Heves Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-15 / 38. szám
3 2010. FEBRUÁR 15., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP ZARÁNKIG Egerszalók polgárőrök a helyi polgárőrség a napokban tartotta meg évzáró közgyűlését. A szervezetben jelenleg harmincegyen dolgoznak. Közülük többen elismerésben részesültek. Volt, aki a megyei polgárőr szövetségtől kapott kitüntetést, hárman kiváló polgárőr dicsérettel térhettek haza, s heten most vehették át a 15 éves szolgálatért járó oklevelet. Az egyesület 17 éve vigyáz a falu rendjére. Elnöküknek, Simon Andornak távaly aranygyűrűt adományozott az ön- kormányzat. Gyöngyös KAPCSOLAT a Károly Róbert Főiskola könyvtárában február 17-én 17 órától Máthé Réka buddhista tanító tart előadást. Az est témája „A párkapcsolatok buddhista szemmel" címet viseli. Kisköre SZÍNHÁZ Újabb állomásához érkezik február 25-én az Oktatási és Kulturális Minisztérium Új tudást - műveltséget mindenkinek program pályázati megvalósítása. A mostani előadáson a Három a párom című kétrészes zenés kabaréban Mikó István, Győri Péter és Szabó Anikó színészeknek tapsolhat majd a közönség. A szervezők remélik, hogy most is megtelik majd a közművelődési terem a Kossuth utcában és a környező településekről is érkeznek majd nézők, mint ahogy az eddig is lenni szokott. Párád elűzték Szombaton remélhetően elűzték a telet a parádi Nyugdíjas Klub tagjai, akik zenés felvonulással vitték a kiszebábot a Piactérről a Tájházig. Útközben forralt botfát és farsangi fánkkal kínálták az érdeklődőket, majctátájházhoz érkezve jelképesen elégették a telet, s elűztek minden gondot és bajt. Tisza-tó FÓRUM A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága meghívta a régió fesztiválszervezőit, polgármestereit a Fesztiválok Éve elnevezésű fórumra, melynek célja az információcsere volt az egyes fesztiválszervezők, szolgáltatók és a Magyar Turizmus Zrt. között. Az RMI kérte a fesztiválszervezők segítségét, támogatását annak érdekében, hogy a Fesztiválok Éve tematikus évben is kellő mértékben és hitelességgel tudja népszerűsíteni a Tisza-tavi régiót. Végezetül szó volt a kunmadarasi Drake Bike EB-ről, mint a térség legnagyobb fesztiváljáról. Új köpenyesek küldetése eskü Tizenöt új fertálymester tett fogadalmat az egri Városházán Felsorakoztak az új százráncú köpenyesek, akik mától már el is kezdhetik igen hasznos munkálkodásukat az egri negyedeikben A beszédet követően az új fertálymesterek esküt tettek, amelynek szövegét Habis László, Eger polgármestere olvasta elő. Az avatási ceremónia részeként - Réti Árpád színművész Szólítalak bará- tom-uram szavalata után - egyenként járultak a főkapitány elé az esküt tett negyedmesterek. Várkonyi György megérintette az úják Vállát a szalagos bottal, majd hozzájuk fordult azokkal az avató szavakkal, amelyek a kezdetektől e befogadó aktus során hangzanak el. A negyedmesteri hivatalt elődeiktől átvevők magukra öltötték a testület jelképes öltözékét, képviselőivé válva ezzel az immár kétszáz tagúra duzzadt testületnek is. Habis László beszédében felidézte dr. Seregély István akkori érsekkel a rendszerváltozáskor folytatott beszélgetését. A főpap akkor azt mondta neki, hogy a negyven év „szocializmus” társadalmi következményeinek felszámolásához újabb negyven esztendőre lesz szükség. Habis László ezt akkor nem hitte el, de most úgy látja: az elmúlt húsz év még csak útkereséssel telt. - Van, amikor távolodunk a céltól. A cél pedig egészséges, tisztességes polgári társadalom létrehozása - fogalmazott a polgármester, aki a volt köztársasági elnök, Mádl Ferenc írásából Idézte azt a gondolatot, ami szerint két dolog teszi a polgárt: a politikai és az egzisztenciális szabadság. A polgár saját lábán áll, tudja, mi a felelősség a családért, a nemzetért, betartja a szabályokat, becsületes és demokrata. A polgármester kifejezte meggyőződését, hogy a város polgári értékeinek az erősítésében a fertálymesteri testületnek nagyon nagy a szerepe. A hivatalba lépett negyedmesterek nevében Varga József főiskolai lelkész fejtette ki, hogy Eger polgárait kívánják szolgálni, ez a küldetésük. Kiemelkedő feladatuknak tekintik azt is, hogy keresztény értékrendet adjanak. Az ünnepi ceremóniát a Szózat eléneklésével zárták a résztvevők, majd átvonultak a „letéti traktára”, a fertálymesteri összejövetelekkel járó vendéglátásra. Negyedmesterek feladatai korábbi századokban A FERTÁLYMESTEREK Szigorú szabályok szerint tevékenykedtek. Összekötők voltak a városi tanács és a lakosság között: felügyelték, hogy negyedük polgárai betartják-e a hivatalos rendeleteket és utasításokat, rendet tartottak. Akár le is fogathatták a re- nitenskedőket. Ügyeltek a tisztaságra és a tűzrendészeti szabályok betartására. Adott esetben bekísérték a tiltott utcai dohányzáson kapott szabály- szegőket. A