Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-19 / 42. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 19., PÉNTEK Tudományos szieszta: érdekfeszítő előadások A titok: betyáros boszorkányság nívódíj Húsz éve komolyan vette, hogy az idegenforgalom nagy lehetőség Az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Karának az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP pályázatán elnyert projektje az EKF Természet- Tudás Főiskolája. A nagyszabású program több részből tevődik össze. Ezek egyike a Tudományos Szieszta. A mostani szemeszterben több fantasztikusnak ígérkező előadás vár mindazokra, akik szeretik a tudományt - tudtuk meg dr. Lipták Kálmán dékántól. Csütörtökön dr. Holovács József tartott előadást „Tudomány kontra evolúcióelmélet” címmel. A Szieszta következő vendége március 10-én dr. Hannus István, az MTA doktora lesz. Ő a kémia és a „társművészetek” világába vezeti be a hallgatóságot. A félév zárásaként az intézmény tanára, dr. Vida Gábor ad elő május 19-én. A „Formateremtő természet- tudomány - kalandozás a Természettudományok és Művészet határmezsgyéjén” című március 10-i rendezvényen Hannus professzor előadását követően kiállítás is nyílik dr. Vízi Béla kémiai szobrász alkotásaiból a C épület 1. emeleti aulájában. A napot Tudományos Kávézó zárja kerekasztal-beszélgetéssel a természettudományok és a művészetek kapcsolatáról. ■ Az erőmű sízői Szlovákiában is ■> jól szerepeltek Hagyomány, hogy a villamos- energia-ipar sportolóinak télen a Mátrai Erőmű Zrt. szervez sporttalálkozót. A hazai erőművek, áramszolgáltatók és energetikai beruházásokkal foglalkozó cégek sportemberei idén - immár 27. alkalommal - egy szlovákiai sípályán versenyeztek. A négynapos találkozón 430 résztvevőt regisztráltak. Bárdos Béla, az erőmű titkárságának és PR osztályának vezetője elmondta: cégük szinte a legtöbb sportágban jelentős utánpótlásbázissal rendelkezik, síelésben pedig különösen tehetséges sportolóik vannak. Ezt igazolja, hogy a síversenyen most kiosztott érmek felét ők hozták el. ■ AHét Jjmbere Az elismerés fontos, de még örömtelibb, ha sikerül összehozni olyan embereket, akik akarnak és tudnak együttműködni - vallja Gyurkó Béla, az Észak- Magyarország Idegenforgalmáért Nívódíj birtokosa. Suha Péter- A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület elnökeként, a Leader akciócsoport vezetőjeként, vagy Domoszló polgár- mestereként büszke leginkább a nívódíjra?- Nem lehet ezt így szétválasztani. Egyik erősíti a másikat. Természetesen örömmel tölt el a díj, főként azért, mert úgy érzem, méltán lehetek büszke azokra az eredményekre, amelyek révén megkaptam. Ezzel persze nem kisebbíteni igyekszem az elismerést.- Az 1990-es években divatos szlogen volt, hogy az idegen- forgalom a kitörési pont. Ön ezt már akkor komolyan vette?- Domoszlón nőttem fel, s majd' ötvenévesen is Bélukám vagyok itt a legtöbb embernek. Én itt nem kamuzhatok. Nem is akartam soha. Amikor cirka húsz éve összeállítottam a vonzerő-leltárt - amiről persze akkor fogalmam sem volt, hogy azt a sűrűn teleírt A4- es papírt úgy hívják -, arra jutottam: természeti adottságaink, az itt élők vendégszeretete, a hagyományaink mind-mind esélyt adnak a sikerre. Néhány helybelivel összeültünk, az volt a szándékom, hogy közösen próbáljuk meg előnyünkre fordítani ezeket. De