Heves Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-02 / 1. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nagyüzemet tartottak a mentősök Megyénkben 59 alkalommal ri­asztották a mentőket december 31-én este hét és január 1-jén reggel hét óra között. Az esetek nagyobb részében (35 alkalom­mal) éjfél után kellett beavat­kozniuk az egységeknek. Az eg­ri mentősöktől kértek segítsé­get a vonulások felében. Mint azt érdeklődésünkre Csathó Mónika, az Egri Mentőállomás vezetője elmondta, egy rendes napon, 24 órányi szolgálat alatt kapnak átlagosan 33 hívást, míg most fele annyi időre jutott 29 riasztás. S míg egy átlagos napon az esetek felében szállí­tási feladatokat kell ellátniuk, most az arány jócskán az azon­nali beavatkozások felé tolódott el, azaz több volt a baleset. ■ Tűzijátékok vagy petár­dák idén sem sérülés­hez, sem tűzesethez nem vezettek. Szilveszter estéjén, fél nyolc tájban Boconád és Heves között történt közlekedési baleset. Egy Heves felé tartó személygépko­csi vezetője - a rendőrség elsőd­leges információi szerint - neih a látási viszonyoknak megfele­lően választotta meg a sebessé­get, s emiatt kisodródott az út­testről, majd egy fának ütközött. A járművet vezető férfi köny- nyebb sérüléseket szenvedett, ám beszorult az autóba, így a he­vesi lánglovagoknak kellett ki­szabadítaniuk feszítő-vágó segít­ségével. A kocsiban utaztak a férfi hatesztendős ikerlányai is, egyiküket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A helyszí­ni szemle elsődleges adatai sze­rint az autóban nem volt bizton­sági gyermekülés. A baleset kö­rülményeit a Hevesi Rendőrkapi­tányság vizsgálja. A kocsiban ke­letkezett károk 3 millió forintra becsülhetők. Immáron az új esztendőben, hajnali háromnegyed három kö­rül újabb közúti szerencsétlen esethez hívták a hevesi tűzoltó­kat. Hevesvezekény területén A megye szinte minden szórakozóhelyén, szállodájában konfettiesőben, fergeteges hangulatban köszöntek el az emberek a óévtől Az egri színházban szilveszter estéjén egy remek előadással és koccintással lepték meg a közönséget A képgalériát keresse a HEOLHll hírportálon ugyanis szintén letért az útról egy kocsi, majd egy fának ütkö­zött. A járműben utazók közül ketten sebesültek meg, az egyi­küket a lánglovagok szabadítot­ták ki feszítő-vágóval. Az autó­ban mintegy 500 ezer forintos kár keletkezett. Az italozással összefüggésben is többeket ért kisebb-nagyobb A liftben rekedtek Gyöngyösön az ünneplők HAJNALI NÉGYKOR kapták a telefont a gyöngyösi tűzoltók arról, hogy a város egyik négyemeletes házának liftjé­be hatan beszorultak. Drasz­tikus beavatkozásra nem volt szükség, a bajba jutotta­kat végül biztonsági kulccsal szabadították ki. Volt vonu­lásuk a bélapátfalvi önkén­tes lánglovagoknak is, tőlük háromnegyed hétkor a men­tők kértek segítséget Egercsehibe, ahol egy túlsú­lyos személyt kellett kihozni­uk az otthonából. kellemetlenség. Az egri mentő­ket fejsérülés miatt nyolc, kézsé­rülés okán öt alkalommal kérték különböző helyszínekre. Ré­szegség miatti magatehetetlen­ség következtében hét személyt kellett orvosi ellátásban részesí­teni. Belgyógyászati eredetű rosszullét miatt öt alkalommal riasztották a mentőket. A szilveszterről az új év első napjára virradó éjszaka érdekes­sége volt, hogy ezúttal sem a mentőknek, sem a tűzoltóknak nem adtak munkát a pétárdá- zásból, tűzijátékozásból eredő sérülések, káresetek.