Heves Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-19 / 297. szám
TOP 50 A megye legsikeresebb vállalkozásai Az idén a minőségi fejlesztésre helyezték a hangsúlyt szállítmányozás A szakmai tapasztalat és a megbízhatóság a K&V Kft. egyik legnagyobb előnye A járművek átlagéletkora két és fél év, és megfelelnek a legszigorúbb európai uniós környezetvédelmi normáknak éppen ezért azon túl, hogy több szállítmányozás, egyre több ha- első felében leállítottuk a tartalék külföldi fuvarozást vállaltunk, zai szállítást is elláttunk. A költ- pótkocsikat, amiket most már a bár a fő profilunk a nemzetközi ségoptímalizálás érdekében az év kedvezőbb gazdasági változásAz elveszett idő sajnos nem pótolható Az elmúlt húsz év alatt a K&V International Transport Kft. bebizonyította, hogy egy magyar tulajdonú családi vállalkozás is lehet sikeres. A markazi cég bár megérezte a válságot, stabilitásának köszönhetően már a jövő évi fejlesztésekre készülhet. Idén éppen húsz éve, hogy a K&V International Transport Kft. két ügyvezetője, a házaspár Koncsos Éva és Varga József úgy határozott, hogy elindítják saját tulajdonú nemzetközi szállítmányozó és fuvarozó vállalkozásukat. Az idő őket igazolta, hiszen az elmúlt két évtized alatt folyamatosan tudták fejleszteni és bőviteni a cégüket. Sőt a most uralkodó gazdasági válság ellenére is olyan stabilan működik a cég, hogy a jövőben elképzelt tervek megvalósításáról sem kell lemondaniuk a tulajdonosoknak. Mindez annak köszönhető, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is feltalálták magukat, és megkeresték azt az utat, amit a csökkenő hazai exportszállítás ellenére is eredményesen járhatnak be: még inkább nyitottak az unió felé, mivel vállalták a más EU-országok közötti exporttevékenységet is.- Szerencsére a harmadik negyedévben a magyarországi export is javult, de az év elején mi is megéreztük a válság hatásait, egy tőkeerős vállalkozás tulajdonosai megengedhetik maguknak, hogy válság idején is fejlesztésen törjék a fejüket. A K&V International Transport Kft.-nél a jövőben pályázati segítséggel szeretnék kialakítani azt a modern vállalatirányítási rendszert, amely lehetővé teszi majd, hogy a különböző, de egymással mégis szorosan összefüggő üzletágak gyorsan, pontosan nyomon követhetők és ellenőrizhetők legyenek.- A japánok nagyon bölcsen azt tartják, hogy az elveszett pénzt meg lehet találni, de az elveszett időt nem. így gondolkodunk mi is, ezért szeretnénk minél előbb alkalmazni azt az informatikai rendszert, amivel nemcsak pénzt, hanem időt takaríthatnánk meg úgy, hogy naprakész információkkal rendelkezünk a cég minden egyes területéről - vélekedett Varga József, aki azt is elmondta, hogy jövő tavasszal újabb járműberuházásokat is terveznek. nak köszönhetően ismét be tudunk vonni a munkába. Mindig is figyeltünk, de most különösen ügyelünk arra, hogy ne legyenek fölösleges kiadásaink - összegezte röviden az idei évet Varga József, a K&V Kft. egyik ügyvezetője, aki elmondta: a mostanihoz hasonló helyzetet teremtett négy évvel ezelőtt az uniós csatlakozás, amikor liberalizálták a nemzetközi fuvarozást, és a korlátozások megszüntetésével a hazai járműállomány rövid idő alatt 7 ezerről 30 ezerre nőtt. Az akkori változást követően és a mostani válság idején is csak azok a fuvarozó társaságok tudnak talpon maradni, akik tőkeerősek és komolyan veszik a feladatukat. Szerencsére mindkét adottsággal rendelkezik a K&V International Transport Kft. A magyar tulajdonú családi vállalkozás az elmúlt évek alatt apró, de biztos lépésekkel haladt a fejlődés útján, így ma már 80 járművel dolgoznak, melyek között a másfél tonnától egészen a 24 tonnás terhelhetőségig vannak járművek. Ezek átlagéletkora két és fél év, és megfelelnek a legszigorúbb európai uniós környezetvédelmi