Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-04 / 258. szám

2009. NOVEMBER 4., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP ZABÁNKIG Párád megelőzés az Egészség- és Otthonvédők Körének szerve­zésében november 6-án, pénte­ken délután fél öttől a helyi kö­zösségi házba várják mindazokat a hölgyeket, akik szeretnének többet tudni az emlőrák megelő­zéséről. A program keretében Mészáros Éva, az ÁNTSZ munka­társa tart előadást, majd bemu­tatóra kerül sor, amelyen kiderül, hogy otthon miként szűrhetik ki a gyanús jeleket a lányok-asszo- nyok. A rendezvényen ingyenes vérnyomás- és állapotfelmérésre is lehetőség lesz. Eger CSÁNGÓFÖLD A Bródy Sán­dor Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjteményében ma dél­után négy órától Élet a Csángóföl­dön címmel Csicsó Antal, a Bokré­ta című moldvai családi olvasó­könyv összeállítója tart előadást. Énekel és mesél Szecskó Adrienn. Recsk PARTI A Jámbor Vilmos Ál­talános Iskola Szülői Munkaközös­sége immár második alkalommal szervezi mega Halloween-partit, amely tavaly ősszel is nagy sikert aratott a szülők, az iskolát pártoló felnőttek körében. Idén november 7-én, szombaton este hét órakor kezdődik a rendezvény a központi konyha éttermében, ahol hajnalig tartó zene, tánc, tombola várja a szórakozni vágyókat. Kerecsend készülődés a Biztos Kezdet Klub ma délelőtti 8-12 óráig tartó foglalkozásán már a karácsonyra készülődhetnek az érdeklődő anyukák, kismamák. Ezúttal a különböző hímzési tech­nikákkal ismerkedhetnek. Novem­ber 5-én, csütörtökön délután két órától a téli madáretetés mikéntjé­vel foglalkoznak, s madáretetőt készíthetnek a klubban. Pétervására tárlat a szántó Vezekényi István Művelődési Ház­ban a közelmúltban nyílt fest­ménykiállítás Dobosné Szűcs Rita legszebb alkotásaiból. A műveket december 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők az intézmény nyit­vatartási ideje alatt. Eger ÖLTÖGETŐK Klub indul ma 16.30-tól a kézimunka szerelme­seinek a Forrás Gyermek- és Ifjú­sági Házban. A 12 éves lányok jelentkezésére éppúgy számíta­nak, mint a középkorú vagy ép­pen nyugdíjas asszonyokra. A klubvezető, Kristonné Erdei Má­ria gazdag mintagyűjteménnyel fogadja az érdeklődőket, akik könyvjelzőket, térítőkét, képeket készíthetnek. Kétmilliárd, természetben tisza-tó A kivitelezésre bármely uniós ors^tíról jelentkezhetnek A létesítmények közül az első a 2001-ben átadott tanösvény volt, amely évente közel harmincezer látogatót vonz. Képünk illusztráció. A gyöngyösi Károly Ró­bert Főiskola és a Horto­bágyi Nemzeti Park lesz Poroszló konzorciumi partnere a nagyszabású terv, a Tisza-tavi Ökocent­rum megvalósításában. Rénes Marcell A NORDA Fejlesztési Ügynökség még július végén értesítette a projektgazda poroszlói önkor- máfiyzatöt, hogy az Ökocentrum elképzelése sikerrel vette a má­sodik pályázati fordulót. Az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében a több mint 2,2 milliárd forintos összköltséghez mintegy 1,936 milliárd forint támogatást nyert el ez a terv. A szerződéskötéshez több, zá­ros határidőn belül teljesítendő feltételt is szabott a NORDA, ezek közül az egyik leglényegesebb az volt, hogy az önkormányzat ke­ressen olyan konzorciumi part­nert, amelynek szerepvállalása csökkenti mind a megvalósítás, mind a működtetés majdani koc­kázatát. Magyarán társat kellett bevonni a fejlesztésbe, a marke­tingbe, az Ökocentrummal kap­csolatos munkába. Bornemisza Kötvényt bocsát ki az önkormányzat Bornemisza János (képün­kön) szavai szerint a gyöngyösi