Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-02 / 27. szám
12 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 2., KEDD SPORTTÜKÖR Három tolakodó a győztes mögött XXIV. imola-hírlap-kupa Halásziak, szalókiak és tárkányiak üldözték a hevesieket Madarasi Gábor az Eb-győztest is maga mögé utasította Az NB III-as Hevesi LSC Ro-Geo Global csapata kimagaslott a mezőnyből, de a megyei I. osztályú Gyöngyöshalász SE, az Egerszalók SE és a Felsőtárkány SE is elismerést érdemel. Fesztbaum Béla TEREMLABDARÚGÁS A XXIV. Imola-Hírlap-kupa nem mellékes pozitívuma, hogy a nagy havazás ellenére minden meghívott eljutott az egri Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokba, ahol a főműsor szereplői remek csatákat, élvezetes meccseket vívtak a végső győzelemért. A Hevesi LSC együttese 2009- ben úgy nyerte meg a tornát, hogy a döntőben visszavágott a Tiszafürednek a selejtezőben elszenvedett vereségért. A kispályás viszonyok között otthonosan mozgó együttes az idén minden mérkőzését megnyerte. Balázs Tihamér edző gárdája csak az Egri FC-vel szemben ért el szoros eredményt (3-2) a selejtezőben, de a győzelme akkor sem forgott igazán veszélyben. Az egész csapat jól „muzsikált”, kiemelkedő színvonalat képviselt, az ismételt kupagyőzelem teljesen megérdemelt. A hevesiek fölénye ellenére nem volt unalmas a versengés, mert a mögöttük végző megyei I. osztályú csapatok is kitettek má- gukért. A Gyöngyöshalász esetében az Egri FC legyőzése hozta a kedvező fordulatot. Az első félidőben szerzett háromgólos előnyt úgy őrizték taktikusan Labancz Róbert edző tanítványai, hogy szünet után négyre növelték a fórt. Az Eger azon a meccsen „olvadt el”, a Halász pedig jött lendületbe. Kupatörténetük legjobb eredményét úgy érték el a gyöngyöshalásziak, hogy csak a kupagyőztestől kaptak ki. Úgy a csoportjukban, mint a döntőben, bár a fináléban már nem voltak „kisfiúk”. Horváth Tamás, az Egerszalók edzője előzetesen „sötét lónak” is feltételezte csapatát, harmadik helyezésük igaA díjakat a főszponzor képviseletében Tóth György (balra) és Varga Ottó főszerkesztő-kiadóigazgató adta át A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon zolta a szakvezetőt. A lendületesen focizó szalókiak a selejtezőben legyőzték a Gyöngyösi AK- t és az FC Hatvant, de kikaptak a Felsőtárkánytól. A „kisdöntő- ben” aztán visszavágtak Kelemen Györgyék a tárkányiaknak, azzal kapaszkodtak fel a dobogóra. A Felsőtárkány együttesében szombaton a Heves legnagyobb riválisát láttuk, másnapra elvesztette a fonalat Bocsi Zoltán edző ugyancsak megfiatalított együttese. Vasárnap már hiába ütötték a nagydobot a lelkes rajongók, bár a negyediknek járó serleggel a tárkányiak is vigasztalódhattak. A selejtezők után búcsúzók közül az Andornaktályáról lehet feltétlen elismerően szólni. Molnár Róbert játékos-edző gárdája becsülettel tette a dolgát, nem ijedt meg a feladattól. Az NB III-as Gyön- gyösi AK-Ytongalakula- ta nem szakadt meg a sikerért, az Pai’i A FC viszont A döntőbe jutás úszott el a kihagyott büntetőn A felsőtárkány - Gyöngyös- halász elődöntőn már 6-2-re vezettek a halásziak, amit a tárkányiak parádés hajrával egalizáltak. Az egyenlítő gólt szerző Pusoma Róbert (képünkön) azonban az első büntetőt elhibázta, azzal el is úszott számukra a döntőbe jutás. - Ideges voltam, más meg nem vállalta az elsőt - adott bánkódva magyarázatot megingására a hat gólig jutó támadó. Illllllíl I lllllllil szinte megszakadt az erőlködésben. Egyik gárda sem volt úgy együtt, hogy az elég legyen bármilyen apró sikerhez. Az FC Hatvan gárdája idegenkedve a körülményektől, csak egy-egy pillanatra érezte meg a palánk- foci ritmusát. Egy kétnapos program csak jó csapatmunkával teljesíthető. Ebben a szervezők és rendezők segítségére volt a körcsarnok létesítményvezető- | je és minden munkatársa. Megyénk játékvezetői készségesen vigyázták a szabályokat, kapcsolataik révén neves sípmesterek - Arany Tamás és Ábrahám Attila - működtek a döntő meccseken. Az orvosi teendőket első alkalommal látta el dr. Kincses Miklós. Az anyagi eszközeikkel támogatók is kitettek magukért, a jó