Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-02 / 27. szám

2010. FEBRUÁR 2., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 13 SPORTTÜKÖR Szakállas György és Fiilöp Zsófia bronzérme számít meglepetésnek Ezüst a gyöngyösi nőknek dobó-kupa Nyert meccs nélkül zárt az FSC, hatodik az EKFSC-GMR A gyöngyösi Körösi Fruzsináék (szemből) a torna döntőjében a Csömörrel találkoztak. A mérkőzést végül öt góllal nyerte a Pest megyei együttes. úszás Négy éremmel tért haza az Eger Városi Úszóklub 11 fős csa­pata a Fedettpályás Országos Hosszútávúszó Bajnokságról. A tatabányai eseményen Lázár Ri­ta klubelnök és Erdélyi Annamá­ria edző vezetésével vettek részt a Péceli Tamás, Lukács Eszter, Csutorás Sára, Gyulay Dániel, Nagy Ádám, Szalai Péter, Fülöp Zsófia, Gáspár Noémi, Nagy Ágo­ta, Eged Viktória és Szakállas György összeállításban szerepelt megyeszékhelyiek. Erdélyi Annamária értékelése szerint a verseny igen nehéz volt, ugyanis három, illetve öt kilomé­tert kellett egyhuzamban teljesí­teni, ami mind mentálisan, mind fizikailag nagyon kimerítő. A gyerekek azonban remekül helytálltak, a legnagyobb megle­petésnek Szakállas György és Fü­löp Zsófia bronzérme számít. Lukács Eszter - aki mellesleg sprinter - és Csutorás Sára máso­dik, illetve harmadik helyezése is nagy örömet okozott. Péceli Ta­más és Gyulay Dániel jól szere­peltek életük első 5000 méterén. Nagy Ádám és húga, Nagy Ágota erős iramban robogták végig a tá­vot, mindketten alig maradtak le a dobogóról, eredményeik hatal­mas egyéni csúcsoknak számíta­nak. Gáspár Noémi kéthetes be­tegség után újoncként ugrott be egy 3000 méterre, rendesen vé- gigküzdötte a távot Eged Viktória és Szalai Péter ugyancsak kezdők voltak ezen a távon, edzői szem­mel nézve jól teljesítettek. Összes­ségében a verseny elsősorban a mentális nehézségek leküzdésé­re, monotónia-tolerancia tesztelé­sére volt nagyon jó alkalom. ■ A sprinter Lukács Eszter 2. helyen zárta az 5000 méteres számot A B-csoport megnyerését követően döntőt játszha­tott, a fináléban azonban a Csömörrel szemben alul­maradt a Gyöngyösi FKK, így a gárda ezüstéremmel térhetett haza a füzesabo­nyi női Dobó-kupáról. Sike Károly kézilabda - A formaidőzítés úgy tűnik, jól alakul. Biztató a lányok produkciója, ezzel együtt további javulást remélek - fogal­mazott Molnárné Somoskőy Ré­ka, a Gyöngyösi Főiskolai KK edzője. - Rapszodikus a teljesít­ményünk, ezt mindenképpen szeretnénk kiküszöbölni a baj­noki rajtig, és mentálisan is jóval higgadtabban kell kezelni egy- egy szituációt. Összességében nem vagyunk elégedetlenek, bár ha olykor jobban koncentrálunk, akár fényesebb is lehetett volna az érem. Csapatunkban a Dobó­kupán mutatkozott be a koráb­ban Füzesabonyban is megfor­dult, ám a legutóbb a Miskolci HSE együttesénél szerepelt Liliana-Mihaela Bahrim. A baj­noki rajtig újabb tornán már nem lépünk pályára, edzőmecs- csek azonban még várnak a lá­nyokra. Első bajnoki találkozón­kat február 14-én, 17 órától hazai pályán a Csorvás ellen játsszuk. A Heves Megyei Kézilabda Szövetség (HMKSZ) által szerve­zett Dobó-kupa meghívásos női tornán idén is nyolc együttes lé- | pett pályára a füzesabonyi Tele- S ki Blanka Általános Iskola csar- § nokában. Szűkebb hazánk | együttesei közül az NB I/B Kele- I ti-csoportjában újoncként őszi ezüstérmes Gyöngyösi Főiskolai KK mellett az NB II. Északkele­ti-csoportjában listavezető Eszterházy KFSC-GMR és az ötödik Fenstherm-Füzesabonyi SC tartott erőfelmérőt.