Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-29 / 24. szám

4 EGYPERCES INTERJÚ A jegyzők már készülnek a választásra A köztársasági elnök január 22-én kitűzte a választás időpontját. Ezzel az aktussal elkezdődött Heves megyé­ben is a helyi választási iro­dák vezetőinek a felkészíté­se, melynek első lépéseként tegnap jegyzői értekezletet tartottak. Dr. Benkár József megyei főjegyzőt a tanácsko­zásról kérdeztük.- Milyen célokat szolgált a jegyzői értekezlet?- A mindenkori főjegyző feladata és kompetenciája a helyi választási irodák veze­tőinek - akik nem mások, mint a települések jegyzői - felkészítése a választásokra. Ez a tegnapi volt az első alka­lom a feladatok sorában. Gyakorlatilag a kitűzéstől az első napig tartó tennivalókat vettük számba.- Voltak-e olyan kérdések, amelyekre fokozott figyel­met fordítottak?- Természetesen. Külön is felhívtuk a figyelmet a név­jegyzékek pontos vezetésére, illetve az igazolások kérdésé­re. Ez az első olyan kétfordu­lós választás ugyanis, amikor a lakóhelytől távol, igazolás­sal szavazók a második for­dulóban már nem voksolhat­nak abban az esetben, ha sa­ját lakóhelyükön az első for­dulóban érvényes és eredmé­nyes volt a szavazás. Ez abból az elvből fakad, hogy minden választópolgár csak egy mandátum létrehozásában működhet közre.- Más újdonsággal is kell számolnunk?- Törvénymódosítás kap­csán újra lehet szavazni a külképviseleteken. Ehhez a lehető­séghez március 19-ig kérhető a névj egy- zékbe való felvétel. A főjegyző feladata és kompeten­ciája a fel­készítés. MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 29., PÉNTEK Eletet menteni katartikus érzés egy orvos arca Kollégái is elismerik a sebész képességét és szak AHét Ijmbere Dr. Ferencz Péter nevét már jól ismerik a gyön­gyösiek, ám a sebész fő­orvos munkássága leg­utóbb a közvélemény ér: deklődését is felkeltette. Nem véletlenül, hiszen az orvos egyedülálló teljesít­ményt nyújtott. Nagyon sok visszajelzés érkezett, a kollégák, íg\ például Erdélyi Béla érsebész is gratulált, akivel az operáció alatt telefonon konzultáltam. Juhász Marianna- Nemrég az egész országot bejárta a hír, hogy bár nem szakterülete, de vállalta, hogy egy betegén bravúros érsebé­szeti beavatkozást hajt végre, megmentve ezzel a páciens életét. Milyen a műtét vissz­hangja szakmai körökben?- Sok visszajelzés érkezett, a kollégák, így Erdélyi Béla egri érsebész is gratulált, akivel az operáció alatt telefonon konzul­táltam. Ő tudja jól, hogy nem egy egyszerű beavatkozásról volt szó. A dolog érdekessége, hogy még mindig nem tudjuk, hogy mi okozhatta az érsérülést.- Pályafutásának egy fontos állomása ez a műtét?- Ezen sokat gondolkodtam. Úgy jó operálni, ha tudom, mit fogok találni odabent. Ebben az esetben nem így volt, az operá­ció közben kellett megtalálni, mi a baj. Ez a műtét ebből a szem­pontból egyedi, de technikailag egy hatalmas pajzsmirigyet el­távolítani nehezebb. Az érsebé­szeti beavatkozás mindenkép­pen fontos állomás.- Milyen érzés életet menteni?