Heves Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-03 / 283. szám
m ELETMOD Y EGESZSEG 'i É'íátt ^ Utazás előtt oltassunk!- különösen influenza idején Bár a trópusi országokban nem az influenza jelenti a legnagyobb veszélyforrást, ebben az évben a HINl-járvány terjedésével erre is fel kell készülniük az utazóknak. Előfordulhat ugyanis, hogy a H1N1 vírus által erősen érintett európai nagyvárosok repterein a gyanútlan utazó megfertőződik. A fertőzés utazás esetén komoly rizikót jelenthet, hiszen előfordulhat, hogy a célországban nincsenek meg a gyógyításhoz szükséges egészségügyi eszközök, gyógyszerek és intézmények. Az Egészségügyi Világ- szervezet adatai szerint az északi féltekén az influenzaszezon kezdetét követően tovább erősödött a HINl-járvány, a fertőzöttek számát 440 ezerre becsülik, a nyilvántartott elhunytak száma pedig elérte az 5700 főt. ■ Jóval a külföldi út megkezdése előtt érdemes beoltatni magunkat. Ha valaki az idén szeretne hosszabb útra indulni, akkor már jóval az utazás előtt érdemes beoltatnia magát Hl NI ellen, hiszen az amerikai betegségmegelőzési központ (CDC) szerint a betegeknek egyáltalán nem ajánlott az útazíák. Indulás előtt tájékozódjunk arról, a meglátogatandó országokban nem vezettek-e be karantént a járvány miatt. Ebben az esetben kötelező bemutatni a Hl NI elleni védőoltásról a dokumentumot. Előfordulhat, hogy az európai utazókat egyáltalán nem engedik be az országba. ■ Információ a követségeken AZ AKTUÁLIS INFORMÁCIÓKHOZ az adott célországok nagykövetségein juthatunk. A H1N1 elleni védőoltást az oltóközpontokban, illetve a háziorvosoknál igényelhetik az utazók. Ha már valaki megfertőződött, akkor antivirális készítményekkel kezelheti betegségét. Téli védelem az ízületeknek reuma Ha gyulladást észlel az orvos, tilos a fürdő, a szauna Öltözz fel jól, különben megfáznak az ízületeid! - sokszor hallottuk a szülői intelmet. Pedig más okai is lehetnek az ízületi gyulladásoknak, amelyek megfelelő életvitellel rendszerint elkerülhetők, a kialakult betegségek pedig eredményesen kezelhetők. AS-összéállítás Az ízületek a csontok összekötésére szolgálnak. A csontvégek felszínét porc borítja és tok veszi körül, s az egészet szalagok teszik még erősebbé. Az ízületi üregben folyadék van, hogy csökkentse a súrlódást. A testben sok az ízület, hiszen csont is több mint kétszáz van. A laza vagy mozgékony ízületek 1,2 és több irányú elmozdulást tesznek lehetővé (például a térdben); merev ízületek kötik össze például a bordákat. Egytengelyű ízület található az ujjpercek között, kéttengelyű a csuklóban, a váll- és a csípőízület pedig soktengelyű. Mttőf gyullad be? Az Mflöt'bélsejét hártya borítja. Gyulladás esetén ez vérbővé válik, később megvastagszik, nagyobb mértékben termeli az ízületi folyadékot. Az ízület fájni kezd, megdagad, feszül, a bőr meleg, kipirul. Ilyenkor már tanácsos felkeresni az orvost, hiszen nem minden gyulladásra jó a hagyományos borogatás, sőt: bizonyos gyulladásoknál kifejezetten ronthatja a helyzetet. Ha a gyulladás tartósan fennáll, az ízületi folyadékban olyan anyagok szaporodnak fel, amelyek károsítják a sima porcfelszínt, porckopás kezdődhet, s ezáltal szabaddá válik a porc alatti csont, amely nagyon érzékeny, a folyamat egyre növekvő fájdalommal jár. Mivel ilyenkor több ízületi folyadék termelődik, a feszülés tágítja az ízületi tokot, ezért a szalagok is lazábbak leszIdőskorban érthetően gyakoribbak a kopásos izületi fájdalmak, de gondos ápolással valamelyest enyhíthetők a kínok **■ v*. o nek. Emiatt aztán az izmok sem tudnak teljes erővel dolgozni. Arról nem beszélve, hogy ez az állapot már állandó fájdalommal jár. Amelyet sokan tűrnek: hazánkban több százezerre becsülik az ízületi bántalmakban szenvedők (a reumások) számát. Okok és gyógymódok A „reuma” megnevezés gyűjtőfogalom: idesorolják a mozgás- szervi betegségek számos változatát, így az ízületi problémákat is. A gyulladás az ízület tokjára is átterjedhet; kezelés nélkül idültté válhat. Okozhatja akár egy influenzás megbetegedés szövődménye vagy egy sérülés; de oka lehet túlsúly és tartáshiba is. Köszvény a diagnózis, ha az orvos azt állapítja meg, hogy az ízületi gyulladás a húgysav- szint emelkedéséből ered. A köszvény örökletes anyagcsere- zavar, amelyhez sokszor társul Házi praktikák fontos, hogy a borogatásokat, pakolásokat kizárólag akkor alkalthazza, ha azt orvos is tanácsolja! ülőfürdő: 3-4 dl hideg vízben áztasson ki 100 gramm zsurlót 12 órán