Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-13 / 10. szám
2010. JANUÁR 13., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Hatvan gyerekeknek január 23-án és 25-én megyei gyermekprogram lesz a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Mindkét esemény uniós pályázati támogatásból valósul meg. Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Benedek Elek-rejt- vényfüzet értékelése. Ezt a játékot Heves megye területére hirdette meg az intézmény tavaly szeptemberben. Hétfőn 10 órától tartják meg a Bőd Péter könyvtárhasználati vetélkedőt, szintén gyerekeknek. A megye szinte minden városából érkeznek versenyzők, akik arról adnak számot, miként tudnak eligazodni a bibliotékában. Heves megye akadémia idősek Akadémiáját tartanak január 15- én, pénteken délelőtt 10 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A rendezvényen előadást tart Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, illetve Bodolainé Szabó Magdolna, az Észak-magyarországi Regionális Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság igazgatója. Heves megye versmondás ötágú síp üzenete címmel versmondó versenyt hirdet a magyar kultúra napja alkalmából január 30-ra az Egri Kulturális és Művészeti Központ Forrás Gyermek- és Ifjúsági Háza. A rendezvény résztvevői 7-8. osztályos tanulók, kisgimnazisták és határon túli diákok lehetnek. Iskolánként ketten nevezhetnek magyar költők verseivel, amelyeket 5-5 percben adnak elő. Jelentkezni kitöltött nevezési lappal lehet január 22-ig a Forrás címén: Eger 3300, Bartók Béla tér 6. Istenmezeje szemléznek az Észak-Heves Vidékfejlődéséért Közhasznú Egyesülethez (ÉVIKE) a legutóbb harminchárom vidék- fejlesztési pályázat érkezett be a pétervásárai és a bélapátfalvai kistérségből. A szervezet munkatársai a napokban személyesen is felkeresik a pályázókat, hogy helyszíni szemlén győződjenek meg a tervezett beruházások lét- jogosultságáról, a pályázatok tartalmának hitelességéről. Tamaméra emlékezés január 14-én, csütörtökön 17 órakor a Tarnaméráért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tagjai a Don-kanyarban elesett áldozatokra emlékeznek. A rendezvényen, melynek helyszíne a tarnamérai templom lesz, ünnepi gondolatokat mond Szőke József esperes. Vonat előtt nincs akadály baleset Az életével játszik, aki meggondolatlanul a sínre hajt A vonatnak nem egy személyautó, de még egy kamion sem lehet akadály - mondta a hétvégi ludasi vonatbalesettel kapcsolatban egy mozdonyvezető. Juhász Marianna A helyszíni szemle adatai szerint a piros jelzés és a leengedett félsorompó ellenére hajtott át a vasúti átjárón szombaton este az a sofőr, aki egyik utasával azonnal életét vesztette, amikor összeütközött a Ludason áthaladó Inter- Cityvel. Hogy a huszonéves fiatalember miért döntött úgy, hogy a átvág a síneken, a szakértőknek kell kideríteniük. De létezhet-e arra magyarázat, hogy a fiatalok miért akarták felvenni a versenyt egy száguldó, többtonnás mozdonnyal és a teljes szerelvénnyel? ■ A sínre kerülő járművet úgy görgeti maga előtt, mint én a focilabdát. A ludasi baleset helyszínén készült fotók megdöbbentőek. A ri- pityára tört autónak ép darabja szinte nem is maradt. Nem is maradhatott, hiszen a 80 tonnás mozdony a tehetetlenségi erő miatt több száz méteren maga előtt tolta a személyautót, majd a fizika törvényei szerint szinte maga alá gyűrte.