- Jól helytálltunk a magasabb osztályban szereplő csapatok el­len. Bíztam benne, hogy legalább egy győzelmet sikerül aratni, ami végül a Szentendrével szemben sikerült - értékelt Hegedűs Ti­bor, az EKFSC-GMR edzője. - A későbbi győztes Csömör ellen is megmutattuk oroszlánkörmein­ket, de a bravúr elmaradt. Megta­pasztalhattuk a magasabb osz­tály légkörét, összességében nincs okom a panaszra. A csapat erejét mutatja az is, hogy két kü- löndíjat is hazahoztunk. Az Atkári Lajos edző vezette Fenstherm-Füzesabonyi SC gár­dája házigazdaként pont nélkül zárta a küzdelmeket. A három elveszített csoportmeccs után a helyosztón is eredménytelen maradt a gárda.- Tisztában voltunk a csapat jelenlegi játékerejével, ezért nem is nagyon voltak illúzióink - válaszolt Atkári Lajos, a Fenstherm-Füzesabonyi SC edzője. - A négy felnőttkorú já­tékosunk mellett hét 15 éves vagy annál fiatalabb kézilabdás alkotja a keretünket. A matema­tikához hasonlítva, jelenleg az alapműveleteknél tartunk, az egy- vagy kétismeretlenes egyenleteket még nem tudjuk megoldani. Ahogy a mondás tartja: a harcban edződnek iga­zán a játékosok. Számunkra ez a torna is a tanulást, az erősö­dést szolgálta. Az eredmény el­lenére sok biztatást kaptunk szurkolóinktól, a lehetőségek­hez képest végezzük a feladato­kat, építjük a jövő csapatát. Az NB Il-es csapatok számára március első hétvégéjén kezdőd­nek a bajnoki küzdelmek. Szűcs és Varga is különdíjat kapott A-CSOPORT: Csömör KSK - Szentendrei NKE 29:19 (16:7), Hajdúnánás SC - Eszterházy KFSC-GMR 30:25 (14:14), Szentendre - Hajdú­nánás 22:27 (13:12), EKFSC- GMR - Csömör 26:28 (11:14), EKFSC-GMR - Szent­endre 39:24 (21:15), Csömör - Hajdúnánás 21:17 (13:7). A csoport végeredménye 1. Csömör 3 3- - 78:62 6 2. Hajdúnánás 3 2- 1 74:68 4 3. EKFSC-GMR 3 1- 2 90:82 2 4. Szentendre 3­- 3 65:95 0 b-csoport: Fenstherm- Füzesabonyi SC - Gyöngyösi Főiskolai KK 19:30 (9:14), Építők SC - Bocs KSC 23:20 (11:10), Bocs - Füzesabony 33:20 (18:5), Gyöngyösi Főiskolai KK - Építők SC 27:23 (14:10), Füzesabony - Építők SC 13:31 (8:11), Gyöngyösi Főiskolai KK - Bocs 24:20 (12:9). A csoport végeredménye 1. Gyönfflösi FKK 3 3- - 81:62 6 2. Építők SC 3 2- 1 77:60 4 3. Bocs 3 1- 2 73:67 2 4. Füzesabony 3­- 3 52:94 0 HELYOSZTÓK. A 7. helyért: Szentendre - Füzesabony 23:16 (11:10). Az 5. helyért: Eszterházy KFSC-GMR - Bocsi KSC 24:26 (10:15) A 3. helyért: Hajdúnánás - Építők SC 22:20 (11:9). Dön­tő: Csömör - Gyöngyösi FKK 25:20 (14:11). A végeredmény: 1. Csömör KSK, 2. Gyöngyösi Főiskolai KK, 3. Hajdúnánás SC, 4. Szent István Építők SC, 5. Bocsi KSC, 6. Eszterházy KFSC-GMR, 7. Szentendrei NKE, 8. Fenstherm- Füzesabonyi SC. különdíjasok. Legjobb me­zőnyjátékos: Vörös Bettina (Szent István Építők SC); leg jobb kapus: Szűcs Noémi (Eszterházy KFSC-GMR); gól­királynő: Varga Szilvia (Eszterházy KFSC-GMR) 28 találattal. A női Dobó-kupa rendezését a GMR Group Hungary Kft.-Grape Vitai támogatta. Olimpiai bajnok vízilabdázók tiltakozása vízilabda - Olimpiai bajnok vízilabdázók tiltakoznak a Komjádi Uszoda tervezett átnevezése ellen. Egy civil kezdeményezés nyomán a létesítmény a december 5- én elhunyt Markovits Kál­mán nevét is felvenné. Az Olimpiai Bajnokok Klubjá­nak elnöke, Dömötör Zoltán által jegyzett hétfői közle­mény - amely a Magyar Olimpiai Bizottság honlap­ján is olvasható - kitér arra, hogy kézenfekvő lenne, ha a Bp. Spartacus Kőér utcai uszodáját neveznék el Markovits Kálmánról - mi­vel a kétszeres