- Heves megyében pirotechni­kai eszközökkel kapcsolatban nem került sor rendőri intézke­désre szilveszterkor - tájékoztat­ta szerkesztőségünket Soltész Bá­lint r. százados, megyei rendőrsé­gi szóvivő. Mint mondta, ezúttal nem érkeztek olyan bejelentések, miszerint másokat rémítettek, vagy állatokat sebesítettek volna meg ezekkel az óévbúcsúztató kellékekkel. A fel nem használt tűzijátékokat január 5-éig kell a vásárlás helyére eljuttatni, ahol térítés nélkül kötelesek azokat visszavenni az eladók. Csathó Mónikát a két ünnep között eltelt időszak eseményei­ről is kérdeztük. Mint az Egri Mentőállomás vezetője egy ko­rábbi cikkünkben nyilatkozta, Hajléktalant gázolt el a vonat DECEMBER 31-ÉN ESTE nyolc órakor az Egér-Szilvásvárad vonalon közlekedő vonat el­ütött egy férfit az egri Cifra­kapu útnál. A 50 éves haj­léktalan a sínek között fe­küdt, amikor elgázolták. A férfit életveszélyes sérülé­sekkel szállították kórház­ba. A szilveszter este történ­teket az Egri Rendőrkapi­tányság vizsgálja. karácsony környékén általában megnő az öngyilkosságok, s így a riasztások száma is. Ha meg­nézzük az adatokat, december 23-27. között 2009-ben is kiug­ró esetszámot találunk, de mint Csathó Mónika elmondta, most inkább a nagy hőmérséklet-in­gadozás miatti rosszullétek kap­csán kellett beavatkozniuk. V GVORSSZAVAZAS ■ ön szerint elkerülhető lett volna a sok szilveszteri baleset? Szavazzon hírportálunkon^^,/' vasárnap 15 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. szilveszter Több baleset történt, de a túlzott mennyiségű itaLj^sokaknak ártott Mozgalmas szolgálatot jó­soltak az óév utolsó éjsza­kájára a mentők. Az esz­tendő fordulóján az ese­mények őket igazolták. Lovász Anikó Szobor készül Benedek Eleknek, a nagy meséiének együttműködés Heves anyagilag is támogatja a Kisbaconban tervezett emlékmű elkészítését Történetek, melyek körberepül­ték a világot címmel október 1- jén nyílt meg az Egri Várban a Selma Lagerlöf életét és mun­kásságát bemutató időszaki kiál­lítás. December 6-áig e bemuta­tót közel 15 ezren tekintették meg, hozzá kapcsolódóan 41 múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak. Mindezek révén 1100 Heves megyei, egri gyermek is­merkedett meg az írónővel, Nils Holgerssonnal, Svédországgal és Värmland megyével. A Heves-Vármland-Kovászna megyék közötti, már öt évre visz- szatekintő közös munka kereté­ben a kiállítás Egerből tovább­utazott Sepsiszentgyörgyre, ahol december 15-én este nagy érdek­Ambrus Zoltán Kovászna képviselő­jének adta át a támogatási okiratot lődés mellett került sor a meg­nyitó ünnepségre a Székely Nemzeti Múzeumban. A programon - s az azt meg­előző sajtótájékoztatón - a He­ves Megyei Közgyűlés képvise­letében Ambrus Zoltán alelnök méltatta a három megye közötti együttműködés fontosságát, eredményeit, jelezve, hogy a Sel­ma Lagerlöf-kiállítás iránt nagy az érdeklődés. Ez nemcsak a lá­togatók nagy számában mutat­kozik meg, hanem abban is, hogy további magyarországi vá­rosok jelezték, szívesen mutat­nák be a tárlatot. Háromszéki tartózkodása so­rán a közgyűlés alelnöke a Kis­baconban rendezett ünnepségen a Kovászna Megyei Tanács és a Bodvaj Egyesület képviselőinek átadta azt az okiratot, amely ar­ról tanúskodik, hogy a Heves Megyei Önkor­mányzat - nemzet­közi kapcsolatai­nak keretében - 250 ezer forint tá­mogatást biztosít a Benedek Elek-em- lékszobor elkészí­tésének költségeihez. E gesztus­sal is erősíti a Benedek Elek, Gárdonyi Géza és Selma Lagerlöf nevével fémjelzett, a