- Ludas térségében 120 kilométeres sebességgel haladhatott az InterCity. Bár az IC már mágnesfékkel lassít, a fékútja még így is 400 méter, ezért szinte lehetetlen lett volna megállnia a vasúü átjáró előtt. A helyzetet nem csupán a sebesség és a pályaviszonyok súlyosbították, hanem az is, hogy a baleset este, sötétben történt. Az autó sofőrje nem számolt azzal, hogy egy InterCity közeledik, ami sokkal gyorsabb, mint egy tehervonat. Ahogy pirosra vált a lámpa, gyorsabban ott terem az átjárónál - vélekedett egy neve elhallgatását kérő egykori mozdonyvezető. Informátorunktól megtudtuk, hogy egy mozdonyvezető átlagosan 25-30 évig dolgozik, és nagyon szerencsés az a masiniszta, aki megússza balesetek nélkül. A szakmában van olyan, akinek „csak” egy öngyilkos jutott, de akad olyan is, aki 15-ször gázolt saját hibáján kívül. Az autósok sajnos a kelleténél gyakrabban megszegik a KRESZ előírásait, és megkísérlik, hogy a tilos jelzés ellenére is a sínekre hajtsanak Ludason elkerülhetetlen volt a baleset, így a vonat alá került autó ripityá- ra tört, valójában egyetlen ép darabja sem maradt meg a kocsinak Szakértők vizsgálják, mi történt Ludason A SZOMBATI VASÚTI BALESETET igazságügyi-műszaki szakértő és vasútbiztonsági szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. Egy szemtanú elmondása szerint a szerencsétlenül járt autós több, a pirosnál várakozó kocsit is kikerült, mielőtt a sínekre hajtott. Ám a rendőrségnek egyelőre erről nincsenek információi. Halálos vasúti balesetek Hevesben 2008: Gyöngyös, 5 halálos áldozat 2009: Eger, 1 halálos áldozat 2010: Ludas, 2 halálos áldozat- Ezek a szerencsétlenségek mindenkit megviselnek, de egyetlen vezető sem veheti a lelkére, mert a vonatot nem egyszerű megállítani. Az észlelés, a fékezés és a fékhatás kialakulása másodperceket vesz Igénybe. Ez kevés ahhoz, hogy a bajt meg lehessen előzni, ám ahhoz elég, hogy életekbe kerüljön az autós, a gyalogos, biciklis meggondolatlan tette. A vonatnak nem hogy egy személyautó, de egy kamion sem jelent akadályt. A sínre kerülő járművet úgy görgeti maga előtt, mint én a focilabdát - összegezte tapasztalatait a mozdonyvezető. Erdélyi Róbert, a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára minden esetben óvatosságra inti a vasúti átjáróban közlekedőket. A szakember az új KRESZ-szabályok mellett arra is felhívta a figyelmet, a fehéren villogó jelzőlámpa nem azt jelenti, hogy nem jön a vonat, hanem azt, hogy a berendezés működik. Ezért mindig meg kell győződni arról, biztonságosan át tudunk-e jutni a vasúti átjárón. Ha piros a lámpa vagy a sorompók le vannak engedve, akkor még a megkülönböztető jelzést használó jármű sem hajthat át a síneken. A rendőrök gyakran tapasztalják, hogy lakott területen a gyalogosok és a biciklisek előszeretettel átmennek a vasúton a tilos jelzés ellenére. ÁLLÁSPONT Szabályok és józan ész egy holttest mindig borzalmas látvány. Kiváltképp, ha a felismerhetetlenségig ron- csolódott, s még inkább, ha tudni lehet róla, hogy pár pillanattal korábban még egy fiatal, élő ember volt. Most meg már csak adat a jegyzőkönyvben: az ütközési ponttól nyolcvan méterre feltalált holttest. Pont. akadnak, akik ebből is gúnyt űznek, lelkűk rajta. Mint ahogy azoknak is, akik a ludasi balesetből szinte órák alatt roma-magyar viszályt szítottak. Ez most mellékszál, hülye világban a leghülyébbek a leghatékonyabbak. Erre kár szót vesztegetni. És sajnos alighanem arra is fölösleges fecsérelni a betűket, hogy a szabályok nem passzióból születnek. Hogy ami tilos, az valamiért tilos. Például