olimpiai baj­nok vízilabdázó sportpálya- futása befejezése után egy ideig ennek az egyesület­nek az elnöke volt -, továb­bá arra, hogy „emlékét a ró­la később elnevezendő isko­lák is méltón őrizhetnék”. Bumeráng sújtotta a Dokk Café csapatát teremlabdarúgás - Az eg­ri Pásztorvölgyi iskolában zajló Garage Food felnőtt­bajnokság 10. fordulójának eredményei: Medica - Plati­na 0-3, Vadkacsák - Főnix 1- 2, Flott - Bosch Eger 4-10, Dokk Caffé Felnémet - Bumeráng 0-2, Toptherm Protek - Punka és Társa Bt. 2- 1, Lupó Car - Agriapipe 7-4, Police 07 - Lovas Étte­rem 1 -4, Juhász Transz - ZF Hungária Feró-Véd 0-3. Petőfibányai ötös a jászokkal szemben labdarúgás - Előkészületi mérkőzésen: Jászboldog- háza - Petőfibánya 3-5 (0-3). G.: Pál B. 2, Szluka N., Csemer K., Smíd J. Mennyi a nyeremény a totó 4. fogadási hetén? A helyes tippek: 1,2, X, 1.1,1,1, X, X, X, 2,1,2. Plusz effl mérkőzés: X 13 plusz e&es (1 db) 15 126 710 R 13 találatos (1 db) 3 464 775 R 12 találatos (59 db) 47 790 R 11 találatos (902 db) 3125 Ft 10 találatos (7240 db) 650 R Góltotó 6 találatos nem volt 5 találatos (13 db) 54 785 R 4 találatos (213 db) 1795 R Helyi művészek alkotásai a kiváló sportolóknak elismerések A tavalyi esztendő legjobbjait nyolcadik alkalommal díjazta a hevesi civilszervezet Domány Mihály nyerte az egri Kempelen-tomát sportkitüntetés Nyolcadik alka­lommal tartotta legjobb sportoló­inak díjátadó ünnepségét az Összefogás Heves Városáért Egyesület. A Budai Sándor ve­zette civilszervezet a helyi lakos­ság tisztelete jeléül 2002 óta is­meri el a helyi legjobbak teljesít­ményét. Az Aranykehely Ren­dezvényházban 12 kategóriában adták át a díjakat támogatók, közéleti személyiségek és a „Pro Űrbe Hevesért” címmel kitünte­tettek közreműködésével. A tárgyjutalmakat hevesi al­kotóművészek zsűrizett termé­kei képezték. Lassú Imre népi iparművész keramikus és Jakab Tibor természetfotós, a MAFOSZ bronzdiplomás fotóművésze al­A serdülő fiú kategória legjobbja Detrik Balázs súlylökő volt kotásaiból kapták a több mint kétszázharminc javaslat alapján kiválasztott sportolók. ■ A 2009^s hevesi legjobbak Gyermek lány: Tótti Enikő akrobatikus rock and roll táncos ____________________ Gyer mek flu: Lacházi Bálint akrobatikus rock and roll táncos_________ Gyer mek fiú: Vass Tamás karateó_______ S erdülő fiú: Detrik Balázs súlylökő_______ S erdülő lány: Nagy Babéit úszó Ifjúsági lány: Keresztesi Dalma atléta_____ F érfi sportoló: Sípos Krisztián kézilabdázó és Soroodi Krisztián labdarúgó___________ Le gjobb HSE csapata: Eötvös József Középiskola 4x100 méteres síkfuto lánycsapata Diákcsapat: a serdülő súlylókó fiúcsapat Sporttámogató: Tóth Tamás és neje______ ( Hevesi Hús és Csemege)______________ K ülöndíjas: Hevesi Diákfoci Klub U15-ŐS Az Eötvös József Középiskola 4x100 méteres síkfutó lánycsapata sakk Az Andornaktálya SE sakkszakosztálya szervezésé­ben ezúttal a megyeszékhelyen, az Agria Park Vásártér termé­ben rendezték az immár husza­dik Kempelen-torna nyílt ver­senyt, ahol felnőtt és ifjúsági ka­tegóriában összesen hatvan ver­senyző ült asztalhoz. A dobogósok és a díjazottak a következők. Felnőttek: 1. Domány Mihály, 2. Papp Z. Csa­ba, 3. Paál Attila. Ifjúságiak: 1. Czajner Gábor, 2. Molnár Lili, 3. Paál Márton. A legjobb 18 év alat­ti játékos: Király Gergely. Szeni­or díjas: Csendes Sándor. Leg­jobb női versenyző: Balsai Niko­lett. Különdíjban részesült: Sze­gő Krisztián és Malik András. ■

Next

/
Thumbnails
Contents