Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-25 / 276. szám
14 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 25., SZERDA Hagyomány és természet - készülődés az adventre Kézműves- és barkácsoló-programot szervez gyerekeknek, családoknak Felsőtárkányban, a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Erdei Iskolájának tantermében (Ifjúság u. 34/1.) a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI). A vasárnap délelőtt 9.30-kor kezdődő foglalkozás 4-5 óra időtartamú. Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódva helybeli kézművesek tartják a foglalkozást. A jelenlévők termésekkel feldíszített adventi koszorúkat, az ajtókat díszítő kopogtatókat, agyag gyertyatartókat, karácsonyi bogyófüzéreket, levendulababákat, angyalkákat és karácsonyi üdvözlőlapokat is készíthetnek. ■ A jelentkezőknek maguknak kell gondoskodniuk az alapanyagokról. A jelentkezőknek maguknak kell gondoskodniuk az alapanyagokról: apró termésekről, tobozokról, csipke- és galagonyabogyókról, fagyöngyről, fenyő-, tiszafa- vagy tuja-ágacskákról, színes gyertyákról. A helyszínen a mesterektől „csak” szaktanácsokat és ötleteket kapnak. Az érdeklődők Bíró Barbarától kérhetnek bővebb tájékoztatást a szervező intézmény közönség- szolgálati osztályán, és a BNPI honlapján olvashatnak a rendezvényről. Az ingyenes programra még ma lehet jelentkezni. ■ valőságshow A Hatvanban pizzát kínáló Csillának te a kézben lenne az igazi Hatvani üzletében Csilla szívesen mesél a hozzá betérőknek a Benkő-villában megtapasztaltakról A hatvani Szentgyörgyi Csilla megmérette magát az egyik kereskedelmi tévécsatorna valóságshow- jában. Úgy érzi, nem találtatott könnyűnek. Litya László - Tari Ottó Csilla azt mondja, saját akaratából lépett ki az érzékeny Bakfark-interpretátor, ám bukfencezni is hajlandó Benkő Dániel „feleségkereső” Canossa-já- rásából, amely ezekben a hetekben megy az egyik kereskedelmi adón. így nem érte meglepetésként, hogy a harmadik adásban már nem kapta nyakába a benn- % maradást jelentő piros szívet. ~ Talpalatnyi boltocskája Hatvan belvárosában üzemel. Harmadmagával pizzát, gyrost, hamburgert kínál a betérőknek.- Megbánta, hogy jelentkezett a Benkő-show-ba?- Dehogy! Bizonyos jelekből úgy éreztem, hogy jelentkeznem kell. A nagyobbik lányom is támogatott: menjek csak. A boltom előtt visz az útjuk a piacra tartó nénikéknek, ők is be-beszólnak, hogy gratuláljanak bátor, de tisztességes szereplésemhez. Hiányérzetem persze, van: többet néztem ki Dánielből. Én lélekkel fordultam feléje, ám ő nem volt kíváncsi a személyiségemre. Úgy érzem, senkiére. Csak az erotika, a testiség hajszolása érdekelte. Mégis köszönettel tartozom neki, mert amikor kiderültek az aggályaim, megértette, hogy ki kell jönnöm a műsorból. A show-beli 15 lánnyal egyébként a mai napig kapcsolatban vagyok.- Mennyi pénzt kapott a szereplésért?- A produkcióról nem árulhatok el részleteket, mert köt a szerződésem.- Kereskedő volt világéletében?- Igen. Közgazdasági-vendég- látóipari végzettségem van. Először étteremben dolgoztam, aztán cipőboltban, százforintos üzletben és ajándékboltban voltam vezető. Ez a pizza-sütöde már a saját tulajdonom - a nagyszüleim hozzám költöztek Budapestről, két évig ápoltam őket, s az örökségemből vettem meg. Reggel hatkor, jóval a szakácsom előtt kezdek, délután ötkor zárok.- Hogy áll a férfiakkal?- Hárman voltak az életemben. A férjemmel tizenhárom évig éltem együtt. Diákszerelemnek indult, öt évig udvarolt. A másik kettőben is a csodálatos férfit láttam. Csak hát... Utólag már tudom, csak az egyikük érezte meg, hogyan kell engem szeretni.- Keresi még az igazit?