három me­gyét szorosan összekötő, mese­projekt néven közismert kultu­rális, irodalmi együttműködést. Az alelnök kifejezte reményét, A Székely Nemzeti Múzeumban meg­nyílt a Nobel-díjas svéd írónő, Selma Lagerlöf emlékki­állítása. hogy Hevesen kívül más, Kovásznával testvérmegyei kap­csolatokat ápoló magyarországi megyék is megtalálják a lehető­séget arra, hogy hasonló támoga­tást nyújtsanak a szoborhoz. A Kovászna me­gyei program so­rán a három terü­letvezetői - köztük Sture Hermansson, Värmland megye kormányzóhelyettese, Ta­más Sándor, Kovászna megye el­nöke és Demeter János alelnök - áttekintették a 2010-re ütemezett közös programok, pályázati pro­jektek tervezetét, megvalósítási lehetőségeit. ■ ■muu.iw Abasár SZŰRÉS Január 4-én, hétfőn délelőtt 8 és 10 óra kö­zött a helyi Védőnői Tanácsadó­ban várják nőgyógyászati rákszű­résre a községbeli hölgyeket. A szűrést a gyöngyösi kórház onko­lógiai gondozója szervezi, amely­nek munkatársai kérik, hogy a 20 év feletti lányok-asszonyok saját egészségük érdekében ve­gyenek részt a vizsgálaton. Apc POLGÁRŐRÖK A helyi pol­gárőrség várja azokat a felnőtt korú, büntetlen előéletű nőket és férfiakat, akik szeretnének közre­működni a közbiztonság javításá­ban. Jelentkezni Nagy Zoltánnál, a helyi Polgárőr Egyesület elnö­kénél lehet a 06/30-703-4850- es telefonszámon. Atány EGÉSZSÉGHÁZ Az elmúlt esztendő utolsó heteiben kezdtek hozzá az egészségház alapozásá­hoz a településen. A faluközpont­ban kialakított új épületben az or­vosi rendelő és a gyógyszertár mellett fogorvosi rendelő is helyet kap, s a későbbiekben egy reu­matológiai szakrendelést is sze­retnének majd itt működtetni. Boconád GÖDÖR Betemették a falu központjában évtizedek óta éktelenkedő hatalmas gödröt, amely egykor a vályogvetéshez szükséges anyagok kivételére szolgált. A területen pihenőpar­kot alakítottak ki. Régi-vágyuk vált valóra a boconádiaknak az­zal, hogy megszűnt az utcaképet elcsúfító hatalmas gödör. Egerszalók kitartanak Évek óta hiába pályázik a község a fürdő és a kerékpárút megépítésére, eddig nem sikerült nyerniük. A több mint egy kilométeres sza­kaszra pedig nagy szükségük len­ne a biciklivel közlekedőknek, és a turizmus további fejlődését is segítené. Tőgyi Gábor polgármes­ter szerint idén mindenképpen megépítik a régóta áhított bicikli- utat. Bár nehéz évre számítanak, a településfejlesztésére, ha szük­séges, akár hitelt is felvesznek. Gyöngyös KONCERT A Mátra Művelődési Központ színházter­mében rendezik meg január 3- án, vasárnap a hagyományos új­évi hangversenyt. Az érdeklődő­ket 18 órától a Szolnoki Szimfo­nikus Zenekar és Fujii Aki zongo­raművésznő szórakoztatja. A koncerten Izaki Masahiro vezé­nyel. A műsorban elhangzik Strauss, Csajkovszkij, Brahms, Kodály, Erkel, Lehár és Kálmán Imre egy-egy műve. Új cseréptetőt kapott az óvoda idén Szócsőn Kevés pénzből gazdálkodott az tavaly Szúcs, mint a többi kiste­lepülés. Valószínűleg hasonló helyzetre számítanak idén is.- Lehet sírni, és meg lehet próbálni tenni valamit - mond­ja Egyed Zsigmond polgármes­ter, aki inkább az utóbbi meg­oldást választotta. - Saját erő­ből és pénzből készítettünk két új buszvárót, így oldottuk meg az óvoda tetőfelújítását is. Új lécezést és cserepeket kapott. Közhasznú munkások segítsé­gével dolgoztunk. Pályázati pénzből is gazdál­kodott a település, felújították például a polgármesteri hivatal homlokzatát és Szúcs-Bányate- lep úthálózatát. ■

Next

/
Thumbnails
Contents