azért, mert a tilalom megszegésébe bele lehet halni. a KRESZ változásával is próbálták összefüggésbe hozni a tragédiát, azóta már tudjuk: nincs ilyen szál. Sem a régi, sem az új szabályozás nem engedi, hogy a lezárt sorompót megkerülve hajtson a sínekre az autós. A legszigorúbb tiltás sem ér semmit, ha nincs józan ész és belátás. Márpedig sokszor nincs. Ugye, mindenki találkozott már orrig érő ködben százzal tépő kocsival, látott az autópályán a 130-cal „cammogót” levillo- gókat, a fagyos-vizes úton előzőket, kereszteződésben piroson áthajtókat, zebra előtt kövér gázt nyomókat. ők is emberek. Élő, gondolkodó lények. Mint mi. Akik a vékony falú konzervdobozban csücsülve hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a nagy sietség vége bármikor sokkal kisebb doboz lehet. Feltéve, hogy ösz- sze tudnak szedni. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Nyertest hirdettek a Líceum-projektben pályázat Jobb árajánlatával a Hunép-Imola konzorcium a kivitelező Ekszertolvaj nyomába eredt a bátor bolti eladó Dr. Kis-Tóth Lajos, az egri Esz- terházy Károly Főiskola rektorhelyettese, közbeszerzési bizottsági elnök az intézmény sajtótájékoztatóján ismertette a Líceum a természettudományért pályázat keretében megvalósuló beruházás kivitelezőjére tett bizottsági javaslatot. Eszerint az első fordulón korábban túljutott két pályázó, a Magyar Építő Zrt., valamint a Hunép Universal Kft. és az Imola Építőipari Szolgáltató alkotta konzorcium közül - a bizottsági tagok egyhangú szavazásával - ez utóbbit javasolják nyertesként kihirdetni. Ezt követően dr. Hauser Zoltán, az EKF rektora meghozta A természettudomány oktatását segítő programban megújul a Líceum is döntését és kihirdette az eredményt. Ennek értelmében a Hunép-Imola konzorcium ajánlatát fogadta el. A pályázat elbírálásához kapcsolódó tájékoztató szerint a konzorcium az ajánlatok súlyozott mérlegelésekor főleg jobb árajánlatával - 3,11 milliárd forint a 3,559 milliárd- dal szemben - nyerte el a bizottság egyhangú támogatását. A teljes Líceum-projekt egyébként 5,303 milliárd forintból valósul meg. A mostani közbeszerzés kifejezetten az építési munkálatokra szólt. A program további elemeinek kivitelezőit más közbeszerzések, közöttük központosított eljárások keretében választják ki. ■- Egy vastag aranyláncot szeretnék vásárolni - közölte óhaját az elárusítóval az a férfi, aki hétfőn kora este keresett fel egy egri ékszerüzletet. Kérésének eleget téve az eladó több ékszert is megmutatott neki: a láncokat egy tálcán a pultra tette, hogy a „vevő” megnézhesse azokat. A vásárlást csak színlelő idegen azonban lekapta az ékszertartót, majd elszaladt vele. Mint arról tegnap Soltész Bálint r. százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője beszámolt, a bolti alkalmazott a 20 ékszerrel kereket oldó tolvaj után eredt, ám az egérutat nyert. Az ellopott láncok miatt 4-4,5 millió forintos kár érte az üzletet. Az Egri Rendőrkapitányság különösen nagy értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A tolvaj nem először járt a boltban. Az előző hónapban is vastag aranyláncok után érdeklődött, ám akkor a nézelődésnél több nem történt, amiben az üzletben tartózkodó vevőknek is szerepük lehetett. Novemberben egy demjéni házból 3,6 millió forint értékben loptak el ékszereket, a két ünnep között Mátraderecskéről 8 millió forintos zsákmánnyal távozott egy betörő. Utóbbi esetben aranyat és készpénzt egyaránt eltulajdonított a tolvaj. ■