- Nem. Úgy döntöttem, hogy várok. Persze, az egyik internetes társkeresőn azért fenn vagyok, de ott egyelőre túl fiatal férfiak akarnak velem megismerkedni. Nekem fontos, hogy az ágyban mi történik, s hogy nőként szeressenek. De hát most már azt akarom, hogy a lelki társa legyek valakinek. A múltkoriban láttam egy szerény külsejű, kövér párt. Fogták egymás kezét, és szeretettel Névjegy SZENTGYÖRGYI CSILLA 1963-ban született. Egyedül lakik Hatvanban, a két lánya már „kirepült” iskolái: Közgazdasági Szakközépiskola - Hatvan, Gundel Károly Vendéglátóipari Szakközépiskola - Budapest KEDVENC FÉRFISZÍNÉSZE: Robert Redford CSILLAGJEGYE: vízöntő KEDVENC IDŐTÖLTÉSE: olva- sás, otthoni torna és utazás Hisz az ezotériában. néztek egymásra. Azt gondoltam: nekem is kéz a kézben lenne jó...- Álma van?- Van. Walt Disney-vel együtt vallom: „Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni”. Nos, szeretnék egy fagyizót a Balatonnál. S egyszer, végre, be akarom fejezni a kék naplómba írt szerelmes regényemet, aminek a címe: Lélek- gyönyör.- Ennyi?- Ennyi, de van itt még valami. Esténként, ha otthon megpihenek, szinte észre sem veszem, hogy ökölbe szorul a kezem.- Szeretné, ha szétnyithatná?- Nem is tudom... Kisvárosnyi szeszt öntenek a lefolyóba megsemmisítés Heves az illegális alkoholszállítmányok tranzitútja is Nagyjából egy 5-6 ezres hazai kisváros éves szeszfogyasztásának megfelelő mennyiségű alkoholos italt öntenek a lefolyóba a pénzügyőrök. A Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnoksága ma semmisíti meg az elmúlt két évben lefoglalt illegális szeszeket (Söröket, borokat, pezsgőket és aromákat), amelyek ügyében jogerősen elrendelték ezt a hatósági eljárást. Összesen nem kevesebb, mint 22 ezer liter alkoholos folyadékról van szó - tájékoztatott Varga Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense. A lefoglalt itókák minősége többnyire egyébként is rengeteg kívánnivalót hagy maga után, normál alkoholfogyasztási szokás mellett is súlyosan egészségkárosító. A megsemmisítés helyszíne a sátoraljaújhelyi szennyvíztelep, ahol a sajtó nyilvánossága előtt öntik az elkobozott tételeket a szennyvízbe. így a felvételek alapján a médiafogyasztók széles tábora is meggyőződhet arról, ahogyan beöntik a korábban lefoglalt és sokak által annyira vágyott portékákat egy tartályba, majd elkísérik azt a szennyvíz- telepre, ahol annak teljes tartalmát a csatornavízbe zúdítják ki. A megsemmisítendő szeszmennyiségben jócskán akadnak olyan tételek is, amiket a pénzügyőrök a különböző Heves megyei akcióik során foglaltak le. A főként illegális előállítású, ritkábban a határon túlról csempészett alkoholszállítmányok útja ugyanis a gyártóktól az elosztó- és a felhasználóhelyekig gyakorta a megyén - elsősorban az M3-as autópályán - átvezet. így többnyire a futárok buknak le. Heves megye ugyanis a zugdohányok mellett a legfontosabb tranzitfolyosója ezen küldeményeknek is, amelyek többnyire cukorcefre alapú, pancsolt, aro- másított, hazai zárjegy nélküli, adózatlan termékeket rejtenek. A szeszpancsolás évente több tízmilliárd forintos adóbevételtől fosztja meg az ország központi költségvetését. ■ K. J. ■ Összesen több mint 22 ezer liter alkoholos folyadék kerül a szennyvízbe. HEVESlHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyararszág Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő-kiadóigazgató: VARGA OTTÓ Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: ' 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513-634, fax: 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 2100 Ft negyedévre 6300 Ft fél évre 12600 Ft egy évre 25200 Ft Hirdetésfelvétel Gyöngyösön: Tourinform Iroda, Gyöngyös, Fő tér 10. Nyitva h-p. 9-17 óráig, GYÖNGYÖK Gyöngyös, Barátok tere 3. Nyitva: h-p. 9-21 óráig. Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők áltai személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk rtieg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tarnazsadánvban Gyalókai Anna és Már József 2009. november 21-én ünnepelték 50. házasságkötésüket. Ebből az alkalomból kívánnak sok boldogságot, jó egészséget lányaik: Éva. Andrea unokáik: Eszter. Richárd, János két vejük: András és Jancsi t ' LWEÍ r-'ri r* r1 Lm jf TELEFONON:-1 HÉTKÖZNAP 8-TOL 16-IG, PÉNTEKI NAPOKON 8-TÓL 15 ÓRÁIG [253688.297258) ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRN YEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság 3530 Miskolc. Mindszent tér 4. Levélcím: 3501 Miskolc, Pf. 379. Telefon: (46) 517-300 Telefax: (46) 517-399 E-mail: eszakmagyarorszagi@zoldliatosag.hu Web: www.emiktvf.hu Magyar Államkincstár: 10027006-01711868-00000000 Ügyfélfogadás: Hétfő: 8-12 óra. Szerda: 8-12, 13-16 óra, Péntek: 8-12 óra Válaszában szíveskedjen iktatószámúnkra hivatkozni! KÖZLEMÉNY Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen indult, a „Recsk IV andezit” védnevű bánya újranyitása tárgyú környezeti hatásvizsgálati eljárásról Ügy száma: 21058/2009. Kérelmező: ANDEZIT HUNGÁRIA Kft. (Füzesabony) Kérelmezett tevékenység: A „Recsk IV andezit" ’ védönevü bánya újranyitása 75 000 tonna/ev előirányzottkapacitással. Az eljárás indulásának napja: 2009. november 10. Tárgyi eljárás irányadó ügyintézési határideje: 3 hónap, melybe nem számít bele többek között az esetleges hiánypótlás, a közreműködő szakhatóságok eljárásának időtartama stb. (a mód. 2004. évi CXL. tv. 33. §. (3)bek.) Ügyintéző neve: VíghNoémi Hivatali elérhetőségé (ügyfélfogadási időben) Tel: 06-46- 517-300 Tárgyi ügyben a Felügyelőség a mód. 314/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet 9. § (1) bekezdése alapján közmeghallgatást tart 2010. január 11-én (hétfő) 14 órai kezdettel Recsk Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében (3245 Recsk, Kossuth út 165.). Tájékoztatás a tárgyi ügyben keletkezett iratokba való betekintés lehetőségeiről, a nyilatkozattétel módjáról (észrevételek megtétele, kérdések feltevése): A Felügyelőség a közlemény közzétételével egyidejűleg közhírré tétel céljából megküldi a kérelmet és mellékleteit a tevékenység telepítési helye szerinti település jegyzőjének (Recsk), valamint a kérelmet, 9s a közérthető összefoglalót a feltételezetten érintett település (Mátraderecske)jegy zőjének A jegyzők gondoskodnak a közlemény közterületen és a helyben szokásos egyéb módon történő közhírré tételéről. A Felügyelőség a szakhatósági állásfoglalásokba, az általa kért esetleges szakértői véleményekbe, valamint az esetleges hiánypótlásul készült dokumentációba azok rendelkezésre állásukat követő öt munkanapon belül betekintést biztosít az érintett nyilvánosság számára, valamint a közmeghallgatásról készült jegyzőkönyv nyilvánosságát minden érintett önkormányzatnál biztosítja. Tárgyi ügyben észrevételeket a közmeghallgatás időpontjáig a Felügyelőséghez vagy a közmeghallgatás helye szerint illetékes települési önkormányzat (Recsk) jegyzőjéhez lehet benyújtani. A környezeti hatástanulmány, valamint az ügyben keletkezett, fent nevesített iratok megtekinthetőek a Felügyelőségen is. A Felügyelőség az eljárást lezáró határozatában az alábbi döntéseket hozhatja:- kiadja a tevékenység gyakorlásához szükséges környezetvédelmi engedélyt,- a kérelmet elutasítja. Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség J Nem lesz Benkő Dániel felesége