- Minden eset más és új. Ad­dig, amíg az életveszélyt nem si­kerül elhárítani, hatalmas fe­szültséget jelent, és nyilván féle­lem is van bennünk azért, hogy mi lesz, ha nem tudjuk a problé­mát megoldani, amire sokszor csak percek állnak rendelkezé­sünkre. Ezért nem mindegy, ho­gyan határoz az ember és mit csinál. Egy biztos, hideg fejjel kell dönteni, és nem szabad, hogy remegjen a kezünk. Ha Dr. Ferencz Péter arra törekszik, hogy betegeit mindig a legjobb tudása szerint, szövődménymentesen lássa el, hogy a páciensek meggyógyulhassanak megoldom a nehézséget, az egy katartikus érzést okoz, ami min­dent kárpótol. Egy hosszabb mű­tét után, ami igénybe veszi a koncentrációs képességemet, nagyon elfáradok. Ilyenkor sze­retnék egy kicsit pihenni, ma­gam lenni. Erre vagy van idő, vagy nincs. Általában nincs, mert jön a következő feladat.- Hogy telik egy napja?- Reggel 7 óra körül érkezem a kórházba, az osztályos vizit előtt levizitelem a saját betegeimet. Ez­után jön a nagyvizit, minden be­tegről részletesen beszélünk a kollégákkal, utána, péntek kivéte­lével, megyünk a műtőbe. Az ope-. rációk után jön az osztályos admi­nisztráció, majd egy újabb vizit vagy szakrendelés. Én az emlő­rendelést csinálom, mert onkoló­giából is van szakvizsgám. Ha­vonta még 4-5 ügyeletet is válla­lok, ezeken a napokon reggeltől másnap délutánig dolgozom.- Mindig orvos akart lenni?- Ha visszagondolok, akkor hatéves koromtól csak erre em­lékszem. Édesapám állatorvos volt, aki a körzeti orvossal jó ba­rátságban volt, így közelről lát­hattam a munkáját, ami nagyon DR. FERENCZ PÉTER SZÜLETÉSI HELY: Miskolc pályafutása: Orvosi diplo­máját 1983-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte. 1987-ben sebészet­ből, 2004-ben pedig klinikai onkológiából tett szakvizs­gát. Pályáját a Bugát Pál Kórház sebészetének gyakor­nokaként kezdte. A Magyar Sebész Társaság, a Magyar Onkológusok Társasága és a Magyar Klinikai Onkológi­ai Társaság tagja. Sebészeti és onkológiai kongresszusok rendszeres előadója, főleg az emlőrák sebészi és onko­lógiai ellátása tárgykörében. Az általános sebészeten be­lül fő szakterületei az eml& és pajzsmirigyműtétek, illet­ve a laparoszkópos beavat­kozások. megtetszett. Eldöntöttem, én is körzeti orvos leszek. De a sors máshogy hozta. A sebészet volt a másik, amit el tudtam magam­nak képzelni, és annak idején Gyöngyösön Niedermüller Fe­renc főorvos az emberségével, tu­dásával és pontosságával meg is határozta a döntésemet, mert megszerettette velem a sebésze­tet. Az ő útmutatása szerint a gyöngyösi kórházban én szak­vizsgáztam utoljára sebészetből. A főorvos utódjától, Gál István professzortól pedig a szakma, az onkológia tiszteletét tanultam. A munkájának köszönhetően, amit mi továbbviszünk, kórházunk­ban sokszor a legmodernebb ke­zeléseket kapták a daganatos be­tegek, és a sikert a túlélésük bi­zonyítja. Van olyan beteg, aki húsz éve jár hozzám kontrollra, és hálistennek jól van.- A családjában van még vala­ki, aki gyógyítómunkát végez?- A feleségem, Fister Katalin- szintén Gyöngyösön - gyer­mekorvos. Két gyermekünk van, a fiunk 25 éves, ő közgaz­dász egy multinál, a lányunk 24 éves, most végez a kommuniká­ciós főiskolán. Ők nem az orvo­si pályát választották.- Ha nem dolgozik, akkor mi­vel tölti a szabadidejét?- A markazi tónál van egy kis nyaralónk, ott szeretek horgász­ni, de mivel ez egy elég statikus tevékenység, kerékpározni is szoktam. Igaz, ezt tavaly eléggé elhanyagoltam, de majd most odafigyelek, hogy sportoljak.- Mindig Gyöngyösön élt?