Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-03 / 28. szám
2010. FEBRUÁR 3., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Kisköre EGYÜTT Január végén Piroska Péter szervezésével megalakult a Dél-hevesi Kistérség Roma-Magyar Egyesülete. Az egyesület fő célja segítőén közreműködni „a különböző kultúrák közötti nézeteltérések békés rendezésében”. Ennek eszközéül kulturális és hagyományőrző programok szervezését, céltudatos környezetvédelmi, természetvédelmi nevelést, valamint jogsegélyszolgálat működtetését tervezik. Márkáz SEGÍTSÉG Az önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete együttműködési megállapodásuknak megfelelően januárban közösen segítették a nagycsaládos és rászoruló helybelieket. Az érintettek - összesen húsz család - kétezer forint értékű élelmiszersegélyben részesültek. Lőrinci SZAVALÓVERSENY A Kardos Nagy Irodalmi Alapítvány vetélkedésre hívja Apc, Lőrinci, Petőfibánya, Rózsaszentmárton, Szűcsi és Zagyvaszántó 12-24 éves korú fiataljait. A legjobbakat 10,15 és 20 ezer forintos díjjal jutalmazzák, a legjobb általános iskolásjutalma 8 ezer forint. A megmérettetés február 27-én, szombaton a selypi kultúrházban lesz. Bővebb felvilágosítást a magyartanárok, a könyvtárak, a művelődési házak vezetői adnak. Pétervására konferencia a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács szervezésében „EU-s forrásokkal Észak-Heves megyében” címmel rendeznek fórumot a téma iránt érdeklődőknek a pétervásárai Mezőgazdasági Szakközépiskola konferenciatermében február 4-én, csütörtökön délután fél kettőtől. Pétervására farsang a szántó Vezekényi István Művelődési Házban február 5-én, este hattól a Pétervásárai Ifjúsági Egyesület tagsága rendez farsangi mulatságot, február 12-én délután négytől pedig az óvodások szokásos jelmezes mulatságát rendezik meg. Szilvásvárad FÓRUM A kormány 2009 őszén átfogóan módosította a kereskedelmi tevékenység, a szálláshely-szolgáltatás folytatására, illetve annak engedélyezésére és bejelentésére vonatkozó jogszabályi előírásokat. Ennek okán több szakmai szervezet, szakhatóság bevonásával tájékoztató fórumot szervez az önkormányzat holnap 10 órától a községháza tanácskozótermében. Könnyítést, ne fagyhalált! lehetőség Nem csak a védett fogyasztónak Aki nem tudja fizetni a fűtésszámlát, az akkor teszi a legrosszabbat, ha nem tesz semmit. Az önkormányzatok és a szolgáltatók is kötelesek segíteni. Barta Katalin- Nem szeretek panaszkodni, de most eljutottam addig a pontig, amikor kénytelen vagyok segítséget kérni. Egyedül nevelek két gyermeket - panaszolja olvasónk. - A kisebbik lányom gyakran betegeskedik, sokba kerül a gyógyszer. Tavaly ősszel elvesztettem az állásomat. Ott tartok, hogy a gázszolgáltató már a gáz kikapcsolásával fenyeget. Semmilyen más fűtési lehetőségem nincs, százezer forintnál többel tartozom a Tigáznak. Kilátástalan a helyzetem. Mondják meg, kihez forduljak? - tette fel a kérdést olvasónk, aki bizonyára nincs egyedül a problémájával. Győrösi Pál, a Tigáz Zrt. szóvivője szerint az ügyfélnek ilyen esetben legelőször a szolgáltatóhoz kell és érdemes fordulnia. Az ilyen esetekben a legpraktikusabb, ha a fogyasztó a havi átalányfizetési megoldást választja. Ha leolvasás után fizetett és így halmozódott fel a tartozása, kérhet részletfizetési kedvezményt. Ebben az esetben először az egyhavi aktuális számlát kell egy összegben befizetni, majd a fennmaradó részt két további részletben törleszteni. A hozzátartozók, barátok, ismerősök is segíthetnek ilyenkor, ha Tigáz-utalványt vásárolnak a bajbajutottnak.