Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-29 / 24. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 29., PÉNTEK A gyerek nem csak egy játékbaba örökbefogadás A döntés életre szóló, bár került már vissza kamasz az intézetbe Szívszorító látni a katasztrófa sújtotta Haitiről készült felvételeket. Heves megyéből is volt már érdeklődő, aki örökbe fogadna ottani gyereket. Négyessy Zita Az örökbefogadás életre szóló döntés. Nem vezethetnek bennünket a pillanatnyi érzelmek, a sajnálat, szánalom. Kelemen Margó, a Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézménye örökbefogadási tanácsadója elmondta, hogy hónapokba telik, míg a törvény szabályai szerint megállapíthatják a kérelmezőkről: alkalmasak-e örökbe fogadó szülőknek. A jelentkezéstől számított két hónapon belül környezettanulmány készül a lakókörnyezetről, orvosi és pszichológiai vizsgálat vár rájuk, majd ■ Az esélye annak, hogy valaki örökbefogadóhoz kerüljön 9 éves kora után, nagyon kicsi. örökbefogadási tanácsadáson, s 21 órás tanfolyamon kell részt venniük. Magyarországon egyedülálló is örökbe fogadhat. Az élettársi kapcsolatban élők esetében csak az egyikük nevén fut az ügymenet, s a gyermek anyakönyvébe 1 nem kerülhet a pár másik tagja, hanem egy képzelt személy adatait írják be. Ezért volt már arra is példa, hogy az élettársak azért döntöttek a házasság mellett, hogy közösen fogadhassanak örökbe egy apróságot. Az örökbefogadási procedúra 3-8 hónapba is beletelhet. Időközben kristályosodhat ki az örökbefogadóban az elhatározás. Átgondolhatja, melyik az a korhatár, amit még elfogad. Beszélgethet a környezetével, érzékelheti a visszajelzéseket. Minden bizonnyal lesznek, akik figyelmeztetik: ne csak egy bűbájos csecsemőt lásson maga előtt, gondoljon rá, hogy óvodás és kamasz lesz belőle, akivel adódhatnak később nehezebb nevelési helyzetek. Új szülőkkel új hazát is kaphat az örökbefogadott Oly helyesek ezek az elárvult, részvétet ébresztő gyerekek. Az ember késztetést érez arra, hogy magához vegye őket. s gondoskodjon róluk Senki ne induljon Haitire gyermekért! AZ ELMÚLT NAPOKBAN a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia Titkársága, a Genfi Nemzetközi Szociális Szolgálat, a Családjukat Elvesztett Gyermekek Jogait Védő Nemzetközi Központ is tájékoztatást adott ki a földrengés sújtotta Haitin élő gyermekek örökbefogadásával kapcsolatban. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet örökbefogadási eljárásokat indítani mindaddig, amíg Haiti közigazgatási és jogi rendszerét helyre nem állítják. A gyermekek személy- azonosságának, családi helyzetének tisztázására sincs lehetőség. Ez a gyermekek jogainak súlyos megsértéséhez vezethet, előfordulhat illegális örökbefogadás, gyermekkereskedelem. KELEMEN MARGÓ (képünkön) kérdésünkre elmondta, Heves megyéből is volt már érdeklő dő, aki szívesen magához venne egy Haitin élő árvát. A szakember nem tehetett mást: a szakminisztériumhoz irányította az illetőt. A nemzetközi örökbefogadásnál tudni kell, hogy egy idegen ország, mint Haiti, milyen feltételekkel adja oda a gyermeket egy másik állam polgárának. Amikor magyar gyerek kerül külÖrökbefogadás után elvileg létezik visszaút, az felbontható, de erre nagyon ritkán kerül sor. Azért előfordult, hogy kamasz- korban visszakerült az örökbefogadott a gyermekvédelmi rendszerbe. A jelentkezők lehetőleg az újszülötteket keresik. Emellett még a 3-4 éves korú kicsikre is szívesen adnak be kérelmet. Elvétve fordul elő, hogy valaki magasabb életkort ír a kérvénybe, illetve egészségileg károsodott gyermeket is elfogad. Az esélye annak, hogy valaki örökbefogadóhoz kerüljön 9 éves kora után, nagyöri'kídsi. A nyugat-európai