- A diplomám megszerzése óta ebben a városban dolgozom, de Miskolcon születtem. Én eddig ti­zenkét helyen laktam az ország­ban, az Alföldtől a Dunántúlig mindenfelé. Annak idején volt, hogy a szüleimnek a megélhetés miatt, volt, hogy az 1956-os forra­dalom leverése után kellett köl­tözniük. A feleségemet az egyete­men ismertem meg, az ő család­ja gyöngyösi. így kerültem ide, de ma már nyugodtam mondha­tom: gyöngyösinek érzem ma­gam, idevalósinak számítok. *^*«^*tt^&««§*«»*<»*«*»*'^*#**'§ DR. KATONA MIKLÓS Bükkszék háziorvosának nyugdíjba vonulása alkalmából Hát elérkezett a nap, az utolsó rendelési óra, hogy ajkunk még egyszer nyílhat panaszszóra. De sokat hallottad, hogy doktor úr, itt, meg itt fáj, De ez az utolsó sóhajunk feléd, lehet, hogy legjobban már Neked fáj. E szép hivatásod itt 40 év után véget ért. Tudjuk, hogy hosszú volt ez az út, de ugye mennyi szépet rejt a múlt! Most, hogy a múltba ezerszer vissza-visszanézel, Szemeidben ugye mennyi könnycsepp jelenik meg! Mennyi beteget meggyógyítottál, sajgó sebekre enyhet adtál. Meghallgattad, kinek lelke romba dőlt, vigasztaltad a szenvedőt. Ha kiáltotta baj, siettél, hogy szűnjön, Hogy a Te szívfájdalmad ezzel is kisebbnek tűnjön. Tudod, a búcsúzás egy nagyon nehéz szerep, Most valakinek átadod a helyed. Mosolyogsz, könnyezel, mert ott benn valami mégiscsak fáj, Aztán fogod a kis táskád, és boldogan döcögsz tovább az élet vonatán. Hogy eztán már otthon maradsz, nem lesz több jaj meg panasz. Otthon mindent megcsinálhatsz, fátmetszhetsz, vagy kapálhatsz. S ott lesz veled minden napra unokáid cserfes hangja. 1 Játszhatsz ve[ük eleget, húzhatják majd kezedet. g Játszóházból az Érsekkertbe vezet Téged Adi s Eszterke! Kedves Doki! Jó barátom! Köszönjük a gyógyításod! Búcsúzóul azt kívánom, éljél hosszú életet, Boldog NYUGDÍJAS ÉVEKET! Barátsággal Major Ferenc Nagyvisnyón kevés a pénz, de sok a feladat Nem ad okot derűlátásra Nagyvisnyó idei költségvetési terve. Csőgér Bálint polgármes­ter elmondta, hogy az előterjesz­tést első fordulóban már megtár­gyalta a képviselő-testület. Több, mint 15 millió forint a működé­si forráshiányuk. Vagyis, nagy valószínűséggel arra is hitelt kell felvenniük, hogy biztosítsák a közvilágítást, az iskola fűtését, a dolgozók megkaphassák a bérü­ket, a segélyezettek a segélyüket és a rászorulók az ebédjüket. Ennek oka - indokolta a nagy- visnyói polgármester -, hogy évek óta folyamatosan csökken­nek a normatívák, miközben je­lentősen megemelkedtek a szol­gáltatási díjak. A költségvetési tervből az is kitűnik, hogy a fejlesztési for­ráshiányuk is 8 millió forint. Ez azt jelenti, ha év közben nem si­kerül pénzt bevonni, akár „önhikisként”, akkor fejlesztési hitelre is szükségük lesz. Mert a már megnyert pályázatukhoz - a kistérségi kamerarendszer kiépítéséhez - biztosítani kell az önerőt. A településen lévő au­tóbusz-megállókat is fel kell újí­tani, ehhez ugyancsak pályáza­tot nyújtanak be, miközben a költségek tíz százalékát, 1,2 mil­liót a falunak kell vállalnia. A művelődési házak mintájára ké­szülő úgynevezett integrált kö­zösségi szolgáltató tér kialakítá­sához is pénz kellene. ■ Látjuk a barázdát, mit az élet szántott, Nehézségekkel telt évek rajzolták a ráncot. Mindkét kezed érettünk lett kérges Meghálálni ezt mi nem tudjuk Néked. Lassan már felettünk Is eljárnak az évek, Kérjük a ló Istent, adjon erőt Néked Hogy még soká köszönthessünk Téged!” Komlón SZÉCSI JENŐ 70. születésnapja alkalmából köszönti fnlesóeo. lánvai. voioi. unokái íllllDETE öfEL VÉTEL TELEFONON: HÉTKÖZNAP 8-TÓL 16-IG, PÉNTEKI NAPOKON 8-TÓL 15 ÓRÁIG s ; r s ) r v r UK Helyből a legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents