Heves Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-10 / 289. szám
7 2009. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK INTERJÚ bizalom A jövőre hivatalba lépő kormány első lépéseinek döntő jelentősége lesz a bizalom alakításában - véli Oszkó Péter pénzügyminiszter NEM TÉKOZOLHATÓ ELA HITELESSÉGÜNK Névjegy 1973. március 22-én született, házas. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott summa cum laude 1997-ben. Két évvel később adószakértői képesítést szerzett, és négy éven keresztül a KPMG Magyar- országnál tanácsadóként, majd adómenedzserként dolgozott. 2004-től a Deloitte Tanácsadó Zrt.-nél tevékenykedett, később annak vezetője lett. Április 16. óta pénzügyminiszter. képzeli el a működés racionalizálását. Ám valószínűleg nem ez lesz a fő üzenet a következő hónapokban.- A következő években mint külső szemlélő, gazdasági szakértő, milyen változásokat javasol a fiskális politika és az adórendszer terén?- Magyarországgal szemben még sokáig elemi elvárás lesz a kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás. Csak így valósulhat meg az államadósság leszorítása. Ha emellett a növekedésnek hála még jut forrás az adó- és járulékteher csökkentésére, én egy további 5 százalékpontos járulékcsökkentést és a helyi iparűzési adó kivezetését látom fő feladatnak. Fontos cél lehet a kis adók további ritkítása is.- Említette az államadósság lefaragását. A PM kitekintése szerint a nominális adósság még éveken át nő, csak a GDP-hez képest számolhatunk némi javulással.- Valóban, hiszen amíg hiány van a költségvetésben, addig az államadósság mindenképpen nőni fog. Ám az már jelentős eredmény, hogy a kamatteher nélküli elsődleges egyenleg már az idén is pozitívumot mutat. A hiánycsökkentés mellett a minél nagyobb ütemű GDP-növekedés és a kockázati besorolás javulása segíthet bennünket az adósság leküzdésében.- Éppen adósminősítésünk javítása, a bizalom erősítése érdekében a jövőben tervez-e még külföldi roadshow-kat?- Igen, elemi érdeke az országnak, hogy minél több döntéshozónak megmutassuk, milyen munkát végeztünk el az utóbbi időben. Ezek a tanácsadók, befektetők csak általános hírekből tájékozódnak, nincsenek tisztában a specifikus magyarországi fejleményekkel. Ezért nagyon fontos a piacok tájékoztatása. A javulás azonban már ma is kézzelfogható: a CDS- árak harmadára, az állampapír- hozamok felére csökkentek.- Hogyan és főleg hol képzeli el szakmai pályafutása folytatását?- Mindenképpen belföldön, hiszen a családom életpályáját is figyelembe szeretném venni. A „keresést” azonban még nem kezdtem el, csak egyvalamiben vagyok biztos: politikával nem szeretnék foglalkozni. Még soha nem zajlottak ekkora viták a várható deficit körül, mint az utóbbi hónapokban. A nézeteltérések a büdzsé elfogadása óta sem csitultak. A számok mögé Oszkó Péter pénzügyminiszter segítségével igyekszünk betekinteni. Kiss Roland- A költségvetéssel kapcsolatos viták a 2009-es hiánynál kezdődnek. László Csaba expénzügyminiszter szerint a decemberi társaságiadó-feltöl- tés akár 50-100 milliárd forintos csalódást is okozhat, veszélybe sodorva ezzel a 3,9 százalékos deficitcélt.- Az 50-100 milliárdos számot mindenképpen túlzónak ítélem. Köztudott, hogy a gazdasági visszaesés mértéke az idén 6,7 százalék körül alakul, ilyen körülmények között pedig kifejezetten nehéz előre becsülni a tár- saságiadó-bevételek alakulását. Az adóbevételek többségét, a személyi jövedelemadó, az áfa és a tb-járulékok alakulását folyamatosan nyomon tudjuk követni, a december 20-án feltöltendő adónemek összege azonban csak közvetett adatok - az előlegek és a tavalyi befizetések - alapján becsülhető meg. Felesleges tehát tagadni, hogy van némi bizonytalanság a számokban.- Nem sodorja ez veszélybe a befektetők visszatérőben lévő bizalmát?- Az elemzők és a befektetők szemében az kiemelkedő jelentőségű, hogy teljesítjük-e a kitűzött hiánycélokat. Ez 2009-ben is inkább abból a szemszögből érdekes, hogy a kormány mindent megtesz-e a deficit tartása érdekében. A hiánycél elvétése akkor lenne igazán felróható a kormánynak és - a bizalomvesztés okán - hátrányos hazánk száihára, ha a túllépést a kiadások elszabadulása vagy a rossz tervezés okozná. A társaságiadóbevételek vártnál nagyobb visz- szaesése a lehetséges negatív fejlemények közül még a legkedvezőbb, hiszen kevésbé árt a magyar fiskális politika megítélésének. Azt reméljük: a 418 milliárd forintos éves társaságiadó-bevé- teli cél teljesülni fog.- A veszteségelhatárolás könnyítésével - miközben ez kifejezetten előnyös a vállalkozások számára - nem kerülnek-e veszélybe a következő évi bevételi tervek?- A könnyítéssel az volt a szándék, hogy a válság okozta veszteségek felhasználásának ne legyen adminisztratív akadálya a vállalkozások életében. A következő évek adóbevétele nem e könnyítés miatt lesz kevesebb, hanem amiatt, hogy a recesszió hatására ténylegesen veszteségessé váltak a vállalkozások. Az pedig nem lehet cél, hogy ezeket a jogos veszteségeket később ne lehessen elszámolni. Fontos tisztázni, hogy a társasági adóban a kormány nem számol növekedéssel 2010-ben, hiszen a jövő évi várakozást nemcsak a korábbi társasági, hanem a különadó-bevétellel is össze kell vetni.- A korábbinál jóval magasabb tartalékokkal vág neki a büdzsé 2010-nek - hangsúlyozta sokszor a PM. Ám miközben az általános és a stabilitási tartalék valóban nő, céltartalék címén kisebb tétel szerepel a büdzsében, fejezeti egyensúlyi tartalék pedig egyáltalán nem. Holott ez tavaly 80 milliárd forintos tétel volt.- A fejezeti egyensúlyi tartalékokat teljesen kivettük a bázisból. Vagyis a fejezetek már eleve nem kapják meg ezeket az ősz- szegeket. A fejezeti egyensúlyi tartalékokat az idén sem oldottuk fel, ezekből egyetlen forintot sem használhattak fel a tárcák. Feleslegessé vált tehát e tételek külön soron szerepeltetése. Ami pedig a céltartalékot illeti: ez nem minősül valós tartaléknak, hiszen ez az összeg javarészt a közszféra bérrendezésére szolgál. Az idén a bérkiegészítés mértékét sikerült előre megállapítani, az nem az évközi alkukon múlik, így az önkormányzatok körében és az egészségügyben kifizetendő ösz- szegek már nem a céltartalékot terhelik, hanem a megfelelő költségvetési fejezetben szerepelnek. Összességében az idén ténylegesen felhasznált 32 milliárd forint tartalékhoz képest több mint 170 milliárd forinttal nő a költségvetési tartalékok mértéke 2010-ben.- 2010-re az MNB 4,3 százalékos deficitet valószínűsít, és korábban az Európai Bizottság is 4,2 százalékosat jelzett előre. Mivel sikerült meggyőzni az EU-s szakértőket a 3,8 százalékos hiánycél realitásáról?- A legfontosabb a jelentős tartalékok szerepe. Az önkormányzatok helyzetével kapcsolatos aggodalmakat is sikerült eloszlatni, főleg úgy, hogy az eredeti tervekhez képest több forrás jut a településeknek jövőre, így csökken az eladósodás veszélye. Idetartoznak még a MÁV-ot és a BKV-t érintő megtakarítások is.- A vasút esetében az unió nemrég még a konkrétumokat hiányolta...- Igen, de közben az új menetrend megszületett. A tarifák a hónap közepén válnak nyilvánossá, a belső átalakítások pedig folyamatosan zajlanak a MÁV-nál.- Az állami vállalatok vesztesége az idén 70, jövőre 40 milliárd forint lesz. Ez már benne van a jövő évi hiánycélban, vagy ez is egy jóval magasabb deficit veszélyét vetíti előre?- A 3,8 százalékos hiánycél része az ESA-körben lévő vállalatok deficitje, Ilyen többek között a MÁV-Start. így a vasúti személyszállítás vesztesége része a 3,8 százalékos 2010-es hiánynak. Ami az állami vállalatok adósságát és az ebből fakadó 7 ■ Kiemelkedő jelentőségű a kitűzött hiánycélok teljesítése. Oszkó Péter még nem tudja, hogy hol folytatja szakmai pályafutását, de politikával már nem akar foglalkozni Az utóbbi hónapokban pénzügyileg helyes pályára irányítottuk az országot, sőt, még szerkezeti átalakításokra is futotta. százalék körüli deficit rémét illeti: súlyos hiba lenne, ha bármiféle reform nélkül a kormány jövőre szanálná a rosszul működő állami cégek adósságát. Erre évek múltán, akkor kerülhet sor, ha az átalakítások után ezek a vállalatok esetleg egy hatékonyabb működéssel sem képesek kigazdálkodni az adósságokat.- Mindez nem veti-e fel egy újabb befektetői bizalomvesztés veszélyét?- A hitelesség és az elkötelezettség az, amin Magyarország ezekben az években megméretik. A választások után az elemzők és befektetők éles szemmel fogják figyelni, hogy mit csinál az új kabinet. Ha a költségvetési pálya fegyelmezett marad, annak sok pozitív hozadéka lehet. A mostani kormány legnehezebb kihívása az, hogy csak egy évig irányítja az országot. Egy új kormány esetében az előremutató és a rossz döntések súlya is jóval nagyobb lesz, mivel e döntések évekre szólhatnak. Ám a hatások, a piac reakciói ezért igen hamar megmutatkoznak.- Melyek azok a területek, ahol az egy év szűkössége miatt komoly hiányérzete van?- A nagy intézményrendszerek átalakítása mindenképpen ilyen terület. Az utóbbi hónapokban pénzügyileg helyes pályára állítottuk az országot, sőt, még szerkezeti átalakításokra is futotta többek között a nyugdíj- és az adórendszer terén. Az olyan, évtizedek óta szinte változatlanul működő rendszerek átalakításához azonban, mint az egészségügy, az oktatás vagy az önkormányzatok, jóval hosz- szabb időre van szükség. Mi annyit tehettünk, hogy kiszámoltuk: ezekre a területekre az ország mennyit tud költeni. Ám ezek az összegek a jelenlegi működés mellett idővel forráshiányhoz vezetnek, ez nem vitás. Egy ideális világban most arról folyna a vita, hogy ki miként A A í i *•