban bíztak, itt elit osztályba kerülnek. De amióta több helyen megszűnt a felső tagozatos oktatás, bejön­nek a városba azok a gyerekek is, akik miatt „idemenekítették” a szülők a sajátjukat.- Az a sajnálatos tapasztala­tunk - fűzte hozzá kolléganője -, hogy mind kevesebb idő jut a családban a gyerekekre. Az is drámai: a 17 tagú osztályomban 12 gyerek szülei elváltak. Az anyukának kell ellátnia az apai szerepkört, anyagi gondjai van­nak, holtfáradtan érkezik haza a munkahelyéről. Arra nem ma­rad ereje, hogy nevelje a gyerme­két. Tőlünk várja a megoldást.- Négy évig voltam gyesen - mondta az egyik tanárnő. - Ez idő alatt gyökeres változás tör­tént. Hihetetlenül megváltoztak - hátrányukra - a gyerekek. A ta­nárnak már nincs tekintélye. A tanfolyam előadója dr. Ludányi Ágnes, az Eszterházy Károly Főiskola tanára szerint a problémás diákokkal egyénileg kell foglalkozni. Beszélgetni kell velük. Az otthon agyba-főbe vert gyerek az iskolában vezeti le a fe­szültséget. Csakhogy a tanárok-^ nak sincs idejük arra, hogy min­denkivel külön-külön törődje­nek. Ráadásul azt is meg kell ta­nulniuk, hogy a különböző szü­lőtípusokkal miként érthetnek szót. így együtt - talán - kezelhe­tőbb a probléma. Új koszorú Nagy László fáján emlékezet Határon túlról is érkeztek méltatni a költőt A költőóriás, Nagy Lászlóra em­lékeznek Egerben három napja. Előadást tartott Pécsi Györgyi irodalomtörténész, Ács Margit, a Kritika főszerkesztője, Kosa Fe­renc filmrendező, Döbrentei Kornél, Mezey Katalin, Oláh Já­nos, valamint Erdélyből Barabás Zoltán. Az egri irodalomtörténé­szek közül Cs. Varga István és Ködöböcz Gábor, valamint dr. Ternyák Csaba egri érsek és dr. Kádár Zsolt református esperes méltatta Nagy Lászlót. A vendégek vasárnap | Egerszalókon megkoszorúzták | Nagy László emlékfáját, a mai zá- | rónapon pedig egri középiskolák- § ban tartanak rendhagyó iroda- Gál Lajos a hegyközségi tanács elnöke segítette Kosa Ferenc (középen) lomórákat. ■ filmrendezőt, akit az emléknapok keretében egri borlovaggá avattak FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS__________________________________________________________________________________ Ragaszkodom az igazsághoz! A hír és az igazság nem mindig azonos. A hír az, hogy dr. Vár­helyi András vissza kíván tér­ni a politikai közéletbe, adta tudtára fizetett hirdetés formá­jában a Heves Megyei Hírlap szombati számában. Magán­ügy, mindenki szabad akara­tából hozza meg döntését. Az viszont már nem magánügy, hogy mások jó szándékú nyi­latkozatát felhasználva, olyan szövegkörnyezetbe helyezik el a hirdetést, hogy az megtévesz­tő, félrevezető, zavarkeltő le­gyen. Dr. Várhelyi András PR- cikkében azt tudatja az olva­sókkal, hogy Eger város pol­gármesterének jelölteti magát a helyhatósági választásokon. Alkotmányos jogából fakad, hogy ezt megtegye, ezzel sen­ki sem vitatkozik. Azzal vi­szont már igen, hogy a Fidesz vezetésével ezt az elképzelését nem egyeztette, így az a párt színeiben való jelölését nem tá­mogatja. A Fidesznek van pol­gármestere, Habis László, aki egyben a 2010. évi Országgyű­lési Választásokon Eger város képviselőjelöltje is. A párt ezen szándékán nem kíván változ­tatni, dr. Várhelyi András pe­dig nem szerepel jövőbeni ter­veiben. A cikkben közölt véle­ményemet persze fenntartom a magánemberről, a tanárról, a közélet volt szereplőjéről, dr. Várhelyi Andrásról. Herman István A FIDESZ Heves Megyei Közgyűlésének Polgári Frak­ciójának igazgatója Berta István: - Ha szükséges, mindig számít­hatunk a jg helyiek összefo . gására.

Next

/
Thumbnails
Contents