elmondtam azt is: az idegenforgalom sem csodaszer, nem oldja meg mindenki összes gondját. Viszont tényleg sok benne a kiaknázatlan lehetőség. Ez ma is igaz. Talán ez az őszin,Az idegenforgalom sem csodaszer, nem oldja meg mindenki összes gongját. Viszont tényleg sok benne a kiaknázatlan lehetőség.” teség is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült partnerekre találni. Mindannyian tudtuk, nem hullik az ölünkbe semmi. Ám a soksok közös munka igenis hozhat eredményt. Az első években, ha száz vendégéjszakát elkönyvelhetett Domoszló, madarat lehetett fogatni velünk. Most már azért más a nagyságrend. De más a kínálat is. Mert a vendéglátásban dolgozók egymást erősítik, így tudunk nagyon bőséges, vonzó és változatos csomagokat kínálni.- Mi kell leginkább a sikerhez? Kőkemény munka? Sok befektethető pénz?- Ezek sem ártanak, de a legfontosabb egy jó ötlet. Például, hogy Domoszló idegenforgalmát a meglévő adottságok mellett az egykori betyárhagyományokra próbáljuk meg felfűzni. Bejött. Olyannyira, hogy ma már a kisgyerekek ostorért meg betyárruháért nyúzzák a szüleiket, a helybeli asszonyok meg nem akarván lemaradni a betyáros legényektől, boszorkánykört alapítót tak. Ami újabb attrak ció. így épül, bővül a ki nálat, és mindenkit köszönet illet, aki ehhez hozzájárul.- Tudatosan építette így a karrierjét is: vállalkozás, aztán közösségszervezés, majd polgár- mesterség?-Nem. A polgár- mesteri ambícióim talán a legkorábbiak, de ez ebből a szempontból lényegtelen. Először segíteni, szervezni, koordinálni igyekeztem a falusi vendéglátás elindulását, megerősödését a faluban. Mi magunk csak évekkel később kapcsolódtunk be vállalkozásként a folyamatba. Egyébként a feleségem vállalkozik, ő működteti a vendégházunkat, jómagam leginkább a fűtő és a fűnyíró vagyok...- Olykor pedig karbantartó, túravezető, házigazda...- Megesik, valóban. Szeretek bütykölni, a vendégházunk homlokzati faburkolatát Gyurkó Béla: Az a fon tos, hogy a hívó szóra minél többen ösz- szejöjjenek. Természetesen olyan emberek, akik a közös célért tényleg hajlandóak is sokat dolgozni. például én készítettem, a hagyományos motívumokat megőrizve. Büszke is vagyok a kétkezi munkámra, de még büszkébb arra, hogy én vettem e 1 ő Névjegy: Gyurkó Béla MUNKAHELY: Domoszló polgármestere FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉG: gépész vidékfejlesztő mérnök (bsc) FOLYAMATBAN LÉVŐ TANULMÁNYAI: vidékfejlesztő mérnök (mse) TISZTSÉGEK: Leader Akciócsoport vezetője Dél-Mátra Közhasznú Egyesület elnöke Nős, egy felnőtt fiúgyermek édesapja hobbi: természetjárás, olvasás, néptánc, foci. elsőként a faluban egykor általános homlokzati díszítési módot. Ezzel sikerült megmenteni a hagyományt: ma már öt vagy hat hasonló ház van a faluban.- Polgármesterként nyilván öröm az idegenforgalmi adóbevételt látni. Ön azonban a befizetőkkel is egy csapatban van. Feldolgozható az érdekellentét?- Nagyon könnyen, mert nincs érdekellentét. Az a közös érdek, hogy minden legálisan, „fehéren” működjön. Ez nem afféle kincstári beszéd. Az állam minden IFA-forinthoz hozzátesz kettőt. Ez a pénz helyben, helyi célokra fordítható. És a vendéglátók is itt élnek, itt dolgoznak, itt akarnak haladni, bővülni, vagy éppen jobb infrastruktúrát használni. Az adó pedig ebben segít.- Jól tudom, hogy még tanul?