Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-08 / 6. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 8., PÉNTEK Akinek van munkája, bárhol megél válság Ami nekünk már luxus, az más országokban még mindig természetes A kanadai Vancouverben. A város rendkívül gazdag, mégis sokszor panaszkodnak. Képünk illusztráció. Kell egy mosoly: a magyaroknak van még mit tanulniuk a kanadaiaktól A külföldön élő Heves megyeiek vegyes tapasz­talatokkal szemlélik más országok válságkezelését. Míg Kanadában és Spa­nyolországban nehéz munkához jutni, addig Angliában alig lehet ész­revenni a gondokat. Juhász Marianna A spanyolok leginkább abban vál­toztak, hogy lejjebb adtak a kiva­gyiságukból munka terén, kevés­bé válogatósak. Amíg a válság előtt fizikai munkákat szinte ki­zárólag külföldiek, főleg dél-ame­rikaiak és románok vállaltak, ma már ők Is elvállalják a kevesebb fi­zetéssel járó állásokat Is. Koráb­ban például nem láttál Madrid­ban spanyol utcaseprőt - vetette össze öt évvel ezelőtti és jelenlegi tapasztalatait Szepesházy Dóra. A gyöngyösi születésű lány hó­napok óta a spanyol fővárosban él, s megfigyelte, a spanyolok többségének életszínvonala a vál­ság ellenére nem csökkent jelen­tősen, hiszen a bárok, éttermek zsúfolásig tele vannak. Sőt a több hónapos nyári szabadságukról az idén sem mondtak le, de az állam sem spórol nagyon, hiszen de­cemberben teljes karácsonyi fény­áradatban pompázott Madrid. Szepesházy Dóra korábban nem látott spanyol utcaseprőt- Én most keresek itt először ál­lást, és nagyon nehezen találok valamit. Sokkal patriótábbak let­tek az emberek, vagyis ha keve­sebbet is tud egy spanyol, akkor is őt veszik fel, mondván, majd beletanul - mondta Dóra. A gyöngyösi Jernei Péter ba­rátnőjével másfél évig élt Bristol­ban, ahonnan a napokban költöz­tek haza. A fiatal pár Angliába ér­kezésétől kezdve ugyanazon a munkahelyen, egy fogyatékosok­kal foglalkozó lakóotthonban dol­- ENGEM NEM ÉRINT a Válság, mert tanulok, de nagyon sok barátom van, akik bizony renge­teget szenvednek. Ők építési vál­lalkozók, és szinte fel év alatt vesztették el a munkájukat an­nak ellenére, hogy sokszor áron aluli ajánlatot adtak, csak hogy munkához jussanak - osztotta meg tapasztalatát a nagyfügedi Takács Gabriella, aki Kanadá­ban él. - Most beszéltem egy 59 éves férfival, aki a kora miatt nem kap munkát, a 20 éves srác pedig a tapasztalatlansága miatt nem kell sehová. A 3Ó éves ugyan kellene, de ő nincs megfizetve. Gabriella azt is le­szögezte: Kanada más, mint Magyarország. Ő a gazdag Van­couverben él, de az országon be­lül is jelentős gazdasági különb­ségek vannak.- Folyton panaszkodnak az em­berek, pedig minden egészség ügyi ellátás ingyenes. Vagy itt a téli olimpia esete, ami idén Van­couverben lesz. Miért kell ez a városnak, amikor az országban bajok vannak. Azért, mert Van­couver gazdag, és minden gon­dot megold - mondta Gabriella, aki szerint az, aki dolgozik, még meg tud élni Kanadában.- Es még egy dolog van, ami se­gíti a kanadaiakat: tudnak me solyogni. Akármi is történik ke rülöttük, udvariasak és kedve sek. Ez az, amit a magyarok­nak meg kellene tanulnunk. gozott, ahol folyamatosan sze­mélyzethiány volt, hiszen ott azért a pénzért csak kevesen vál­lalták a sérült emberekkel való foglalkozást. Jernei Péter barátnőjével másfél évig élt az angliai Bristolban- Hallottam olyat, hogy a válság és az országot elárasztó külföldi­ek miatt problémássá vált az elhe­lyezkedés, de nekem az a tapasz­talatom, hogy aki akar, az talál munkát Angliában. Mellesleg aki nem dolgozik, azt is élhető szín­vonalon tartja el a segélyezési rendszer. A környezetemben nem tudtam olyan emberről, család­ról, akinek a megélhetése bizony­talanná vált volna - avatott be a britek mindennapjaiba Péter. - Emellett az alapvető élelmiszerek ára sem emelkedett jelentősen. A középosztály tagjai még a válság ellenére is megengedhetik ma­guknak, hogy évente legalább egyszer külföldre utazzanak, és olyan szolgáltatásokat - például rendszeres éttermi vacsorák, ki­rándulások, szépségszalon, ház­tartásonként két autó - vegyenek igénybe, amelyek itthon még mindig luxusnak számítanak. Amikor az angolok az őket érintő válságról beszélnek, akkor az ext­rák csökkentésére gondolnak, és nem arra, hogy nem tudják kifi­zetni a számláikat. Péter a munkájából adódóan emlékszik arra is: Angliában is szó volt róla, hogy megnyirbál­ják a szociális szféra költségve­tését, de ott ezzel kapcsolatban is más a helyzet, mint itthon.- Abban az iskolában, ahol dol­goztunk, minden gyermekkel legalább egy szakember foglalko­zott, az intézmény konyhája csak bioélelmiszerekkel főzött, a kü­lönböző fejlesztő- és segédeszkö­zök megléte alapvető volt. Péter végül elmondta: bár Angliába is elért a válság, szerin­te az átlagember nem tapasztal­ta meg azt a saját bőrén. ■wmun Eger ORTODOX Az Egri Orosz Nyelvi Klub és az Egri Kulturális és Művészeti Központ pénteken 17 órai kezdettel ortodox kará­csonyt tart a Bartakovics Béla Közösségi Ház nagytermében. A rendezvényen Fűrész János a pravoszláv templomok építészeti stílusairól tart előadást. Az ezt követő zenés irodalmi koncerten közreműködnek a Gárdonyi Gé­za Ciszterci Gimnázium tanulói, a Farkas Ferenc Zeneiskola és a Sanda Maria Gimnázium növen­dékei, tanárai, illetve az Orosz Nyelvi Klub tagjai. Eger vár A Dobó István Vármú­zeumban március 16-ig a téli nyitvatartási rend van érvény­ben. Hétfőn a kiállítások zárva tartanak, de a Hősök terme és a kazamata csoportosan vezetés­sel látogathatók a hét bármely napján. A történeti kiállítás hétfő kivételével mindennap megte­kinthető. A képtárat szombaton és vasárnap nézhetik meg az ér­deklődők. Hasznos tudnunk azt is, hogy az állandó tárlatokat tíz és tizenhat óra között lehet meg­tekinteni, a várkapuk 8 órától 17 óráig vannak nyitva. Eger FÉNYEK Eger Ünnepi Fé­nyei címmel hirdetett pályázatot az Egri Polgármesteri Hivatal, az Egri Lokálpatrióta Egylet, az Egri Városszépítő Egyesület és az ÉMÁSZ Egri Kirendeltsége. Pá­lyázni négy kategóriában: lakos­sági (házak, erkélyek, ablakok, kapuk), intézményi, szállodai, ét­termi és kereskedelmi egység kategóriákban lehetett. A ver­seny eredményhirdetését ma es­te öt órakor rendezik meg a Vá­rosházán. Egerszólát tervek A napokban összeült Kelemen Pálné vezeté­sével az Egerszólátért Közalapít­vány kuratóriuma. Előkészítették a hagyományos jótékonysági ala­pítványi bál programját. Ezt vár­hatóan február 6-án este rende­zik meg a kultúrházban. A bevé­telt a falu fejlesztésére fordítják. Heves megye ADÓ Január else­jétől számos adójogszabály megváltozott. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a Könyvelő Klub konzultációs előadásokat tart e témában. Január 13-án 10 órá­tól Gyöngyösön, a Mátra Party Kft. Irodaházban, míg január 14- én 10 órai kezdettel Egerben, a Hotel Koronában ismerteti a vál­tozásokat Gábriel Péter közgaz­dász, adószakértő. Egyre többen kérnek támogatást Egerben Több jármű is felborult a megye útjain Sötétben kellett ünnepelni üzemzavar A fák miatt hiányzott a közvilágítás Kálban Egyre többen keresik fel az egri Családsegítő Intézetet, különö­sen Ilyenkor, hideg téli időben, mert nem tudják kifizetni a számláikat, segítségre szorul­nak a mindennapi életükben. Az intézet dolgozói minden hoz­zájuk forduló problémájára igyekeznek megoldást találni, de ez nem jelenti azt, hogy kész­pénzt kapnak a rászorulók, vagy házhoz viszik a tűzifát.- Bár régebben ritkán ugyan, de előfordult, például á Szá­lában és Felnémeten, hogy ml magunk mentünk el megvenni a tüzelőt a rászorulónak, de nem ez az általános - magya­rázza Diószegi Lajosné, az inté­zetigazgatóhelyettese. - Mi úgy tudjuk támogatni a hozzánk for­dulókat, hogy eligazítjuk őket, hová fordulhatnak, segítjük az ügyintézésben, a kérelem be­adásában. Nekünk ugyanis csak minimális belső segélykeretünk van, a többit a városi önkor­mányzat intézi. Ám a hivataltól sem pénzben kapják meg a jogosultak a szá­mukra megítélt támogatást, ha­nem az összeget az önkormány­zat átutalja a közüzemi, például a gáz-, illetve áramszolgáltató, vagy lakbér esetén az EVAT ZRT. számlájára. A segítséget igénylők nagy számát jól mutatja, hogy már karácsony előtt kimerült az er­re a célra szánt keret. ■ SzK A tegnapi nap folyamán baleset történt az M3-as autópályán is. A Nyíregyháza felé vezető sáv­ban, a 112-es kilométerszelvény­ben tegnap reggel egy személy- gépkocsi vezetője próbált meg­előzni egy teherjárművet, a ma­nőver során azonban összeüt­köztek. A személyautó megpör- dült, majd a belső sávban állt meg. Ebbe a járműbe még egy másik, végül a korlátnak csa­pódó kocsi is beleszaladt - is­mertette a történteket a rendőr­ség szóvivője. Senkinek nem esett baja, csu­pán a járművekben keletkezett anyagi kár. A mentési munkála­tok, illetve a helyszínelés idejé­re a belső sávot lezárták. ■ Az ünnepek óta, karácsonytól, szentestétől nincs közvilágítás a település egy részén - jelezték olvasóink Kálból. Telefonálóink szerint a korán sötétedő téli idő­szakban komoly problémát okoz, ha nem látni egy-egy utcá­ban. Akadt, aki alig tudott kitér­ni a hátulról közelítő autó elől, s volt olyan Idős ember is, aki el­esett a sötétben. Természetesen megkeresték már a problémával az áramszolgáltató céget, ám saj­nos nem sikerült végleges meg­oldást találni a gondra, csak ide- ig-óráig működött ismét a közvi­lágítás. Úgy tudjuk, a nehézség a Könyves Kálmán, az Árnyas és a Kinizsi utcák egy részét, illet­ve a posta környékét érintette. Tompa Vilmos szerint igen gyor­san végeznek a munkával Lapunk érdeklődésére Tompa Vilmos, a község polgármestere elmondta: az ÉMÁSZ-szal egyez­tetve a jövő héten kedden várha­tóan véglegesen sikerül elhárí­tani a zavart. Az alapvető prob­léma az, hogy az évek folyamán a fák ágai több helyütt a villany- vezetékek közé nőttek. Össze­sen nyolc fát kell eltávolítani a településen. A munkát három szakember bevonásával végzik majd el ja­nuár 12-én. Ezen a napon áram­szünet lesz a falu egy részén, az úgynevezett Újtelepen, de Tom­pa Vilmos szavai szerint felte­hetőleg nem tart majd sokáig a fák kivágása, talán egy órára sem lesz szükség hozzá. ■ C A i

Next

/
Thumbnails
Contents