Heves Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-28 / 302. szám
SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 28., HÉTFŐ rehabilitáció Ez év június 22-én súlyos baleset történt a vámosgyörki vasútállomáson. Kiss István főpályamestert munkavégzés közben elgázolta egy tolató tehervonat, minek következtében mindkét lába csonkulást szenvedett. Fél év elteltével egyre biztatóbb a sportember állapota. AZ ÚJJÁSZÜLETÉS ÚTJÁT JÁRJA A tragikus esetet követő napokban több alkalommal megfordult Kiss István fejében, jobb lenne itthagyni a földi világot. A csatanyerés közelében manapság úgy érzi, hogy lélekben még boldogabb is lehet további élete, mint volt eddig. Fesztbaum Béla A negyvennégy éves Kiss István adácsi származású és most is a településen lakik. Gyerekként szerette meg a labdarúgást, és amikor Budapesten vasútépítő szakközépiskolában tanult, a BLSZI. osztályában is talált magának csapatot. Technikusi végzettséggel a MÁV alkalmazásába került, Vámosgyörkön a pályafenntartás területén dolgozott, ahol főpályamesteri beosztásig jutott. Mintegy 120 kilométeres vasúti szakasz tartozott a felügyelete alá. Szabadidejét változatlanul a labdarúgás töltötte ki, előbb Adács színeiben, majd Gyöngyösön kispályázva az Őrangyal, a Hotel Füred, utóbb a VAMAV Metcom együttesében rúgta a labdát. Külen- örömére szolgált, hogy fiával együtt játszhatott, aki elsődlegesen a Gyöngyösi AK-Ytong NB III-as csapatának tagja. Kiss István a sorsfordító napon is legjobb tudása szerint végezte munkáját, éppen kitérőt mért. Váratlanul érte a tolató vagon lökése, majd ele.sve többször megpördült, s arra eszmélt, hogy vért lát. Jobb lábát térden felül, a balt, térden alul vágta le a kerék. A fején is megsérült. A lélekjelenlétét megőrizve, saját magát részesítette elsősegélyA Gyöngyösi AK szurkolójaként számos olyan gólörömöt szeretne még látni Kiss István, amelyben fia, ifj. Kiss István (16-os) is érdemeket szerzett ben. Tudatát egy pillanatra sem veszítette el. A nála lévő mobil- telefonon gyorsan értesítette fiát, mert úgy érezte, rövidesen meg fog halni. A hatvani kórházban dr. Tóth Róbert műtötte, akivel azóta is jó kapcsolatban van. Az intenzív osztályon feküdve gyakorta tűnődött azon, hogy jobb is lenne, ha meghalna. Napokon át küzdött, vívódott az életéért, ami akaratától függetlenül nagyon is válságossá vált egy időre. Szerencséjére nem hatalmasodott el benne túlságosan az elmúlás érzése, sokkal inkább gyarapodtak a jövőbe tekintő, bizakodást eredményező gondolatok. A család, a barátok, a sporttársak sze- retete és folyamatos érdeklődése, isméüődő látogatásuk lendítette át a krízisen. Mindenkinek csak köszönettel és hálával tartozik. Eljutott arra a pontra, hogy kimondta: elfogadja a sorsát. Megbékélt helyzetével és máris célokat tűzött ki maga elé. Feltétlen dolgozni akart, mert az mindig is éltette. Az autóvezetés is vágyai egyike. A hatvani gyógykezelés két hetet vett igénybe, a baleset után először lehetett ismét otthon. Közvetlen szerettei körében készült a felépülés menetének újabb megpróbáltatásaira. Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytatódott eddig szakaszosan a kezelés, és még tart majd bizonyára a tavaszi hónapokig. Minden igényt kielégítő ellátásban van része egy korszerű intézményben. Nem győzi dicsérni az orvosát és a vele foglalkozó gyógytornászt, de a nővérek jószívűségét is példásnak tartja. Nélkülözhetetlenek is ezek a pozitívumok, hiszen rendkívüli nehézségekkel jár, hogy ismét lábra álljon, és maga koordinálhassa a mozgását, helyének változtatását. Már augusztusban megkapta az ideiglenes protéziseit, ám, mint várható volt, azok feltörték a még nem kellően gyógyult sebet és sértették a csontokat. Hol otthon, hol az intézetben tartózkodott. Várni kellett, nem lehetett siettetni a dolgok menetét. November végén folytatódhatott tovább Kiss István műlábainak próbája. Úgy gondolja, először lelkileg kellett stabil alapra állnia. Csak maga érezheti, mennyi fájdalommal járnak a kezelések. A gyógytornász napi 3-4 órát foglalkozik vele, hogy átsegítse minden problémán. Szavai szerint csak a sorstársak tudják átérezni, mit kell neki megélnie. A kívülálló ■ A baleset körülményeinek vizsgálatát független igazságügyi szakértő végzi, az ügy menete hosszadalmas. bármilyen közeli, csak a sajnálkozásig juthat, de ez így természetes. A biztos lábra álláshoz szükséges menet félidejénél tart. A nehezén túl van, de napokban számolva még sok munka vár rá az intézetben. Márciusban kaphatja meg a végleges protézist. A félidő a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy próba keretében 500-600 métert is képes járni mankók segítségével. Az örvendetes változást sporttársai is megtapasztalták a bajnoki évzárón. Meghatottságukat könnyes szemek jelezték. Többségük sírt akkor is, amikor a tavaszi szezon hajrájában először kellett nélkülözni mérkőzésen a