normáknak, mindebből következik az is, hogy a kamionok kiváló műszaki állapotban vannak. A járműpark fejlesztése az idén sem állt le, csupán változott a cégvezetők stratégiája: ebben az évben nem az autók számát növelték, hanem inkább a megvásárolt gépjárművek minőségi fejlesztését helyezték előtérbe. A cég fejlődését támasztja alá az is, hogy a társaság 2002-ben meg tudta nyitni saját üzemanyagtöltő állomását is, amely nem csak a saját flotta üzemanyag-ellátását biztosítja, hanem a lakosságot és az átmenő forgalmat is kiszolgálja. Emellett járműjavítást és műszaki vizsgáztatást is végeznek, mint a Nemzeti Közlekedési Hatóság kijelölt vizsgabázisa. Varga József hozzátette: a cégvezetésnek mindig is az volt a célja, hogy minél több lábon álljon a vállalkozás, éppen ezért állandó megbízóik részére Gyöngyösön raktározási feladatokat is ellátnak. A kft.-nek jelenleg 150 alkalmazottja van, akik között vannak helybeliek és környékbeliek is, de vannak olyan kollégák is, akik más, távolabbi megyékből jöttek a K&V-hez dolgozni.- Számunkra az a fontos, hogy a munkavállalónk a meghatározott elvárásoknak megfeleljen, erkölcsileg legyen feddhetetlen, biztos szakmai tudású és megbízható legyen - mondta Varga József. K&V NEMZETKÖZI FUVAROZÓ TÁRSASÁG MÁRKÁZ, DOMOSZLÓI ÚT 1. TEL: 06-37/563-563 E-MAIL: INFO@K-V.HU ▲ ___ T EL: 06-37/563-563 E-MAIL: INFO@K-V.HU ▲ A SEISSENSCHMIDT Precision Components Kft. autóipar Alkatrészgyártás magas fokon a nyers daraboktól a beépítésre kész precíziós alkatrészekig A gyöngyösi székhelyű SEISSENSCHMIDT Precision Components Kft. a németországi (Plettenberg) SEISSENSCHMIDT AG leányvállalata. A céget 2005 decemberében alapították. A Gyöngyösi Ipari Park területén 2006- ban 30000 négyzetméter területen, 1,3 milliárd forintos zöldmezős beruházással egy új gyártóhely kialakítása valósult meg. A SEISSENSCHMIDT vállalatot 1846-ban alapították Pletten- bergben, és több mint négy évtizede autóipari beszállítóként tevékenykedik. A vállalat fő profilja a precíziós kovácsolt alkatrészek gyártása a nyersdaraboktól egészen a beépítésre kész alkatrészekig. A SEISSEN- SCHMIDT-csoport szinte minden jelentős autógyártónak és vezető rendszerbeszállítónak szállít hajtó- és futóműtechnikai termékeket. Magas színvonalú gyártóberendezéseinkkel sebességváltókhoz, motorokhoz, differenciálművekhez, tengelyekhez és csuklóstengelyekhez gyártunk precíziós alkatrészeket. Az optimalizált száleloszlás és a magas szakítási nyúlás miatt a kovácsolt alkatrészek kiválóan alkalmazhatóak a jármű- és gépgyártás biztonság szempontjából lényeges térd cletein, az építőiparban és egyéb területeken. A SEISSENSCHMIDT AG - a vállalatcsoport anyavállalata - a nagyszériás gyártásnál a teljesen automatizált, többfokozatú présA SEISSENSCHMIDT Kft. gyártócsarnoka gépek világon egyedülálló spektrumára épít, amelyek óránként akár 10800 kovácsolt alkatrész előállítását is lehetővé teszik. A vállalat további szolgáltatásai közé tartozik a hagyományos melegalakítás, hőkezelés, hidegalakítás valamint a kiváló kapacitási lehetőségekkel bíró mechanikus megmunkálási eljárás és egy jól szervezett logisztika. A SEISSENSCHMIDT Precision Components Kft. 3o fővel indította meg termelését 2oo7 tavaszán. Jelenleg 75 fős személyi létszámával a hagyományos melegalakításért felel a vállalatcsoporton belül. A vállalat ezen kívül saját szerszámgyártással, hőkezelő berendezésekkel, valamint a mechanikus megmunkáláshoz szükséges gyártóegységekkel rendelkezik. A SEISSENSCHMIDT a gyöngyösi gyárral a világ egyik leginkább növekvő piacán van jelen. ELÉRHETŐSÉGEINK: SEISSENSCHMIDT PRECISION COMPONENTS KFT. H-3200 GYÖNGYÖS KARÁCSONDI ÚT 57. TELEFON: 00-36-37-566400 FAX: 0036-37-566427 WEB: WWW.SEISSENSCHMIDT.DE MAIL INFOHU@SEISSENSCHMIDT.DEA 'S i 4 A