országokból nyitottak a magyar gyerekek befogadására. Olaszok, németek, hollandok, norvégok, franciák és spanyolok jönnek értük, ha nem sikerül itthon örökbefogadókat találni számukra. A jelentkezők tisztában vannak azzal, hogy tíz év körüli gyereket ajánlanak majd nekik. Vannak, akik a sérültet is elfogadják, ebben az esetben általában alacsonyabb életkort határoznak meg. Magasabb életkorban a gyerek is véleményt mond arról, hogy elfogadja-e a szülőket. Előfordul, hogy az örökbefogadás tényétől is elzárkózik, nem is akar találkozni az örökbefogadó szülőkkel. Ragaszkodik az eddig kialakult kapcsolataihoz, barátaihoz, fél a változástól. Az örökbe adható gyerekekről a leföldre, akkor az örökbe fogadó szülőnek kell elfogadnia azokat a szabályokat, amelyek nálunk honosak. Magyarország aláírta a Hágai Egyezményt, amely rendezi a nemzetközi örökbefogadásokat. Ennek szellemében hozták létre a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a Központi Hatóságot. A külföldieknek ide kell benyújtaniuk a kéri relmüket, csatolni hazájuk hatóságainak igazolásait, köztük az elvi engedélyt, hogy az államuk is befogadja a magyar gyereket. Örökbefogadás Heves megyében 2008-ban A városi gyámhivatalok által engedélyezett örökbefogadás 29- ebből külföldi állampolgár 10 Örökbefogadásra váró házaspár 30 Örökbefogadásra váró egyedülálló 3 Örökbefogadásra váró gyermek 57 * Megjegyzés: a 2009. évi adatokat márciusig összesítik. FORRÁS: ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL endő szülő minél több adatot szeretne megtudni. Tájékoztatást kapnak a gyermek egészségi állapotáról, milyen körülmények közül kerültek az intézménybe, a családjukban előfordult - a szolgálat által is ismert - terheltségről, alkoholizmusról, más szenvedélybetegségről, fogyatékosságról. Ha a felajánlott gyermeket nem fogadja el a kérelmező, nyilatkozhat ennek okáról. Az újabb kiajánlásnál ezeket az indokokat figyelembe veszik. Mindig egy team dönt a megfelelő szülő kiválasztásáról, amelyben részt vesz a gyermek gyámja, a szakszolgálat pszichológusa és az örökbefogadási tanácsadó. ma II ön külföldi vagy csak magyar gyemieket fogadna örökbe? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOLhu ws/ A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. ABASÁRTÓL Domoszló tánc Év eleji hagyományos táncos gálaműsorát mutatja be ma 18 órától a művelődési házban a Jázmin néptáncegyüttes. A művészeti csoport régi és új koreográfiákkal ajándékozza meg a közönséget. A fiatal felnőttekből álló csapat mellett az utánpótlás-csoportok is színpadra lépnek. Eger BEMUTATÓ Kereszténység, közéletiség, média elnevezéssel szervezi meg a „Miért hiszek?” című kötetbemutatót a Végvár Polgári Körök január 29-ére, péntekre. Az esemény a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium dísztermében este 6 órakor kezdődik. A beszélgetőtársak dr. Surján László EP-képviselő és Pálffy István újságíró lesznek. Egerbakta GAZDASÁG Az önkormányzat pénzügyi bizottsága már első ütemben elfogadta a település idei költségvetését. A tervezet február 4-én, 17 órakor kerül a polgármesteri hivatalban a képviselő-testület elé. Hosszas tanácskozás várható, hogy végül egyenlőségjel kerülhessen a bevételi és a kiadási oldal végösszegei közé. Egerszalók hasznosítás Két éve zárták be a faluban az általános iskolát. Az épület mindeddig üresen állt, hasznosítása nem sikerült. Hanem most bérlőkre lelt az önkormányzat. A Green Zéró Kft. költözött oda Egerből. A cég fő profilja három- dimenziós animációs filmek gyártása, valamint az ezek alkotásához szükséges technikai eszközök fejlesztése. Gyöngyös ALMANACH Gyöngyös Város Barátainak Köre almanachban mutatja be a