hangulatért a sportszerű szurkolóknak jár a főhajtás. Köszönjük a kiegészítő programokban résztvevők szíves fellépéseit! Együttműködő partnereink Imola Cégcsoport - M3 Outlet Center, Polgár - Fuji Foto Centrum, Eger, Dobó tér 8. - Juhász Autószerviz, Egerszalók - Kurdi Pékség, Andomaktálya - Duna House, Eger - Gumibörze Kft., Eger - Tóth Tamás Hús és Csemege, Heves - Házgazda Kft., Eger - Gré-nó Bt., ■ Eger - Aqua Pio Kft., Eger - Ablak-Global Kft, Eger, Makiári út - Autóalkatrész Centrum Eger, Mátyás király út - Delta Kft. Tenk. birkózás Madarasi Gábor nagyszerű birkózással nyerte a DEGA- kupa felnőtt kötöttfogású rangsorversenyt. A BVSC csarnokában 80 indulóval lebonyolított eseményen az Egri Vasas- Sportiskola tagja a 74 kilósoknál szerezte meg az elsőséget. A vert mezőnyben volt többek között az Európa-bajnok Bácsi Péter is. A 60 kilogrammos Komáromi Ede óriási bírói tévedés miatt lett csupán második. Gyöngy Attila edző értékelése szerint minden egri jó formát mutatott, ami remélhetőleg így lesz a március 27- ei egri viadalon is. A megyeszékhelyi serdülők a szabadfogású csb-n léptek szőnyegre az FTC csarnokában. A 24 együttest számláló mezőnyben az EVSI-nél két súlycsoportban (66 és a 72 kg) nem volt versenyző, így 0:10-ről indult minden forduló. A csepelieket bravúrosan, 35:10-re verték a mieink, a Törökszentmiklóst 33:11 arányban múlták felül, a csoportdöntőben azonban az ESMTK-val szemben óriási csatában alulmaradtak. A csoportbeli második hely nagy valószínűséggel a 7. helyezéshez lesz elegendő. Török Zsolt, Szanyi Gergő, Simor Bence, Bódi Ádám és Maruzs Roland minden meccsét megnyerte. Bata Zalán és Gyöngy Máté kétszer győzött és egyszer kikapott. Ösz- szességében kiválóan birkóztak a sporüskolások. ■ B. Cs. Birincsik nem lesz az Egri FC labdarúgója labdarúgás Birincsik Dániel nem lesz újra egri játékos. - január 31-ét jelöltük meg időpontként arra, hogy a nálunk készülő játékosok közül ki nem lesz tavasz- szal a keretünk tagja - válaszolta érdeklődésünkre László István, az NB III-as Egri FC szakmai igazgatója. - A Hírlap-kupa után eldőlt, hogy a szécsényi Birincsik Dániel játékára nem számítunk. Az EFC állományába legalább két csatárt mindenképpen igazolni akar a vezetés. Az egriek heti edzőmeccsei a műfüves pályán. Péntek, 16.30: Egri FC - Bocs. Vasárnap, 12.00: Egri FC - Putnok. ■ B. Cs. HEVES IHÍRIAP Helyből a legjobb Tegye emlékezetesebbé legszebb ünnepét! Szerezzen örömet családjának és önmagának! Esküvői, születésnapi, névnapi és házassági évfordulós jókívánságaival örvendeztesse meg szeretteit! Bővebb információért hívja a 36/513-627-es telefonszámot. Csatát vesztett a parlamenti válogatott bemutató Patócskai négy gólja is kellett a GYKK vízilabdázók elleni sikeréhez teremlabdarúgás A vasárnapi program részeként két gálamérkőzést is láthattak a XXIV. Imola-Hírlap-kupa nézői az egri körcsarnokban. Elsőként a Heves megyei közéleti válogatott a Parlamenti válogatottal, majd a ZF:Eger Vízilabda All Star gárdája a Gyöngyösi KK kézilabdacsapatával nézett farkasszemet. Mindkét találkozó gólokban gazdag eredménnyel zárult. A két nap során bemutató mérkőzéseken több megyénkbeli utánpótlás-nevelő egylet játékosai is számot adtak tudásukról. A gálamérkőzések eredményei: Heves megyei közéleti válogatott - Parlamenti válogatott 10-9 (6-4). G.: Fekete L. 3, Nagy Dr. Világosi Gábor (elöl) és Balázs Ferenc hevesi alpolgármester Bárány Attila kislányával együtt szurkolt vízilabdás társainak K. 2, Víg Z., Gulyás G., Szeleczki I., Balázs F., Világosi G. (öngól), ill. dr. Gedei 1.5, Patócs T. 2, Rácz L. 2. ZF-Eger Vízilabda All Star - Gyöngyösi KK kézilabdacsapat 7-10 (3-4). G.: Fenyves B. 4, Cseh T. 2, Tóth K., ill. Patócskai K. 4, Szabó T. 3, Nigrínyi T., Bakos Á., Vadkerti G. Gyermek bemutató mérkőzések eredményei: Plútó SE Eger 2001-es korosztály 7-1. G.: Csörgő V. 3, Kovács D. 3, Varga L, ill. Kiss G. Hevesi LSC 1997-es korosztály 4-3. G.: Víg D. 2, Szakái, Ragó T., ill. Fejes L. 2, Erdei. Egri Focisuli SE 1999-es korosztály. G.: Maráczi M. 2, Budai 0. ill. Lakatos R. 2, Szabó Z., Madarasi Á. ■ S. K.