főiskola mintegy 300 millió, a Hortobágyi Nemzeti Park pedig harmincmillió forinttal részese­dik a beruhá­zásból Mivel ők is „be­szállnak” a part­ne­reket egyaránt terhelő saját erővel, így a poroszlói önkor­mányzattól kívánt önerő 280 millió forintról körülbelül 240- re csökken. Ezt a község köt­vénykibocsátásból kívánja fe­dezni A támogatási szerződést - a Magyar Nemzeti Vágyónké zelő Zrt. hozzájárulása után - várhatóan két héten belül alá­írják, megrendelik a kiviteli terveket, majd nyilvános közbe­szerzési eljárás következik. Erre - a beruházás értéké­re tekintettel - bárhon­nan az EU-ból jöhetnek a jelentkezők. János poroszlói polgármestertől kedden megtudtuk: a lehetséges közreműködőkkel hamar meg­kezdődtek a tárgyalások, és sike­rült is megállapodni a gyöngyö­si Károly Róbert Főiskolával, illetve a Hortobágyi Nemzeti Parkkal, amelyek így úgyneve­zett támogatott konzorciumi partnerré váltak. Ismeretes: a 2001-ben indult projekt hosszas előkészítő mun­ka és több kényszerpihenő után került be az Üj Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projekt­jei közé. Az Ökocentrumhoz ter­vezett létesítmények közül az el­ső a 2005-ben átadott egyedülál­ló Tisza-tavi vízi tanösvény volt. Maga az Ökocentrum elképzelé­se egy évvel ezelőtt, 2008 nyarán sikerrel jutott túl az első pályá­zati fordulón. A Nemzeti Fejlesz­tési Ügynökség (NFÜ) idén janu­árban a pályázat bizonyos ele­meinek átdolgozására kérte a projektgazdát. A nyitást követően évente két­százezres látogatószámmal kal­kuláltak, s ezt az irányító ható­ság a gazdasági válságra tekin­tettel soknak tartotta. Ám az ön- kormányzat a szakértői tárgya­lásokat követően úgy döntött, hogy a kétszázezres látogatószá­mot tartják továbbra is irányadó­nak. Végül aztán ez maradt a projektben, és így is túljutott a második fordulón. Édesvízi akvárium és panoráma-torony a tisza-tó a világörökség ré­sze, temérdek természeti kincs rejtekhelye. Az Ökocentrum az egész régióra hatást gyakorol majd. A tervekben új épület építése, eszköz- és infrastruktú­rafejlesztés is szerepel A már meglévő ökoturisztikai tanös­vényhez kapcsolódva megépül egy vízi állat- és növénykert, Európa legnagyobb, mintegy 600 ezer literes édesvizű akvá­riuma. A létesítmény bemutat­ja a tiszai természeti értékeket, az élővilágot, de csaknem 40 méter magas panorámatorony­ból is gyönyörködhetnek majd a látogatók a Tisza-tó látványá­ban. Kialakítanak egy három- dimenziós vetítőtermet és egy százfős konferenciatermet is. A fogyatékkal élőknek példaérté­kű akadálymentes horgászhe­lyeket hoznak létre. A vendége­ket műholdas GPS návigációs rendszerrel támogatott gyalo­gos, kerékpáros és vízi turista­útvonalak is várják. IP SZALAY ZOLTÁN Ötletfalu legendája MÉG ÖTLETFALU lakosságát ÍS meglepte vezetőjük leg­újabb kezdeményezése. Pe­dig hozzászoktak már a szo­katlan ötleteihez. A kis helység polgármestere pró­bálkozott már sok minden­nel, amikről azt hirdette, ha­marosan elhozzák az eldo- rádói jólétet a polgároknak. jó néven is vették a helybe­liek, amikor első embernek választott földijük látványos­tüzes demonstrációval véd­te a postájukat. Azt is, ami- ' kor a község utcáit árusítot­ta országszerte ismert mű­vészeknek, közéleti szemé­lyiségeknek, vagy sikeres nemzetközi akciót indított a játszótér tartozékainak beszerzése végett, no meg a fővárosban tüntetett a hát­rányos helyzetű települése­kért. Kedvelték a rámenős- ségét, hitét, még ha érezték is, hogy mindez pártcseréi­vel együtt része a szemé­lyes kampányának. De hát, gondolták, értünk, a közsé­gért teszi. de ez a tiltás, miniszterek, honatyák nemkívánatossá nyilvánítása Ötletfaluban, már töprengésre késztette a megfontoltabbakat. Kérdé­sekre keresték a válaszokat: vajon ki áll majd őrt a köz­ség határában, hogy meggá­tolja a megnevezettek belé­pését? Mit tegyenek, ha azok a szabad helyválasztás alkot­mányos jogára hivatkozva kérnek bebocsátást? Érde- mes-e egy tévéhírért cserébe ujjat húzni a nagyfejesekkel? Kap-e ezek után segítséget mégoly nagy baj esetén is Ötletfalu? Nincs-e más mód sorsuk jobbítására? KÉTELYEIKET NEM Oszlatta el a kérésükre összehívott fa­lugyűlés. Ott azt hallhatták, hogy vezetőjük már szerve­zi új akcióját: Ötletfalu leve­gőoszlopának négyzetméte­renkénti értékesítését. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Hospinvestes szakember a hatvani kórház élén Nagy várakozás előzte meg a hatvani Fidesz-frakció keddi saj­tótájékoztatóját. A megjelentek arra számítottak, hogy Szabó Zsolt választókerületi elnök be­számol a lőrinci alapszervezet jövőjét érintő döntésekről, ám er­re nem került sor. Csupán any- nyit közölt: az országos választ­mány egy-két héten belül tárgyal a kérdésről, s ezt követően köz­leményben ismertetik majd az esetleges változásokat. Az azon­ban biztos, hogy Fidesz-csoport a jövőben is működik majd Lő­rinciben - tette hozzá. A sajtótájékoztató fő témája a hatvani fogorvosi ügyelet meg­szüntetése volt. Erről legutóbbi ülésén határozott a képviselő­testület. Bállá Attila fideszes ön- kormányzati képviselő szerint a lépés indokolatlan volt, mivel az ügyeletet teljes egészében az OEP finanszírozza, így az nem került pénzébe az önkormány­zatnak. (Ennek kapcsán megke­restük Érsek Zsolt polgármes­tert is, aki azt mondta: a fogor­vosok kérték a megszüntetést, mert az ügyelet kihasználatlan­nak bizonyult.) Szabó Zsolt frakcióvezető a kórház jövőjével kapcsolatosan megjegyezte: a Fidesz furcsállja, hogy a gyógyintézményt működ­tető részvénytársaságban olyan szakembert neveztek ki a pénz­ügyek kezelésére, aki korábban a Hosplnvestnél dolgozott. ■ A világot láthatják a Varázstoronyból vetélkedő diákoknak Az idén már harmincöt iskola nevezett be a versenyre Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Fizika Tanszéke az idén is megrendezi a háromfordulós Va­rázstorony vetélkedőt hetedike­seknek - tudtuk meg dr. Vida József docenstől. A tavalyi évben közel ezer di­ák vett részt 28 iskola 42 osztá­lyának képviseletében, az idén 35 iskola 53 osztályának 1300 tanulója jelentkezett be.- Úgy látjuk, sikeres ez a for­ma, érdemes lesz folytatni a jö­vőben is - fogalmazott a szak­ember, aki elmondta: a novem­berben induló versenyen, melyet részben a Csillagászat Nemzet­közi Éve jegyében szerveznek, újdonságként távcsöves bemu­tatókkal bővítik korábbi prog- Versenyző diákok. Az idei év egyik témája a csillagászat lesz. ramjaikat. Ezzel is biztatást kí­vánnak adni az ifjaknak a csilla­gászattal kapcsolatos tananya­gaik jobb elsajátításához. A vetélkedő programterve sze­rint december közepéig minden induló osztályközösség szerve­zetten részt vesz a Varázstorony programján, ezzel válik érvé­nyessé a benevezésük. Január második felében és február ele­jén a diákok felkészülnek a házi válogatóversenyre. Ennek tema­tikáját a Varázstoronyban látot­tak, hallottak képezik. Az iskolai fordulón - központilag készített feladatsor alapján - választják ki a csapatokat. A döntő márci­us 10-én lesz az EKF Természet- tudományi Karán. ■ A A K \ I t A

Next

/
Thumbnails
Contents