civil közösség tagjait, munkásságát. Akik szeretnék jobban megismerni a helyi kulturális és közéletben jelentős szerepet vállaló egyesület életét, a Fő téri könyvesboltban hozzájuthatnak a kiadványhoz. Hatvan FÓRUM Az 1849-es tavaszi hadjárat hatvani csatájában elesett hősök emlékművéről rendez lakossági fórumot a polgár- mesteri hivatal főépítészi irodája. A február 2-án, kedden 17 óra 30 perckor a városháza emeleti nagytermében megtartandó eseményen az érdeklődők tájékozód- , hatnak az emlékmű környezetének eddigi és tervezett feltárásáról, illetve új helyéről. Lehetőség nyílik a tervek megvitatására, továbbá az esetleges alternatívák közös megbeszélésére is. Meghalt a segítségre váró mentőbaleset Vizsgálják, ki okozta a karambolt Mint arról a Hírlap csütörtöki számában beszámolt, szerdán balesetet szenvedett az a mentőautó, amelyiket egy eszméletlen beteghez riasztottak szerdán délután Egerszólátra. A szirénázó kocsi az Egri Mentőállomásról indult útnak, ám a Vörösmarty és a Rózsa Károly utca kereszteződésénél egy személyautóval ütközött. Az utóbbit vezető siroki fiatalember nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a járműből. A két mentős csupán könnyebben sérült meg. Csathó Mónika, az Egri Mentőállomás vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy az egerszóláti beteg sajnos elhunyt. A háziorvos megkezdte az ellátását, a baleset után rögtön újabb mentőjármű indult hozzá. Azt, hogy a beteg halálában volt-e szerepe a balesetnek, s ha igen, milyen mértékben, egyelőre nem lehet tudni. A karambolozó mentőben az első becslések szerint 1-1,2 millió forintos kár keletkezett. A javításán már dolgoznak. Szerencsére a felszerelését alkotó nagy értékű berendezések nem rongálódtak meg. Ezeket most egy tartalék autóba telepítették át, a szervizmunkák befejezéséig ez helyettesíti az eredeti kocsit. A rendőrség tájékoztatása szerint a mentőautó megkülönböztető hang- és fényjelzést használt, s a kereszteződés előtt lassított is. A mentősöknek ezt az állítását a szemtanúk elbeszélése is megerősíti. A személygépkocsi zöld jelzés mellett, tehát szabályosan kanyarodott az útra, ám a sofőrje nem hallotta a sziréna hangját, egyelőre nem tudni, miért. A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen az ügyben. ■ ■ Még nem tudni, a beteg halálában szerepe volt- e a balesetnek. Zöld út az új centrumnak fejlesztés Végre hasznosítható lesz a körei termálvíz Egy négycsillagos szálloda ellátási színvonalának megfelelő szolgáltatást nyújt majd elkészülte után a kiskörei rehabilitációs és prevenciós központ. A termálvíz hasznosítására épülő intézmény egyszerre szolgálja a későbbiekben a beutaltak és a magánbetegek gyógyulását, egészségmegőrzését.- A termálkút hasznosítására alakult ingatlankezelő szövetkezet szétesett, s így hamarosan ismét önkormányzati tulajdonba kerül a terület - jelezte Szén József, Kisköre polgármestere, aki hozzátette: azzal, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérség pályázatában eredményt hirdettek, megnyílt az út a fejlesztés előtt. A 660 millió forintos beruházásból 594 millió forintot nyert el az önkormányzat, az önerő így 60 millió. A rehabilitációs komplexum az építkezés két éve alatt száz munkást foglalkoztathat, s ugyanennyinek nyújt majd munkát az elkészülte után is. A létesítmény a hajdúszobosz- lói medence termálvizét hasznosítja, vagyis ugyanazon betegségek gyógyítására, kezelésére szolgál, mint a híres alföldi fürdőhely. A leghátrányosabb helyzetű térségeknek juttatott ösz- szegből a város 251 milliót nyert a kultúrház megépítésére is. Ezen pályázatukat március 1-jéig kell beadni. ■ Szén József: Két év alatt elkészülhet a termálvizes fi 4