- Tavaly október óta él a „Számla-angyal” programunk is, ami ugyancsak egyfajta biztonságot jelenthet a kritikus A néma didergés nem visz közelebb a megoldáshoz. A szolgáltatók segíthetnek a bajba került fogyasztóknak. időszakokra. Az az ügyfél, aki a havi számláján felül plusz hat százalékot erre fordít, az váratlan nehézségek - betegség, munkahely elvesztése, haláleset - .esetén egy évig mentesülhet a számlafizetés alól. A részletekről az ügyfélszolgálatainkon lehet érdeklődni - ecsetelte a szóvivő. Megoldás lehet a védett fogyasztói státus kérelmezése is. A védendő fogyasztók intézményét az Európai Unió előírásai alapján vezették be tavalyelőtt a villamosenergia-, tavaly januárban a gázszolgáltatás tekintetéA nyilvántartásba vételt a fogyasztónak kell kezdeményeznie a szolgáltatónál ben. A nyilvántartásba vételt a fogyasztónak kell kezdeményeznie a szolgáltatónál. A kitöltött és aláírt nyomtatványhoz csatolni kell a szociális rászorultságot, illetve a fogyatékosság fennállását igazoló dokumentumokat. A fogyasztóknak hathatós segítséget nyújthatnak a helyi önkormányzatok a jogosultság megállapításában és a kérelmek kitöltésében is. Kiss Sándor címzetes főjegyző érdeklődésünkre elmondta, hogy mivel Kerecsenden sok a szociálisan hátrányos helyzetű család, az önkormányzat a jogA kártyás gázóra bár már kötelező, még csak tesztfázisban van október óta törvény kötelezi a szolgáltatókat arra, hogy úgynevezett prepaid, vagyis „előre fizetős ” gázórákat szereljenek fel azoknál a rászorulóknál, akik nem tudnak fizetni, és ahol emiatt már kikapcsolták a gázt. A kártyás gázóra a feltöltőkártyás mobiltelefonhoz hasonlóan az előre befizetett összeg erejéig engedi a fogyasztást. A berendezés ingyen járna a rászorulóknak, a szolgáltatók azonban egyelőre nem tudnak mit felszerelni, mert nincs megfelelő készülék. A szerkezetek tesztelési fázisban vannak, s csak amikor minden hiba elhárul, akkor lehet széles körben terjeszteni az ügyfelek számára - mondta Győrösi Pál. Májusig biztosan nem kapcsolnak ki senkit győrösi Páltól azt is megtudtuk, hogy a védett fogyasztói státus nem menti fel az ügyfeleket a fizetés alól. Igaz ugyan, hogy a kormány által elrendelt moratórium miatt október 15-től április 15-ig nem kapcsolhatják ki a szolgáltatásból a fogyasztókat, azonban májusban ezt haladéktalanul megteszik és a tartozást megfizettetik. szabályok megjelenését követően azonnal feltérképezte a védendő fogyasztók körét és értesítette az érintetteket. A jogosultak kilencven százaléka élt a felkínált lehetőséggel. Az energia- szolgáltatókkal (ÉMÁSZ, Tigáz Zrt.) már egyezségre jutottak, s a vízművel is tárgyalásokat kezdeményeztek a részletfizetés lehetőségeiről. A szolgáltatók egyébként rendszeresen értesítik az önkormányzatot arról, ha valahol ki akarják kapcsolni a szolgáltatást, s így időben segítséget lehet nyújtani a bajba került családoknak. BZBEEEQ Bankon innen, kocsin túl nem volt olyan rég, hogy ne éljen emlékezetünkben, amint különféle hitelkártyákkal, önrész nélküli személygépkocsi-vásárlási ajánlattal „bombáztak” bennünket bankok és autószalonok. A kártyákkal persze könnyebb volt: még az is előfordult, hogy a postaládájában találta az ember a díszes plasztikot, és csupán aktiválnia kellett, hogy rögtön boldog költekezésbe kezdhessen. A kocsik esetében közbe kellett iktatni még a kereskedéseket. amikor pedig már annyi volt az egy főre eső hitelállomány, hogy tőlünk hatszor népesebb nemzet fiai is sokáig nyöghetnék a visszafizetést, a világban is beütött a pénzügyi, majd a gazdasági krach. A bankokat a kormányok - pontosabban az adófizetők - alaposan megtámogatták. Nehogy már összedőljön a pénzügyi rendszer! (Az emberek persze nyöghetik majd ezt a tetemes kiadást hosszú évtizedeken át.) A bank mindent visz. Ez a szerencsejátékban jól ismert mondat juthatott az eszünkbe akkor is, amikor arról jöttek a hírek, hogy a honi autókereskedések némelyike a tönk szélére került. Történt mindez több okból. így például azért, mert az addigi gyakorlatnak éppen azok a pénzintézetek vetettek véget, amelyek korábban csupán egy-egy jól kamatozó hitelkihelyezést láttak az autók finanszírozásában. Amikor azonban süllyedőben volt a hajó, elsőként mentették a bőrüket. a bankvilágon innen és a tanulópénzen túl megint nehezebb lett az élet. Azon se kell különösebben meglepődnünk, ha a gépkocsi-finanszírozás új szabályai a mi zsebünket apasztják megint. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Kiégett az egri családi ház gyakori A rossz kémények és öreg vezetékek veszélyesek Erőteljesebb szigorral a közlekedőkért Jogerős ítélet indoklása: Új Magyar Gárda sincs Tűz ütött ki egy 50 négyzetméteres családi házban az egri Gárdonyi úton tegnap hajnalban. A lángok az egyik szobában csaptak fel, hamarosan a helyiség teljes terjedelmében égett, majd a tűz elérte a tetőteret is. Az otthon lévő lakónak sikerült időben kimenekülnie a házból, így senkinek nem esett baja. Mint Mérai Péter tű. főhadnagytól, a városi tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, a két fecskendővel és egy vízszállító járművel a helyszínre vonuló lánglovagok két vízsugár és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a tüzet, melynek keletkezési okát még vizsgálják. A kár viszont jelentős, az első becslések szerint 3 millió forint. A kigyulladt szobában több berendezési tárgy is lángra kapott Az utóbbi napokban megszaporodott kémény- és épülettüzek kapcsán Seres Tibor tű. alezredes, az egri tűzoltóság parancsnokhelyettese elmondta: az esetek mögött legtöbbször a kéményekben lerakódó kátrány és korom áll, illetve az, hogy a lakások elektromos hálózatának elöregedett részei nem bírják a nagyobb teljesítményű fűtőberendezések okozta terhelést. A parancsnok kitért arra is, hogy bár a havazás és a rossz közlekedési viszonyok a tűzoltók munkáját is megnehezítették, a tőlük segítséget kérő lakosság nem érezte meg: ellátatlan területre vagy káresetre nem volt példa. ■ Míg Magyarországon összességében csökkent a közúti balesetekben elhunyt személyek száma tavaly, addig Heves megyében ez a tendencia sajnos nem bizonyult igaznak. Sőt, a személyi sérüléssel járó balesetek száma jelentősen, 32 százalékkal nőtt a korábbi évhez viszonyítva. A rendőrség fokozott ellenőrzésekkel igyekszik megfordítani a tendenciát. Jelenleg két traffi- paxszal dolgoznak, az egyik folyamatosan a megyeszékhely útjait pásztázza, a másikkal a város környéki utakon igyekeznek kiszűrni a gyorshajtókat. A tavalyi szomorú statisztikával szemben idén csökkenni látszik a balesetek száma. ■ Hiába alakították meg közfelkiáltással az Új Magyar Gárdát, s bármennyire is gondolják a tagok, hogy új egyesületként léteznek, jogi értelemben az Új Magyar Gárda nincs. Hivatalos kérelem sem érkezett sehová a szervezet bejegyzésére - ez is elhangzott a Heves Megyei Bíróság kedden kihirdetett ítéletének indoklásában, Ferenczi Henrik ügyének másodfokú tárgyalásán. Az Új Magyar Gárda Heves megyei Imre Király Zászlóaljának kapitánya egyesülési joggal való visszaélés vétsége miatt állt bíróság elé. Elsőfokon az Egri Városi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat, és ezért napi 300 forinttal számolva 200 napi elzárásnak megfelelő 60 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. A másodfokú bíróság a múlt héten, az Egri Városi Bíróságon megszületett elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a pénz- büntetést mellőzve Ferenczi Henriket egy év próbaidőre bocsátotta. Az indoklásban a tanácsvezető bíró részletesen is kifejtette, hogy bár a „gárdakapitány” valamennyi „tényállási elemét megvalósította az egyesülési joggal való visszaélésnek”, a pénzbüntetés kiszabásának a törvényi feltételei nem állnak fenn, és az 1 év próbára bocsátást elegendőnek tartotta. ■