- Igen, végzős vagyok a gyöngyösi főiskolán, vidékfejlesztést tanulok, egyetemi szintű képzésben. És imádom. Nagyon jó a csapat is, egymást spannoljuk. Bevallom, az is sikerélmény, amikor a tananyagban olyasmit olvasok, amit mi elméleti felkészítés nélkül is már úgy csináltunk, ahogy az le van írva. Nem feszélyez, hogy érett fejjel iskolapadban ülök. Szerintem nagyon fontos, hogy az ember folyamatosan gyarapítsa az ismereteit.- Hogyan pihen?- Egy baráti társasággal szoktunk néhány napra eldugott, aprócska falvakba kirándulni. Ezeket felderítjük a templomtól a kocsmáig. Miközben igazán jól érezzük magunkat, ezek a napok új ötletekhez is hozzásegítenek. Mert az új és új ötletek nagyon fontosak. Lángok és nagy füst a nővérszobában gyakorlat Három város tűzoltóinak versengő akciója Bélapátfalván Változik az elektronikus adóügyek regisztrációja Öt, a bélapátfalvi Egészségháznál megjelenő tűzoltóautó vonta magára a városban élők figyelmét szerda délelőtt. A földszinti nővérszobában ütött ki tűz, amely gyorsan továbbterjedt az emeletre, majd a tetőszintre is, a sűrű füstben pedig három személynek nyoma is veszett. Szerencsére mindez csak egy feltételezett helyzet volt, amelyet a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei ellenőrző gyakorlatának keretén belül kellett megoldaniuk a helyi önkéntes tűzoltóknak, illetve a segítségükre riasztott egri és ózdi hivatásos lánglovagoknak. A bélapátfalvi parancsnok, Sas Attila által vezetett beavatkozás során A tűzoltók az elvárásoknak megfelelően jól teljesítettek a gyakorlaton az életmentési és tűzoltási feladatot is sikeresen hajtották végre az egységek. Az értékelésben Boros Attila mk. tű. alezredes, a megyei igazgatóság igazgatóhelyettese jó színvonalúnak nevezte a gyakorlat végrehajtását, külön Is kiemelve a beavatkozó állomány jó munkáját. Megállapítása szerint éles esetben az ott jelen lévő erő- és eszközállománnyal hasonló tűzesetet sikeresen felszámoltak volna. Az igazgatóság a mostanihoz hasonló gyakorlatok keretében kétévente vizsgálja a felügyelete alá tartozó tűzoltóságok beavatkozó- és vezetői állományának felkészültségét. ■ Az állami adóhatóság az egyes ügyek elektronikus úton, illetve telefonon keresztüli intézésének bejelentésére új adatlapot, a 10T180-es számút rendszeresítette. Ebben vannak eltérések a tavalyihoz képest. Regisztrálniuk kell azoknak is, akik összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezettek. Jelentős változás, hogy amennyiben a meghatalmazott képviselő nem rendelkezik az adózótól kapott érvényes, az APEH által nyilvántartásba vett, valamennyi adóügy intézésére feljogosító meghatalmazással, megbízással, akkor a meghatalmazását, megbízását az adatlapon kell bejelentenie, és csatolnia kell az állandó meghatalmazást, megbízást is. Utóbbihoz pótlapok is vannak, ezek használata azonban nem kötelező. Ügyelni kell arra, hogy az állandó meghatalmazás a megha- talmazó(k) és a meghatalmazott együttes aláírása nélkül érvénytelen. A meghatalmazásban történt változásokat taglaló pótlapot az adatlaphoz szkennelt formában csatolni kell. A következőkben tovább bővül azon adóügyek köre, ahol az elektronikus úton, képviselő által történő ügyintézés elérhetővé válik. Az adatlapon természetesen be lehet jelölni, hogy a képviselő az újonnan elérhető elektronikusan intézhető adóügyben is eljárhasson. ■ « i