át, majd melegítse fel (ne túl forróra) és öntse a kád vizébe. Alkalmanként 20 percig használja, havonta egyszer. ÍZÜLETI DUZZANATRA: fekete- nadálytő-tinktúra vagyfekete- nadálytő leve. TÉRDÍZÜLETI FÁJDALOMRA: svédfüves borogatás, előtte a bőrt kenje be körömvirágkenőccsel! magas vérnyomás és vesebetegség. Sokan szenvednek kopásos ízületi betegségben, amely lassan alakul ki. Kiváltó oka gyakran ismeretlen, de legtöbbször valamely ízületi betegség áll a hátterében. Gyulladás esetén az ízületet pihentetni kell - szauna, forró fürdő ilyenkor tilos! Minél előbb szakorvos lássa a fájó testrészt s javasoljon gyógymódot. Általánosan igaz, az edzett izomzat, a rendszeres testmozgás nemcsak az izmok vérellátását javítja, hanem az ízületekre is jó hatású. Elsősorban sétát, könnyű jógát ajánlanak az orvosok, hiszen ezek nem terhelik az ízületeket, ugyanakkor biztosítják a kellő mozgást. Lényeges, hogy az ízületi bántalmakban szenvedő beteg megszabaduljon a túlsúlyától, és ajánlott a diéta is. Egyes ételallergiák szintén okozhatnak reumás tüneteket! Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Duplaannyi HIV-fertőzött Európában több mint duplájára nőtt a 2000-ben mért adatokhoz képest az új HlV-fertőzöt- tek száma Európában - derült ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből. Az idén 342 768 fertőzöttet jegyeztek. De Oroszországból, Törökországból, Dániából nincs pontos adat. Elég napi két gramm C-vitamin A C-vitamin vagy aszkorbin- sav nélkülözhetetlen egyes hormonok előállításához és az immunrendszer megfelelő működéséhez. Élelmiszerekkel és táplálék-kiegészítőkkel is bevihetjük a szervezetünkbe a napi ajánlott mennyiséget, melynek felső határa 2 g. A nők 87 százaléka elégedetlen az alakjával EGY nemzetközi felmérés szerint a hölgyek a világ minden táján elégedetlenek magukkal. Az arcukon 83, a testükön pedig 87 százalékuk talál olyan kifogásolnivalót, amelyektől nem érzi szépnek magát, és ez a tény lelki egészségükre káros hatással van. Kóros soványság, kinek vonzó? Jelzésértékű lehet a gyomorégés fekélygyanú „Nem azért élünk, hogy együnk” - Figyeljünk a táplálkozásra „Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk” - tartja a közmondás. Sokan küszködnek a lakomákat követő gyomorégéssel, természetesnek véve, azt mondván: „Megérdemlem, már megint kirúgtam a h4mból!” A gyomorégés azonban sohasem tekinthető normálisnak még savas étel, éhgyomorra fogyasztott kávé, alkohol után sem! Ezért a gyomorégés mindig jelzésértékű. Ha gyakoribbá válik, nemcsak ég, de mar is, éles, szúró, esetleg görcsös fájdalom jelentkezik, hányinger, hányás gyötör, feltétlenül orvoshoz kell fordulnunk, mert a tünetek fekélybetegséget jelezhetnek. A A stressz, a rossz étel, a hajszolt élet ehhez vezet. Megéri? gyomor, illetve a nyombél nyálkahártyája felmondja a szolgálatot és kifekélyesedik. A jellegzetes hajnali gyomorégést ideig-óráig enyhíti az evés, majd pár óra múlva visszatér a fájdalom. A nyombélfekély gyakoribb ugyan, a gyomorfekély azonban veszélyesebb, mert gyakrabban vezet rosszindulatú daganathoz, okoz vérzést, sőt, kilyukadhat a gyomor. Ez aztán a gyakran életveszélyes hashártya-, hasnyálmirigy-gyulladáshoz vezethet. Ma már azonban, többek között a Voll-módszer birtokában, ezen esetek is kiszűrhetők, a bajok megelőzhetők. Vigyázat, a nyombélfekély tünetmentes is lehet! ■ A mindentudó alma, héjában a legtöbb a vitamin Joghurttal nagyszerű karcsúsító. Az alma az egyik legkedveltebb és legkönnyebben hozzáférhető gyümölcs egész évben. Tele van vitaminnal, emellett sok magnéziumot is tartalmaz, 100 grammja 1,3 mg-ot. Tárolja hideg helyen, hogy a vitaminokat (C, B6, B9) sokáig megóvja benne! Csak akkor hámozza meg, ha sérült, alaposan megmosva, héjával (itt találhatók a vitaminok) együtt fogyasztva a legegészségesebb. 100 grammja 2 mg rostot tartalmaz. Rostjai befőtt formájában harcolnak a legintenzívebben a bélrenyheség ellen. Nyersen vagy reszelve fogyasztva viszont lassíthatja a bélműködést, hasmenésre ajánlott. Napi két-három alma fogyasztása csökkenti a magas koleszterinszintet. Cukortartalma alacsony (11,7 mg/100 g), kevés kalóriát tartalmaz (49 kcal/ 100 g), és erős az éhségérzetet csökkentő hatása, ezért táplálék fogyókúrákitűnő zóknak. Joghurttal fogyasztva nagyszerű karcsúsító uzsonna. Az alma héjából készíthet nyugtató hatású teát. Forrázza le, lefedve hagyja hűlni. A naponta elfogyasztott gyümölcs serkenti az emésztést, tisztítja az egészséges fogakat. ■