XX. században a fertálymesterségnek a hagyományőrző, a polgári erkölcsöt és tisz- tességet megjelenítő vonásai kerültek el& térbe. Eger elválasztott új fertálymesterei BUDA PÉTER plébános DR. BENICZKY PÉTER gyógyszerész HOLLÓ GYÖRGY vállalkozó CSORBA LÁSZLÓ közgazdász ORCZY STURMAN PÉTER üzemmérnök BODNÁR GÁBOR tanár-igazgató DR. MISZ MIHÁLY főorvos KOVÁCS IMRE üzemmérnök VELKJÓZSEF gépészmérnök KAKNICS ISTVÁN beszerzési vezető SZABOLCSI ANDRÁS gépésztechnikus VARGA JÓZSEF főiskolai lelkész KOVÁCS LÁSZLÓ nyugdíjas fuvaros RABÓCZKI LÁSZLÓ gépésztechnikus LUKÁCS GYÖRGY üzemmérnök ÁLLÁSPONT Kolduscipó a kukában mosolygósán ballagott ki a hófal mögötti hitetlen betonbunkerből a tél leginkább embert próbáló napjaiban a hajléktalan. Szemein látszott, örömmel szemléli a napot, amely tán enyhít a farkasordító mínuszokon. Különben is van oka a boldogságra, hiszen újabb éjszakát élt túl. Aztán a közeli konténerhez ballagott hűséges négylábúja kíséretében. Ételt keresett. MONDJA. E KONTÉNER az Ő és ebe éléstára. Tudják ezt a környéken élők is. Néhá- nyan a kuka tetejére teszik a megmaradt kenyérvéget, de a többség inkább bele, dolgozzon csak meg a betevőért. Olvasgatni is szeret, de amióta erre rájöttek, a színes újságot összegyűrik. Volt, hogy meleg paplant, kabátot raktak a konténer tetejére, de akadt, aki úgy gondolta, jobb helye van annak benne. döbbenten hallgattam a tisztán, szabatosan beszélő férfit. Nem a nyomor, sokkal inkább a meleg lakások ablakai mögött élők leptek meg. Azok, akik talán sosem hallottak a kolduscipóról, amit régen kötelező volt Sütni, hogy az éhezőt tegyerr mivel megkínálni. Azok, akiknek könnyebb a szíve, ha egy porig alázott embertársukat még inkább megszégyenítenék azzal, hogy kényszerű étkét a szemét közé vetik. Azok, akik fel sem tételezik, hogy a betű másoknak is jelent valamit, akár egy hajléktalannak is. A TÉL. A HIDEG kihozta SOk- sok emberből a legrosszabbat, a leglelketlenebb ösztöneit, a vadállati vágyát. Álltam a konténer mellett, és attól féltem, nem kell már túl sok, hogy a szeméthalom fölött ordító emberarcú farkascsordák jelenjenek meg. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Nincs hiány és meglepetés a lőrinci költségvetésben Háromcsoportossá vált az óvodájuk beruházás Bükkszenterzsébeten tornaszoba is létesült a kicsinyeknek A feszes költségvetés ellenére több jelentősebb beruházást is szeretne megvalósítani a lőrinci önkormányzat - hangzott el a képviselő-testület legutóbbi ülésén a mintegy 1,3 milliárdos városi éves büdzsé elfogadásakor. A legnagyobb terv - mint arról beszámoltunk - a Rákóczi utca teljes felújítása, amely mintegy 160 millióba kerül. A megvalósításhoz az önkormányzat 120 millió forintos pályázati támogatást nyert, a hiányzó részt a város állja. Az utcában két oktatási intézmény - a Napsugár Óvoda és a Hunyadi Mátyás Általános Iskola - található, tehát igen frekventált része Lőrincinek. Az elképzelések szerint megújul a Március 15. Gimnázium, Szakképző Intézet és Kollégium két épületszárnya is. Erre 200 milliót szánnak. Pályázati támogatás révén 179 milliót kaphat a város, a többi önerő. A költségvetés biztosítja az önkormányzati intézmények megfelelő szinten történő működtetését. A korábbi évekhez hasonlóan támogatásban részesülnek a civil szervezetek, s a sportklub is. A grémium arról is döntött, hogy az eljöven- dőkben is támogatja a helyi médiát, biztosítja a Lőrinci Televízió működését és a Lőrinci Városi Újság rendszeres megjelenését. ■ ■ A legnagyobb terv a Rákóczi utca felújítása. Bükkszenterzsébeten 68 millió forintot költöttek az óvoda bővítésére. Kovács Béláné intézményvezetőtől megtudtuk, a költségek kevesebb, mint 10 százalékát biztosította az önkormányzat. A többi pénzt pedig sikeres pályázatukkal az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyerték. Beépítették a tetőteret, ahol tornaszobát alakítottak ki. Itt nyitották meg a fejlesztőszobát is, ahol logopédus foglalkozik az óvodásokkal és a kisiskolásokkal. Az építkezés eredményeként már külön helyiségben végezheti munkáját az óvoda- és az élelmezésvezető. Természetesen az akadálymentesítést is Kedves műsorral ünnepelték meg a gyerekek a megszépült óvodát megoldották, még liftjük is lett. Ez uniós előírás volt, még ha szerencsére egyetlen mozgáskorlátozott gyerek sincs az oviban. Az udvaron is észlelhető a változás, létesült ugyanis egy pavilon, ahol tavasztól őszig esőtől és naptól védve tarthatják meg a foglalkozásokat a jó levegőn. Az intézményben jelenleg 58 gyermekkel foglalkoznak, az épületbővítés révén harmadik csoport is indulhat. Az alkalmazottak száma tíz, az út a munkához program keretében további három embernek kínálnak értelmes munkát. A múlt hét végén projektzáró ünnepséget rendeztek, s a műsor főszereplői az óvodások voltak. ■ N. Z. k