labdarúgást soha elhagyni nem akaró küzdő társat. Az évbúcsúztatón tiszteletdíjat kapott Kiss István, mint csapatuk 2009-es évi legjobbja. Az emléktárgy kórházi éjjeliszekrényén díszeleg csakúgy, mint a csapatkép. Nagyon jól A Kiss család a baleset előtt is erős volt együtt, s így van ez manapság is KISS ISTVÁNNÉ olyan labdarúgófeleség és édesanya, aki mindig örült férje és fia pályán elért sikereinek, de a mérkőzésekre nem kíváncsi. Focizó öccse révén eleve belekerült a futball világába, ezért is tudja nagyra értékelni azt a kollektívát, amelyik a játék egészét magába foglalja. Emberpróbálónak tartja az idei esztendőt, ami kezdődött saját gépkocsis balesetével, folytatódott férje tragédiájával, novemberben pedig elvesztette beteg édesapját. Összetartó családjuk a nagyszülőkkel együtt mindenben erősnek bizonyult korábban is. A feleség maga is eltűnődik azon, hogy miért érte őket az a szörnyű csapás, amin férje keresztülesett. Némi vigaszul viszont megtapasztalhatta más emberek empátiáját, segítőkészségét, általa alig ismert személyek vigasztalását. Biztos abban, hogy férje megvalósítja legújabb szándékát, mert nagyon akarja. Példaértékű, hogy már semmilyen problémával szemben nem hagyja el magát. Kissné szereti, ha vendégül láthatja övéit karácsony ünnepén. Tárkonyos leves, libamáj, töltött káposzta is volt a terített asztalon. István-nap alkalmából is kifejezték persze a jókívánságokat. Ifjabb Kiss István, a szűkén vett család legfiatalabb tagja is kénytelen alaposan eltűnődni a továbbiakon. Valószínűleg módosít korábbi tervein, nem igyekszik annyira külföldre, mint szándékozott eddig. Szerzett már örömet góljával édesapjának a balesetet követő fontos meccsen is, azokat a perceket lenne jó minél többször megismételni a GYAK együttesében. A labdarúgás változatlanul fontos a Kiss család számára, a gyakorlatban a tehetős ifjúra hárul most már minden felelősség. Ezért is igyekszik pozitív gondolkodással előre tekinteni saját jövőjét illetően - szülei örömére. Kiss István protézisek és támaszok segítségével ismét járóképessé vált I! tudja, csak nemes gesztus felé az erkölcsi elismerés, hiszen hol volt ő attól, hogy az év legjobbja legyen. Ám, a barátságnak valahogy jelét kell adni, s mi mást tehetne a többre képtelen halandó, mint együttérzőn tiszteleg. A súlyos balesetet szenvedő Kiss István először is a családjáért, a szüleiért, de közvetlenül utána a barátaiért vállalja azt a heroikus küzdelmet, amiben már nem ismer csüggedést. Sugárzik róla az életerő. Úgy érzi, hogy szülei vele párhuzamosan élik meg a gyógyulást, ami soha vissza nem vezet már a régi gyakorlathoz. A majdani létrejöttében nagy támasza a főpályamesternek a másodállásbeli főnöke. Eredeti foglalkozásával teljesen egyezik az a vasútépítő munka, amit fogyatékosként is végezhet egykor, a MÁV kötelékein kívül. Azt csinálhatja, amihez ért, amit szeret. Nagyszerű érzés lesz ismét hasznossá válni - tartja. Azokért akar dolgozni, akik visz- szaadták az életbe vetett hitét. Számos tekintetben úgy akar élni, mint a baleset előtt, csak persze nem futballozhat. A labdarúgópályák környékéről azonban nem akar hiányozni. Szurkol a fiataloknak, benne a fiának. Amikor az ősszel először kivitték a GYAK meccsére, hangosbeszélőn keresztül köszöntötték a tolókocsival érkezőt. A hazai csapattól elhangzó „hajrá Kiss István” üdvözlés feloldotta vegyes érzéseit, s csak erősítette sorsa elfogadásában. Ebben az évben karácsonyig tartott az intézeti gyógykezelés, ami januárban tovább folytatódik. Az ünnep lényege megkerülhetetlen a Kiss Istvánnal folytatott beszélgetésben. Szívesen és őszintén fogalmazza meg gondolatait ebben a tárgykörben is. Istenfélő hívő embernek tartja magát, noha római katolikus vallását nem teljesen úgy gyakorolja, ahogy azt tanulta. A megkapott alapok ébredtek most életre benne. A hit is erősíti, hogy valamiért itt kellett maradnia az élők között. Még sokáig itt a helye. A szentestét a családdal, benne a szüleivel együtt kell töltenie. Úgy gondolja, az igazi karácsony nagyszerűségét nem a tárgyszerű ajándékozás, hanem a szeretet, a meghittség érzése adja minden ember számára. Gyermekkora karácsonyát idézve ismét annak szellemében ünnepelt, hiszen ez biztosította újra a felejthetetlen emlékeket. Kiss István felismerte, hogy neki két életet adott a Teremtő. Az Is megfogalmazódott már részéről, hogy nagy valószínűséggel, több boldogító érzéssel párosulnak baleset utáni évei, mint a megelőzőek. Pedig soha nem lehetett boldogtalan. Voltak céljai, amit sikeresen megvalósított. Volt öröme eddigi életében is, ám a tragédia nyomán egészen más irányba nemesedhetett belső énje. Sok mindent megtapasztalt általa. A feléje irányuló sze- retetből bőven kapott. Van miből merítve újabb erőt gyűjteni, hogy természetessé váljon számára az a sajátos sors, amit erős akarattal elfogadott. A sportnak is köszönhetően. * i t l i
